Galaktika 296 XL (Meszklin-ciklus 2.) 7 csillagozás
Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.
A művek szerzői: Kathleen Ann Goonan, Nemere István, Robert Silverberg, Patricia McKillip, Varga Csaba Béla, Fredric Brown, M. Shayne Bell, Hal Clement
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika XL Metropolis Media
Várólistára tette 3
Kívánságlistára tette 8
Kiemelt értékelések
Rögtön a lényegre térek.
Hal Clement: Kritikus Pont
Mindenekelőtt ez a történet érdekelt. Az elveszett rakéta a kedvenceim között landolt, úgyhogy tűkön ülve vártam, hogy merre tart a folytatással az ún. Meszklin-ciklus. Az hamar világossá vált, hogy nem közvetlen folytatásról van szó, egy újabb történet egy más helyszínen, mindössze a kiindulási pont maradt hasonló: emberek vizsgálnak, figyelnek meg egy új bolygót és faj(oka)t.
A helyszín ezúttal a Tenebra nevű szuperföld, amely ugyan nem rendelkezik olyan extrém tulajdonságokkal, mint az első részben szereplő bolygó, de szokványosnak távolról sem nevezhető, sajátos légköri- és fényviszonyaival, kénsavtengereivel és időjárásával. A bolygó lakói furcsábbnál furcsább, nagy örömömre távolról sem emberszerű lények, úgyhogy ebből a szempontból megint nem csalódtam. Az ember pedig megint csak amolyan idealizált, megfigyelő-tanító szerepben tetszeleg, csak a szükséges, minimális mértékben beleavatkozva a bolygó életébe. A drommiak képében pedig egy emberrel nagyjából egyenrangú, fejlettségben azt nem drasztikusan meghaladó fajt is kapunk, akik szintén részt vesznek a bolygó megfigyelésében, ez pedig különféle incidenseket és bonyodalmakat szül. A szituáció számomra túlontúl optimista, véleményem szerint, ha valaha is összeakadunk egy intelligens életformával, akkor szinte bizonyosan mi leszünk a fejletlenebb oldal. Ettől függetlenül élveztem ezt a gondolatkísérletet, amelyben végül megint jól (szerintem túl jól is) vizsgázott az emberi faj problémamegoldásból, improvizációból, illetve talán még etikából is.
Egy fronton tudok csak igazán kötekedni. „Egyetlen este egy olyan bolygón, amelynek majdnem száz órába telik, hogy megforduljon, elég unalmassá válhat”. Ezt a mondat (az egyetlen, amit megjelöltem idézetnek, ilyen pedig már nagyon régen történt, 6-8 szokott lenni a minimum) kis túlzással vonatkoztatható az egész történetre. A cselekmény lassú folyású, izgalmakban nem igazán bővelkedik. Akad ugyan konfliktus és egy kis dráma is, de alapvetően nem találkozni igazán emlékezetes mondatokkal és mély eszmefuttatásokkal, a bolygó és a fajok érdekessége az emberi szemszögből az, ami elviszi a hátán a történetet. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor itt, a Földön biológusok egy csoportja hetekre, hónapokra „bekuckózik” egy állat megfigyelésére. A külső szemlélő számára ez igen gyorsan unalmassá válhat, a megfigyelők számára viszont, akik értik is, vagy igazán szeretnék megérteni, hogy mit figyelnek meg, végtelenül érdekes. Én a második csoportba sorolom magam, de így sem adok 4 csillagnál többet, mert az első részhez nagyon hasonló élményt kaptam, talán hajszálnyival kevésbé érdekeset, de az igazi „agyzsibbasztás-faktort”, ami miatt kedvencem lett az első rész, itt inkább csak nyomokban, szolidabb kivitelben fedeztem fel.
Galaktika 296
A novellák közül mindössze kettőt tudnék kiemelni, a többi vagy a „szódával elmegy”-kategóriába esett, vagy nem éreztem külön említésre méltónak (pl. a Nemere-novellák, melyekben akadtak pozitívumok, de az összhatás nem győzött meg, vagy Robert Silverberg írása, amely szintén nem volt rossz, de nem igazán hagyott nyomot.
