Trollok és varázslók, fiatal lány főszereplő, női szerző… Első ránézésre egy romantikus tündérmesének vagy lányos YA fantasynek tűnik, ám a hangvétel szerintem felnőttesebb és „mocskosabb”. Egyrészt a trollok nem a kőevő/kőagyú otromba lények, hanem természetes varázserővel bíró, fejlett nép, akik együtt élnek az emberekkel (akikben spontán felbukkanhat a varázslásra való hajlam, de a trollok hatalmához a legtöbben nem érnek fel). Gyakori a káromkodás spoiler, visszatérő elem a szexualitás (ízes-szagos testiséggel, és annak mai, szokványostól eltérő kérdésköreivel – szóval ez már érettebb értelmet és érzelmeket kíván) és a gyilkosságok (említés szintjén gyerekek megölése, szétdarabolása, megevése is!). Ugyanakkor átitatja az egészet a kaland élménye, és sötét témák helyett inkább a különbözőségekben rejlő értékek felfedezéséről, a családról, illetve a felelősségvállalásról szól.
Elsőkönyves írónőhöz képest bátran nyúlt a műfajhoz. Tapinthatóan élő és sokszínű szereplőkkel, árnyalt jellemábrázolással egy részletesen kidolgozott és sajátos működésű társadalmat vázol fel. Görbe tükröt tart a fantasy hőseposzi vonalának (nincs kiválasztott, sőt, négy fő szereplő összjátéka viszi előre a cselekményt, és egyikük sem mondható hősnek) és az előítéletességnek. Noha a nőalakok jobban ki vannak emelve, mégsem lesz feminista regény spoiler. Például, Onna bár találékonyságában és képességeiben a fiúkat lekörözi, mégsem veszik fel a varázslóiskolába, csak mert lány. Így hát maga jár utána a dolgoknak, különleges könyveket kutat fel, aztán a legnagyobb varázslóúr tanítványa lesz. Ők ketten erednek egy trollgyilkos (nem gyilkos troll! :D) nyomába – ez az egyik fő szála a könyvnek.
A másik fő szál és főszereplő egy trollvezér félvér „lánya” (Tsira), akit az események összehoznak egy ember katonával. Viszont Waggonernél a troll klánokban a férfias és nőies megkülönböztetések helyett a nemi szerepeket a tettek határozzák meg, így vannak a kemény, határozott viselkedésű, de asszonyos küllemű vezetők (reig) és a kézműveskedő, dolgos, élelmet termelő, többnyire férfikülsejű szolgálók (vahn) – és e szerepek cserélődnek időről-időre, tehát még csak nem is nőuralmi fordulatról van szó, és nem is lesz belőle azonos neműek nemi kalandja.
Mint várható: a két szál összeér, és négyesben együtt folytatják tovább a gyilkos felkutatását.
A leíró részekben már-már rothfussi részletességgel igyekszik magyarázni a varázslás módszertanát, a történelmet és a kulturális/társadalmi/faji különbségeket. spoiler Én mondjuk egyáltalán nem bántam, mert érthetőbbé tette a párbeszédekben elejtett utalásokat, és a mágiarendszer egyedisége is igényelt egy terjedelmes kifejtést.
Az emberek varázslatai ugyanis nem csak úgy, átláthatatlan vagy felfoghatatlan csodákként történnek meg, hanem tudományos mozgatórúgók állnak alkalmazása mögött. A varázslónak pontosan tudnia kell, hogy mit, hogyan és mire kíván varázsolni. Szabatos (nyelvi és számtani/fizikai) paraméterekkel, mérnöki elvek szerint alkotják meg őket, elméjüket és szerkezeteket használnak hozzá. A trollok hatalma pedig ősibb, ösztönösebb, természetibb.
Összességében élvezetesnek találtam, de nem volt könnyed olvasmány. A szokványostól eltérő elképzelések összetett egymásrahatása hosszasabb feldolgozást kívánt számomra (hát még az ókelta nevek kiolvasása! :D). De javára szól, hogy egyáltalán nem hajmeresztő társadalmi kiforgatásokkal igyekszik kilépni a tucatfantasy keretekből, hanem ügyesen építkezik eleve ötletes alapokra. Kerek, szépen befejezett történet, de a világban rejlő lehetőségek gazdagsága és a könnyen megkedvelhető szereplők miatt akár (több) folytatás is jöhet.
A borító gyönyörű – bár nem nagyon áll össze, mi köze a könyvhöz.