A ​kiégés társadalma 104 csillagozás

Byung-Chul Han: A kiégés társadalma Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

SAJÁT ​MAGUNK KIZSÁKMÁNYOLÓI LETTÜNK.
A neoliberális kapitalizmus nem az emberek megfélemlítésében, hanem az engedelmes és hasznos munkavállalók kitermelésében érdekelt. Az ember teste és az élet ideje a nyereségtöbblet kiszámításához elengedhetetlen mértékegységgé változott. A teljesítmény társadalma úgy gyarmatosította az életünket, hogy a kívülről érkező elvárásokat belső kényszerre váltotta. Mi történik akkor, ha az úr és a szolga egyetlen személyben egyesül? A bennünk összpontosuló hatalom erőszaktétele már csak testünk betegségeinek tüneteiben mutatkozhat meg. A lázadás elfojtása az önkizsákmányolás formájában jelenik meg, és az egyén önként hajszolja magát a teljes kiégésig – a tőke pedig szabadon áramlik tovább.
Hogyan jelenthet kiutat ebből a lidérces álomból az unalom, a szemlélődő figyelem vagy éppen az inspiráló fáradtság? Ha létezik korszellem, akkor Byung-Chul Han telibe találta azt. A filozófia és szociológia klasszikusait metsző pontossággal kell olvasni… (tovább)

Eredeti cím: Müdigkeitsgesellschaft

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Typotex, Budapest, 2022
ISBN: 9789634932246 · Felolvasta: Magyar Bálint
>!
Typotex, Budapest, 2019
112 oldal · ISBN: 9789634930655 · Fordította: Miklódy Dóra, Simon-Szabó Ágnes
>!
Typotex, Budapest, 2019
120 oldal · ISBN: 9789634930655 · Fordította: Miklódy Dóra, Simon-Szabó Ágnes

Enciklopédia 4


Kedvencelte 7

Most olvassa 19

Várólistára tette 131

Kívánságlistára tette 118

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

sebzek>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

Megpróbáltam okosságokat írni a világról, de hamar rájöttem, lehetetlen küldetés, hogy mindez ne legyen konyhaszagú.

Byung-Chul Han sem teszi ezt, hanem vesz egy itthon szűk, bár egyre terebélyesedni látszó társadalmi metszetet, és megpróbálja kielemezni a problémáit. Érdekes, mennyi párhuzamos modell létezik egyidejűleg. Egyik nap olyan környezetben vagyok, ahol ez egy futurisztikus blablának hat, aztán napokkal később látom a kezdetét a levázolt gondoknak.

Igyekszik körüljárni a kiválasztott metszetet, és a tudományosság látszata ellenére nem védi be keményen az álláspontját*, ám talán emiatt nem olyan nehezen fogyasztható. Egy olyan narratíva, ami igen érdekes kérdéseket felvet.

* Mondjuk az egész könyv annak a bizonyítására apellál, hogy a pozitivitás társadalma a lehet címszóval az embereket önmagukkal zsákmányoltatja ki. Az egyén egyszerre úr és szolga, ami állítólag rossz dolog. Az utóbbiban nem vagyok annyira biztos; legalábbis én szívesebben zsákmányolom ki önmagam. Felmerült a kérdés: ha az önfejlesztés, és önoptimalizálás a neoliberális rendszer produktivitásnövelő gonosz módszere, akkor ha elolvasom ezt a könyvet, és a hatására figyelek arra, mennyire zsákmányolom ki magam, minek következtében a kiégést elkerülve tovább maradok termelékeny, akkor ez a könyv a neoliberális rendszert támogatja? Vagy hogyan lehet filozófusnak/művésznek lenni önkizsákmányolás nélkül?

A lényeg, hogy a könyv elolvasása többet ad, mint a diskurzus elolvasása a könyvről. Legalábbis nekem ez a meglátásom az eddeigiek alapján.
A legfontosabbat a végére hagyom: ez nem önsegítő könyv.

Ui: Azért kitüntetendő, hogy az első oldalakon mennyire tátott szájjal fut bele az erdőbe.

Molymacska>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

Voiz hangoskönyvtárból hallgatott könyv.