A két említett novella Kathleen Ann Goonan: Emlékkutya, illetve M. Shayne Bell: Nikodzsi c. írásai. Előbbiről képtelen lennék spoilermentesen nyilatkozni, egyszerre volt nagyon elgondolkodtató és szívhez szóló, ez volt talán ez egyetlen novella a kötetből, amelyik igazán megdolgoztatta az agytekervényeim.
A Nikodzsi c. történet engem erősen emlékeztetett hangulatban Orson Scott Card: A holtak szószólója c. kiváló regényére, amiben valószínűleg a portugál nyelv felbukkanásai is közrejátszott, bár az alapötlet teljesen más. Egy idegen bolygón zajlik az egyik őshonos állatfaj ipari méretű vadászata, a háttérben „természetesen” egy kapzsi Társasággal, a „kitermelés” és a kolónia mindennapi életének nehézségein keresztül pedig egy nagyon realisztikus portrét kapunk az emberi fajról. Ilyen szempontból a fenti Clement-regény ellenpontja. Míg az egy gyerekesen naiv, de végtelenül érdekes világ, addig ez nem olyan lélegzetelállítóan érdekes, de könyörtelenül realista és önreflexív. Ahogy haladtam vele, ott motoszkált a fejemben, hogy ez milyen remek regény-alapanyag lenne, aztán a szerző bemutatásánál örömmel konstatáltam, hogy valóban regényt írt belőle. Érzem én ezt, na! :)
Összegzésképp 4 csillagot dobok a regényre, a novellákra viszont csak hármat, mert két jó novella nekem kevés, így nemes egyszerűséggel átlagolva kijött az első látásra nem túl impozáns 3,5 csillag, pedig ez a kiadvány jócskán rejt magában értéket. A tanulság ebből számomra az, hogy a 3,5 csillag nem rossz, Egyáltalán nem rossz, emberek! :)
Ez a szám az XL-rész nélkül is elég jóra sikerült szerintem, egy gyengébb írást találtam benne.
Kathleen Ann Goonan: Emlékkutya: A történetről bármit is mondanom spoileres lenne, maradjunk annyiban a cím magáért beszél. A sztori eleje enyhén zavaros volt, majd miután a két szálra – jelen és múlt – bomlott, tiszta lett és végül a happy end sem maradt el.
Nemere István: Oké!: Vicces kis írás volt, mire nem jók a magyarok. :)
Nemere István: Látogatás: A történetről itt sem szeretnék semmit mondani, mert lelőném a lényeget. Maradjunk annyiban, hogy szép novella volt.
Robert Silverberg: A viszony: A főszereplő boldog házasságban él, ám titokban tartott telepataképességeivel állandóan magához hasonlóakat keres. Több sikertelen kapcsolatfelvétel után egy másik, nőnemű telepatára bukkan és titkos viszonyba kezdenek. Nem volt rossz írás.
Patricia McKillip: Hamu, Tűz, Fa: Hát ez meg mi volt? Untam, de nagyon…
Varga Csaba Béla: Szél a vízen: Főszereplőnk épp Japánban rehabilitálódik, mikor az országra egy egyre nagyobb vihar csap le. Ekkor figyel fel egy különös öreg emberre a tengerparton… Hangulatos novella, nekem tetszett.
Fredric Brown: Gondolják el!: Egy oldalas rövidke, a címe mindent elmond.
Képregény: Tengeri Chico (harmadik rész): Véget ért az első szám története, az eddigi felvezetés után végre beindultak az események. Várom a folytatást!
M. Shayne Bell: Nikodzsi: Két főszereplőnk egy idegen bolygón a címadó nikodzsi nevű élőlényre vadászik, hogy aztán azt a Társaságnak eladva némi pénzt keressenek. Persze ahogy lenni szokott, a munka kemény, a fizetés meg kevés, a helyzet már-már reménytelennek tűnik. Ismét egy jó történet, ráadásul a befejezés meglepő volt.
