Az ​élő múlt 5 csillagozás

Milyen erők formálták Amerika mai képét?
C. N. Degler: Az élő múlt

A ​Stanford Egyetem nagy tekintélyű professzorának ez a ma már klasszikusként számon tartott alapkönyve 1959-ben jelent meg először. Harmadik, javított és bővített kiadása 1984-ben látott napvilágot. Nem szabályos történelemkönyv. Nem a múlt eseményeit írja le időrendben, hanem azt vizsgálja, hogy hogyan, milyen tényezők hatására vált olyanná az Egyesült Államok, amilyennek a jelenben, a huszadik század derekán ismerjük. Ez a fajta szelektív történetírói módszer az eszméknek és a gondolkodásnak tulajdonít főszerepet a történelem formálásában, ám Degler nem hagyományos szellemtörténetet ír, hanem azt mutatja be, hogy a történeti eseményekben miként hatott az amerikai közgondolkodás. A jelen szemszögéből megírt történelem érthetően különbözik a múlt szempontjából előadott históriától – írja könyve előszavában. – Olyan személyek és események, melyeket más munkákban nem vagy alig méltatnak figyelemre, most az érdeklődés homlokterébe kerülnek. Ennélfogva könyvünkben azok a mozzanatok és… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 1993
668 oldal · ISBN: 9630755130 · Fordította: Szuhay-Havas Ervin, Zinner Judit

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
C. N. Degler: Az élő múlt

C. N. Degler: Az élő múlt Milyen erők formálták Amerika mai képét?

Degler nem eseménytörténetet ír, úgyhogy ha valaki teszem azt magáról az amerikai polgárháborúról akar olvasni, annak nem ajánlom. Viszont ha az érdekli, mi vezetett a polgárháborúhoz és milyen hatással volt az USA fejlődésére, akkor tapodtat se mozduljon, megtalálta a könyvét*. A szerző 50-es években írt, de a 80-as évekig többször átszerkesztett gigantikus tanulmánya azt vizsgálja, amit az alcím olyan szabatosan megfogalmaz: hogy „Milyen erők formálták Amerika mai képét?” Egyrészt szerencsés helyzetben van az író, mert meglehetősen fiatal államot vizsgál, aminek keletkezéstörténetéhez már a kezdetektől fogva bőséges forrásanyag áll rendelkezésére – hisz történelmi léptékkel mérve csupán az imént született meg, és már a bölcsőjénél is minőségi írástudók hada állt. (Ami mondjuk az európai állam-matuzsálemekről nem mondható el, ezért is mondhat velük kapcsolatban a messziről – intellektuális értelemben messziről – jött idegen azt, amit akar.) Ennyi a könnyítés. A nehezítés meg az, hogy egy olyan puha fogalomhoz (nevezzük „amerikaiságnak”) kéne fejlődéstörténetet írnia, ami már önmagában problematikus, hiszen egy óriási, sokszínű országról beszélünk, aminek állampolgárai helyenként gyökeresen eltérő elveket valló csoportokba rendeződnek – hát milyen általánosságokat lehet megfogalmazni velük kapcsolatban?

A szerző ezt a csapdát úgy kerüli el, hogy vonakodik egyetlen, vagy akár csak egy központi szálat kiemelni, hanem okok egész halmazát fekteti le elénk. Tiszteletet parancsoló a tudás, de még inkább az a rendszerező elme, ami lehetővé teszi, hogy Degler szinte minden olyan témát érintsen, ami Amerika jelenét formálhatta: gazdaság, külpolitika, urbanizáció és agrárium, nők, feketék és bevándorlók jogai, családok fejlődése**… Szédítő az információhalmaz, amit megkísérel egymáshoz rendelni***, de még szédítőbb, hogy ebből a sokrétű anyagból képes kiemelni azok eredőjét, olyan ívként írva le az USA történelmét, amiben minden mindennel összefügg. Bár nem minden szakasza ragadott meg egyformán, de ez pusztán az én személyes érdeklődésemet minősíti – amúgy meg egy ilyen nagyívű intellektuális teljesítményre nem is mernék mást adni, mint 5 csillagot. Az egyik legmélyenszántóbb szöveg, amit világhatalomról valaha írtak. Kár, hogy Degler már nem él – kíváncsi vagyok, mint mondana Trumpról.

