A ​csendes bolygó (Kozmikus trilógia 1.) 81% 127 csillagozás

Döbbenet mekkora volt az egy naprendszerre jutó népsűrűség a 30-as években! :)
No de méltatlan tőlem ez a csúfolódás, hiszen a regény metafizikai magja – a miért is vagyunk és miért ilyenek vagyunk – modern űroperáknak is gyakori témája, csak a perspektívák szélesedtek ki azóta. És ez a gondolati mag amúgy nagyon elegánsan van kibontva, ráadásul minden aggodalmam ellenére cseppet sem szájbarágósan. (A negatív karakterek kissé sarkított megformálása, illetve spoiler Weston professzor monológja azért okozott némi szemforgatást.)

Igazi bölcsész sci-fi ez, lassan csordogáló cselekménnyel, ámde gyönyörű, érzékletes, álomszerű leírásokkal, idealista de elgondolkodtató társadalomfilozófiával. Lewis kortárs olvasóinál valószínűleg az izgalmi faktor is lényegesen magasabbra csapott 80 évvel ezelőtt, a mai olvasót viszont még mindig magával ragadhatja az ismeretlen és idegen világ felfedezésének lírai hangvétele. Engem el tudott varázsolni Malacandra, és a kapcsolatfelvétel pillanatában együtt dobbant a szívem a cambridge-i filológussal: https://moly.hu/idezetek/860239

Egyik kedvenc sci-fim, már nagyon régóta*. Persze amikor keletkezett, még nem sokat tudtunk a Marsról, az emberi képzelet saját kénye-kedve szerint álmodhatta meg, népesíthette be. Nekem nagyon tetszik Lewis elgondolása a Mars felszínéről, s az azt lakó különböző értelmes fajokról is: a magasabban, ritkás légkörben – a tudománynak – élő sornokról, a mélyebb területek – a csatornák – virágzó vidékén élő hrossokról, valamint a legmélyebben lakó, s alkotó, pfifltriggekről. Már önmagában ez is elég lett volna, de a történetet is kifejezetten kedvelem. Nem agyonbonyolított, van mondanivalója, s érdekesen halad a végkifejlet felé. Nem lehet nem észrevenni a történet allegorikus értelmezési lehetőségét is, s szó mi szó, az Oyarsákra valóban nagy szüksége lenne a Naprendszernek, no és persze főleg az emberiségnek. A tudomány sem érték önmagában, hiszen jól láthatóan gonosz dolgokra is fordítható éppúgy, mint ahogy jókra. A trilógia későbbi köteteiben az allegória egyre központibb szerepet kap, de ezt a részt még azok is élvezhetik, akiket ez esetleg zavar.

* Amikor később a Narnia krónikáit és Lewis vallással kapcsolatos könyveit olvastam, először le sem esett, hogy ez a Lewis bizony az a Lewis.

Keresztény sci-fi a Narnia alkotójától? A 30-as évek végén íródott, a science fiction aranykorában, mégis inkább művészi és spirituális élményt ad.

C. S. Lewis és jóbarátja, J. R. R. Tolkien egyaránt ellenezték a tudományt kisajátító, más megismerési módokat elvető modernizmust. Úgy vélték, veszélyt jelent az emberiségre ez a gondolkodásmód, bezárja a lelket, beteggé teszi a szellemet. Az ősi értékek, a képzelet, az emberközpontúság, a természet fontossága mellett érveltek, és elhatározták, hogy mindketten írnak egy tudományos fikciót. Miközben Tolkien az időutazás témájához az Elveszett Út című művével készült, Lewis az űrutazáshoz ezt a történetet találta ki (ami aztán trilógiává bővült).

