A ​Hajnalvándor útja (Narnia Krónikái 5.) 87% 511 csillagozás

Nagyon régóta a polcomon tudtam a Narnia első hat kötetét, de megfogadtam, hogy csak akkor fogok bele a sorozatba, ha sikerül megszereznem a hetedik, befejező részt is. Decemberben sikerült megvennem a záró kötetet, így elhárult az akadály. Ráadásul kapóra jött a Fél év Narniában kihívás is, amit szeretnék teljesíteni.
Túlzás nélkül állítom, hogy az eddig olvasott részek közül ez tetszett a legjobban. Visszatért Caspian herceg, Edmund, Lucy és Cincz Vitéz, valamit kapunk egy új szereplőt is, Eustace-t, aki a Pevensie gyerekek unokatestvére. Az egész könyv egy hajós utazás kalandjait mutatja be, mely során szereplőink el akarnak jutni a világ végére, hogy megkeressék Caspian eltűnt hét barátját. Útjuk során megannyi kalandba keverednek, újabb és újabb szigetekre jutva, misztikus és hátborzongató helyzetbe keveredvén.
Ez a kötet hihetetlenül ötletgazdag, változatos, pörgős és ezúttal is megtanít bennünket a bajtársiasságra, a bátorságra, az önzetlenségre, a kitartásra. Természetesen visszatér Aslan, ezúttal is utat mutatva az eltévedt vándoroknak.
Hihetetlenül jó könyv volt, teljesen lenyűgözött. Hamarosan folytatom a kalandozásaimat Narniában.

Kalandos, tele vicces és kissé ijesztő történetekkel.
Peter és Susan sajnos spoiler , de attól még így is nagyon élvezhető, hiszen van egy új szereplő: Eustace.
Az elején idegesítő, de vicces is, de spoiler attól kezdve nagyon aranyos és megváltozik. Cincz vitéz és Eustce barátsága nagyon édes. Mindig jókat tudok mosolyogni rajtuk, hiszen eredetileg nagyon nem szerették egymást.
Caspian jelenléte miatt plusz ötezer pont. :)
A film is nagyon látványos volt, sőt nekem egy kicsit jobban is tetszett, mint a könyv.
Ami anno meglepett, emlékszem, az élő spoiler jelenléte volt, hiszen azt hittem, hogy ebben Neil Gaiman-é volt az eredeti ötlet, de jó volt látni, hogy erre már más is gondolt.
A vége az viszont nagyon szomorú. Sírtam rajta. :(

Igazi mese a felnőtté válásról, a döntéseink következményeiről, a barátságról, a veszteségről. Nagyon szerettem, biztosan oda fogom adni a gyermekeimnek, amikor már érteni fogják. Eustace jellemfejlődése a legszembetűnőbb, de ezt el is lehetett várni. A többiek már régebben is bizonyították rátermettségüket. A kedvencem a sárkányos és a gyügyüs rész volt :)

Ismeretlen tájakon hajókázunk, telis-tele izgalmas kalandokat ígérő, rejtélyes szigetekkel.
Eustace egy roppantul idegesítő karakter, akire szerencsére nagy hatást tesz Narnia.
Cincz Vitézt nagyon kedvelem, olyan jópofa, hiába apróbb ő, hatalmas az a bátor szíve. (Valószínűleg én is meg szeretném ölelgetni, ha találkoznék vele, akárcsak Lucy.)
Lucyt ebben a részben kedveltem meg igazán, ő a kedvencem a Penvensie testvérek közül.
Caspian még mindig nagyon szeretett karakter számomra. Itt is él benne a kitartás, mindent megtesz azért, hogy elérje a kitűzött célt.
Edmund kicsit keveset volt itt sajnos.

A végén elkezdtek hullani a könnycseppek a szememből, meghatott. Bár azok a jelenetek, amikben Aslan szerepel, általában mindig meg szoktak hatni, de ez a mostani különösképp.
Szomorú búcsú. :(

Háát, gondolkodom erősen, hogyan is értékeljem ezt a könyvet.
A filmek után igazából sokkal többet vártam, de így az ötödik rész után már rájöttem, hogy Narnia világa nem olyan komoly. Bár bevallom vannak köztük érdekes részletek, vagy eldugott élményekkel teli pillanatok.
A szereplőink színte felismerhetetlenek, bár nem újak a számunkra. Visszatért hercegünk, Caspian. Az előző részben szimpatikus volt, ebben viszont már túl érett is, saját magához képest, ami inkább idegesített.
Sajnáltam, hogy csak két testvér került a felszínre, de hát ez van, ha Aslan gyermeke felnő. :)
Eustace pedig mérhetetlenül zavaró karakter volt, Cincz lovaggal együtt. Talán a végére kezdtek átalakulni, de semmi extra, felejthetőek.

