A ​csendes bolygó (Kozmikus trilógia 1.) 81% 117 csillagozás

Döbbenet mekkora volt az egy naprendszerre jutó népsűrűség a 30-as években! :)
No de méltatlan tőlem ez a csúfolódás, hiszen a regény metafizikai magja – a miért is vagyunk és miért ilyenek vagyunk – modern űroperáknak is gyakori témája, csak a perspektívák szélesedtek ki azóta. És ez a gondolati mag amúgy nagyon elegánsan van kibontva, ráadásul minden aggodalmam ellenére cseppet sem szájbarágósan. (A negatív karakterek kissé sarkított megformálása, illetve spoiler Weston professzor monológja azért okozott némi szemforgatást.)

Igazi bölcsész sci-fi ez, lassan csordogáló cselekménnyel, ámde gyönyörű, érzékletes, álomszerű leírásokkal, idealista de elgondolkodtató társadalomfilozófiával. Lewis kortárs olvasóinál valószínűleg az izgalmi faktor is lényegesen magasabbra csapott 80 évvel ezelőtt, a mai olvasót viszont még mindig magával ragadhatja az ismeretlen és idegen világ felfedezésének lírai hangvétele. Engem el tudott varázsolni Malacandra, és a kapcsolatfelvétel pillanatában együtt dobbant a szívem a cambridge-i filológussal: https://moly.hu/idezetek/860239

Egyik kedvenc sci-fim, már nagyon régóta*. Persze amikor keletkezett, még nem sokat tudtunk a Marsról, az emberi képzelet saját kénye-kedve szerint álmodhatta meg, népesíthette be. Nekem nagyon tetszik Lewis elgondolása a Mars felszínéről, s az azt lakó különböző értelmes fajokról is: a magasabban, ritkás légkörben – a tudománynak – élő sornokról, a mélyebb területek – a csatornák – virágzó vidékén élő hrossokról, valamint a legmélyebben lakó, s alkotó, pfifltriggekről. Már önmagában ez is elég lett volna, de a történetet is kifejezetten kedvelem. Nem agyonbonyolított, van mondanivalója, s érdekesen halad a végkifejlet felé. Nem lehet nem észrevenni a történet allegorikus értelmezési lehetőségét is, s szó mi szó, az Oyarsákra valóban nagy szüksége lenne a Naprendszernek, no és persze főleg az emberiségnek. A tudomány sem érték önmagában, hiszen jól láthatóan gonosz dolgokra is fordítható éppúgy, mint ahogy jókra. A trilógia későbbi köteteiben az allegória egyre központibb szerepet kap, de ezt a részt még azok is élvezhetik, akiket ez esetleg zavar.

* Amikor később a Narnia krónikáit és Lewis vallással kapcsolatos könyveit olvastam, először le sem esett, hogy ez a Lewis bizony az a Lewis.

Ez egy szokatlan sci-fi volt. Sok szempontból inkább metafizikai kérdéseket feszegetett, az űrutazás és az idegen bolygó pedig szemléletes és maradandó emléket hagyó hátteret szolgáltatott. Az, hogy először 1938-ban adták ki, az leginkább a cselekmény kezdeteinek lassú felépítésében mutatkozott meg. A Malacandrára érkezéstől kezdve viszont az egész világ fokozatos megismertetése jól leköti az olvasót. A különböző fajok, a miénktől idegen világ természetének a puszta leíráson túlmutató értelmezése kifejezetten jó színvonalú, kreativitást és igényességet tükröz. Helyenként kicsit az Avatar című film gondolatvilágát idézte számomra, de annak leegyszerűsített üzeneteinél szerintem jóval nívósabb.

Nem is gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog ez a kötet! Bár izgalom nem sok van benne, inkább lassabban történnek benne a cselekmények, és sok tájleírást tartalmaz, mégis olyan részletességgel képes beszámolni az új fajokról egy teljesen idegen bolygón, hogy feszülten figyeltem és ittam minden szavát az írónak. Ezúttal is beleszövi a cselekménybe a hitet és a kereszténységet, mint ahogy a Narnia sorozatba is, mégsem kirívó, s nem is erőltetett a köntös, amibe belebújtatja. Remélem, hamar olvashatom majd a folytatást, mert nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mit hoz még ki ebből a világból Lewis.

Bár már jó ideje befejeztem a könyvet, valahogy nem akaródzottam nekifogni az értékelés megírásának. Nehezen megfogható darab, valahol ismerős, de közben nagyon más is egyszerre. Amikor először láttam a könyv adatlapját, azt hittem tévedés a dolog. Lewis sci-fit? Na ne már. Mindenesetre a kíváncsiság nagy úr és mivel a Narniák nem okoztak csalódást, ezt is bevállaltam.
Most már mindent értek… majdnem mindent.
Aki ezt a könyvet olvassa még véletlenül se várjon hard-sf elemeket, és még csak nem is a világ kidolgozottságában keresendő a könyv értéke. A Narniához hasonlóan a „világteremtés” itt is teológiai és filozófiai alapon kezdődik. És ezekben igazán erős, talán még erősebb is mint a fantasy sorozat. Ransomon keresztül mintha csak Lewis szólalna meg. A körülmények sodrásában fejlődő, megvilágosodó ember, aki utópiák és antiutópiák között keresi helyét, keres válaszokat, miközben az idegen Malacandra bolygóra veti a sors…
A történet azonban trilógia, így a válaszokra itt még várni kell. A csendes bolygó csak bevezetés, ráadásul igen jó.:)

