Mélyállomás (Mélyállomás 2.) 62 csillagozás

C. J. Cherryh: Mélyállomás

A Föld csillagbirodalma kimerülőben, gyarmatai lázonganak. Ebben a helyzetben kulcsfontosságú, hogy kié a Pell bolygó Mélyállomása, hiszen innen már maga a Föld is sebezhető. De a Mélyállomás révén megszilárdítható a Föld csillagközi birodalma is. A Pell azonban mindig semleges volt, és eltökélten ragaszkodik semlegességéhez.
A híres-nevezetes regényben galaktikus léptékű ambíciók feszülnek egymásnak. És emberek, humanoidok, csodálatos intelligenciájú szerkezetek. Sorsuk a kozmikus küzdelem kimenetelétől, a Mélyállomás sorsától függ.

Eredeti megjelenés éve: 1981

>!
Maecenas, Budapest, 1988
446 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630257920 · Fordította: Budai Katalin, Reiman Judit

Kedvencelte 8

Most olvassa 2

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

Szürke_Medve>!
C. J. Cherryh: Mélyállomás

Megérdemelte a Hugo dijat. Remek történet, nagyon sajnálom, hogy az irónőnek ebben az univerzumában játszódó regényei, írásai közül nem jelen meg több magyarul.
A regény aktualitása, hogy egyes jelenetei, és problémái néha döbbenetes erővel és realitással idézték számomra napjaink migrációs válságát kísérő eseményeket.
Más tekintetben nem tudott ennyire profétikus lenni az írónő. A Pell őslakóinak és az emberek a viszonyának ábrázolása manapság nem illene bele a mainsteram narratívába. A jópár politikai aktivistát felhergelne, és lehet, hogy a Hugo dijat sem kapná meg emiatt. off
A magyar kiadás borítója nagyon igénytelen. Annak idején, amikor egy antikváriumban rábukkantam a kötetre, még a Hugó dij jele ellenére is ellenérzésekkel vettem meg emiatt.

2 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
C. J. Cherryh: Mélyállomás

Kicsit nehezen csúszott.
Részben a szerző prózája és/vagy a fordítás miatt, részben viszont azért, mert egyszerre nagyon sűrű és kissé bő lére eresztett a szöveg – az információadagolása minimum szokatlan, bár úgy sejtem, hogy ez erősen szándékos. A történet ugyanis (legalább a kötet felében) mintha rájátszana arra, hogy nem tudjuk, pontosan ki milyen szerephez jut ebben a játszmában, emiatt nincs pozitív vagy negatív figura, csupán egymással szemben álló felek (jó sokan), ami erősen furcsa egy háborús regényben. (Nekem ráadásul sokáig egybe is folytak bizonyos alakok, de ez csak annak a következménye lehet, hogy nem mindig tudtam eléggé hozzálassulni a könyvhöz.)
De ez a része remekül működik, főleg, hogy a hozzá felrajzolt világ kiváló űroperai alap. Csak valahogy mintha mégse gördülne eléggé: mintha nem történt volna annyi minden, ami indokolná a terjedelmet. Belefáradtam néha a szövegbe, nem tudott úgy elkapni, mint amit amúgy érdemelt volna. Pedig tényleg szívesen élveztem volna a jól megválasztott és eltalált szereplőket, a háborús konfliktus képét, a menekültekkel és káosszal teli hangulatot, a hizákat…
Egyébként megvan már pár éve a könyv, de csak most, olvasás előtt tűnt fel ez a borító – lenyűgöző, tényleg!

