A ​kiégés társadalma 51 csillagozás

Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

SAJÁT ​MAGUNK KIZSÁKMÁNYOLÓI LETTÜNK.
A neoliberális kapitalizmus nem az emberek megfélemlítésében, hanem az engedelmes és hasznos munkavállalók kitermelésében érdekelt. Az ember teste és az élet ideje a nyereségtöbblet kiszámításához elengedhetetlen mértékegységgé változott. A teljesítmény társadalma úgy gyarmatosította az életünket, hogy a kívülről érkező elvárásokat belső kényszerre váltotta. Mi történik akkor, ha az úr és a szolga egyetlen személyben egyesül? A bennünk összpontosuló hatalom erőszaktétele már csak testünk betegségeinek tüneteiben mutatkozhat meg. A lázadás elfojtása az önkizsákmányolás formájában jelenik meg, és az egyén önként hajszolja magát a teljes kiégésig – a tőke pedig szabadon áramlik tovább.
Hogyan jelenthet kiutat ebből a lidérces álomból az unalom, a szemlélődő figyelem vagy éppen az inspiráló fáradtság? Ha létezik korszellem, akkor Byung-Chul Han telibe találta azt. A filozófia és szociológia klasszikusait metsző pontossággal kell olvasni… (tovább)

Eredeti cím: Müdigkeitsgesellschaft

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Typotex, Budapest, 2019
112 oldal · ISBN: 9789634930655 · Fordította: Miklódy Dóra, Simon-Szabó Ágnes
>!
Typotex, Budapest, 2019
120 oldal · ISBN: 9789634930655 · Fordította: Miklódy Dóra, Simon-Szabó Ágnes

Enciklopédia 2


Kedvencelte 5

Most olvassa 20

Várólistára tette 91

Kívánságlistára tette 81

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

csucsorka P>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

"Minden kornak megvan a maga vezető betegsége. Így létezett például egykoron a baktériumok kora, ami azonban legkésőbb az antibiotikumok feltalálásakor véget ért.
Annak ellenére, hogy tagadhatatlanul tartunk egy influenzajárványtól, ma mégsem a vírusok korában élünk. Hisz azt az immunológiai technikának köszönhetően már magunk mögött hagytuk."

Ez a kötet legelső mondata, és maradjunk annyiban, hogy egy világjárvány kellős közepén belekezdve nem is nagyon volt kedvem folytatni (bár elsőre állati jót röhögtem).
A szerző stílusa a legtöbb helyen bicskanyitogató és/vagy érthetetlen, a szóhasználata és az „idézek valamit aztán megcáfolom” felépítése pedig egyenesen olvashatatlanná teszi a könyvet.
Előnye a rövidsége, de ez csak oldalszámban igaz, gyakorlatilag nem lehet vele gyorsan haladni.

Nem számítottam gyakorlati tanácsokra a kiégéssel kapcsolatban, a fülszöveg felkeltette az érdeklődésemet annyira, hogy a kiégésről mint társadalmi jelenségről, elméleti szinten olvassak 170 oldalon át. Hát nem kaptam meg, amit vártam – mindenesetre a szerző másik könyve legalább szerencsésen lekerült a várólistámról. Soha többé!

4 hozzászólás
Mariann_Czenema P>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

Nem mondanám, hogy sokat megértettem volna belőle, ezért nem csillagozom. Inkább az tetszett benne, hogy még vannak filozófikus elmék és persze igaza van, hogy a teljesítménykényszerrel önmagát helyezi csapdába az ember.
(Mondjuk ajánlhatott volna ellenfolyamatot is, mert így marad a mókuskerék.)