Alapvetően érdekesnek találom Byung-Chul Han könyveinek alapgondolatait, ezért is gondoltam úgy, hogy másodszorra is leülök, és meghallgatom, mit mondhat (ez esetben a kiegéséről). Ám megint az lett a konklúzióm, hogy fogalmam sincs, és az is, hogy nem csak bennem van a hiba.
Mint az elején írtam, ezt a könyvet hangoskönyvként hallgattam, és ez azért tartom tényleg fontosnak, mert rossz felolvasót választottak hozzá. Nyilván eddig olyan nevek mondtak fel könyveket, mint Mucsi, Rudolf, vagy Ember Márk, akiktől ez az elvárt színvonal, ez a felmondás viszont nem sikerült. Nagyon monoton volt, nem nagyon lehetett érezni a mondatrészeket, és mivel ennyire hosszú mondatok voltak, sokszor a mondat végét, új mondat elejét sem lehetett rendesen hallani. Tipikusan az a hangszín volt, amit hogyha egy kellemesen befűtött előadóteremben hallottam volna, akkor biztos elalszom rajta. Emiatt viszont sokkal jobban kellett öszpontosítanom a szövegre, mint más esetekben, ami számomra kimerítő volt.
Ha csak a szöveget veszem figyelembe, újfent előjött számomra, hogy a szerző sokszor komplexebben, bonyolultabban akarja kifejezni a mondanivalóját, mint amennyire egy átlag, filozófiát szívesen olvasó ember azt megértené. Sokszor úgy éreztem, mintha szándékosan próbálna ennyire komplex lenni, mintha a célja a tudása megmutatása, és nem az lenne, hogy az olvasók megértsék, mi is igazából az, amit át akar adni. (főleg, amikor filozófusokat idéz, sokszor nehezebb volt követni a mondanivalója lényegét). Számomra emiatt olyan volt, mintha egy szakkönyvet olvastam volna, és nem egy ismeretterjesztőt.
Emellett viszont az is jellemző volt, hogy ugyanazok a témák újra és újra visszatérnek. Pedig a kötet nem hosszú, nem gondolnám, hogy bizonyos alaptézisekre ennyire sokszor vissza kellene térni.
A gondolatiságról igazán érdekes beszélni, hiszen nem tudom, teljes mértékben megértettem-e a könyvet. Ám amit igen, azt próbálom értékelni, a többin pedig még elgondolkozni.
Alapvetően a gondolatokkal egyet is értek, meg nem is: a társadalom leírásában mindenképpen egyetértek, nagyon érdekes volt, ahogy megragadta az aktivitást, az unalmat, elmélyülést, és társadalmilag, rendszerszinten tudta felderíteni ezek alakulását. Ez valójában nagyon izgalmas volt, és filozófiailag sok mindent megmagyaráz, amit más tudományos eszközzel nehézkesen, vagy egyáltalán nem lehet mérni.
Amiben nem értek egyet vele, hogy sokszor a pszichológia szakszavait keverte a filozófia szakaszavaival. Bár egyes társadalmakban egyes típusú mentális problémák jobban jelentkeznek, számomra nem egyértelmű, mi a társadalom, és mi az egyén saját lehetőségeinek a problémája. Nem hiszem, hogy a társadalom ekkora hatással lenne az egyén megítéléseire és lehetőségeire, és így nem értek azzal sem egyet, hogy szükségszerűen ezek a tünetek jelentkeznének az embereken is.
Alapvetően érdekes gondolatokat vet fel a könyv, rövid, így ha az ember nem is tud igazán ráhangolódni, azért mégis hamar ki tudja olvasni a kötetet. Számomra túlságosan nehézkes volt a szöveget feldolgozni, ettől függetlenül viszont a téma, amivel foglalkozott számomra érdekes és izgalmas volt.

