Szegény ​Avroszimov 10 csillagozás

Bulat Okudzsava: Szegény Avroszimov Bulat Okudzsava: Szegény Avroszimov Bulat Okudzsava: Szegény Avroszimov Bulat Okudzsava: Szegény Avroszimov

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Avroszimov úr, ifjú orosz nemes, kétszázhúsz jobbágy büszke tulajdonosa, a cár odaadó híve falujából Pétervárra érkezik. Az a megtiszteltetés éri, hogy írnokként jelen lehet a dekabrista összeesküvők perén. A rázúdoló események súlya és hatása alatt a fiatalember élete, gondolkodása gyökeresen átalakul. A világ hierarchikus berendezkedésének megnyugtató egyértelműsége fokozatosan átadja helyét tudatában egy új értékrendnek: a Cár Atyuska istenből zsarnokká, a dekbrista fővádlott, Pesztyel ezredes pedig félelmetes „gonosztevőből” a szükséges társadalmi várltozásokért küzdő, áldozatkész emberré minősül át.

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa · Lektúra könyvek Kriterion · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi

>!
Európa, Budapest, 1983
342 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630730731 · Fordította: Makai Imre
>!
Kriterion, Bukarest, 1977
330 oldal · Fordította: Makai Imre
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1976
346 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631506398 · Fordította: Makai Imre

1 további kiadás


Enciklopédia 1


Most olvassa 3

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

eme>!
Bulat Okudzsava: Szegény Avroszimov

Ismét egy remek „dilettáns” történet, igaz, időben megelőzve az általam elsőként olvasott Dilettánsok utazását. Okudzsava ebben a regényében is a szabadság, a hatalom kérdéskörét, a kiszolgáltatott, a nagyszabású történelmi eseményeket inkább csak kívülről, értetlenül, többnyire passzívan szemlélő, csetlő-botló emberkék sorsát vizsgálja, saját jelenétől eltávolodva, a 19. századi cári Oroszország történelmi-politikai kontextusában.
A regény két központi figurája Ivan Jevdokinovics Avroszimov falusi kisnemes, kétszázhúsz holt lélek tulajdonosa és a dekabristák perének fővádlottja, Pesztyel ezredes. Két különböző karakter, világlátás, sors, amely egy zűrzavaros pillanat erejéig találkozik egymással, anélkül azonban, hogy érdemi párbeszéd indulhatna el a két fél között.
A dekabrista összeesküvés után vagyunk, a húszas évei elején járó Avroszimovunkat pedig az a kitüntetés éri (bár jómaga a kisujját sem mozdította az ügy érdekében), hogy a Vizsgáló Bizottság írnokaként lehet tanúja a per lefolyásának. Világos fejjel, tiszta szívvel és nyugodt lélekkel a cár szolgálatába indul, vidékről az ismeretlen Szentpétervárra, az uralkodó odaadó híveként. Nincsenek nagy elvárásai a sorstól, csak a megszokott, korlátok közé szorított csinovnyikálmok – karrier, feleség, nyugodt élet.

Hogyan éli meg a naiv, kissé ostoba vidéki nemes a cár ellen forduló Pesztyellel és a dekabristák esetével való találkozást? Hogyan dolgozza fel, hogy a tiszteleten és alázaton kívül lehet másként is viszonyulni az uralkodóhoz, hogy a világ berendezése nem éppen olyan, mint eddig hitte? Hogyan boldogul a fővárosban, a szenvedélyeknek és erkölcsöknek ebben a nagy zűrzavarában, miközben különböző ragyogó és kevésbé ragyogó nőkkel találkozik, hisz feleséggel szeretne visszatérni édesanyjához? Eljut-e végül a lázadásig, a biztonságos, kényelmes, langyos hétköznapok választása helyett a társadalom megváltoztatásának igényéig, netán az áldozatvállalásig? Egyáltalán képes-e erre?
Ezek és hasonló kérdések foglalkoztatják Okudzsavát, aki mindvégig a belső folyamatok, lelki rezdülések, dilemmák és meghasonulások felé fordul a nagy, történelemformáló események helyett.
Avroszimov „fejlődésregénye” (amely végeredményét tekintve csak nehezen nevezhető annak) az apró mozzanatok, gesztusok, pillanatok aprólékos rajzából épül fel, a belső nézőpontok néhol ping-pongszerű váltakozásából, ironikusan szemlélt főhősünk, a szegény Avroszimov tudatában, lelkében bekövetkező nagy tohuvabohuból, amely reálist és irreálist összemosva, káprázatokkal, álmokkal és rémálmokkal, elképzelt történetekkel keverve a valóságot, elemi csapásként zúdul főhősünkre.
Okudzsava a gogoli hagyományokat folytatva rajzolja meg szerencsétlenkedő, tébláboló főhőse néhol (tragi)komikus történetét, akinek naivitásán, császárhű páncélján lassan komoly repedések kezdenek megjelenni, csakhogy szegény nem nagyon tud mit kezdeni ezzel. Egyáltalán nem látja át a helyzetet, nem a tudatosság, hanem inkább az érzelmek és ösztönök szintjén közeledik Pesztyelhez, és túl gyenge és tudatlan ahhoz, hogy lépni, bármit is tenni tudjon. Kerékvágásából kizökkenve, igaz lelki megrázkódtatásokat átélve, mintegy lázálomban tévelyeg a kiismerhetelenben, a városi szenvedések és gyötrelmek zűrzavarában. Nem neki valók ezek a fordulatok és viharok, szellemi és érzelmi megpróbáltatások.

