A ​Krétaember 215 csillagozás

C. J. Tudor: A Krétaember C. J. Tudor: A Krétaember

2018 könyve. Jön a Krétaember…
1986 őszén egy tinédzser, Eddie Munster segített megóvni a wurlitzeres lány életét. Az a nyár változtatott meg mindent. Az hozta el a krétaembereket – titkos kód szerint rajzolták őket az aszfaltra.
Csakhogy aztán önnön akaratukból kezdtek feltűnni, szörnyű képeket jövendölve a poros kövezeten. Tudtak a holttestről a folyóban. És tudtak a wurlitzeres lány testéről, amely még ott hevert az erdőben, fej nélkül.
2016-ot írunk. Eddie most is Anderburyben él, a régi iskolájában tanár, s egy albérlővel, Chloéval lakik együtt. Nyugalmas az élet. Meglehetősen üres az élet.
Mígnem egy napon ismét felbukkannak a krétaemberek.

C. J. Tudort az új Stephen Kingként ünneplik világszerte.
A Krétaember kiadási jogait pár napon belül 38 országban vásárolták meg

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Művelt Nép, Budapest, 2018
360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155676772 · Fordította: Loósz Vera
>!
Művelt Nép, Budapest, 2018
360 oldal · ISBN: 9786155676789 · Fordította: Loósz Vera

Enciklopédia 13


Kedvencelte 9

Most olvassa 14

Várólistára tette 102

Kívánságlistára tette 103

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Amál P>!
C. J. Tudor: A Krétaember

A fülszöveg miatt vettem meg még régebben, de csak most olvastam el egy kihívás miatt. Nem fűztem hozzá nagy reményeket az alacsony százalék miatt, de abban bíztam, hogy Stephen King és Lee Child csak nem adná a nevét egy gyenge könyvhöz. Szerencsére nem kellett csalódnom. Végig fent tartotta az érdeklődésemet és a végén nagyon meglepődtem a csavarok miatt. „Ne vegyél készpénznek semmit, Eddie. Kérdőjelezz meg mindent. Mindig nézz a nyilvánvaló mögé. ” És tényleg. Itt mindenkinek volt valami titka, valami bűne, kinek kisebb, kisebb nagyobb. Tetszett a váltott idősík is, hol 1986-ban jártunk, hol 2016-ban. Szerintem egy jól megírt krimi, amit csak ajánlani tudok mindenkinek, aki egy kis borzongásra, kikapcsolódásra vágyik.

5 hozzászólás
Kókuszka>!
C. J. Tudor: A Krétaember

Nem a krimi, thriller része varázsolt el, hanem ahogy megismerjük a 12 éves Eddie gondolatait a szüleiről, a barátságról, és általában az életről. Egyúttal ő a narrátor és általa párhuzamosan látjuk a 30 évvel későbbi eseményeket is. Maga a történet nem különösebben egyedi, de az írásmódja mégis magával ragadott.

Szösszenet P>!
C. J. Tudor: A Krétaember

Sajnos nem lett a kedvencem, nagyobb a füstje, mint a lángja véleményem szerint. Az elején még volt reményem, hogy beindul és igazán izgalmas thriller lesz, de sajnos nem ezt tapasztaltam. Kicsit kuszának is találtam a történetet, ami a végére ugyan összeért, azonban nekem keveset adott a könyv.
Az 5 iskolás srác, akik mind különbözőek , élik mindennapjaikat ,közben betekintést nyerhetünk a családi életükbe, ami önmagéban nem baj, viszont a regény nagyjából erre volt alapozva. Történik baleset, gyilkosság, ami 30 év múltán kap értelmet. Talán ha másképp oldja meg a szerző a végét, akkor lehet adott volna komolyabb élményt is.

