Galaktika ​309 XL 3 csillagozás

A decemberi szám nem lett túl acélos, az XL rész szerencsére némileg húzott rajta. (Aztán a fene tudja, lehet én voltam már nagyon mindjárt vége a szabinak hangulatban.)
Henry Lion Oldie: Enyém a bosszú, én majd megfizetek (befejező rész): Befejeződik a meseszerű történet, és úgy igazából ennyi, nagy hatást nem tett rám az egész, egynek jó volt.
Robert Bloch: A Tanulás Útvesztője: Bloch novellája egy különös útvesztőben játszódik, ahol csak tanulva juthat előre az ember, különben már nyílik is a padló. A szerzőre jellemző csattanó megvolt a végén, de nekem ez nem igazán nyerte el a tetszésem.
Benedek Szabolcs: A szubsztancia képlete: Egy véletlen folytán egy professzornak sikerül képeletekkel bebizonyítania Isten létezését. A történet azt járja körbe, hogy ez a felfedezés milyen hatással van a profra, illetve rövidebben a társadalomra, a végén egy kissé előrelátható csattanóval. Egynek elment.
John Crowley: Volt, nincs: Az emberek által csak elemérnek nevezett idegenek véletlenszerűen állítanak be az emberekhez, hogy ott aztán segítsenek, amiben tudnak. Ez lehet, hogy rövidtávon csak a házimunka, de hosszabb távon lehet nagyobb változást is beindíthatnak. Ez már hangulatos írás volt, és tetszettek ezek a furcsa kis földönkívüliek.
Bojtor Iván: A harmadik interjú: Valami lefagyasztott híres emberekről szóló szösszenet. Nem igazán értettem meg, miről is akarna szólni…
Robert Charles Wilson: A Karteziánus Színház: Wilson történetében az idegprotézis nevű találmánynak köszönhetően lehetséges az elkopó ideget helyettesíteni. Ha az ember meg is hal, a protézisek formájában egy rövid ideig még életben marad. Főszereplőnk nagyapja már a lét ilyen formájában „él”, mikor unokája felkeresi, hogy elmesélje legutóbbi munkáját, mely egy idegprotézisekkel kísérletező professzorral függött össze. Bevallom, nehezen hangolódtam rá erre a történetre, de a végén már érdekelt, hova is fut ki az egész. Érdekes kérdéseket boncolgatott a létről.
Terry Pratchett: A Halál, és ami utána következik: Újabb Korongvilág novella, ezúttal Halált egy filozófus akasztja. Annyira ez most nekem nem tetszett, mint a korábbiak, de egynek jó volt. (A bevezető szöveg az előző havi novelláé volt.)
Képregény: Utazzon a Golgotára!: A rajzolás szép, az alaptörténet is, de némileg hosszabban kifejtve (mondjuk kétszer ennyi oldalon) szerintem jobb lett volna.
Michael Bishop: Dante poklának ablakai: A jövőben az emberiség több szintű búrákban él. Jó szokás szerint minél feljebb van valaki, annál jobb. A lentebbi szinteken sok minden automatikusan történik, például a holtak elszállítása is. Ám ezúttal főszereplőnket meggyőzi főnökének fia, hogy nézzenek be a legfrissebb halotthoz a gépek előtt. Amit ott találnak, az főhősünk szerint pazarlás, a fiút azonban teljesen elvarázsolja. Az utóbbi időben szerencsére a retróval nem lőnek mellé, így történt ezúttal is. Jó fajta keveréke a disztópiának és a Star Trek előtti tiszteletadásnak.
C. L. Moore: A páratlan nő: Deirdre, a népszerű színésznő egy évvel ezelőtt egy színháztűzben meghalt, legalábbis a világ így tudja. Meltzer ugyanis egy robottestbe sikeresen átültette az agyát. Egyedül John Harris, Deirdre egykori menedzsere tud erről, ám még ő is bizonytalan a végeredményt illetően. Az arctalan robottestben meglepődve ismeri fel egykori pártfogoltját. Miközben Deidre a színpadra való visszatérést tervezi, Meltzert kételyek rágják, valóban ember-e még az általa megmentett lány, vagy sem? Huh, érdekes és elgondolkodtató történet volt a meddig ember az ember témájában.
C. L. Moore és Henry Kuttner: Pompás évszakok: Oliver Wilson házát három különös ember veszi ki. Közben egy furcsa nő hajlandó lenne az egész házat megvenni, jókora összegért, így Oliver menyasszonya kiadja a parancsot: a háromnak minél előbb el kell tűnnie! Oliver hamarosan a két fél közt találja magát, miközben próbál rájönni a titokzatos kilétükre. Sajnos ez a történet számomra elég vontatott volt, ráadásul elég hamar kitaláltam, hogy kifélék is ezek a titokzatos jónépek (na mondjuk nem volt nehéz, rutinos sci-fi olvasóként két lehetőség egyből adja magát…), de legalább eszembe jutott, hogy van egy hasonló témájú film (utánanéztem, ezen a történeten alapul), amit ideje lenne megnéznem.
C. L. Moore: Shambleau: Ez a történet a Weird Talesben jelent meg eredetileg, így a magazinra jellemző történetek egyik alapeleme itt is megvan, név szerint Northwest Smith, tökös főhősünk, aki rögtön a történet elején a Marson megment egy különös idegen lányt az őt meglincselni akaró tömegtől, akik cserébe megvetéssel tekintenek rá. Aki arra tippel, hogy a lány körül nem minden oké, az nyert. Nekem a sztori a közepén – mikor a lány felfedi a lapjait – kissé leült, de egyébként helyén kezelve jó volt.