Főhősét az említett értékek képviselőjeként ábrázolta, és elég nyilvánvalóan a barátjáról mintázta: filológus és az Elwin nevet viseli (ami utalás a „tündebarát” Ælfwinre, s Tolkien maga is felismerni vélte több gondolatát a szereplő szavaiban). Szembehelyezte vele Weston fizikaprofessztort, aki egy vaskalapos tudós, érzéketlen a művészetre és a természet csodáira, felsőbbrendűnek tartja magát. link Weston és társa elrabolja Elwint, és a Marsra utaznak (a regényben Malacandra a neve) egy gömb alakú űrhajóban. Ezt a jelenetet szinte teljesen az Első emberek a Holdban című műből merítette (bár ott csak egy tudós és egy vállalkozó utazott a gömbhajóban).

Elwinnek sikerül megszöknie a fogságból, és közelebbről megismernie a bolygó értelmes lényeit. Nyelvészként elsajátítja, hogyan kommunikáljon velük, és kiderül, hogy jóságos, szerethető, szellemileg fejlett nép lakja a bolygót, akik különös, mégis ismerős vallási szemlélettel élik életüket. Lenyűgoző volt olvasni a már-már metafizikai összefüggések mentén rendeződött űrlény-társadalomról/-fajokról spoiler.

Lewis úgy tartotta a science fiction egy kellően szabad teret adó, remek közvetítő közeg lehet ahhoz, hogy elmondja a kereszténységről és a teológiáról, amit akar. link A halhatatlan, istenszerű Oyarsa a Malacandra szellemi vezetője, de nem a teremtője (az Maleldil, az Ifjú spoiler, aki az Öreggel spoiler együtt él), ő „mindent tud és mindenki fölött uralkodik” és ő vezeti be az embereket „Maleldil tanításaiba”. Kérdezz-felelek útján. Félreértés ne essék, Lewis egyáltalán nem térít és nem erőlteti rá az olvasóra a nézeteit. Dogmáktól mentesen mutatja beközvetíti élet- és értékközpontú szemléletét, rámutatva, hogy önmagában a tudás nem értékes – azzal válik értékké, ahogyan használják.

Ahogy azt sokan tették, Lewis is azzal teszi valósághűbbé az elbeszélést, hogy a regény „a valódi dr. Ransommal” folytatott levelezései alapján született. Az utolsó fejezetben és az Utóiratban külön kihangsúlyozza ezt a „csavart”. Tudományossága néhány érdekes, de részletekbe ritkán bocsátkozó magyarázatban mutatkozik, illetve a tudósok szerepeltetésében – de inkább képzeletgazdag alkotás ez, becsben tartandó szellemi kincs. Ajánlom mindenkinek, aki szívhez-lélekhez szóló űrutazásról szeretne olvasni.

Ez egy szokatlan sci-fi volt. Sok szempontból inkább metafizikai kérdéseket feszegetett, az űrutazás és az idegen bolygó pedig szemléletes és maradandó emléket hagyó hátteret szolgáltatott. Az, hogy először 1938-ban adták ki, az leginkább a cselekmény kezdeteinek lassú felépítésében mutatkozott meg. A Malacandrára érkezéstől kezdve viszont az egész világ fokozatos megismertetése jól leköti az olvasót. A különböző fajok, a miénktől idegen világ természetének a puszta leíráson túlmutató értelmezése kifejezetten jó színvonalú, kreativitást és igényességet tükröz. Helyenként kicsit az Avatar című film gondolatvilágát idézte számomra, de annak leegyszerűsített üzeneteinél szerintem jóval nívósabb.

Nem is gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog ez a kötet! Bár izgalom nem sok van benne, inkább lassabban történnek benne a cselekmények, és sok tájleírást tartalmaz, mégis olyan részletességgel képes beszámolni az új fajokról egy teljesen idegen bolygón, hogy feszülten figyeltem és ittam minden szavát az írónak. Ezúttal is beleszövi a cselekménybe a hitet és a kereszténységet, mint ahogy a Narnia sorozatba is, mégsem kirívó, s nem is erőltetett a köntös, amibe belebújtatja. Remélem, hamar olvashatom majd a folytatást, mert nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mit hoz még ki ebből a világból Lewis.