Kiss_Olivér>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

A nagy narratívák összeomlása után, a marxizmus, fasizmus, és egyéb modernista mindenhatóságok helyén ma „bombatölcsér tátong”. Ezt a hatalmas hiátust vannak hivatva betemetni az egyre szaporodó és egyre szilánkosabb világértelmezések, melyek jobb híján beletuszakolódnak a posztmodernizmus fogalmába avagy fogalmatlanságába, a kortárs világnézeteket, világmagyarázatokat illetően. Mint az várható is volt, egy részeire esett posztmodern világérzés csak apró törött tükörcserepeiben tudja visszatükrözni, avagy visszatrükközni a nagy elbeszélések által hagyott űrt. Csak úgy repkednek a különféle címkék, ha korunk maradéktalan megértésére fókuszálunk, de mégis kénytelenek vagyunk a legnagyobb zavarral, üres kézzel és tanácstalanul toporogni ebben a szemantikai-episztemológiai térben, mert a posztmodern társadalom nem adja egykönnyen magát az egynézőpontú értelmezéseknek, egynézőpontú értelmezésre pediglen úgy áhítozunk mint a messiásra, hogy kényelmesebben eligazodjunk egy egyszerre hiperrealista és virtuális világban. A felgyorsult világ (blabla), másrészt a világba belevetettségünk okán, minden társadalom- és világértelmezés csak torzóként képes világrajönni. Úgy kell speciális hívószavakkal a világra lökdösni; egy ilyen hívó szót tálal elénk ez a könyv is: a kiégés társadalma. De ne kápráztassa el szemünket ez az értelmezés sem, mert ez is olyan mint a többi: nagyratörő és önmagában majdhogynem hasznavehetetlen. A filozófia rendszerszerűségének lehetetlensége, és a szociológiának mint tudománynak a puszta statisztikává és demográfiává züllése helyet adott a különféle okoskodó elméleteknek, melyek vad rákos burjánzásba kezdtek, egymással is versengve a különféle társadalom-szofisztikák és doxák felhalmozásában. Piaci kofaként mérve a tudományt. Kezdődött Lasch „önimádatos társadalmával”, aztán itt van még a „spektákulum társadalma” Guy Debord által fémjelezve, vagy Ulrich Beck „rizikótársadalma”, Riesman „magányos tömege”, Baudrillard szimulakrum-elmélete, avagy Bauman „fluid társadalma”. Ezek a művek kétségkívül tartalmaznak a posztmodern társadalomra jellemző igazságokat, de híján vannak a székrekedéses tudományértelmezés mindenhatóságának is, így híján vannak az egységes társadalomképnek is. Részmozzanatokat emelnek kis alapvető lényegként, vagy alapvető lényegi meglátásokat bagatellizálnak. Ez az előnyük is, mert az kép, amit felvillantanak meglehetősen változatos, de ez a hátrányuk is. Ha nem szentírásként, hanem összehasonlító szociológiaként vesszük számításba, ezeket a popszociológiai műveket, akkor igen jól elszórakoztatják olvasóikat. Mintha egy színes kaleidoszkópba tekintenénk forog velünk a világ. Nagy nevek röpködnek, akikkel még vitatkozni is lehet (Arendt, Agambe stb.) kiragadott gondolataikkal csatázva. Csúsztatni, ferdíteni, más kontextusban felemlegetni és legyőzni ezeket az elavult modernistákat. Sokal ezeket a posztmodern trükköket alaposabban leleplezte „Intellektuális imposztorok” c. művében. Így, ha ilyetén popszociológia kerül a kezembe egy kicsit mindig kritikusabb vagyok a kelleténél. Így vagyok ezzel a művel is. Vannak benne jócskán hullámvasutak, felesleges kakaskodások, fals és nem túlságosan megalapozott, csak egy-egy társadalmi réteg nézőpontjából argumentáló tézisei, de a nagy igazságok kimondása már nehezére esik. Mondhatjuk. Hála Istennek! Így nem kell igazán komolyan venni. Ezt erősíti, hogy a könyv nagyjából egy cigaretta árából megvehető, belső zsebben is elfér és a könyvnek az összefüggő esszéformát is meghazudtoló slendrián szemelvénygyűjteményszerű felépítése is meghitt esetlen kedvességet sugároz, bár az első oldalakon kifejtett gondolatmenete, úgymond alaptézise már rögtön megbukott azzal, hogy felütésként az immunológiai gondolkodás végét jelenti be, miközben a világon immunológusok ezrei próbálják megtalálni a koronavírus ellenszerét. A további részekben mégis találtam csemegézni valót. Meglehetősen frappánsra sikeredett például a freudista elfojtásos személyiségtípus modernista csökevényként való tálalása, és hihető volt számomra a régi-új embertípus, a belülről irányított ember átfordítása, gólemizációja, korunk homo laborans típusába, mely már önmagát zsákmányolja ki a nagy társadalmi mókuskerékben. Önmagában ezek a kijelentések, akár közhelyszintűek is lehetnének, de a popszociológus nem arról ismerszik meg, amit mond, hanem elsősorban arról ahogy kimondja a dolgokat.
Visszatérve a nagy narratívákra. Lehet, hogy sohasem fognak elmúlni, csak álcát öltenek, mint a vírusok és kis hívószavakkal beférkőznek a nagy ideológiák bástyái közé. Ez esetben éppen hogy nincsen vége az immunitás korszakának, hanem ahogy Laurie Anderson mondta a nyelv is egy vírus, legalábbis úgy használják a globális hatalmak, hogy már eleve beférkőztek elemi legkisebb narratíváink közé. A legkisebb elejtett tagmondatunk is elfertőződött, aztán az egész beszédünkből a nagy büdös mindent átideológizáló narratíva mérge szivárog majd és amit mondunk már nem is mi mondjuk, hanem mondatják velünk.

