Ivrel ​kapuja (Morgaine 1.) 14 csillagozás

C. J. Cherryh: Ivrel kapuja

„A gyűrűk ura óta egyetlen történet sem bűvölt el annyira, mint az Irvel kapuja.”
Andre Norton

Egy régen eltűnt, ám el nem feledett faj tér-idő kapui szétszórva bújnak meg a Galaxisban. A maga idején, jóval a jelenlegi civilizációk keletkezte előtt, ez a faj világok százait hajtotta uralma alá – nem gonoszságból – csupán oktalan nemtörődömségből, miközben vezetői a világegyetemet összetartó csavarokkal bíbelődtek.

A feladat immár ezen kapuk felkutatása lett, el kellett pusztítani a bennük rejlő lehetséges veszélyforrást, ki kell ütni a fegyvert azon néhányak kezéből, akik nagyravágyástól vezéreltetve visszaéltek a kapuk hatalmában.

Ez a történet egy ilyen kapuról és egy ilyen világról szól.

Eredeti megjelenés éve: 1976

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Phoenix Fantasy Phoenix Könyvek

>!
Phoenix Könyvek, Debrecen, 1993
188 oldal · ISBN: 9638274298 · Fordította: Szegi György

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 4

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Andru>!
C. J. Cherryh: Ivrel kapuja

A négy csillagot a nosztalgikus érzésnek adtam, hogy jó volt egy abszolút sablonos, klisés fantasy-t olvasni, amiben semmi meglepő fordulat nem volt. A könyv régi, a történet pedig még régebbi. Nem rágtam tövig a körmömet, na.
A szerkesztés hagyott némi kívánnivalót maga után és helyenként a fordítást is hevenyészettnek éreztem (eredeti nyelven nem olvastam – csak éreztem).

Hanaiwa>!
C. J. Cherryh: Ivrel kapuja

Oldschool. Ez jutott eszembe miközben olvastam. Régivágású fantasy, nem rossz, de nem is kiemelkedő. Cseppet klisés, de néha jólesik egyet nosztalgiázni a nagyágyúk mellett… De így is max 3 csillag…


Népszerű idézetek

SophieOswald>!

– A halhatatlanságot még a halhatatlanok sem tudják elviselni – […]

90. oldal

SophieOswald>!

Amikor a túlélés a legfontosabb, már nem jelent semmit a bátorság.

101. oldal

SophieOswald>!

A Kapuk okozták qhal hanyatlását. Rajtuk keresztül valamennyi világra eljuthattak; a qhal birodalmat összetartó láncszemeket alkották. Egy olyan birodalomét, amely uralta a Teret és az Időt. A Kapuk bárhová és bármely időbe elvezettek…

5. oldal; Előszó

SophieOswald>!

– Megvan még az a könyv, amelyik Chya történetét tartalmazza?
– Ra-koris romokban hever. Farkasok és más bestiák lakják az ősi kastélyt. Ha a könyv átvészelte a pusztulást, még mindig ott lehet a vár falai közt. Nekünk itt nincs szükségünk könyvekre.

83. oldal


A sorozat következő kötete

Morgaine sorozat · Összehasonlítás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város
Edgar Rice Burroughs: A Mars sakkjátékosai
Leigh Brackett: A rőt csillag
Christie Golden: Assassin's Creed – Hivatalos filmregény
George R. R. Martin: Kardok vihara
Mario Puzo: A Keresztapa
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Patrick Rothfuss: A bölcs ember félelme
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.
Mark Lawrence: A Széthullott Birodalom