* Én mondjuk aligha találtam volna meg, ha a gyerekek nem találják ki, hogy a községi könyvtár galériáján, a kézikönyv-szekciónál akarnak bújócskázni.
** Természetesen akad olyan, amit talán érintenie kéne, de nem teszi (például az amerikai őslakosok problémaköre), ám ennek okait az előszóban korrektül és elfogadhatóan megvilágítja.
*** Ez a „szédítő” hatás – no és persze a megdöbbentően apró betűtípus – okozta, hogy ezzel a könyvvel kifejezetten lassan haladtam. Nagyjából minden részegység olyan bőséggel ontotta az új információkat és a belőlük fakadó következtetéseket, hogy gyakorta kellett megállnom pihegni egyet.

kaporszakall>!
C. N. Degler: Az élő múlt

C. N. Degler: Az élő múlt Milyen erők formálták Amerika mai képét?

@Kuszma a bűnös, hogy felhívta a figyelmet erre a könyvre – most hogy befejezem, gyorsan ki is jegyzetelem, hogy ne kelljen megvenni és ne foglalja a helyet a polcon.

Előrebocsátom: nem azért, mert rossz. Sőt, ellenkezőleg. Ám helyenként annyira részletes, hogy csak lassan lehet vele haladni, és a benne foglalt ismeretanyag tanulságai tömören is összegezhetők, épp ezért az újraolvasása részemről valószínűtlen. Inkább leírom ide a magam (meg persze más molyok) számára a lényeget.

A kötet az amerikai társadalom mentalitás-története, egyfajta szociológiai, társadalom- és jogtörténeti tényekkel alátámasztott nemzetkarakterológia. A hagyományos történetírás kedvelői esetleg meglepődnek, hogy a történelemkönyvek klasszikus eseményeit nem a szokásos kaptafa szerint tárgyalja, hanem erősen belpolitikai szemszögből, és annyira súlyozva, amennyire az amerikai nép mai mentalitására, társadalmi-politikai világszemléletére hatással voltak/vannak. Rengeteg személyt, belpolitikai eseményt, törvényt, társadalmi szervezetet, mozgalmat említ, akik és amelyek a külhoni olvasónak – az amerikanisztika specialistáit kivéve – nem ismerősek. Ez nem azt jelenti, hogy érdektelenek, csupán azt, hogy alaposan megterhelik az új fogalmak befogadására csak korlátozottan képes memóriánkat. Ezért lehet benne lassan haladni.

Tizenöt fejezet, mindegyik jól körülhatárolt témakörrel, a XIX. század társadalomtudományi munkáinak precíz, simára esztergált stílusában. Semmi posztmodern csapongás…

Az 1. fejezet a XVII. századi kezdetekkel indít. Hangsúlyozza, hogy az amerikai gyarmatokra kivándorló tömegek zömmel erősen kapitalista szemléletű, saját közösségeikben szigorúan demokratikus elveket valló, jogilag egyenlőségpárti személyek voltak: társadalmi szempontból az angol népesség legprogresszívabb elemei. És elveti a puritánokról és egyéb protestáns vallási közösségekről terjesztett nézeteket: szerinte pragmatikus, a körülményekhez rugalmasan alkalmazkodó emberekről van szó, sem szexuális, sem kulturális szempontból nem olyan prűdekről, mint akik Hawthorne A skarlát betű-jéből lépnek elénk.

A 2. fejezetben további társadalmi tényezőkkel foglalkozik: a viszonylagos gazdasági egyenlőséggel, mely a könnyű földhöz jutással, és a meritokratikus értékrenddel (lásd: Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme) függ össze, továbbá a nők viszonylag kedvező helyzetével, mely részben kisebb arányszámuknak, másrészt a pionír-létben betöltött aktív és fontos szerepüknek köszönhető. Az amerikai nőknek ez a jogi és szociális előnye az európai nőkkel szemben végig megmaradt; mindig néhány lépéssel ez utóbbiak előtt jártak. Végül a fejezet az amerikai ’nemzeti’ öntudat kialakulását mutatja be, és a függetlenségi vágy megerősödését a francia gyarmati fenyegetés (Kanada, Louisiana) megszűnte után.