_Carol_>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

Zavart, hogy a szerző mások gondolatainak cáfolata alapján építette fel a mondanivalóját. Nagyobb hangsúlyt kapott a (szerző szerint) helytelen/idejétmúlt látásmódok bemutatása az újfajta, aktuális megközelítésnél. Ha leválasztom a „nem helytálló állítások” tömkelegét a szerző konkrét látásmódjáról a problémával kapcsolatban, akkor tetszik a kötet mint szomorú kórkép egy súlyosan beteg társadalomról.
(A fáradtság-filozófiával nagyon nem értek egyet. Szintén nem a szerző saját gondolata, de ez pozitívan van bemutatva. Én inkább a megnyugvás vagy a szemlélődés szót használnám, mert aki úgy istenesen elfáradt, az nem fog tudni építkezni ebből. Lehet, hogy csak a berögzült pejoratív jelentése zavar ennek a szónak, mindenesetre így nem győzött meg az igazáról.)
A fülszöveg alapján többet vártam, mint amennyit kaptam.

Steindl_Ákos>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

Annyira széttöredezett a világ, és persze közhely, de az egyszemélyesre zsugorodott véleménybuborékok világában, nehéz műfajra vállalkozott az író, megfejteni a korunkat. Nehéz feladat volt, de egészen jól, szellemesen sikerült ez a könyv. Nagyon tetszett, a jelen kort átható pozitivitás vallás kritikája, hogy mennyire zsarnoki tud lenni, ha mindenki a boldogságot hajszolja, és ha a külső foglár helyett a kápó maga az ember lesz, és így kizsákmányolja magát. Elég csak megnézni egy egyszerű gyorséttermet, ott is az a lényeg, hogy a munkavállaló azért a ló***nyi pénzért, amit kap hó végén, ne azért dolgozzon jól, mert kötelező, hanem azt akarja elérni a menedzsment, hogy a munkavállaló akarja, és ez egy sátáni gondolat. Jó könyv, kellemes kiégést mindenkinek!

KlaraHU>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

[Nekem] néhol túlzottan komor, viszont vannak részei, amikkel egyet tudtam érteni. Kifejezetten értékeltem a multitaskingról alkotott véleményét miszerint az „nem feltétlenül jelent civilizációs előrelépést, hiszen a multitasking egy olyan figyelmi technika, amely inkább a vadon élő állatok hétköznapi kelléke” nem pedig a késő modern társadalom emberéé, akinek megvan mindene az elmélyült figyelem élvezetéhez.

A függelék észvesztően hosszú, de megéri azt is figyelmesen olvasni. Néhol ismétli magát benne, de a legvégén szépséges (egyelőre utópisztikus) gondolatai vannak a politikusok munkájáról: "A politikusnak szabad emberként kell cselekednie, szép tetteket, szép életformákat kell megvalósítania az élet szükségszerűségein és hasznosságain túl. (…) Egészen odáig kell megváltozatnia a társadalmat, hogy abban több igazságosságra és több boldogságra nyíljon lehetőség. A politikai cselekvés azt jelenti, hogy kezdődjön valami teljesen új, vagy jöjjön létre egy új társadalmi berendezkedés. Az az ismert érv, miszerint ennek nincs alternatívája, voltaképpen a politika végét jelenti. A politikusok manapság sokat dolgoznak, de nem cselekednek.

Attila_Kriska>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

Amilyen rövid könyv, annyira hosszú. Bursikóz stikli, hogy ismeretlen lexémák garmadájával anzágol. Úgy gondolom, hogy a fordítás hibás lehet, de egy biztos, igazán nehezen olvasható. A szerzőnek meglehetősen bosszantó szokása, hogy elmondja, mit gondol az adott témáról egy híresebb filozófus, professzor, gondolkodó, majd hosszadalmasan, fájdalmasan részletesen idézve őt, követve valami nagyon egyszerű dologgal, mondván: „de téved”, majd folytatja a szerző által bemutatott nézőpontot. A nyolc fejezetes könyv, amely valóban nagyon jól indul, de a negyedik fejezet elejére összeesik, és számomra teljesen érthetetlenné válik, azon a ponton, amikor a szerző megpróbálja bemutatni a pszichoanalízis furcsa, kitekert magyarázataival a depresszió, a nárcisztikus személyiségzavar, az ADHD és a kiégés okait.

