Buzás Kálmán (szerk.) · Nagy Krisztina (szerk.)

Az ​én mesém 6. 2 csillagozás

válogatás a 2013. évi Mesefesztivál pályázataira beérkezett mesékből és rajzokból
Buzás Kálmán – Nagy Krisztina (szerk.): Az én mesém 6.

Boldog, ​aki egy gyermek szemébe nézhet, aki mesélhet neki, de igazán az a boldog, aki hallgathatja, mi több olvashatja a gyermekek meséit, mert az visszarepíti az Aranykorba; oda, ahol még igaz volt az igaz, ahol még nem létezett a mohóság, oda, amikor még nem szánalommal néztek az önzetlen hősökre, oda, ahol még jó volt az ember csak úgy magamagáért. Mert ez a valódi érték.

Hatodik esztendeje olvassuk a gyerekek meséit, benne a jóság, a szépség elsődlegességét. Ebben a hat-hétezer mesében, amit ajándékba küldtek a szerzők az évek során, megismerhettük magát az erkölcs világrendjét. Boldogok vagyunk, mert sokat tanultunk belőle. Megtanultuk, hogy „jótett helyébe jót várj”, hogy „az igazság győzedelmeskedik”, hogy a szeretet és a gondosság a legfontosabb a világon.

Az érték-fosztott emberi természet és a nagybetűs TERMÉSZET mára már elvált egymástól. Azonban az érték, az erkölcs ott rejtőzik minden ember lelkében, és minden esetben megnyilatkozik a mesék… (tovább)

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A művek szerzői: Bombicz Judit, Jávori István, Kibédi Izabella

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az én mesém

>!
334 oldal

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

NaKi1122>!
Buzás Kálmán – Nagy Krisztina (szerk.): Az én mesém 6.

Buzás Kálmán – Nagy Krisztina (szerk.): Az én mesém 6. válogatás a 2013. évi Mesefesztivál pályázataira beérkezett mesékből és rajzokból

Ezt mi szerkesztettük. De jó itt látni :D

Iza_Rápolti IP>!
Buzás Kálmán – Nagy Krisztina (szerk.): Az én mesém 6.

Buzás Kálmán – Nagy Krisztina (szerk.): Az én mesém 6. válogatás a 2013. évi Mesefesztivál pályázataira beérkezett mesékből és rajzokból

Ebben is megjelent a mesém. Nagyon tetszik az összeállítás és a pályázati ötlet.


Hasonló könyvek címkék alapján

Bombicz Judit: Mesék elalvás előtt
Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz
Nagy Bandó András: A hangyabanda nagy kalandja
Nagy Natália: A Nap születésnapja
Palásthy Ágnes: Elrabolták a siklót
Kozári Dorka: Marcsi téli kalandjai
Berszán István: A válogatott útibatyu
Varró Dániel: Diótörő
Szabó T. Anna: Tükörcicák
Erdős Virág: Pimpáré és Vakvarjúcska