A 3. fejezet az amerikai forradalom sajátosságait boncolgatja: azt, hogy körülményeikkel elégedett, alapvetően konzervatív forradalmárok nem túl véres harcokban, s nem ádáz gyűlölködés mellett kivívott győzelméről van szó. Ez lehetővé tette a megfontolt alkotmányozási eljárást, és egy konszolidált kormányzati forma kialakítását. Az alkotmány, és általában a törvények tisztelete, a hatalmi ágak gondos szétválasztása (Montesquieu elvei alapján), s az idegenkedés az anarchiától – mindez az amerikai politikai gondolkodás meghatározó eleme maradt napjainkig.

A 4. fejezet a Jefferson elnöksége alatti első időket tárgyalja: az agrárjellegű állam területi terjeszkedését, és a tagállamok viszonylagos önállóságának korszakát – a központi kormányzat olyan kevés ügybe avatkozott bele, amennyibe lehetett, ugyanakkor jelentős közlekedési beruházásokkal támogatta a belső piac egységét, ezáltal a politikai kohéziót is erősítve, s megelőzve az esetleges szeparatista törekvéseket.

Az 5. fejezet a választójog kiterjesztéséről, a városi és állami közösségek demokratikus intézményeinek megerősítéséről szól, Andrew Jackson elnökségei idején. Ebben az időszakban járt az Államokban Alexis de Tocqueville, s írta le – kissé idealizáltan – az akkor viszonyokat Az amerikai demokrácia c. könyvében.

A 6. fejezet a polgárháború előzményeivel, a rabszolga-kérdés kiéleződésével foglalkozik. Cáfolja azt a nézetet, hogy a Dél gazdasága pangott – ellenkezőleg: virágzott, mégha rabszolgamunka árán is. A konfliktust nem annyira az Észak erőszakossága okozta, hanem a déli vezetőréteg, amely a közös szövetségi keretek között nem látott perspektívát ambícióinak megvalósítására, s így önálló nemzet létrehozására tett kísérletet.

A 7. fejezet e kísérlet kudarcát mutatja be, s azt, hogy a polgárháború alatt Északon erős hatalomkoncentráció történt szövetségi szinten, s ez a győzelem után is fennmaradt. Az államok laza szövetségének jeffersoni modellje többé nem tért vissza.

A 8. fejezet a polgárháború utáni konszolidációt, s a négerek jogi helyzetének rendezését mutatja be. Ez a rendezés az állampolgári jogok – köztük a választójog – megadása mellett meghagyta a szegregáció számtalan fajtáját, amelyeket csak a XX. század hatvanas éveiben (Martin Luther King) sikerült felszámolni, de a maga idejében jelentős előrelépés volt. Gyakorlatilag a felnőtt férfi társadalom minden tagja egyenlő politikai jogokat kapott (kivéve az indiánokat, akik ellen tovább folyt az irtóháború, de erre ez a könyv nem tér ki).

A 9. fejezet az erőteljes iparosodás hatásaival foglalkozik: a munkásosztály és a szakszervezetek megerősödésével; s azzal, hogy a szövetségi kormány viszonylag gyorsan elismerte a szakszervezetek létjogosultságát, kötelezve az ipari vállalkozásokat, hogy partnerként tárgyaljanak velük, s ezzel részben elejét vette a baloldali radikalizmusnak (marxizmus, anarchizmus), ami Európában később annyi gondot okozott.

A 10. fejezet a bevándorlás témáját tárgyalja, s hogy ennek kapcsán hogy erősödött meg a katolikus, majd később a zsidó egyház. Azt is bemutatja, hogy míg a nemzeti nyelvet egy-két generáción belül felváltotta az angol, addig az egyházi hovatartozás stabilan megmaradt.

A 11. fejezet az urbanizáció hatásait, s a városi lakosság és a farmerközösségek közötti mentalitásbeli különbségeket mutatja be, illetve azt, hogy a farmerek hogyan vívták ki az agrárpiacra történő állami beavatkozást. S ezzel párhuzamosan megemlíti a fejezet az első populista politikai manővereket.

