Galaktika ​293 XL (Napkirálynő 2.) 3 csillagozás

Burger István (szerk.): Galaktika 293 XL

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

A művek szerzői: Ted Kosmatka, Varga Csaba Béla, Daniel Keyes, Fredric Brown, Diana Wynne Jones, Fedina Lídia, Connie Willis, Andre Norton

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika XL Metropolis Media


Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Razor P>!
Burger István (szerk.): Galaktika 293 XL

Dušan Fabian: Három fekete kedd (befejező rész): Kassai hősünk megpróbáltatásai folytatódnak. A lezárást picit varázslatosnak éreztem (mondjuk csak afféle urban fantasy lenne ez), ugyanakkor kemény is volt.
Ted Kosmatka: T-szavak: Na ez tetszett. A történet első ránézésre két szálon halad, egy koreai klónkísérlet következményeiről ill. egy temetésről szól. A két szál persze kiegészíti egymást, és a végére szépen helyrekerül minden részlet.
Varga Csaba Béla: Istenek alkonya: Újabb kétszálas történet. Míg az egyikben egy ember törzsfőnökké válását láthatjuk, addig a másikból megismerhetjük a Föld jövőbeli történetét. A két szál természetesen itt is összefut és a címet adó csattanóban végződik.
Daniel Keyes: Bolond Maro: Bevallom, Keyes fő műve egyelőre kimaradt, de ez a novella is jól megmutatta mennyire is értette ő az emberi pszichét. A történet szerint főszereplőnk jövőbeli megbízói számára kutat fel a jelen embere számára érthetetlen vagy akár félelmetes képességű gyerekeket, akiket a jövőben viszont megértenek és hasznukat vehetik. Az aktuális célpont a címszereplő, Bolond Maro, ám ahhoz, hogy elnyerje a fiú bizalmát, meg kell ismernie a gondolkodásmódját. Érdekes kérdéseket boncolgató írás, tetszett.
Fredric Brown: Ítélet: Egy oldalas csattanós rövidke, így erről nem mondanák semmit, csak annyit, hogy jó volt. Valószínűleg páran szívesen lettek volna a főszereplő helyében. :)
Diana Wynne Jones: A Zöld Kő: Egy jópofa paródiajellegű írás a nagy küldetésre készülődő kalandorokról.
Fedina Lídia: Ecce homo: Érdekes elképzelés az ősi idegen témában. Amíg a földi szálban a találgatás megy, az űrben konkrét bizonyítékokra bukkannak. „Sajnos” a vége meglehetősen realista lett.
Képregény: Kutyaszív (befejező rész): A történet második felére sem csökkent a humor, összességében ez egy jó történet volt.
Connie Willis: Daisy a napon: Kissé fejvakarós volt a sztori az elején, de miután helyrekerült az álom/valóság – novává váló Nap/vonat, már nem volt vele gondom és még a mondanivaló is átjött.
Andre Norton: Pestishajó: A Napkirálynő sorozat első részéhez még nem volt szerencsém, de a régi sci-fi könyvsorozatok jó szokása, hogy egy-egy kötetük önmagában is megállja a helyét. Itt sincs ez másképp, néhány visszautalást leszámítva független sztoriról van szó. A Napkirálynő legénysége egy nem rég felfedezett bolygón próbál a lakókkal kereskedni, ám a bolygót felfedezők útmutatásai nélkül lassan halad a megnyílás, ráadásul még a konkurencia is megpróbál párszor keresztbe tenni nekik. A legénység végül sikerrel jár, az üzlet megszületik, ám a hazaúton egyre-másra lesznek rosszul a legénység tagjai ismeretlen ok miatt. Ez pedig a Napkirálynőt egyből a pestishajó kategóriába süllyeszti, amit kerülni kell mindenáron. Andre Norton nem volt ismeretlen előttem, ám ezzel a könyvével kicsit nehezebben birkóztam, mint vártam, pedig nem érzem rossznak a sztorit. Talán az a gond, hogy későn tér a lényegre. Amit a történetből leírtam, bővebb lére eresztve persze, az kb. a sztori harmadát teszi ki, szóval igen későn térünk a lényegre, pedig onnét már egész szépen felpörög az egész. Karakterfronton nem volt gond, a sablon űrhajós sci-fi karakterek itt is megvoltak, akadt szimpatikus alak is köztük, de Russell Emberek, gépek, marslakók ciklusának legénységét azért nem érték utol. A negatívnak tűnő kritikám ellenére nem rossz történet ez, én örülnék ha idővel a folytatás is megjelenne.
Andre Norton: Kővé válva: Kissé furcsa novella zárásképp. Főszereplőnk egy másik faj rabszolgájaként sínylődik már jó ideje, mikor is váratlan szökési lehetősége támad az éppen feltárt új bolygón. Akad akció is, de inkább az érzelmekkel játszadozó történet.

18 hozzászólás
Fesskavics>!
Burger István (szerk.): Galaktika 293 XL

Csak Norton kisregényét olvastam el, ami meglepetésemre a Sargasso tenger folytatása. Nem éri el annak a színvonalát, de nagyon élveztem.


Hasonló könyvek címkék alapján

Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 1.
Burger István (szerk.): Galaktika 282.
HiperGalaktika 01
Paládi Zsolt: A sötét oldal
J. R. dos Santos: Halhatatlan
James Powell: 2084
Stanisław Lem: Szempillantás
Stanisław Lem: Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia
Hargitai Károly: Az apokalipszis űrhajói?
Phil Szostak: Star Wars: Az ébredő Erő világa