Pesu>!
C. J. Tudor: A Krétaember

Végre, végre! Ritka az olyan thriller ami ennyire tetszik! Nagyon kritikus vagyok ilyen téren, más stílusban sokkal elnézőbb tudok lenni! De egy horror vagy thriller sztori legyen nagyon jó! Nagyon, nagyon jó! ;)
És ez nekem most nagyon jó volt! Volt benne egy kis misztikum, nem tudtad, hogy most mi a képzelet és mi a valóság. Titkok amikre csak a végén kaptunk választ, vagy csak utalást a válaszra! Talán így volt, talán nem! De mégis nagyon tetszett és mindenkinek tudom ajánlani! Sok benne a fordulat és el sem hiszem, de nem volt unalmas az eleje! Nekem szinte minden könyv nagyon lassan indul be, de ez! Az első 2 fejezetben már olyan dolgok történtek amik thrillerhez méltóak voltak és már azok után tudtam, hogy ez a könyv nekem tetszeni fog! :)
Az író stílusa is nagyon bejött, könnyen megnyert magának! :))
Szuper olvasmány volt!! :))

Mariann_ P>!
C. J. Tudor: A Krétaember

Amikor megláttam a nem éppen kedvelők értékeléseit, akkor elhatároztam, hogy elolvasom én is a könyvet, mégpedig olyan indíttatással, hogy megkeresem, miért érdemes elolvasni.
Aztán kiírtam egy halom idézetet, mert tetszett.
Nekem egy különleges olvasmány lett.
A történet felváltva, 1986-ban, és 30 évvel később, 2016-ban játszódik.
A 12 éves gyerekek világába cseppenünk bele.
Egy ajándékozás kapcsán krétákat kapott az egyik fiú, ami először nagyon haszontalan ajándéknak tűnt, aztán kitalálták, hogy a baráti kör 5 tagjának más-más színe lesz.
Így üzentek egymásnak (milyen más világ ez, gondoljuk a mobiltelefonos , minden hírt gyorsan átadni, küldeni akaró és tudó életünkben )
Színes krétaemberekkel üzentek, ha találkozni akartak, sürgős, életbevágó, és a többi….
Valaki, akiről csak sejtették, hogy ki , fehér krétával írt.
A fehér nem volt egyikük színe sem.
Aztán több haláleset után eltűnt a fehér krétás rajzoló.
30 évvel később mindenki gyökeres változásokon ment át, aztán kaptak egy-egy levelet a „krétaembertől ”.
Innentől még izgalmasabb a dolog.
Persze a titkokra talán fény derül…..
Napokkal a könyv befejezése után is motoszkál az agyamban a történet, így azt gondolom, hogy csak jó könyv esetében van ilyen…..
Sokszor olvastam a könyvben illatokról, de inkább szagokról, én szeretem ezt, némely szagot most is itt érzek az orromban.
Nem szokványos könyv, mindenki döntse el, hogy neki éppen tetszik-e !!

A_S1M0N P>!
C. J. Tudor: A Krétaember

Amennyire emlékszek, engem is King neve vonzott be, így meg is vettem a könyvet, ám sokáig nem foglalkoztam vele. Aztán lett hozzá kihívás, ezért úgy gondoltam, itt az ideje elolvasni.
Az értékelések láttán mondjuk sok jóra nem számítottam…

Tudor le sem tagadhatná, hogy alapokat kitől és honnan vette: adott egy csapat gyerek, az egyik kövér, főhősünket Eddie-nek hívják, a csapat egyetlen lány tagja hosszú vörös hajú, akire apja gyakran kezet emel. Aztán vannak idősebb fiúk, akik zaklatják őket, ezen események pedig 1986-ban történnek, majd 30 évvel később újfent felbukkannak a címadó krétaemberek, aminek következtében a régi banda ismét találkozik.
Egy kedves, ám titokzatos férfi is fontos a cselekmény szempontjából, aki történetesen a Mr. Hallorran névre hallgat.

Hát, eddig nem túl eredeti.

Erre még jön a vidámpark, az ottani események spoiler. Szépen lassan megismerjük Anderbury lakóit, egymáshoz való viszonyukat, eldurvuló konfliktusaikat, aztán spoiler.
Sokat nem akarok elárulni a cselekményből, legyen elég annyi, hogy hamar megfogott.
A történetet két évszám között ugrálva ismerjük meg, melyek sokszor szándékosan elspoilerezik az izgalmas dolgokat, ami szerintem nem mindig volt jó ötlet, ezt is Kingesnek érzem, aki szintén gyakran él ezzel a megoldással.
Mondjuk a céljukat mind a ketten elérik vele, így nem rónám fel negatívumnak, főleg, hogy van kavarás és csavar bőven, a teljes kép pedig csak a végére áll össze, legyen szó a történetről vagy a szereplőkről, merthogy utóbbiak is bőven tartogatnak meglepetéseket!