A 12. fejezet az egyházak szerepét tárgyalja, hangsúlyozva azt a tényt, hogy mind a katolikus, mind a protestáns felekezetek támogatták a munkások követeléseit, bérharcait, és jótékonysági intézményeken keresztül is segítették őket – a központi kormányzat józan politikája mellett ez is közrejátszott abban, hogy a kommunizmus soha nem nyert teret az Egyesült Államokban. Kitér a nők erősödő társadalmi pozíciójára, és a kezdeti feminista mozgalmakra.

A 13. fejezet a harmadik amerikai forradalmat (a Függetlenségi háború és a Polgárháború mellett), a New Deal-t ismerteti. Ekkor történt először drasztikus állami beavatkozás a gazdasági életbe (Keynes elvei szerint), s ekkor történt komoly erőfeszítés arra, hogy a létminimumot (ha úgy tetszik: a mindennapi kenyeret) a társadalom legszegényebb rétegei számára is biztosítsák.

A 14. fejezet az amerikai család fejlődését tárgyalja, a XVI. századi kezdetektől a második világháború utánig. Ebben a kulcsszerepet a nők helyzetének változása játszotta, a férfiaké nagyjából (mint kenyérkeresőké) változatlan volt. A nők viszont a vagyonjogi egyenlőség, s a jobb iskoláztatás mellé megszerezték a választójogot, éltek a születésszabályozás eszközeivel, s ezzel párhuzamosan tömegesen munkába álltak, némelyek családfenntartók lettek. Ez kihatott a családi munkamegosztásra, de a válások számára is.

Végül a 15. fejezet a II. világháború után világhatalommá vált Egyesült Államok diplomáciai és katonai szerepvállalását mutatja be; egy kissé hevenyészett formában, és meglehetősen idealizáltan. A szerző szerint Amerika elvi, míg a többi ország gyakorlati-hatalmi külpolitikát folytatott, s ez vezethetett olyan torzulásokhoz, mint a wilsoni elvek alapján meghirdetett, és az európai rablógyakorlat alapján megvalósított, I. világháborút lezáró Párizs környéki békék. Ez a kötet leggyengébb fejezete, néhány naiv megjegyzéssel a szovjeteket illetően, Carter elnöksége idejéből.

Hú, ez most nagyon hosszú lett. Bocsánat érte, de akinek esetleg témavázlat szintjén kell, az tán hasznosnak találja… És a kötet végén a kb. 100 oldalas bibliográfiai esszét már nem is írtam le (mivelhogy el sem olvastam…)

Összegezve: jó, bár kissé túl részletes kötet, helyenként fényezi az amerikai viszonyokat, s lényegét tekintve a hatvanas évek tájékán megáll (a későbbi időkről csak hozzátoldott vázlatot kapunk, az utolsó fejezetben). Ezzel együtt – magyar nyelven – hézagpótló, és sokoldalúsága imponáló.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Kuszma P>!

Henry Ward Beecher [tiszteletes] sem mozdította előre túlságosan a munkások és a protestáns egyházak jó kapcsolatait, amikor kijelentette: bármelyik valamirevaló munkás igenis képes eltartani a családját napi egydolláros bérből, feltéve, ha nem iszik és nem dohányzik.

346. oldal, Jézus kontra Ricardo

C. N. Degler: Az élő múlt Milyen erők formálták Amerika mai képét?

15 hozzászólás
Kuszma P>!