Akiba2 P>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

A könyv alaptézise, hogy korunk tipikus pszichés zavarai (depresszió, ADHD stb.) az önmegvalósítás korlátlan lehetőségeibe, illetve ezek kihasználásába való belefáradás, azaz a kiégés következményei. (Szemben a korábbi korokkal, amikor a „nem-én” a „nem azonos” az „idegen” elleni küzdelem, az ebből fakadó vereségek, korlátok, elfojtások vezettek más jellegű mentális zavarokhoz.).
Egyrészt az említett zavarok a szimbolikus értelmezéshez túl konkrétak, ha viszont a szöveg tényleg konkrét kóroktani magyarázatként kíván szolgálni, akkor tudományosan teljesen megalapozatlan. Nyilvánvaló, hogy az említett zavarok háttere soktényezős, pl. részben genetikai, és nem tartom bizonyítottnak, hogy a könyvben sulykolt filozófiai tényező (a korlátlan pozitivizmus, a túl sok lehetőség kihasználásának hajszolása) kiemelkedően fontos lenne benne, maximum egyes egyedi esetekben.
A kiégés sokszor nem a korlátlan önhajszolásból ered. A pedagógus, vagy az öngyilkosokkal tárgyaló pszichológus kiégése más tőről fakad, mint a brókeré, vagy az öröklött jólétben tobzódó emberé. Persze minden esetben jelen van valami a megváltoztathatatlan miatti frusztráció.

Azt is vitatom, hogy a kiégés ténylegesen az emberiség jelentős részének lenne a problémája. Divatos fogalom, amibe mindennapi fáradságunkat, nehézségeinket szeretjük becsomagolni.
Egyrészt számszerűen az emberiségnek talán nagyobbik része ma is az állati multitasking szintjén él, azaz a rövidtávú túlélésért való cselekvések teljesen lekötik a figyelmét. Másrészt az általam ismert jobb módú világ esetében azt tapasztalom, hogy valójában az emberek többsége képes elmélyülni boldogságot adó dolgokban, és egyáltalán nem ragad bele a határtalan önmegvalósítás mókuskerekeibe (persze lehet, hogy aki beleragad, azzal kevésbé van kapcsolatom).
Egyáltalán nincsen eléggé konkretizálva ez a korlátlan, kimerülésig fokozott önmegvalósítás mint probléma (milyen viselkedésre, döntésekre gondol?). Minden esetre azt érzem, hogy ahogy a keresztények azt sulykolják folyton, hogy hű de bűnös a mai világunk, ugyanúgy a könyv azt sulykolja, teljesen alaptalanul, hogy a modern világban mindenki ebben a felületes, önpusztító önmegvalósítást hajszoló mókuskerékben pörög. Ez amolyan trendlovag felületes alapvetés, de szerintem nincsen így: akik megtehetik (elsősorban anyagilag), azoknak a többsége valójában a saját boldogságát okosan optimalizálva él.

Kéziratgyerek>!
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma

Pár kiragadott idézet alapján ígéretesnek tűnt, de az immunológiás rész az elején (egyébként a mű ~negyedét-harmadát tette ki) elképesztő túlzás volt, egy teljesen elrugaszkodott túlgondolás. Azt a kevés, visszatekintve inkább hatásos, mint forradalmi gondolatot, amit érdemes belőle elolvasni, három-négy oldalban lehetne kivonatolni.


Népszerű idézetek

_Carol_>!

A közösségi hálóban található „barátoknak” elsősorban az a szerepük, hogy fokozzák a narcisztikus önérzetet. Tapsoló tömeget képeznek, mely az áruként kiállított Egónak figyelmet szentel.

82. oldal

Dominik_Blasir>!

[A depresszió] Abban a pillanatban tör elő, amikor a teljesítő alany már nem képes képesnek lenni. A depresszió mindenekelőtt az alkotó- és tetterő kifáradása. A depresszív egyén panasza – semmi sem lehetséges – csak egy olyan társadalomban fordulhat elő, amely azt hiszi, hogy semmi sem lehetetlen. Aki többé nem képes képesnek lenni, az destruktív önvádba és -pusztításba merül. A teljesítő alany hirtelen önmagával hadakozik. A depresszív ember végül saját belső harca sérüléseibe rokkan bele. A depresszió annak a társadalomnak a betegsége, amely a túltengő pozitivitástól szenved.

26. oldal, Túl a fegyelmező társadalmon

Kapcsolódó szócikkek: depresszió
2 hozzászólás
_Carol_>!