Joshua182>!
C. J. Cherryh: Mélyállomás

Igazi jóféle retro űropera, amiben inkább a kapcsolatok, konfliktusok, árulások és ármánykodások kerülnek előtérbe, mintsem a tényleges történések, aztán mozgalmasabbá válik, de még így sem az a körömlerágós, hanem inkább lassan-de-biztosan-észrevétlenül-belemerülős, akár-több-ezer-oldalon-át-is-olvashatós-és-mégsem-megunós. Mármint ha megjelent volna még néhány kötet ehhez az univerzumhoz (magyarul is) :S
Kicsit olyan élményem volt, mint anno a Babylon 5 esetében a képernyő előtt. Bármeddig el tudtam volna nézni, és sajnáltam, mikor vége lett. Itt ez az érzés nem volt annyira erőteljes, de jelen volt. Akkor miért is vontam le egy csillagot? Mert a szerző kicsit kétarcú számomra. Kezdem a dicsérettel: véleményem szerint nagyon realisztikusan festi le az emberi természetet a változatos – és itt-ott fejlődőképes – karaktereivel, és az állomás pillanatképein keresztül is kellő részletességgel mutat be egy lehetséges jövőbeli társadalmat. Fajunk a jövőben sem fogja tudni meghazudtolni gyarlóságát, és ez bármilyen fejlettségi szinten vissza fog köszönni, ezt a teóriámat pedig tökéletesen megerősítette és visszaadta ez az egyébként merész és fantáziadús vízió. Ha egyszer meghódítanánk a csillagokat, a regényben ábrázolt forgatókönyvhöz hasonló nagyon könnyen megvalósulhat.
Amit viszont teljesen szürreálisnak éltem meg, az a könyvben szereplő és igen gyakran, szinte minden fejezetben felbukkanó idegen faj, a hizák ábrázolása. Vagyis a létezése. Merthogy ilyen faj egyszerűen nincs, nem létezhet. Ezek bundás, cuki, barátságos kis (emberszerű?) lények, akik rendesen beszélni ugyan nem tudnak, de még a gagyogások is cuki, épp annyira, hogy alap szinten megértsék egymást az emberekkel. Nincsenek rossz tulajdonságaik, ártatlanok, mint a ma született bárány, és feltétel nélkül szeretnek mindenkit, aki nem fog rájuk fegyvert. Segítenek mindenben, amiben tudnak, és említettem már, hogy, őőőő, cukik? VÉGTELENÜL cukik, annyira, hogy ha létezne cukiságmérő, az sem csak simán kiakadna, hanem CUKI pukkanással adná meg magát, egyértelműsítve, hogy a vizsgált alany szuperCUKI és te csak ne vizsgálgasd, inkább szeretgesd meg, mert olyan… spoiler
Na jó, lenyugodtam. Deazér' ilyen nincs, ilyen lények nem létezhetnek, nem engedik meg az univerzum törvényei, még akkor sem, kedves Carolyn J. Cherryh, ha ez csak egy elképzelt univerzum. Szóval a könyved jó volt, de lehetett volna igazán jó is, ha leheletnyit kevésbé cuki. De legyen mégis pozitív a végszó, merthogy tényleg nem rossz, na.

Lisie87>!
C. J. Cherryh: Mélyállomás

Az eleje döcögősen indult, ezért is a fél csillag levonás. Nagy nehezen kerültem csak képbe, vagyis jegyeztem meg a neveket és indítékokat és hovatartozásokat. Utána, amikor már beindult a történet és tudtam is, hogy mi folyik az állomáson és „körülötte” jobban tudtam élvezni a könyvet, ami meglepően jó volt és tetszett.
Ármánykodás, árulás, öldöklés ,csak a szokásos, amikor az emberek összekerülnek és nem egyezik az érdekük. A sok rossz ellenére, ami a Pellen történt, a spoiler

Paulinusz_Tünde P>!
C. J. Cherryh: Mélyállomás

Lehetségesnek tartom, hogy csak engem nem tudott lenyűgözni ez a történet, de látom mások is jártak így.
Miért is?
Először is a stílusban találtam valami visszatetszőt, amit azóta sem tudok kifogalmazni. Mintha a stílus lepattant volna a fordítóról vagy nem is tudom.
Második nagy problémám a szereplőkkel volt, és rájöttem, hogy én egyszerűen nem tudom emészteni a könyvet, ha nincs remek történet és/vagy remek jó szereplők. A megalkotott világ meg is állta helyét, de előbbi kettő nélkül elhamvadt. A szöveg nyögvenyelős maradt elfáradtam, kíntorna lett a vége. Említette valaki a mű dinamikáját, nos én vak voltam rá. Nem tapasztaltam ilyet.
Sajnos engem nem talált meg az az élmény, amik több csillagra jogosították fel a művet.