Az olyan emberek, akik azt remélik: fölkapaszkodhatnak a társadalmi ranglétrán, s akiknek van is esélyük erre, nem azonosulnak jelenlegi osztályhelyzetükkel. „Az elcsigázott, királyok uralta Európában az emberek ott élik le az életüket, ahol megszülettek – írta 1869-ben Charles O'Connor egykori emigráns, akiből a New York-i ügyvédi testület ékessége lett. – Amerikában viszont bukott embernek tartják azt az embert, s kétségkívül annak is kell minősíteni, aki élete során nem jutott tovább az apjánál.” Mindaddig, amíg Horatio Alger [a szegény polgárból lett milliárdos] neve jelent valamit az amerikaiak számára, Karl Marx csupán egy német filozófus a sok közül.
Az Egyesült Államok politikai története is hozzájárult a szocializmus kudarcához. Európában, mivel a munkás csak apránként és lassan jutott választójoghoz, előbb érezte úgy, hogy ipari munkás, és csupán később, hogy választópolgár. Ebben az összefüggésben igazán természetes volt, hogy gazdasági érdekeinek megfelelően adja le a voksát, s olyan politikai párthoz csatlakozzék, amely tevékenységével kimondottan a munkásság osztályérdekeit szolgálja. Csakhogy merőben más volt a helyzet Amerikában, hiszen a politikai demokrácia előbb érte el Amerikát, mint az ipari forradalom. Amikorra – 1865 után – az ipari átalakulás előrehaladt, már minden felnőtt férfiember szavazhatott és döntött politikai hovatartozásáról, tekintet nélkül arra, melyik társadalmi osztályhoz tartozik: elsősorban republikánusok és demokraták, s csak másodsorban munkások – ebben rejlett a politika és a gazdaság különválása, amely Amerikában hagyományossá lett.

277-278. oldal, Nincs itt más, csak mi, kapitalisták

C. N. Degler: Az élő múlt Milyen erők formálták Amerika mai képét?

Kuszma P>!

Lényegében arról volt szó, hogy a nők – minthogy az egyik nemet alkotják – az egyenlőség garanciáiban olyan mértékben részesültek, amilyet az alsóbbrendű osztályoktól általában megtagadnak – nevezetesen abban, férjhez mehettek az uralkodó osztály férfiaihoz.

363. oldal, Az új nő

C. N. Degler: Az élő múlt Milyen erők formálták Amerika mai képét?

Kuszma P>!

Bár manapság [1980 körül] az Egyesült Államokban a legmagasabb a válások aránya valamennyi nagy – s a legtöbb kis – ország közül, ez láthatóan mégsem jelenti azt, hogy az amerikaiak komoly elégedetlenséget táplálnának a házasság és a család intézményével szemben. Éppen ellenkezőleg, a házasság egyre népszerűbb. A huszadik század hajnalán a válások aránya folyamatosan nőtt, a vénlányok aránya viszont mégis csökkent, s ez a tendencia a mai napig érvényesül. Azoknak a nőknek és férfiaknak az aránya, akik ötvenéves korukig nem léptek házasságra, most a legalacsonyabb az amerikai történelem során. Az új házasságok arányszámai is csúcspontot értek el, s ez arra mutat, hogy a házasságok intézménye aligha áll támadások kereszttüzében. Inkább arról lehet szó, hogy az amerikaiak láthatóan magasabb (s talán ingatagabb) követelményeket tűztek maguk és házastársuk elé a házasságban.

435. oldal, Nem minden család volt boldog

C. N. Degler: Az élő múlt Milyen erők formálták Amerika mai képét?

Kuszma P>!

Amikor egy lelkész megkérdezte püspökét, vajon kedveli-e az Üdvhadsereget, a főpap így válaszolt: „Nos hát, nem mondhatnám, de ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom, hogy hitem szerint Isten kedveli őket.”

350. oldal, Jézus kontra Ricardo

C. N. Degler: Az élő múlt Milyen erők formálták Amerika mai képét?


Hasonló könyvek címkék alapján

Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Békés Rezső: Truman árnyéka
Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan
Hans Hellmut Kirst: Tisztgyár
Balogh Zsolt – Ferwagner Ákos – Miszlay Zsolt – Pintér Zoltán – Prantner Zoltán – Szirtes Krisztián – Szombat Tamás – Zámodits Attila: A tengelyhatalmak bukása
Balogh Zsolt – Ferwagner Ákos – Miszlay Zsolt – Prantner Zoltán – Szirtes Krisztián – Zámodits Attila: Európa eleste
Várady Gyula: Déli szomszédunk, Jugoszlávia
Hans Herlin: Mit tettél Káin?
Jay Akhtar – Csákváry Ferenc (szerk.): Nagy csaták 10.
Majoros István – Ormos Mária: Európa a nemzetközi küzdőtéren