Galaktika ​249. 4 csillagozás

Az alvás rejtélyei
Burger István (szerk.): Galaktika 249.

A ​Galaktika magazin decemberi számában befejeződik az ötszörös Zsoldos Péter-díjas Szélesi Sándor kisregénye, a „Szörnyeteg a hajtóműben”. A hónap központi témája az alvás titokzatos világa. Az alvás és az álmok állnak Peter Phillips elbeszélésének középpontjában is, amelynek hősei egy kómás beteget próbálnak kiszabadítani a csábító álom karmaiból. Keith Laumer űrhajósai ugyanakkor éppen a halál elől menekülnek álomvilágba, míg végül már azt sem tudják, mi a valóság körülöttük.
A hosszú idő után ismét a Galaktikában publikáló Kis Zoltán a mesterséges és a természetes intelligencia közötti különbségekről és hasonlóságokról szövi izgalmas meséjét. Luigi Brasili olasz szerző egy régi, elfeledett űrexpedíció nyomait kutatja. A nemrég elhunyt E. C. Tubbot megemlékezés és novella búcsúztatja, a havi retro pedig Dannie Plachta rövid, ám annál hátborzongatóbb írása.
Az interjúban Whitley Strieber, a 2012 című bestseller szerzője kap szót. A játékrovat az „Amnesia: The Dark… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

A művek szerzői: Szélesi Sándor, Keith Laumer, Kis Zoltán, E. C. Tubb

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika


Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

Mezzanine>!
Burger István (szerk.): Galaktika 249.

Befejeződik Szélesi műve, a „Szörnyeteg a hajtóműben”. (Önállóan 5 csillagos lenne.)
Eddig mindig kivártam, míg összegyűlik a folytatásokban közölt novella összes része, és aztán vetettem rá magam. A szörny törte meg a sort. Ez – mint rájöttem – hasznomra válik: ha bírok várni egy hónapot úgy hogy közben él bennem a kiváncsiság szörnye, nem hagy nyugodni, újabb betüket, sorokat követelve áldozatul és én nem hagyom éhen halni, akkor érdemes szimbiózisban létezünk együtt. Érdemesben, hiszen segít feldolgozni, értékelni; ehhez pedig az időt használja emésztőnedvként.
Emlékezetes lehet még: Phillipstől az Álmok szent dolgok.
Szépet csattan: Plachta Újjászületése.


Hasonló könyvek címkék alapján

Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 1.
HiperGalaktika 03
Burger István (szerk.): Galaktika 302 XL
Paládi Zsolt: A sötét oldal
J. R. dos Santos: Halhatatlan
Stanisław Lem: Szempillantás
Stanisław Lem: Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia
Hargitai Károly: Az apokalipszis űrhajói?
Phil Szostak: Star Wars: Az ébredő Erő világa
David West Reynolds: Star Wars: I. rész – Fantasztikus gépezetek