Hal Clement: Kritikus pont: A Meszklin-ciklus második része az Altair bolygón játszódik, ami egy ember számára a Meszklinnél is barátságtalanabb bolygó. A leküldött robotszonda 10 tojást ellop a helyi intelligens élőlények fészkéből, majd a kutatócsoport felneveli és tanítgatja őket. Évek múlva az oktatott lényeket vad társaik veszik támadás alá, ráadásul egy űrkapszula is a bolygóra zuhan, fedélzetén két – köztük egy idegen – tanácsnok gyermekével. A gyerekeket meg kell menteni, ehhez pedig szükség lesz az idegen lények segítségére… Ahogy látszik, a sztori eléggé hajaz Az elveszett rakétára: újabb leragadt jármű, újabb extrém környezet, idegen segítség szükséglete. Ja, és újabb átverős első fejezet. (Azt hiszed emberekről olvasol? Tévedsz!) A hasonlat ennyiben ki is merül, kalandos ugyan ez is, de kevésbé változatos, mind az előző rész. A hard sci-fi elemek viszont itt is szépen képviseltetik magukat, egyik-másik magyarázat bizony már elérte nálam a „he?” szintet. Összességében nem rossz regény, a Meszklin-ciklus kedvelőinek mindenképp ajánlott olvasmány.
Ezt a Galaktikát a benne levő Hal Clement regény miatt vettem meg, de természetesen elolvastam az egészet; eközben visszaköszönt, ami miatt anno egy-két éve abbahagytam a vásárlását: sajnos a galaktikás novellák ritkán találkoznak az én régimódi ízlésemmel. Összességében ez a szám is sajnos csak átlagos lett, kiemelkedő olvasmányélmény nélkül, s két na ez meg mi a fene volt megrökönyödéssel (Patricia McKillip: Hamu, Tűz, Fa, illetve a képregény – bár ebbe biztos az is belejátszott, hogy ennek sem az előzményét nem olvastam, sem pedig a folytatását nem fogom). Két alkotást azonban mégis kiemelnék (s A viszony sem volt rossz): Nemere Istvánét és Kathleen Ann Goonanét. Nemere könyveit fiatalon faltam, az utóbbi időben kezembe került művei viszont inkább csalódást okoztak (főleg az Elveszettek), de A látogatás sajátos hangulata megfogott. Az Emlékkutya is egész jó kis történet volt, csak sajnos a befejezése egy kissé túl rózsaszínre sikeredett. Az interperszonális történések tetszettek, de sajnos pont maga a sci-fi környezet nem, s a belőle adódó, túlzottan naivnak tűnő, tipikusan hollywoodi befejezés sem.
Maga a Kritikus pont viszont tetszett, hozta azt, amit Hal Clementtől várok, bár hiányoltam kedvenc meszklinitáimat, ha már ez a mű a Meszklin-ciklus (http://moly.hu/sorozatok/meszklin-ciklus) kötetei közé lett sorolva (a bevezetőben írták, hogy a szereplők egy része megjelenik a Csillagfényben is, kíváncsi vagyok, kik lesznek azok). Ismét kapunk egy sajátos égitestet, az Altair-rendszer Tenebra nevű bolygóját, ami egy szuperföld, 3 g-vel, 370 fokos felszíni hőmérséklettel, jókora atmoszferikus nyomással (a földinek mintegy nyolcszázszorosa), vízből, oxigénből és kén-oxidokból álló légkörrel, melyben légmozgások nem nagyon vannak (ellenben a tektonikus változások időskálája összemérhető a földi időjárás-változások karakterisztikus idejével), vagyis most jöhet egy kis termodinamika :-) A légkör állapota pont olyan, hogy hőmérséklete a víz kritikus hőmérséklete közelében van, így az éjszakák és nappalok közötti hőingadozás következtében éjszaka hatalmas esőcseppek formájában kicsapódik, míg nappal az éjjel keletkezett tavak, vízfolyások ismét visszahúzódnak, eltűnnek. Mint ahogy Clement esetében elvárjuk, e folyamatok természetesen a cselekmény alakulásában is fontos szerepet kapnak. Maga a történet két szálon futspoiler. Az emberek és a tenebriták mellett egy harmadik faj is megjelenik (a drommiak), melynek egyik képviselőjét meglehetősen idegesítőnek találtamspoiler.
Maga a könyv nyelvezete, a párbeszédek stílusa nekem kicsit furcsa volt. Nem tudom, ez a fordításnak tudható-e be (amit néha amúgy egy kicsit zavarosnak találtam), vagy eredetiben is ilyen (Az elveszett rakéta esetében nem éreztem ezt).
Összességében ez a rész is tetszett, még ha az előzőnél talán kicsit gyengébbre is sikeredett (9/10). Érdeklődve várom a Csillagfényt.