Nyelvészet, űrutazás, bibliai utalások, röviden összefoglalva.
A nyelvészeti boncolgatásokról a Verebecske jutott eszembe, eddigi olvasmányaimban, csak ott merült fel az idegenek nyelvének elsajátitása, ilyen módszerrel, tanulással és a nyelvtani elemzéssel, nem volt túl ragozva, és igy még érdekes is volt.
Az űrutazás, technikai leirásába sem bonyolódik bele az iró, inkább Ramson sajátos benyomásaira, érzékeire hagyatkozhat az olvasó, ami jó, mivel a könyv nem manapság iródott, igy nem is tűnt elavultnak, vagy viccesen banálisnak. A gömb alakú űrhajó belső térbeli elosztásán elgondolkodtam, de nem igazán értettem meg a leirás alapján.
A vallásos tartalom, még azon a határon mozog amit én befogadhatónak érzek, a felsőbbrendű hatalom létezésének, és ténykedésének egyfajta magyarázata, nem lőném le a végső következtetést.

A legjobb kifejezés a görbült.(személyre vagy társadalomra egyaránt értettem, bukott vagy inkább eltévelyedett)
Nekem ez jobban tetszett mint mondjuk H. G. Wells Világok harca.

Aranyos kis könyvecske (olyat sem írtam még sci-fi-re, hogy aranyos…). Kicsit utópisztikus, kicsit idealista és nagyon szájbarágós.
A science része eléggé elnagyolt és háttérbe szorított, az idegen fajok bemutatása viszont érdekes, csak rövid. Jobban tetszett volna, ha az erőltetett vallási párhuzamok helyett inkább a fajok közti egyensúlyról tudunk meg többet.

Nem vagyok egy nagy szuper-galaktikus kozmosz rajongó, de… Mindig „de”-vel folytatom vajon az értékeléseim további vonalát? Ekkor Ransom elgondolkodott, miért is gondolta úgy eddig, hogy csak Kant, Nyíri Tamás és más filozófusok világában gondolkodott és miért nem jutott eszébe, hogy ez az egész világ lehet, hogy egyáltalán nem az egész, és talán csak azért nem találunk más gondolkodó lényt a világban, mert nem vagyunk rá képesek, hogy meglássuk a jót. Mert „görbültek ” vagyunk. Ha megtörtek lennénk, az más. Azon lehet segíteni, de az elhajláson, a jótól, a teremtettől való eltérésen nincs mit segíteni. Talán végünk van. De talán azért is fél az ember, mert nem hiszi el, hogy más nem akar leigázni, megszüntetni, eltaposni… Mindenki magából indul ki, onnan belülről.
Ransom rám nézett. Én bólintottam. Beszálltunk a gépbe, hogy mégis visszajöjjünk ide, ahol egyedül vagyunk,de már tudjuk hogy az űr, mégsem „űr”, hanem tele van és figyelnek, vigyáznak minket.

Nem ezt vártam, de Lewis mindig meg tud lepni. Teljesen más stílusú műveket olvastam tőle (Narnia krónikáit és a Csűrcsavar leveleit), mégis az üzenet valahol ugyanaz.
Utazás más bolygóra, ismerkedés más lényekkel, akik ugyanakkor minden idegenségük ellenére ismerősek. Milyen nehezen fogadja el az ember, ha nem antropomorf lényekkel szembesül, illetve az érem másik oldala: mennyire a külső alapján ítélünk!
Az ember mint bűnös és rosszindulatú, önző lény teljes egészében megjelenik a lapokon, ami érdekes volt személy szerint nekem azért is, mert a délelőtti prédikáció is ilyesmiket feszegetett. Szóval jól kiegészítették egymást, ami nem lehet véletlen! Hiszen ez a könyv is valahol egy prédikáció, még inkább bizonyságtétel. Ugyan nem olyan nyilvánvaló utalásokkal, mint a Narniában, itt kicsit mélyére kell hatolni a dolgoknak, de a végeredmény ugyanaz. Az ember találkozása a Szeretettel, a másfajta látásmóddal, amit nehezen fordít le a maga önző kis vágyainak a nyelvére. Mennyire nem látunk nagy távlatokban, a szemellenzősség bajnokai vagyunk, ugyanakkor büszkén páváskodunk a kulturáltságunkkal. Kicsit elkalandoztam, de erre való ez a könyv. Nagyon jó gondolatébresztő!
Különben aki szereti a sci-fit, annak simán is élvezhető mindenfajta filozófiai-eszmei háttér nélkül.

Király kis könyvecske volt, az első 40 oldal nem nagyon győzött meg, de amikor elérkeztünk a bolygóra, és elkezdődött a beszélgetés, onnan már nagyon érdekes volt.
A vége annyira nem tetszett, de azért érdemes volt elolvasni.

Ez az utószó meg… wtf?!