Biedermann_Izabella>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

Eleinte több dolog is zavart ebben a könyvben: a folytonosan ismételt állításokat kissé felszínesnek éreztem, más szerzők folyamatos cáfolatát pedig olykor okafogyottnak. Ennek ellenére, a (szerintem) elhibázott elgondolások és túlzások vagy éppen átgondolatlan állításokon túljutva, a könyv vége felé azt éreztem, a szerző jó és jobbító szándékkal vetette papírra gondolatait erről a sokunk számára kényelmetlen, nem túl otthonos világról.
Nem vagyok pszichiáter, pszichológus sem, de úgy érzem, ezt a mai kort inkább a frusztráció, a lélek otthontalansága jellemzi, nem konkrétan a burnout syndrome. Persze tévedhetek, ezt engedjük meg nekem. Igen, a modern társadalom valóban kedvezhet a kiégésnek, de azért nem vitatnám el azt a képességet magunktól, hogy sokan le tudnak/tudunk válni a közösségi hálóról, ki tudunk lépni a mérgező információáradatból, és vissza tudunk találni önmagunkhoz és mindahhoz, ami valóban fontos.
Igen, ehhez idő kell, belátás, önismeret, egészséges énkép, dolgok, amikkel el tudjuk magunkat foglalni idebent, képesség az elmélyült figyelemre, és igen, lemondani az instant gratifikációról bizony tud keserves is lenni. És bár azt hiszem, bennem több az emberbe vetett hit, mint a szerzőben, azért én is látom ennek a világnak a veszélyét azokra nézve, akik most nőnek fel.
A saját megítélésem szerint a legnagyobb veszélyben a gyerekek vannak, nekik segítségre van szükségük ahhoz, hogy megtapasztalják az elmélyült figyelem örömét, hogy ki tudják szűrni a sok külső zajt, melyben nehéz önmagukra találni, nehéz megtapasztalni, mi az, ami valódi örömet okoz nekik.
Sokat beszélnek manapság a zaj- és fényszennyezésről. Talán melléjük lehetne tenni az információszennyezést is. Az információtól való menekülés azonban nem igazi megoldás, hiszen az utánunk jövő nemzedéknek azzal is szembe kell néznie, hogy felelős állam- és világpolgárként rengeteg tennivaló vár rá. (Mondjuk ezt mi is felidézhetnénk magunkban olykor.)
Sokat beszélünk manapság az iskolák szerepéről, hogy mennyire modern az a tudás, amit adnak, vagy éppen mennyire hasznos. A kérdés jó, szerintem azonban a műveltség több, mint modernség vagy hasznosság. A kultúra és a műveltség közvetítésére az iskolák jó terep lehetnének, és gondolkodni, alkotni, sőt végső soron élni segíthetnének a mai fiataloknak. Ez most mintha nem így lenne, és ennek valószínűleg épp a Byung-Chun Hal által is hiányolt elmélyülésre szánt idő nem léte az egyik legfontosabb oka.
Bár nem érzem ezt a könyvet meghatározó filozófiai munkának, inkább filozófiai hátterű szociálpszichológiai eszmefuttatásnak, összességében, tehát a kötet minden olyan momentumával együtt is, amivel nem értettem egyet, gondolatébresztő volt. Nem érdektelen olvasmány.

Steindl_Ákos>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

Annyira széttöredezett a világ, és persze közhely, de az egyszemélyesre zsugorodott véleménybuborékok világában, nehéz műfajra vállalkozott az író, megfejteni a korunkat. Nehéz feladat volt, de egészen jól, szellemesen sikerült ez a könyv. Nagyon tetszett, a jelen kort átható pozitivitás vallás kritikája, hogy mennyire zsarnoki tud lenni, ha mindenki a boldogságot hajszolja, és ha a külső foglár helyett a kápó maga az ember lesz, és így kizsákmányolja magát. Elég csak megnézni egy egyszerű gyorséttermet, ott is az a lényeg, hogy a munkavállaló azért a ló***nyi pénzért, amit kap hó végén, ne azért dolgozzon jól, mert kötelező, hanem azt akarja elérni a menedzsment, hogy a munkavállaló akarja, és ez egy sátáni gondolat. Jó könyv, kellemes kiégést mindenkinek!

_Carol_>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

Zavart, hogy a szerző mások gondolatainak cáfolata alapján építette fel a mondanivalóját. Nagyobb hangsúlyt kapott a (szerző szerint) helytelen/idejétmúlt látásmódok bemutatása az újfajta, aktuális megközelítésnél. Ha leválasztom a „nem helytálló állítások” tömkelegét a szerző konkrét látásmódjáról a problémával kapcsolatban, akkor tetszik a kötet mint szomorú kórkép egy súlyosan beteg társadalomról.
(A fáradtság-filozófiával nagyon nem értek egyet. Szintén nem a szerző saját gondolata, de ez pozitívan van bemutatva. Én inkább a megnyugvás vagy a szemlélődés szót használnám, mert aki úgy istenesen elfáradt, az nem fog tudni építkezni ebből. Lehet, hogy csak a berögzült pejoratív jelentése zavar ennek a szónak, mindenesetre így nem győzött meg az igazáról.)
A fülszöveg alapján többet vártam, mint amennyit kaptam.

KlaraHU>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

[Nekem] néhol túlzottan komor, viszont vannak részei, amikkel egyet tudtam érteni. Kifejezetten értékeltem a multitaskingról alkotott véleményét miszerint az „nem feltétlenül jelent civilizációs előrelépést, hiszen a multitasking egy olyan figyelmi technika, amely inkább a vadon élő állatok hétköznapi kelléke” nem pedig a késő modern társadalom emberéé, akinek megvan mindene az elmélyült figyelem élvezetéhez.