Népszerű idézetek
Hideg volt, de nem annyira, hogy ne mezítláb, félmeztelenül fusson a parton. Élvezte, ahogy a jeges hullámok továbblökik, arra ösztönzik, hogy még gyorsabban haladjon. Élvezte azt is, hogy egyedül lehetett a tengerrel, a tomboló természeti erőkkel. Szinte nesztelenül futott az apró, hegyes kavicsokon, a sziklazúzalékon. Minden lépésnél tucatnyi kő mélyedt a talpába. Ettől még jobban felfrissült. Olyan volt a háborgó tenger partján futni, mintha elment volna egy akupresszúrás kezelésre. Állítólag elég megnyomni egy pontot az ember talpán ahhoz, hogy azonnal rendbe jöjjön valamelyik belső szerve.
Varga Csaba Béla: Szél a vízen
Ma már az időjárás-jelentés az egyetlen televíziós információ, aminek még van némi értéke. A többi műsor, a több millió csatorna adásai puszta szórakoztató műsorok, még azok is, amiket híradónak neveznek. Én Totális Állomásnak hívom, mert a lényeget tekintve valamennyi csatorna és valamennyi híradó ugyanolyan. A Totális mindenkit magához vonz, valahogy úgy, ahogyan a kandalló melege vonzza az átfagyott embereket. Szinte lehetetlen ellenállni neki. Annyira tele van halállal és gyilkolással és fájdalommal, hogy sokan magától értetődőnek veszik az egészet, elfogadják, hogy ilyen a világ, és hogy ez ellen nem tehetünk semmit.
Ezek az illetők mindannyian tévednek.
Az igazságot hírmagvak hordozzák, amelyeket egyesek kibocsátanak a levegőbe, majd ide-oda húzza őket a mágneses vonzása azoknak, akik lenyelték a feketepiac-tablettát, ami hozzáférést biztosít számukra több millió független magszóróhoz. A hírmagvakat „pofonok”-nak nevezik, mert időről időre az emberek képébe vágják az igazságot. A magok, ezek az elektromágneses információkötegek pofon vágják az embereket – valójában csak egy könnyed érintést éreznek –, aztán az igazi hírek gyökeret vernek és kibontakoznak bennük, feltéve persze, ha hisznek a forrásnak.
Kathleen Ann Goonan: Emlékkutya
Létezik egyfajta kisugárzás, egy aura. Mindenfélét kibocsátunk magunkból, akaratlanul, automatikusan. Mindazon mocskos, bűzös, trágár fertőt, ami ott lapul mindnyájunk elméjének mélyén, azt az őrült, prehisztorikus szemetet, ami lerakódott bennünk. Sikolyként szakad ki belőlünk.
Kathleen Ann Goonan: Emlékkutya
Sosem hittem volna, mennyien vártak már valamilyen kifogásra, hogy végre használhassák a fegyverüket. Minden átkozottul gyorsan történt – látszólag egy-két nap alatt, és mindenütt. Az emberek boldogan vették elő a puskáikat, késeiket, rakétáikat. Az országok örömmel függesztették fel a diplomáciai kapcsolataikat, és küldtek hadüzeneteket.
Kathleen Ann Goonan: Emlékkutya
A sorozat következő kötete
Meszklin-ciklus sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Burger István (szerk.): Galaktika 293. ·
Összehasonlítás - Gáspár András – Novák Csanád (szerk.): Analógia 2 85% ·
Összehasonlítás - Koch György (szerk.): Elképzelni az elképzelhetetlent 2 ·
Összehasonlítás - Szélesi Sándor (szerk.): Átjáró 12. ·
Összehasonlítás - Michaleczky Péter (szerk.): A hipertér vándorai 79% ·
Összehasonlítás - Jonathan Strahan (szerk.): Sárkányok könyve 81% ·
Összehasonlítás - Kleinheincz Csilla (szerk.): 10 78% ·
Összehasonlítás - Czinkos Éva – Ripp Gábor (szerk.): 100 mini történet 94% ·
Összehasonlítás - Brian K. Vaughan – Garth Ennis – Jamie Delano: Vertigo 1. – Constantine / Y, az utolsó férfi / Prédikátor 90% ·
Összehasonlítás - Varga Tamás József (szerk.): Kalandok és kalandozók 2. ·
Összehasonlítás