A multitasking nem egy olyan képesség, amivel csak a késő modern, munkaelvű és információs társadalom embere rendelkezne. Sokkal inkább visszalépésről van szó. A multitasking ugyanis a vadon élő állatok hétköznapi kelléke. Olyan figyelmi technika, mely elengedhetetlen a vadonban való túléléshez.

28. oldal

Kapcsolódó szócikkek: multitasking
_Carol_>!

Soha nem olyan tevékeny az ember, mint amikor kívülről látszatra semmit sem csinál, soha nincs kevésbé egyedül, mint amikor önmagában van. (Cato)

41. oldal

Dominik_Blasir>!

Az érzést, hogy célhoz értünk, nem szándékosan igyekszünk „elkerülni”. Sokkal inkább az a helyzet, hogy soha nem érezzük azt, hogy elértük volna a végső célunkat. Ez nem azt jelenti, hogy a narcisztikus alany ne akarná a lezárást. Jóval inkább jelenti azt, hogy nem képes eljutni a lezárásig. A teljesítménykényszer további eredmények elérését kényszeríti ki. (…) A hiány és a vétkesség érzése állandósul. És mivel végső soron önmagával verseng, ezért megpróbálja saját magát is ájulásig felülmúlni. Bekövetik a „burnout”-nak nevezett lelki összeomlás. A teljesítő alany halálra valósítja magát. Ebben az esetben az önmegvalósítás az önpusztítás egyeesik.

76. oldal, A kiégés társadalma

_Carol_>!

A depresszió annak a társadalomnak a betegsége, amely a túltengő pozitivitástól szenved. Az önmaga ellen háborút viselő emberiséget tükrözi vissza.

26. oldal

Kapcsolódó szócikkek: depresszió
Garbitsch>!

Az önmagunk általi kizsákmányolás hatékonyabb a mások általi kizsákmányolásnál, mert együtt jár a szabadság érzésével.

100. oldal, Fenn-költ idő - Ünnepek az ünnepek nélküli korban (Typotex, 2019)

hdavid89 >!

A késő modern teljesítő alany senkinek sincs alávetve. Tulajdonképpen nem is alany már, hisz azt az alávetettség (subject to, sujet à) jellemzi. Pozitivizálódik, minthogy tervezetként válik szabaddá. Azonban az alanyból projektbe való átalakulás során a kényszerek nem tűnnek el. A külső kényszer helyébe a belső kényszer lép, ami szabadságnak adja ki magát. Ez a fejlődés a kapitalista termelési viszonyokkal áll összefüggésben. Bizonyos termelési szint fölött az önkizsákmányolás jelentősen hatékonyabb, sokkal nagyobb a teljesítőképessége, mint a más általi kizsákmányolásnak, mert a szabadság érzete kíséri. A teljesítő társadalom az önkizsákmányolás társadalma. A teljesítő alany addig zsákmányolja ki önmagát, amíg ki nem ég.

47. oldal

hdavid89 >!

A jó életre való törekvés a túlélés hisztériájává módosul. Az életnek a biológiai, élettani folyamatokra történő lefokozása közvetlenül lecsupaszítja az életet, lehánt róla minden narrativitást. Elveszi az élet elevenségét, ami sokkal összetettebb, nem csak vitalitásból és egészségből áll. Az egészséghajhászat ott keletkezik, ahol az élet lemeztelenedett, és ahol azt mindent narratív tartalmától megfosztották. Ami pedig a társadalom atomizálódását és erózióját illeti, egyedül az én teste marad fenn, amit viszont mindenáron egészségben kell megtartani. A csupasz élet eltüntet mindenfajta teleológiát, minden olyan tettet, aminek a kedvéért egészséges lenne az ember. Az egészség önérdemmé válik és céltalan célszerűséggé alakul.

50. oldal

Emese_Horváth_2>!

Annak ellenére, hogy tagadhatatlanul tartunk egy influenzajárványtól, ma mégsem a vírusok korában élünk. Hisz azt az immunológiai technikának köszönhetően már magunk mögött hagytuk.

(???)


Hasonló könyvek címkék alapján

Reinhart Koselleck: Az aszimmetrikus ellenfogalmak történeti-politikai szemantikája
Gaetan Picon: Korunk szellemi körképe
George Chehi: Realitás vagy illúzió
Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől
Theodor W. Adorno: Zene, filozófia, társadalom
Erich Fromm: Birtokolni vagy létezni?
Falus András (szerk.): Sokszínű egészségtudatosság
Dietfried Müller-Hegemann: A modern ember idegessége
Hauser Arnold: A művészet és irodalom társadalomtörténete I-II.
Richard Sennett: A közéleti ember bukása