A függelék észvesztően hosszú, de megéri azt is figyelmesen olvasni. Néhol ismétli magát benne, de a legvégén szépséges (egyelőre utópisztikus) gondolatai vannak a politikusok munkájáról: "A politikusnak szabad emberként kell cselekednie, szép tetteket, szép életformákat kell megvalósítania az élet szükségszerűségein és hasznosságain túl. (…) Egészen odáig kell megváltozatnia a társadalmat, hogy abban több igazságosságra és több boldogságra nyíljon lehetőség. A politikai cselekvés azt jelenti, hogy kezdődjön valami teljesen új, vagy jöjjön létre egy új társadalmi berendezkedés. Az az ismert érv, miszerint ennek nincs alternatívája, voltaképpen a politika végét jelenti. A politikusok manapság sokat dolgoznak, de nem cselekednek.

Akiba2>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

A könyv alaptézise, hogy korunk tipikus pszichés zavarai (depresszió, ADHD stb.) az önmegvalósítás korlátlan lehetőségeibe, illetve ezek kihasználásába való belefáradás, azaz a kiégés következményei. (Szemben a korábbi korokkal, amikor a „nem-én” a „nem azonos” az „idegen” elleni küzdelem, az ebből fakadó vereségek, korlátok, elfojtások vezettek más jellegű mentális zavarokhoz.).
Egyrészt az említett zavarok a szimbolikus értelmezéshez túl konkrétak, ha viszont a szöveg tényleg konkrét kóroktani magyarázatként kíván szolgálni, akkor tudományosan teljesen megalapozatlan. Nyilvánvaló, hogy az említett zavarok háttere soktényezős, pl. részben genetikai, és nem tartom bizonyítottnak, hogy a könyvben sulykolt filozófiai tényező (a korlátlan pozitivizmus, a túl sok lehetőség kihasználásának hajszolása) kiemelkedően fontos lenne benne, maximum egyes egyedi esetekben.
A kiégés sokszor nem a korlátlan önhajszolásból ered. A pedagógus, vagy az öngyilkosokkal tárgyaló pszichológus kiégése más tőről fakad, mint a brókeré, vagy az öröklött jólétben tobzódó emberé. Persze minden esetben jelen van valami a megváltoztathatatlan miatti frusztráció.

Azt is vitatom, hogy a kiégés ténylegesen az emberiség jelentős részének lenne a problémája. Divatos fogalom, amibe mindennapi fáradságunkat, nehézségeinket szeretjük becsomagolni.
Egyrészt számszerűen az emberiségnek talán nagyobbik része ma is az állati multitasking szintjén él, azaz a rövidtávú túlélésért való cselekvések teljesen lekötik a figyelmét. Másrészt az általam ismert jobb módú világ esetében azt tapasztalom, hogy valójában az emberek többsége képes elmélyülni boldogságot adó dolgokban, és egyáltalán nem ragad bele a határtalan önmegvalósítás mókuskerekeibe (persze lehet, hogy aki beleragad, azzal kevésbé van kapcsolatom).
Egyáltalán nincsen eléggé konkretizálva ez a korlátlan, kimerülésig fokozott önmegvalósítás mint probléma (milyen viselkedésre, döntésekre gondol?). Minden esetre azt érzem, hogy ahogy a keresztények azt sulykolják folyton, hogy hű de bűnös a mai világunk, ugyanúgy a könyv azt sulykolja, teljesen alaptalanul, hogy a modern világban mindenki ebben a felületes, önpusztító önmegvalósítást hajszoló mókuskerékben pörög. Ez amolyan trendlovag felületes alapvetés, de szerintem nincsen így: akik megtehetik (elsősorban anyagilag), azoknak a többsége valójában a saját boldogságát okosan optimalizálva él.

adoayen_Dojcsák_Dániel P>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

mainstream filozófia, szubjektíven szelektált elméletekkel és kicsavart magyarázatokkal.
mégis tökéletesen visszaadja az érzést, ami körülvesz. rövid, egy levegővel végigolvasható.

elzazi>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

Elgondolkodtatott. off De valahogy mégsem érintett meg annyira, mint a Saving Beauty. Ezért is olvastam ilyen sokáig. Félbehagytam, hónapokra. Amit a depresszióról irt, abban igaza van, legalábbis nekem volt ott egy AHA-momentem.


Népszerű idézetek

_Carol_>!

A közösségi hálóban található „barátoknak” elsősorban az a szerepük, hogy fokozzák a narcisztikus önérzetet. Tapsoló tömeget képeznek, mely az áruként kiállított Egónak figyelmet szentel.

82. oldal

Dominik_Blasir>!