Ám még a lezárás utánra is maradt érdekesség, ami egyben spoiler is volt, így remek csattanókkal ér véget a könyv.

Szóval a kezdeti aggodalmaim hamar köddé váltak, a kissé pofátlan lopást is el tudtam nézni a végtelenül csavaros sztori miatt, ami engem végig le tudott kötni, mert egyre több kérdés lett, ám a tényleges válaszokat csak a végén kapjuk meg, spoiler.
Nem tudom, hogy valaha újra fogom-e olvasni, de másodszorra nem tudna annyi meglepetést okozni, mint elsőre (persze nem ez az egyetlen ilyen könyv), így ha kedvenc nem is lett, szerintem érdemes egy esélyt adni neki!

BBetti86>!
C. J. Tudor: A Krétaember

Egyszer elment, de tartósabb nyomokat nem hagyott maga után – típusú könyv. Jobbat is vártam, meg sok tekintetben egyszerű is.
Thriller, de nagyon sokáig ennek nyoma sincs benne. Két szálon haladnak az események. Az egyikben a szereplők 12 évesek és azt a nyarat követjük végig, ami rejtélyekkel volt tele. Egy baleset, egy gyilkosság és egy öngyilkosság. A jelenben Eddie békésen éldegél, de az egyik egykori barátja könyvet akar írni a múltban történtekről és feltépi a régi sebeket. Most kezdenek el olyan dolgok felszínre kerülni, amelyek átértelmezik a múltat.
De nagyon lassan haladnak az események, és nincs is igazán ügy. Nem az a hangsúlyos, ami véres eset történt, hanem a fiúk semmilyen mindennapjai. A jelenben is Eddie unalmas figura, akivel semmi nem történik.
A végére ugyan javul a színvonal, ahogy egyes titkok kiderülnek és rájövünk, a nyugodt felszín alatt milyen titkok lapultak. Hiszen a múltban a 12 éves sok mindent nem fogott fel – pl. az anyja abortuszokat végző orvos volt, akit ezért támadtak is. De ezt 12 évesen nem nagyon értette meg. De az egyes szereplők életében is megvoltak a jól rejtett titkok.
Hiányzott a misztikum. A beharangozott, krétarajzos szál is nélkülözött minden titokzatosságot. Talán ezt tudnám mondani a regényre is: földhözragadt, szomorú és realista. Nem volt jó érzés olvasni, nem szórakoztat, hétköznapian szürke. Talán máskor jobban értékeltem volna a realizmusát, és ahogy a végén kiderül, mi mit rejtett, de most unalmasnak éreztem.
Megírva különben nincsen rosszul, vannak jó gondolatok a narrációban elrejtve.

Csafale P>!
C. J. Tudor: A Krétaember

A fülszöveg és a könyv eleje alapján kicsit jobbra számítottam. Nagyon tetszett az elején, hogy felváltva meséli el a gyerekkori eseményeket és párhuzamosan haladunk vele előre a jelenben is. Mindkettőben megvolt a kellő izgalom is, és a krétaemberek felkeltették a kíváncsiságomat. Ahogy haladunk előre, egyre többet megtudunk a történtekről, a szereplőkről is, elkezdődik a találgatások sorozata, vajon ki volt a gyilkos?
Csakhogy nekem nem jött el a katartikus vég. Olyannak tűnt, mintha a szerzőnek csak az lett volna a célja, hogy minden szálat elvarrjon a végére, mindegy hogy hogyan.
Sajnos ez is azok közé tartozik, amik nagyon erősen indulnak, de a nagy csattanót nem adják meg a végén.

