Galaktika ​340. 5 csillagozás

Burger István (szerk.): Galaktika 340.

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

A művek szerzői: Hernád Péter, H. L. Gold, Molnár Csaba, Tal M. Klein, Nic Dobre, Alekszej Kalugin, Cholnoky Viktor

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika

>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
112 oldal · puhatáblás · Fordította: Oszlánszky Zsolt, Joó Attila, Végh Erika · Illusztrálta: Haui József

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

fekiyeti79>!
Burger István (szerk.): Galaktika 340.

Hernád Péter: A betűmetsző utazása (első rész)
    Zanzásítva: Tótfalusi Kis Miklós a fogarasi tanító, betűmetszői –, illetve nyomdász ambíciókkal felszerelkezve elindul Németalföldre, hogy – elhunyt barátja stafétáját átvéve – felügyelje egy új, magyar nyelvű Biblia szedését és nyomtatását…
Jól megkomponált, XVII. századi kalandnak nézünk elébe, amiből bármi lehet, vagy akármi, hiszen a vége felé érezhető, hogy itt bizony nem szokványos dolgok vannak készülőben…
Kíváncsian várom a folytatást!
(Eddig 5-ös)

H. L. Gold: Az inverz ember
    Nem tudtam komolyan venni ezt a novellát, pedig határozottan érdekes volt. Eszembe is jutott róla a Mellékhatás című klasszikus, hiszen az alapja egy műtét utáni, nem várt mellékhatás. A csattanója miatt is inkább bohózat jellege van az egésznek, de azért érdemes elolvasni. 4/5

Molnár Csaba: Nano
    „Álmaink nem csak a megélt tapasztalatokból, emlékekből táplálkoznak… Időnként ki is egészítik a valóságot a teljesség kedvéért…”
Annyit tudok hozzátenni, hogy ütős! 5/5

Tal M. Klein: A Kerouac-reneszánsz
    Amilyen hosszú, olyan kevés benne a sci-fi. Halványan emlékeztetett Sarah Lotz: A negyedik nap című könyvére, és így ez nekem csak közepes. Sajnálom, mert Klein érezhetően jól ír. 3/5

Nic Dobre: Oltás a fiamnak
    Mire képes egy apa a születendő gyermekéért. Hatásos írás egy disztópikus világból, halvány stalker beütéssel. Tetszett. 4.5/5

Alekszej Kalugin: A kertben
    Elgondolkodtató novella a felejtésről. (Ez ugyan nem mond túl sokat, de csak azért sem részletezem. :) ) Kaluginban most sem csalódtam. 5/5

Cholnoky Viktor: Új világ
    Ahogyan Cholnoky úr 1911-ben elképzelte a jövőt. Érdekes volt, de annyira mégsem tetszett. 3/5

zamil>!
Burger István (szerk.): Galaktika 340.

Úgy érzem kilábalni látszik a magazin, mert egyre több értékelhető novella kerül be és ez jó.
Ebben a számban is több olyan volt, ami tetszett és így visszanézve több is mint ami nem.
Ami mégis a legjobban tetszett az a Nic Dobre: Oltás a fiamnak ,lehet itt közrejátszik, hogy én is apa vagyok.

WerWolf>!
Burger István (szerk.): Galaktika 340.

Ismét csak a magazinban megjelenő novellákról írnék véleményt, annak ellenére, hogy a cikkek is érdekesek.
Hernád Péter: A betűmetsző utazása (első rész) – Hangulatos és érdekes történet, ami valamikor a XVII. század végén játszódik. Még nem tudni, hogy sci-fi vagy fantasy irányt vesz a történet, de leköti az embert és felkelti a kíváncsiságát a folytatásra. Hernád Péter tehetsége más az első részben megmutatkozik. (értékelés a végén)
H. L. Gold: Az inverz ember – Egy érdekes elgondolás arról, hogy mi lenne ha… Egy humoros történet, ami nem volna annyira nevetséges, ha megtörténne velünk :) Kikapcsolódásként szórakoztató írás. (4/5)
Molnár Csaba: Nano – Egy igazán eredeti történet, ami kicsit kusza, de a végén ott van a „hűha” érzés. Hogy miről szól? Nem akarok spoilerezni, úgyhogy aki kíváncsi a történetre az olvassa el. Nem fog csalódni. (5/5)
Tal M. Klein: A Kerouac-reneszánsz – Nos, Kleintől kicsit tudományosabb történetet vártam volna. Ha a végén nem lenne ott a csavar, akkor egy drámai elbeszélés lenne csupán és nem kapott volna helyet a magazinba. Viszont szépirodalmi értéke miatt élvezetes olvasmány, még akkor is, ha a halál ott van minden sorában. (4/5 – a gyenge sci-fi vonal miatt)
Nic Dobre: Oltás a fiamnak – Úgy érzem, hogy több román novellának lenne helye a Galaktikában. NIc Dobre novellája az egyik legjobb ebben a számban, még akkor is, ha az utolsó bekezdés teljesen felesleges. Egy apa küzdelme azért, hogy a fia jobb körülmények között élhessen. Dobre a csattanót a végére hagyta, és ütött is! (5/5)
Alekszej Kalugin: A kertben – nem a legjobban megírt novella, de a gondolat ami köré íródott, megér egy misét ;) Talán túl sci-fisre sikerült, és néhol, mintha kicsit erőltetett lenne a tudományos vonal, de maga a történet felépítése nagyon jó. (5/5)
Cholnoky Viktor: Új világ – kicsit poros, kicsit zavaros és inkább a retro hangulat miatt érdekes. Ez kicsit gyengécske mai szemmel. (2/5)
Nic Dobre: Oltás a fiamnak és Alekszej Kalugin: A kertben novellákat ajánlom mindenkinek!


Hasonló könyvek címkék alapján

Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 1.
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik
Ágoston Hugó (szerk.): Piknik a senkiföldjén
Ficsor Zoltán (szerk.): X Magazin II/12 (13.)
Ifj. Veress István (szerk.): Út a csillagokig
Kuczka Péter – Kulin Katalin (szerk.): Riadó a Naprendszerben
Burger István (szerk.): Kétszázadik
Ripp Gábor (szerk.): Utazók
Kuczka Péter (szerk.): Robur 10.
Czinkos Éva – Ripp Gábor (szerk.): 100 mini történet