Narniáról mit sem tudtam még, amikor 16 évesen először olvastam Lewistól – angolul, vallástudomány témában, kötelező jelleggel hittanon. El lehet képzelni mennyire élveztem és értettem. Szerencsére A csendes bolygó jóval olvasmányosabb off, nemcsak a történetvezetést, képi megjelenítéseket, de a történetbe csomagolt metafizikai kérdéskört illetően is. Rég vettem a kezembe a tükröt, amiben az emberiség pőrén, a maga undokságában, de egyúttal benne rejlő szépségében tündöklik – kicsit visszavitt az egyetemi éveimbe, amikor először és nagyobb mennyiségben olvastam ilyen témájú könyveket.

Bár már jó ideje befejeztem a könyvet, valahogy nem akaródzottam nekifogni az értékelés megírásának. Nehezen megfogható darab, valahol ismerős, de közben nagyon más is egyszerre. Amikor először láttam a könyv adatlapját, azt hittem tévedés a dolog. Lewis sci-fit? Na ne már. Mindenesetre a kíváncsiság nagy úr és mivel a Narniák nem okoztak csalódást, ezt is bevállaltam.
Most már mindent értek… majdnem mindent.
Aki ezt a könyvet olvassa még véletlenül se várjon hard-sf elemeket, és még csak nem is a világ kidolgozottságában keresendő a könyv értéke. A Narniához hasonlóan a „világteremtés” itt is teológiai és filozófiai alapon kezdődik. És ezekben igazán erős, talán még erősebb is mint a fantasy sorozat. Ransomon keresztül mintha csak Lewis szólalna meg. A körülmények sodrásában fejlődő, megvilágosodó ember, aki utópiák és antiutópiák között keresi helyét, keres válaszokat, miközben az idegen Malacandra bolygóra veti a sors…
A történet azonban trilógia, így a válaszokra itt még várni kell. A csendes bolygó csak bevezetés, ráadásul igen jó.:)

Nyilván régi sci-firől van szó, ezért itt-ott igazán megmosolyogtatott, de sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Élveztem a bolygó felfedezését, a lakóit, és még a nyelvészti fejtegetést is. Bár kellően belesimult a keresztény vonal a settingbe, mégis kicsit furcsa volt miután ráismertem.

Aranyos kis könyvecske (olyat sem írtam még sci-fi-re, hogy aranyos…). Kicsit utópisztikus, kicsit idealista és nagyon szájbarágós.
A science része eléggé elnagyolt és háttérbe szorított, az idegen fajok bemutatása viszont érdekes, csak rövid. Jobban tetszett volna, ha az erőltetett vallási párhuzamok helyett inkább a fajok közti egyensúlyról tudunk meg többet.

Gondolkoztam, hogy mennyire befolyásolt, hogy ebben az ősrégi kiadásban olvastam, és valószínűleg nagyon… Ha az új kiadásban olvasom, szerintem teljesen més élmény lett volna, sokkal frissebb. Mert a szöveg egyébként nem elavult – oké, hogy a Mars amúgy lakatlan, nincs rajta víz, és emberi légzésre is alkalmatlan, de egy alternatív világban bármi megtörténhet.

C.S. Lewis itt se tudodd kibújni a bőrében, mert jöttek a keresztény utalások, gondolatok, de itt nem volt annyira a képedbe tolva, mint a Narniában – és bevallom, nekem ez tetszett.
Ransomot is nagyon megkedveltem (és ahogy ismerkedett a hrassokkal, teljesen a Borostyán látcső jutott eszembe, amikor azokkal a kerekes lényekkel bandáznak), a maga csetlő-botló nyelvészet fanatikus lénye kedves volt, és ártatlan.

Sok érdekes gondolatot fölvetett, ami a leginkább megmaradt, hogy egy találkozás csak egy történet kezdete, és maga az emlékezés teszi teljessé a kapcsolatot. Szívecskéztem is az idézetet, amit döbbenetemre én tettem meg elsőként.