Galaktika ​181. 7 csillagozás

Cadigan – Sanders – Jelinek – Sladek – László
Burger István (szerk.): Galaktika 181.

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 2005

A művek szerzői: Pat Cadigan, Czető Bernát László, Elfriede Jelinek, John Sladek, William Sanders, László Zoltán, Juhász György, Richard Foss

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika


Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Noro P>!
Burger István (szerk.): Galaktika 181.

Burger István (szerk.): Galaktika 181. Cadigan – Sanders – Jelinek – Sladek – László

Az első 21. századi Galaktikámból két történet volt igazán emlékezetes.
Jelinek: A méhkirályok és Jastrzebsi: Sivang dala c. írásai egyaránt szép példái a nem-emberi narrátor intelligens alkalmazásának. Az elsőben egy idegen az elpusztult emberiség nyomait kutatja, a másodikban pedig egy rovarszerű kultúrát látunk egy feláldozható „dolgozó” szemén keresztül.
A hagyományos hard SF rajongóinak érdekes lehet még talán Sandrelli: Két vagy három Cantorp c. novellája is, amely egy balsikerű kísérlet utóhatásáról mesél.


Hasonló könyvek címkék alapján

Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 1.
Burger István (szerk.): Galaktika 284 XL
Kuczka Péter (szerk.): Ötvenedik
Ágoston Hugó (szerk.): Piknik a senkiföldjén
Ficsor Zoltán (szerk.): X Magazin II/5 (6.)
Gáspár András – Novák Csanád (szerk.): Analógia 2
Ficsor Zoltán (szerk.): X Magazin II/1 (2.)
Ifj. Veress István (szerk.): Út a csillagokig
Koch György (szerk.): Elképzelni az elképzelhetetlent 2
HiperGalaktika 01