Sai_home>!
C. J. Cherryh: Mélyállomás

Eseménydús űropera sok szereplővel, hataloméhes emberekkel, sok politikával, némi harccal és lövöldözéssel. És még egy idegen faj is szerepel.
Ha röviden el kellene mesélnem a regényt valakinek, akkor egy jól kitalált és összerakott könyvként tudnám tálalni, érdekesek a szereplők és a felállás, összetett a világ, megvan minden ahhoz, hogy egy nagyon jó regénnyé váljon. A szereplők ráadásul igencsak emberiek, a nem katonák valóban nem fognak fegyvert és lődöznek, hanem szimplán féltik a saját és családjuk életét és a legkisebb ellenállás felé menekülnek.
Ami egy kicsit gyengébbé tette nekem, az a követhetetlensége volt. Az elején nagyon sok volt a név, az új szereplő és nem igazán tudtam követni, hogy éppen kivel történnek a dolgok. Az sem segített, hogy néha hiba került a gépezetbe és ténylegesen más név szereplet ott, mint akivel az események logikusan történnének.
Egy izgalmas kis kaland volt ez a mű, érdemes elolvasni.

Hanna IP>!
C. J. Cherryh: Mélyállomás

Nagyon régen olvastam először, akkor még túl fiatalon, hogy a témáját igazán értsem. Mint háborús sci-fi, most különösen aktuális, amennyiben nem a frontra és nem a szembenálló felek hátországára, hanem az ütközőpontjukon lévő semleges űrállomásra és az odakényszerült menekültek miatt kialakuló helyzetre összpontosít. Cherryhnek nincsenek igazán illúziói az emberi természettel kapcsolatban, és az önös érdekek katasztrófakatalizátorként való megjelentetése nagyon is realista.
A fordítást ugyan már kissé porosnak érzem, és valószínűleg egy mai sci-fi már nem tudná ilyen könnyen megúszni a fehér emberre alapjáraton párás és hálás szemmel feltekintő együgyű és jámbor bennszülöttek toposzát, de a maga idejében fontos mű volt, és még most is van benne elég erő, hogy egy mai olvasóra is hasson.

Noro P>!
C. J. Cherryh: Mélyállomás

Az Alliance-Union sorozat elsőként megjelent része – amelyhez a szerző később jó szokás szerint előzményeket és folytatásokat is írt – hard sci-fi történet egy űropera-univerzumban (vagy fordítva? :P).
Az űrgyarmatok fellázadtak, és magukévá tettek egy bizarrnak tűnő életformát, amely – pl. klónozás révén – hatalmas előnyöket biztosít nekik. A Föld Társaság hadiflottája egyre hátrébb szorul. Már nem a Szövetségtől (Union) rettegő kolóniák védelmében harcolnak, mint kezdetben, hanem csakis a saját túlélésükért. Ennek érdekében rutinszerűen fosztják ki a baráti vagy ellenséges űrállomásokat egyaránt, de akár oda is dobják őket az ellenségnek némi stratégiai előnyt remélve.
A Pell, avagy „Odalent” állomás (ez a cím helyes fordítása) az utolsó semleges kolónia a Föld és a Szövetség között. Ide érkezik az a több ezer menekült, akiknek az otthonát elpusztították. Mivel ebben az univerzumban alig léteznek lakható bolygók, az űrállomásoknak önmagukat kell eltartaniuk, így el lehet képzelni, milyen borzalmas viszonyok között lehet csak összezsúfolni ennyi váratlan jövevényt. A regény sok szemszögből (főleg civilekéből a barrikád mindkét oldalán), nagyon hatásosan és realistán mutatja be a modern háborúk következményeit: a törvényes rend felbomlását, az ártatlan áldozatokat, az opportunista ügyeskedőket és a hatalommal való visszaélést a hadseregen innen és túl. Hibájaként meg kell említeni, hogy a szöveg néha nagyon sűrű, és ilyenkor könnyű elsiklani egy-egy fontos, de nem jól hangsúlyozott részlet fölött. Illetve én annak is örültem volna, ha pletykaszintnél mélyebben is megismerjük a Szövetséget, hogy vajon tényleg indokolt-e a nagy rettegés. (Ámbár ha igaz, akkor erről szól a sorozat másik „nagyregénye”, a Cyteen.)
Csak a könyv végén vettem észre, hogy a szerző milyen ravaszul felcserélte a „hagyományos” férfi-női szerepeket: míg a férfi főszereplők (a Konstantin fivérek) főleg az űrállomás és a felszíni bázis mindennapi életét próbálják fenntartani, addig a nők azok, akik új irányt szabnak a történelemnek: Mallory kapitány a Flottától igazi anyaszomorító, aki egy ösztönös döntésével bármikor kész felborítani egy egész naprendszer életét, Elena Quen pedig szinte egymaga szervezi meg a fülüket-farkukat behúzó csillagközi kereskedőkből a leendő új nagyhatalmat, az Alliance-t (amit a magyar kiadó valamiért nem volt hajlandó lefordítani, pedig a sorozat egyik hívószava).
Egzotikus mellékszálként megjelennek még a Pell primitív őslakói is, akik a maguk naiv,
csodálkozó, de egyáltalán nem értetlen nézőpontjából nézik végig mindezt, és megtanulják, hogy az emberek sem mind csodalények.

