Sárkányos ​lány 53 csillagozás

Buzai Borbála: Sárkányos lány

A drogfüggőségtől a szabadulásig

„Egy szakadék szélén állok az űrben, alattam nincs az égvilágon semmi, körülöttem sötétség. Én vagyok a főszereplő, a világ egész történelmének főszereplője. Nagyon összeszedett vagyok, minden erőmmel fókuszálok. Tudom, hogy fontos feladat vár rám. Minden az én kezemben van, a világ összes múltja, jelene, jövője. Nem mintha elronthatnék valamit, de mégis nagyon oda kell figyelnem. Kicsivel mögöttem segítő lények jelenlétét érzem, akik feszülten támogatnak. Látom későbbi anyámat a szülőágyon. Nem vált ki belőlem különösebb érzelmeket, nagyon jól ismerem, mintha ő is én lennék. Iszonyúan koncentrálok. Azután levetem magam a szakadékűrbe, és kibújok a szülőcsatornán. Az eseményeket ezután inkább felülről látom, azt, ahogy fehér ruhásemberek kézről kézre adogatják a kisbabát, majd megmosdatják. A Sárkány éve volt és a Halak hónapja.”

>!
Alexandra, Debrecen, 2003
224 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633686270
>!
Alexandra, Pécs
222 oldal · keménytáblás · ISBN: 963368627x

Enciklopédia 3


Kedvencelte 4

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Galambdúc>!
Buzai Borbála: Sárkányos lány

Olyan ez a könyv, mint maga a betegség: kavargó, csapongó, leszűkített térben mozog, és ha valaki azért kezdi el olvasni, mert segítségre számít, hát nem biztos, hogy meg is fogja kapni.
Mert mint minden ilyen írás általában, ez az alkotójának az élmények kiírását jelenti, és ezért – szigorúan szerintem – öncélú. Ami egy függéstől vagy depressziótól szenvedő embert érdekel az nem az állapot leírása csupán, hanem a hogyan-kecmeregjek-ki-belőle kérdésre konkrét válasz. És ezt nagyon nehéz megfogni, pontosan visszaadni. Ezért nem kaphatott több pontot, bár a stílusa nem rossz.

Wildwood_Flower>!
Buzai Borbála: Sárkányos lány

Nagy reményekkel szaladtam neki a könyvnek, már ismertem Orsi történetét. A sztori nagyon is életszagú, persze milyen is lehetne?! Nekem a fogalmazás és a szóhasználat választékossága a hiányosság, ezen lenne mit csiszolni.

Papírtigris>!
Buzai Borbála: Sárkányos lány

Nekem egy kicsit túl sok volt. Túl magas lóról, túl felfoghatatlan, hogy miért.

krlany I>!
Buzai Borbála: Sárkányos lány

Fogalmaznám én, fogalmaznám, de nem megy, mert messze vezet ez.

27 hozzászólás
Kocsis_Viktória_2>!
Buzai Borbála: Sárkányos lány

Egyetemi feladatként olvastam el, és engem meglep az a fajta ellenérzés, amit sokakból kivált. Nekem tetszett, hogy nem egy hatásvadász történetet olvastam, hanem egy olyan ember szavait, aki lehettem volna akár én is. Az elején kifejezetten úgy éreztem, mintha pár rész, vonás rólam szólna. Bár én sosem drogoztam, ez ráébresztett, mennyire könnyű egyszercsak egy másik útra tévedni, majd minden lépcsőn lejjebb haladni az elveszettség felé. Furcsa, mert engem az elbeszélés egyszerűsége inkább közelebb hozta az írónő életét. A vége nekem kicsit „befejezetlen” érzést keltett, de nyilván azért, mert érződött, hogy ez nem a vége , hanem egy új élet kezdete valójában.

SinkaZsuzsanna>!
Buzai Borbála: Sárkányos lány

Tudom, hogy borzalmasan tragikus ez a könyv, de nem sikerült együttérzést ébresztenie bennem, csupán szemlélő maradtam.

Nauri>!
Buzai Borbála: Sárkányos lány

Nem sokat tudtam a könyvről, kb. annyit, hogy egy drogfüggő lány írta. Amikor olvasni kezdtem, láttam, hogy egy elég hosszú költeménnyel kezdődik, amit bevallom, át is ugrottam egyből. A történet vége felé nyert értelmet a vers, amikor is visszalapoztam és elolvastam. Maga az egész könyv is ilyen volt, az elején sokszor csak lestem, hogy mi fog ebből kisülni, de a végére érve kerek egésszé állt össze. Kicsit másra számítottam az elején, de a végére pozitívan csalódtam.

Maya>!
Buzai Borbála: Sárkányos lány

Tanulságos. Osztályfőnöki órákon felolvastuk és elemeztük. Merem remélni, hogy többet ért egy sima drogprevenciós óránál.


Népszerű idézetek

lorem>!

Megfigyeltem, hogy minden ember máshogy áll ugyanahhoz a dologhoz. Kiderült, hogy ami az egyiknek megoldhatatlan probléma, az a másiknak leküzdhető akadály, a harmadiknak pedig egyenesen örömhír. Ebből levontam azt a következtetést, hogy problémák nincsenek. Egyszerűen nem léteznek. Események vannak, amelyeket az emberek így vagy úgy értékelnek. Az események azonban közömbösek.

1 hozzászólás
sassenach>!

A könyvek létezésének felfedezése a velem történt legjobb dolog a világon. Olvasmányaim rengeteg depresszióból húztak már ki, és akkor vagyok a legboldogabb, ha leülhetek egy jó könyvvel a kezemben olvasni.

127. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv · olvasás
sassenach>!

…tulajdonképpen egyedül én vártam el magamtól, hogy tökéletes legyek.

17. oldal

1 hozzászólás
Babid>!

A következő, budakalászi lakást szépen rendbe tettem, kitapétáztam, és odaszoktattam egy cicát is, mert a főbérlőm azt mondta, hogy ne szoktassam oda.

164. oldal

Kapcsolódó szócikkek: macska
SinkaZsuzsanna>!

Teljesen elvesztettem a kapcsolatot önmagammal. Rájöttem, hogy össze kell szednem magam, meg kell nyugodnom, egyedül kell lennem, pihennem kell, sportolnom kell, átgondolni a dolgokat. De egyszerűen nem sikerült. Kapálóztam, hogy ne kelljen nagyon-nagyon mélyre zuhannom, mielőtt kifelé indulhatnék a gödörből. De nem sikerült. Egyre rosszabb lett. Február óta minden reggel leírtam a céljaimat, de most abbahagytam, mert minden sor egyszerűen a képembe ordította, hogy mennyire a leírtak ellenkezője az igaz, és így csak csalódtam, és újra csalódtam magamban. Próbáltam tornázni vagy futni, de nem ment. Egyszerűen nem tudtam rászánni magam. Elkezdtem, de a sikertelenség miatt abbahagytam. Egyik bevált módszerem sem segített kijönni a gödörből. Darab szarnál is szarabbnak éreztem magam.


Hasonló könyvek címkék alapján

Függésben
Sam Wilberry: Rush
B. E. Belle: Megtörtek
Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám
Sienna Cole: Reményszimfónia
Baráth Viktória: Egy év Rómában
Havas Henrik: Gaszner és Rihmer főorvos elmeosztálya
A. Meredith Walters: Find You in the Dark – Utánad a sötétbe
Csernus Imre – Dobai Benedek – Tárnok Alfonz: Drogma
Ella Steel: Érzéki rabság