Az első, ami feltűnt ebben a regényben (is), hogy a szerző olyan témát választ, ami érdekli, szereti, olvasott már róla (ismeretterjesztőt és fikciós kötetet is valószínűleg), és szeretne hasonlót alkotni, de még keresi ennek módját, a saját hangját. Úgy vélem, ennek tudható be, hogy nagyon ingadozó a stílus, vannak összecsapottnak tűnő részek, és vannak nagyon élvezetes jelenetek is. Tökéletesen megértem a téma iránti rajongását, de van egy problémám, ami tágabb értelemben minden olyan regényre igaz, amit pályája elején járó szerző ír, és történelmi jellegű, de legalább egy történelmi szálat tartalmaz: ez túl nagy falat. Értem ez alatt azt, hogy a rajongás, a hasonló kötetek elolvasása nem feltétlenül elég, és hogy a hitelességre való törekvés túlmutat egy kezdő szerző lehetőségein. Például ebben az esetben egy végzett egyiptológus tanácsait esetleg ki lehetett volna kérni spoiler, gyakorlatilag szaklektorként, de ez nyilván olyan plusz költségekkel járt volna, amit az önfinanszírozós kiadásban már nem vállal egy átlagos pénzügyi lehetőségekkel rendelkező szerző. Egy ilyen szakembert meg lehetett volna kérdezni, hogy például az olyan kifejezések, mint a baldachinos ágy, vagy a vecsernye, elférnek-e az ókori szóhasználatban. (Szerintem nem, a vecsernye legalábbis nagyon sántít.) Vagy hogy mennyi realitása van annak, hogy a múzeumi tárlatot a megnyitása előtt egy órával még nem rendezték be teljesen, és kapkodva keresik a hiányzó darabot? Ez szerintem elképzelhetetlen, a megnyitó előtt nemhogy egy órával, de napokkal korábban minden a helyén kell, hogy legyen, és csak a kósza porszemeket törlik le a kiállítótér üveglapjairól (Nyilván költői túlzással éltem most, de értitek…)
Aztán itt vannak az olyan betoldások, amelyek száraz szakkönyv-ízűek, pl. „A mozaikpadló hasonlóképp színes volt, a termek széleit pedig aranyozott protodór oszlopok tartották, melyek a szokásos korongszerű lábazaton álltak, négyzetes fejlemezzel ellátva, sokszög keresztmetszettel.” (24. oldal) Húha… Ez így az ókori egyiptomi történetszál narrációjában áll. Protodór, négyzetes fejlemez. Koridegen szavak. Akad még néhány ilyen, ezek most csak példák. Én elhiszem, hogy rettentően szőrös szívű vagyok, de nekem ezek nem férnek bele.
A helyesírással nincs gond ebben a könyvben, a vesszők is rendben vannak, pár szóismétlés akad, de üsse kő… Viszont tényleg ennyi lenne a szerkesztő dolga? A betűhibák, vesszőhibák stb. valahogy nem annyira bosszantóak vagy hangsúlyosak számomra, mint a logikai bakik, nem korhű szavak. Ezek kigyomlálása, átíratása még szükséges lett volna.
Amit még fontosnak tartok megemlíteni, és ez minden múltban játszódó történetre igaz, hogy a szerzőnek meg kell hoznia egy nagyon fontos döntést, ez pedig a párbeszédekre vonatkozik. Többen, jómagam is, azon az állásponton vannak, vagyunk, hogy az erőltetett archaikusság nem feltétlen tesz jót. „A fáraó szóllott.”, „Jer vélem”. Ezek kissé idegesítő, és felesleges archaizálások, amelyek a régiességet, régi kort szeretnék reprezentálni a szövegben. Csakhogy közben olyan mondatok is elhangzanak szintén ókori párbeszédben, mint „Az expedíció remekül alakult. Megbízottjaim, Amhotep és Nebesu tegnap vecsernye táján érkeztek meg délről.”. (26.o.) Ezt a fáraó fővezére, Haszehemui mondja. A vecsernye mellett az expedíció is, nos ettől már tényleg felszökik az olvasó szemöldöke…
A kettőtől jobb csillagozást mégis kiérdemelte a könyv, hiszen még a felsorolt hibák és anomáliák mellett is érdekes és tulajdonképpen élvezhető olvasmány volt, ráadásul az időörvény ötlete nagyon feldobta az egészet, plusz élményfaktort hozott be, és szubjektív, de én nagyon szeretem az idővel játszó elgondolásokat, összemosódásokat, és izgalmas, amikor különböző kultúrákat (ráadásul különböző időkben létezőket) ütköztetni kell. És a kalandregényes „kincskeresős” élmény is jólesik néha a lelkemnek, magam is szívesen írnék ilyesmit (de nincs annyi szabadidő a világon, ami minden tervemre elegendő lenne).
Összességében azt mondhatom, hogy Dorina szerintem sokat tudna fejlődni, sok, ennél pontosabb és aprólékosabb, ígéretes történetet fog még írni.