Galaktika ​286 XL 3 csillagozás

Ken Liu: Hullámok: Azt hiszem ezt nevezik transzhumanista novellának. Az biztos, hogy a téma – a halhatatlanság és annak ára, mikéntje –, elgondolkodtatott.
Tanya Huff: A Kerekasztal éjszakái: Ezen jókat nevettem. A nagyi és unokája éjjel takarítják a Kerekasztal termét, közben segítséget nyújtanak a betérő lovagoknak. Na de azok a tanácsok… :D
Robert Silverberg: Amanda és az idegen: Egy kutatólaborból megszökik egy alakváltásra képes idegen, akit a címszereplő unatkozó lány talál meg, és úgy dönt, vele dobja fel a hétvégét. Nem volt rossz, a végét elsőre másképp képzeltem el, de ahogy közeledtem felé kezdett nyílvánvaló lenni, hogy nem az lesz, amit gondoltam.
Jobbágy Tibor: Egy robot nem tévedhet: Egy robotszínésznő már nagyon unja, hogy minden este ugyanazt kell eljátszania (pedig az emberek érzéseit figyelve alakíthatná az előadást, ha a közönség is úgy akarná), ezért aztán bármire képes a jobb szerepért. Érdekes történet volt ez is, csak furcsálltam, hogy egy bizonyos sci-fi író bizonyos törvényeit nem alkalmazták. Egy robotnál szerintem alap lenne.
Morton Klass: A kezdet kezdetén: Egy professzor génmódosítással kihalt fajokat teremt újra, az aktuális kísérlete a Neander-völgyi ember. Ezzel persze kivívja nem egy ember ellenszenvét. Jó kis történet volt ez, tetszett a professzor stílusa. A bevezető és lezáró lexikális szöveg némi fekete humort is csempész a történetbe.
Damien Broderick: A Vénusz holdjai alatt: Ez volt számomra jelen kötet leggyengébbje. A történet – az emberiség nagy része átkerült a Vénuszra, a Földön maradt kevés ember egyike kutatja a miértet – nem igazán kötött le, ráadásul a végén a levezetés sem állt valahogy össze. Talán majd máskor.
Képregény: Iron Sky – Rossz Hold (második rész): Erről nem igazán tudok újat írni az előző részhez képest.
Vígh Imre: A sakkfenomén: Nagyon rövid novella, így a történetről nem árulnék el semmit. Nekem elnyerte a tetszésem, kicsit elgondolkodtatott a vége.
Eric Frank Russell: Tucat Jay, Mechanistria, Szimbiotika, Mesmerika: Az Emberek, gépek, marslakók ciklust egyben értékelném. A bevezetőnek igaza van, eléggé a Star Trekre emlékeztet a sztori. A bevezető, csattanós végű novellát leszámítva új bolygó, új vezélyek, új áldozatok jutnak a másik három történetre. A legénység pedig a Trekhez hasonlóan vegyes: vannak fehér és fekete emberek, robot ill. marslakók. Az emberek egyes humoros jellemvonásai mellett ők szolgáltatják a legtöbb poénforrást, különösen az állandó sakkmániájukkal. Ha ellentétet kellene mondanom a Star Trekhez képest, akkor talán azt emelném ki, hogy kevésbé tudományos (bár túl sok Star Treket még nem láttam, szóval…). A szereplők elég hamar valami nagy katyvaszba kerülnek, aztán már indul is az akció. Ennek hála mondjuk a történet sosem ül le, és hipp-hopp a végére is ér az olvasó. Csak ajánlani tudom.