Galaktika ​292 XL 3 csillagozás

Ezúttal elég sok rövid írást kaptunk a normál Galaktikában, ez némileg nehezíti az értékelések megírását, de igyekszek ezekről nem spoilerezni.
Dušan Fabian: Három fekete kedd (első rész): A nyitás határozottan érdekes, kíváncsi vagyok merre fut ki balszerencsés főszereplőnk története. Mivel a történet a „szomszédban”, Kassán zajlik, a helyszín ad az olvasónak egy pluszt, hiszen akár bármelyik magyar nagyvárosban is lejátszódhatna hasonló eset.
Márki István: Vallomások egy fizikusról: A novella szerkezete – kollégák, feleség vallomásainak részletei egymás után fűzve – érdekes koncepció volt, ám a történet végét részben már előre borítékoltam. Egynek azért nem lesz rossz.
Lynn Venable: Végre lesz elég idő: A szerzőismertető szerint ez a novella a Twilight Zone egyik epizódjaként végezte, ami nem lep meg. Erős az atmoszférája, szomorú és ütős csattanóval a végén.
Michael Swanwick: A madárijesztő és a fiú: A cím elsőre félrevezetőnek tűnik, a madárijesztőről hamar kiderül, hogy egy robot, aki a szárnyai alá veszi a másik címszereplőt. Kissé in medias res kezd a történet, egyébként tetszett, a robotokat illetően elgondolkodtató.
Jane Yolen: A Fa Asszonya: Egy fajta mese felnőtteknek. Nagy hatást nem tett rám, de nem volt elnyújtva, így rossznak sem mondanám.
Nancy A. Collins: Iphigenia: Huh, ez ütős kis írás volt. Elsőre ártatlan gyermeki történetnek tűnik, aztán szépen lassan sötétedik az olvasó számára.
Toochee: Egy életem. egy halálom: Újabb jó írás. Elsőre egyszerű bérgyilkos történetnek tűnik, aztán a végén van egy jó csavar az egészet illetően.
Robert F. Young: Rongyos: A főszereplő egy lecsúszott színész, akinek az életébe aztán nagy változást hoz Rongyos, a címszereplő portkutya. Egy hasonlóan elfeledett színésznővel turnéra indul, így hamarosan újra felfigyel rá a szakma. Már csak az a kérdés, valóban vissza akar-e térni a világot jelentő deszkákra? Az elején kissé nehezen hangolódtam rá a történetre, de aztán megfogott a történet.
Képregény: Kutyaszív (első rész): A történet az első rész végén érte el a lényegét, így arról még nem igazán tudok nyilatkozni. Mindenesetre az eddigiek a helyükön voltak, a humor sem volt rossz, valamint már sejthető, miért nem komálta ezt az akkor rendszer.
D. C. Poyer: Három katona: Az alapkoncepció nagyon ismerős volt, szerintem én már olvastam erről a történetről valahol (vagy csak a The War That Time Forgot-ra emlékeztetett). Egy titokzatos erő kiragad három harcost, egy II. világháborús német katonát, egy római centúriót és egy zulut a saját korából, hogy egy tesztnek vesse őket alá. Többet nem árulnék el, nagyon jó kötetzáró történet volt.
John Varley: A látás tehetetlensége: Vak vagy siketnéma embert látva volt, hogy elgondolkoztam, szomorú dolog ez (persze ki-ki hogyan éli meg, de most ne menjünk ebbe bele), de mi van, ha valaki egyszerre veszíti el ezt a két érzékét vagy így születik? Nos, Varley kisregénye pont ezt a témakört járja körbe. Az USA-ban az 1964-65-ös nagy rubeóla járvány következtében rengeteg gyerek született ilyen-olyan testi vagy szellemi hibával. Jelen történetben egy ekkor születettekből álló csoport úgy döntött, önellátóvá válik és sikerült létrehozniuk egy kis kolóniát. Főszereplőnk vándorlása során véletlenül botlik ebbe a kolóniába. Az ő szemén keresztül ismerjük meg az ott élő emberek mindennapjait, életvitelüket valamint végig ott lebeg a kérdés, ki a boldogabb, az egészséges ember, vagy a vak siketnéma? Érdekes írás volt, örülök, hogy beválogatásra került.
John Varley: A barbie-gyilkosságok: Varley úgy látszik szeret a testi/lelki elváltozásokkal játszani, ugyanis a további műveiben is visszaköszön a téma. Ebben a krimiben egy ugyanúgy kinéző, semleges nemű (innét a barbie gúnynév) csoportban történik gyilkosság. Bach hadnagy feladat megtalálni a gyilkost, ami korántsem egyszerű egy rakás ugyanúgy kinéző és kollektívaként viselkedő egyén közt. Ez sem volt rossz, a megoldás érdekesre sikerült.
John Varley: Bagatell: Bach nyomozó újabb nagy próbatétel elé kerül, amikor egy atombombával felszerelt kiborg besétál a város közepére. Az óra ketyeg, a bombaszakértő pedig mintha maga is őrült lenne. A test helyett ezúttal a lélek került előtérbe. Az időlimit miatt a történet feszesebb tempójú, mint az előző, ám ez csak előnyére vált.
John Varley: Választások: Varley itt járatta csúcsra a testi/lelki változással játszadozást. A jövőben már könnyedén váltogathatja ide-oda az ember a nemét. Erre figyel fel főszereplőnőnk, Cleo. Az apró bökkenő, hogy Cleo házas, és három gyereke van. A gyerekek lehet elfogadóak, de kérdés a férje mit szólna egy esetleges nemváltáshoz? A történet elég jól körbejárja mind a Cleo családjára tett hatásokat, mind pedig a saját belső vívódását. Az ötlet némileg bizarrnak tűnik még manapság, de ki tudja mit hoz a jövő, így akár később akár egy valós probléma korai elemzése is lehet ez a történet.