Ami viszont ívelt felfelé, az a cselekmény! Élveztem! Az összes szigetvilág és annak titkai nagyon jól lettek ábrázolva, szívesen körbenéztem volna én is mindegyiken, sőt Lewis fantázia rejtekhelyére is bemerészkedtem volna.

Több mint egy hete rágódom az értékelésen, és rendszerint arra jutok, hogy nem a legjobbkor kaptam le a polcról.
Egyrészt tetszett, a hajózás kellemes újdonság volt, és érdekes volt a fő történeti szál a kutatás a hét eltűnt narniai úr után, és a könyv felépítése sem volt rossz, ahogy szigetről szigetre haladva újabb és újabb kihívások várták hőseinket. Arról nem is beszélve, hogy Caspian továbbra is az egyik kedvenc Narnia-karakterem marad :)
Másrészt nem kifejezetten tetszett, túl soknak éreztem most a tanmese jelleget. Tudom, hogy a Narnia történetekben ez folyamatosan jelen van, de ebben a mennyiségben most túlzásnak éreztem.

Ó, igen… a Hajnalvándor útja, ezt is de szerettem már elsőre is. A Narnia kötetek sose voltak szegények kalandokban, de talán ez a csúcs spoiler. A könyv tulajdonképpen az izgalmasabbnál izgalmasabb kalandok sorozata, amelyekkel Lewis ezt-azt el akar mondani nekünk. Minden újabb sziget valami új kihívást hoz, amelyek sorra próbára teszik szereplőink jellemét. Ezeken keresztül pedig Lewis – mint minden mesemondó – tanítani akarja az olvasóit. Így érthető talán, hogy miért annyira mások ezek a történetek, mint ahogy a filmfeldolgozások bemutatják őket. Néhány hamarabb véget ér, mint hogy igazán elkezdődhetne. Miután Lewis elmondta, amit el akart, nem tartja szükségesnek, hogy öncélúan tovább fokozza az izgalmakat.
Egy-egy epizódot különösen élveztem, így például a Magányos szigetek bürokrata helytartóján is jókat szórakoztam, meg persze a Gyügyük szigetén, de nagyon tetszett a sárkány vedlésének a jelenete is.
És itt – főleg a második és az utolsó kötethez képest – kevésbé hangsúlyos a direkt bibliai párhuzam. spoiler

Újabb csoda. Milyen jó volt velük hajózni!
Nagyon cselekménydús ez a rész is. A kedvenceim a Gyügyük-zseniàlis ez a nèv!
Most hajtok fejet az író előtt, nagy koponya, nagy fantàziával, aki ismeri a világ nagy kérdéseit, és a mesèiben próbál rá válaszokat adni.

Határozottabban jobban tetszett. Ismét visszahozta azt a Narnia érzést, mint kisebb koromban, amikor először vettem önszántamból könyvet a kezembe. A végét viszont sajnáltam. Nem csak azért, mert érezhető volt, hogy most más következik, hanem azért mert az eredeti királyok és királynők a szívemhez nőttek így a történet folyamán.
Az unokatesónak pedig sok sikert kívánok, bármilyen irritáló is az elején.

*Bejegyzés előtti rövid vélemény; jobb később, mint soha*
Caspian ismét színre lép, aminek rettenetesen örültem, mert mind a könyvben, mind a filmben nagyon megszerettem! Ami a többieket illeti… Az, hogy csak Lucy és Edmund került át, engem annyira nem vert földhöz, mert őket szeretem igazán a testvérek közül. :3 Viszont Eustace? Fogalmam sem volt, hogy ő mégis mi a fenéért tart velük. De imádtam, ahogyan megváltozott, és egy nagyon picit csalódott voltam, hogy a könyvben nem lett olyan szoros barátságban Cincz vitézzel. Ennek ellenére nagyon szerettem ezt a részt, szerintem az egyik legérdekesebb az összes közül!