3 hozzászólás
Andru>!
C. J. Cherryh: Mélyállomás

Hát nem ez az a könyv, amit könnyed vasárnap esti kikapcsolódásnak ajánlanék :)

Amikor belecsaptunk a lecsóba a történelmi bevezetés után, kiderült, hogy annak is megvolt a maga szerepe, noha kicsit száraz volt indításnak. Megspórolta a hosszas leírásokat :) Tetszett egyébként, hogy nem rágott az író mindent a számba, magamtól is engedett rájönni dolgokra.

A regény ugyan nem bővelkedett kolosszális fordulatokban, de volt egy folyamatos sodrás, nem hullámvasút jelleggel, hanem egy állandó mértékben. Úgy éreztem, hogy minden mondatnak jelentése van, nincsenek üresjáratok. Eleinte emiatt el is teltem vele viszonylag rövid idő után, kis etapokban tudtam csak olvasni. A végén azért történnek váratlan események, de azok egy része is kilogikázható volt, vagy legalábbis a szereplők jelleme szerint nem voltak meglepőek.

A szereplők, hát igen. Emberiek voltak, ez kétségtelen, fajtánk minden árnyoldalát megrajzolták, némelyek sorozatban :) A jó tulajdonságaik kissé háttérbe szorultak a túlélésért folytatott küzdelemben. Talán a Konstantin-fiúk képviseltek némi szelíd naivitást, de ez kevéssé ellensúlyozta a többieket. Legkevésbé szimpatikus Mallory kapitány volt, de ő legalább nem nézegette folyton a tetszési indexét :)
És ellentétnek a hizák: őket imádtam. Annyira bájosak voltak, annyira naivak, áldozatkészek, ugyanakkor gyakorlatiasan és hatékonyan védték azokat, akiket szeretnek – a saját fogalmaik szerint.

A politika pedig olyan volt, mint a gáz egy edényben: kitöltötte a rendelkezésre álló teret. Érdekes volt olvasni, ahogy játszanak a különböző figurák egy táblán, olyan rugalmasan alakítva a játékot, ahogy csak lehet. És minden átmenet nélkül fordították meg a kockát, a köpönyeget és néhány millió ember sorsát.

Mindent egybevéve örülök, hogy elolvastam, bár szerettem volna a szövetségről némileg többet megtudni, a technológiájukról, a hátországukról, ami sajnos elmaradt.

Scientia>!
C. J. Cherryh: Mélyállomás

Annak ellenére, hogy nem mai mű (egy kicsit poros, de nem dohos) nagyon jó dinamikájú és jó karakterekkel teletömött történet.
Ebben a regényben minden megtalálható: a kettészakadt emberiség metszetén található Pell állomás, tele mindenféle kereskedővel, egy növénytermesztésre alkalmas, de az ember számára légzésre alkalmatlan bolygó a maga őslakosaival, és egy háború, ami az állomásra menekültáradatot zúdít, még zsúfoltabbá téve ezt. Aztán vannak még csillaghajók is, fedélzetükön harcedzett kapitányokkal, akik ide-oda ugrándoznak a Naprendszerek között. Ezt a rengeteg helyszínt a szereplők kavalkádja köti össze, és mivel a történetet az ők nézőpontjukból követjük, az írónő nagyon sokféle személyiségtípust sorakoztat fel. Amit szerettem, hogy ezek néhány gondolattöredékből, gesztusból pontosan elhelyezhetőek a történetben, élethűek és nincsenek túlírva.
A véleményem szerint az egyetlen naivitás az, hogy ha találnánk egy bolygót, amin élelmiszert termeszthetnénk, akkor az emberiség előbb gyarmatosítana és csak majd néhány száz év múlva kérdezné meg az őslakosokat, hogy mi erről a véleményük.
Tudom ajánlani a regényt azoknak akik szeretik az űrcsatákat, az ezek mögött meghúzódó politikai intrikákat, felfogják, hogy a háborúnak következményei vannak és elfogadják, a mai ember számára kissé furcsa hangvételét.