KiSzil>!
C. J. Tudor: A Krétaember

Egy rövid felvezetés után váratlan és hátborzongató esemény adja meg a könyv alaphangulatát a vidámparkban történtekkel. Nem tudtam, hogy ezek után mire számítsak. Rejtélyes és titokzatos volt. Felváltva haladunk a múltban és a jelenben, fokozatosan ismerjük meg a múlt eseményeit, majd harminc évvel később ismét feltörnek az emlékek szereplőinkben. Egyre több lesz a kérdés, mint a válasz, kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, mindenki hazudik vagy titkol valamit. Nem mondanám, hogy pörgős vagy túl izgalmas lenne, de a gyilkosság és a krétarajzok körüli rejtély fenntartja az érdeklődést, a végére pedig kapunk még egy nagy csavart, és végre megkapjuk a várva várt válaszokat is.

jeszan P>!
C. J. Tudor: A Krétaember

Kihívás miatt kezdtem el olvasni és nem bántam meg. Szépen felépített cselekmény, meglepő fordulatokkal, a végéig még csak sejteni sem lehet, ki az elkövető, ki a rajzoló, hogy kapcsolódik mindez a csapathoz, felnőttkori ismerőseikhez, a tikokhoz, rejtélyekhez. Csak egyvalamire nem kaptam választ, hogy ki rajzolta tele krétaemberekkel a templom belsejét?


Népszerű idézetek

Kókuszka>!

Azt kell megértened, hogy nem attól leszel jó ember, ha zsoltárokat énekelsz vagy egy misztikus istenhez imádkozol. Ez nem arról szól, hogy keresztet viselsz, vagy minden vasárnap eljársz a templomba. A jó embert az teszi, hogy miként bánik másokkal. Egy jó embernek nincs szüksége vallásra, mert attól boldog, hogy a helyes dolgot cselekszi.

183. oldal

2 hozzászólás
Kókuszka>!

Ebből semmi nem volt igaz, de a szóbeszéd olyan, akár a bacilus. Szinte egyetlen lélegzettel terjed és megsokszorozódik, és mindenki megfertőződik, mielőtt tudna róla.

198. oldal

>!

Az ápolónőknek ugyanolyan a nézése, mint az édesanyáknak. Azt sugallja: Nekem ne beszélj hülyeségeket, fiam. Pontosan tudom, miben sántikáltál…

2 hozzászólás
ReniK P>!

Az elv szép dolog, már amennyiben megengedheted magadnak. Szeretem azt gondolni, hogy az elvek embere vagyok,… A tény az, hogy mindenkinek megvan az ára, mindnyájunkon van egy megnyomható gomb, amely nem egészen tisztességes dolgokat csináltat velünk. Az elvek nem fizetik ki a jelzálogkölcsönt, nem törlik el a hiteleket. Az élet taposómalmában az elv voltaképp igencsak haszontalan valuta. Az elvek embere általában olyan, akinek mindene megvan, amit csak akar, vagy nincs semmi vesztenivalója.

97. oldal, 2016 (Művelt Nép, 2018)

Adrienn_ka P>!

A titok olyan, mint a segglyuk. Mindnyájunknak van. Csak némelyik mocskosabb a többinél.

195. oldal - 2016 (Művelt Nép Könyvkiadó, 2018)

Mariann_ P>!

Ez van a felnőttekkel. Néha nem számít mit mondasz, csak azt hallják meg, amit akarnak.

Mariann_ P>!

Ahogy idősebb leszel, összetöpörödik a világod. Gulliverré válsz a saját Lilliputodban .

Mariann_ P>!

Mindig azt mondtam neked, hogy sose bánj meg semmit. Meghozol egy döntést és véghez viszed, mert akkor jó okod van rá.Ha később rossz döntésnek bizonyul is , együtt élsz vele.

BBetti86>!

Gyakran nem a bölcsesség jár a korral, hanem az intolerancia.

30. oldal

Belle_Maundrell>!

Úgy mondják, nincs erősebb a szeretetnél. Ez így igaz. Ezért követik el a legrosszabb rémtetteket a nevében.

304. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeretet

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Ania Ahlborn: Vértestvérek
Ker Dukey – K. Webster: Pretty New Doll – Csinos új babácska
Chris Carter: Halállista
Dennis Lehane: Viharsziget
Stephen King: Kedvencek temetője
Mark Edwards: A Vörös Özvegy
Alex North: A Suttogó
Dean R. Koontz: Rejtekhely
Riley Sager: Várj, amíg sötét lesz
Søren Sveistrup: A gesztenyeember