[A depresszió] Abban a pillanatban tör elő, amikor a teljesítő alany már nem képes képesnek lenni. A depresszió mindenekelőtt az alkotó- és tetterő kifáradása. A depresszív egyén panasza – semmi sem lehetséges – csak egy olyan társadalomban fordulhat elő, amely azt hiszi, hogy semmi sem lehetetlen. Aki többé nem képes képesnek lenni, az destruktív önvádba és -pusztításba merül. A teljesítő alany hirtelen önmagával hadakozik. A depresszív ember végül saját belső harca sérüléseibe rokkan bele. A depresszió annak a társadalomnak a betegsége, amely a túltengő pozitivitástól szenved.

26. oldal, Túl a fegyelmező társadalmon

Kapcsolódó szócikkek: depresszió
2 hozzászólás
_Carol_>!

Soha nem olyan tevékeny az ember, mint amikor kívülről látszatra semmit sem csinál, soha nincs kevésbé egyedül, mint amikor önmagában van. (Cato)

41. oldal

_Carol_>!

A multitasking nem egy olyan képesség, amivel csak a késő modern, munkaelvű és információs társadalom embere rendelkezne. Sokkal inkább visszalépésről van szó. A multitasking ugyanis a vadon élő állatok hétköznapi kelléke. Olyan figyelmi technika, mely elengedhetetlen a vadonban való túléléshez.

28. oldal

Kapcsolódó szócikkek: multitasking
Biedermann_Izabella>!

Az emberiség kulturális teljesítményeit, így a filozófiát, az elmélyedő, szemlélődő figyelemnek köszönhetjük. A kultúra olyan környezetet feltételez, melyben megadatik, hogy elmélyülten tudjunk valamire figyelni. Ezt a mélyreható figyelmet mind gyakrabban egy egészen más fajta figyelem szorítja ki, mégpedig a hiperfigyelem. Ezt a szétszórt figyelmet a különféle feladatok, információforrások és folyamatok közti gyors váltások jellemzik. És mivel csak igen kis mértékben tűri az unalmat, nem is engedélyezi azt a mélyebb unalmat, ami pedig fontos lenne a kreatív folyamatokhoz.

29-30. oldal, A mélyreható unalom

Dominik_Blasir>!

Az érzést, hogy célhoz értünk, nem szándékosan igyekszünk „elkerülni”. Sokkal inkább az a helyzet, hogy soha nem érezzük azt, hogy elértük volna a végső célunkat. Ez nem azt jelenti, hogy a narcisztikus alany ne akarná a lezárást. Jóval inkább jelenti azt, hogy nem képes eljutni a lezárásig. A teljesítménykényszer további eredmények elérését kényszeríti ki. […] A hiány és a vétkesség érzése állandósul. És mivel végső soron önmagával verseng, ezért megpróbálja saját magát is ájulásig felülmúlni. Bekövetik a „burnout”-nak nevezett lelki összeomlás. A teljesítő alany halálra valósítja magát. Ebben az esetben az önmegvalósítás az önpusztítás egyeesik.

76. oldal, A kiégés társadalma

_Carol_>!

A depresszió annak a társadalomnak a betegsége, amely a túltengő pozitivitástól szenved. Az önmaga ellen háborút viselő emberiséget tükrözi vissza.

26. oldal

Kapcsolódó szócikkek: depresszió
Zyta88 >!

Önmagunkat feldíszíteni az ünnepre és az ünnepen olyan szépnek mutatkozni, mint ami csak elérhető a halandó ember számára, akik ezáltal válnak hasonlóvá az istenekhez: ez az ünnepélyesség alapvető vonása […]

107. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ünnep
Könyvözön >!

Ha az alvás a testi felüdülés csúcspontja, úgy a szellemi feloldódásé az unalom.

Garbitsch>!

Az önmagunk általi kizsákmányolás hatékonyabb a mások általi kizsákmányolásnál, mert együtt jár a szabadság érzésével.

100. oldal, Fenn-költ idő - Ünnepek az ünnepek nélküli korban (Typotex, 2019)


Hasonló könyvek címkék alapján

Erich Fromm: A szeretet művészete
Rutger Bregman: Emberiség
Viktor E. Frankl: Mégis mondj igent az életre! / Logoterápia dióhéjban
Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az életre!
Barbara Pease – Allan Pease: A testbeszéd enciklopédiája
Steven Pinker: Az erőszak alkonya
Charles Duhigg: A szokás hatalma
Popper Péter – Ranschburg Jenő – Vekerdy Tamás: Az erőszak sodrásában
Edward T. Hall: Rejtett dimenziók
Aldous Huxley: Visszatérés a szép új világhoz