Népszerű idézetek

PusKatus P>!

– Az a szokás, tisztelt uram, hogy a problémát az oldja meg, aki ismeri, aki pedig nem ismeri, az hallgat és tanul vagy elkotródik.

38. oldal

Tiger205>!

Mikor az ember elindult a csillagok felé, egyszerűen csak ábrándjait kergette, ez a vállalkozása éppolyan valószínűtlen és meggondolatlan volt, mint az összes többi, mint első kimerészkedése az óceánjaira, a levegőbe, vagy a kozmoszba.

(első mondat)

2 hozzászólás
Joshua182>!

Statisztikailag bizonyítható, hogy a választók többsége nem tud vagy nem is akar bonyolult problémákról hallani. Ha nincs kép, nincs hír. Ha nincs hír: nincs esemény. Így biztonságos a Társaság politikája.

2. r., 1. f.

Joshua182>!

– Te nem vagy állomáslakó – mondta Elene, megtörve a hosszúra nyúlt csendet. Talley elnézett a fejük fölött, a falakra, a csillagok lassú balettjére. Nincs sok látnivaló egy hajón – próbálkozott annak idején Elene a magyarázattal. – Nem azért, amiért gondolnánk. Maga az ottlét: érezni, ahogy zihál, ahogy dolgozik, ahogy mozog valamiben, ami bármikor meglepetéssel szolgálhat. Érzed, hogy csak porszemnyi vagy, és mégis a magad útján törsz előre abban a Semmiben. És ezt egyetlen világ sem tudja megtenni, és semmi, ami a világok körül kering. Az a fantasztikus benne, hogy végig tudod, hogy a vén lidérc, a mély űr annak a fémnek a másik oldalán leskelődik, aminek éppen nekidőlsz. Ti állomásbeliek az illúzióitokat szeretitek. A földlakók, a kék égre merengők még azt sem tudjak, mi a valóság.

2. rész, 1. f.

Joshua182>!

Ebben a társaságban egy sebhely vagy bármiféle testi hiba bizarrul kirítt volna az egyöntetűségből. A köznapinak itt nem volt helye. Akár férfiak, akár nők – az arányaik nagyjából ugyanolyanok, csak a színeik meg a vonásaik másfélék. Mint a viaszbabák. Ayresnek eszébe jutottak a Norvégia sebhelyes arcú katonái, a hitvány felszerelésük, a zabolátlan viselkedésük. Mocsok. Sebek. Évek. Ezeken semmiféle nyomot nem hagytak. Mintha tökéletes kéz formázta volna őket.
Ayres benseje vacogott, hideg kéz markolta a gyomrát, ahogy elhaladt a viaszbabák között az egymásba nyíló irodákon át egy terembe, ahol idősebb férfiak és nők ültek egy asztalnál. Megkönnyebbült, amikor meglátta az ősz hajukat, a májfoltjaikat, a súlyfölöslegüket – mámorító látvány volt.

1. r., 10. f.

Joshua182>!

Milyen lehet – gondolta Damon –, tudni azt, hogy a tudatunkból egész részek hiányoznak? Hogyan lehet bárminek is értelme?

2. r., 1. f.


Hasonló könyvek címkék alapján

Isaac Asimov: Alapítvány-trilógia
Frank Herbert: A Dűne
Orson Scott Card: Végjáték
Dan Simmons: Hyperion
Frederik Pohl: Az átjáró
Martha Wells: Mesterséges sors
Joe Haldeman: Örök háború
Roger Zelazny: A Fény Ura
Lois McMaster Bujold: Barrayar
Vernor Vinge: Tűz lobban a mélyben