Ami számomra különösen érdekes volt, hogy Okudzsava épp egy írnokot választott főhőséül. Egy olyan karaktert, akinek feladata a történtek hű lejegyzése. De kihez, mihez hű ez a lejegyzés? És mennyire lehet valósághű, ha a jegyzetelő korlátolt tudásán átszűrve látja a rögzítendőket? Avroszimov írás közben néha megtáltosodó tolla mintha az őt tartó kéztől (és e kéz tulajdonosának tudatától) függetlenül alakítaná a szöveget, amelyben nemcsak a helyesírási hibák, de az elhangzottaktól eltérő passzusok is magukra vonják a figyelmet. Okudzsava így nemcsak az olvasójával állandóan ironikus-humorosan kommunikáló narrátora révén reflektál az írásra, valóság és fikció viszonyára hanem regényének főhőse által is. Előbbi ravaszul, játékosan és főként tudatosan alakítja viszonyát az olvasóval. Néha tárgyilagosan közli vele, hogy nem akar megfelelni elvárásainak, máskor engedményt tesz (mintegy felsóhajtva: „legyen meg a te akaratod”), és félbeszakítva az elbeszélést megereszt egy kalandot. Utóbbi inkább csak dilettáns, botcsinálta írnok, aki sikertelen, túlontúl veszélyesnek látott kalandja után rezignáltan visszakullog holt lelkeihez. Ismét egy „felesleges ember”, aki képtelen arra, hogy maga diktáljon a tollnak. Szegény Avroszimov.

SteelCurtain>!
Bulat Okudzsava: Szegény Avroszimov

Különös korrajz a 19. századi Oroszországról, közvetlenül a dekabrista összeesküvés után. Folyamatosan keveredik benne, valóság, káprázat, lázálom és részeg képzelgés. Szegény Avroszimov a korlátoltnál is mérsékeltebb vágyakkal szeretne beleszürkülni az uralkodó szolgálatába, túllihegi urai elvárásait, mégsem lel nyugalmat. Kisszerűsége és a nagyvilág ütközése szándékai ellenére folyton szikrákat csiholnak, melyek ellenőrizhetetlen irányokba pattognak szét. Hol talpnyaló mentalitása győzedelmeskedik, hol meg anarchista lázban égve gyötrődik. Tipikus antihős, olyan jellemmel, melyet aligha lehetne ingatagnak nevezni, hiszen annak mégiscsak súlya, s határozott formája van, csak még a helye kérdéses. Ezzel szemben Avroszimov egész lénye olyan képlékeny anyagból van gyúrva, ami sose szilárdul meg. Elhatározásai tiszavirágéletűek, bármikor az ellenkező végletbe csaphatnak át. Szolgalélek, aki azonban nemcsak egy abszolút monarchiában tenyészik előszeretettel. Gyakorlatilag ahhoz a kevés típushoz tartozik, mely valószínűleg sose fog kihalni. Szolgalélek, aki azonban maga is szolgát tart. Már ön magában az a tény, hogy a hivatalnoki hierarchia legalján álló személy is szolgát tarthat, az adott társadalom végletes megosztottságáról tanúskodik. Még árulkodóbb azonban az, hogy már nemcsak a hierarchia csúcsán állók magatehetetlenek, akikről már régóta nyílt titok, hogy helyettük szinte mindent a beosztottaknak és szolgáknak kell elvégezniük, hanem a ranglétra legalsó fokán állók sem boldogulnának az élet apró problémáival sem.
Eleinte kissé zűrzavarosnak éreztem a regényt, de Okudzsava remek író, aki még egy ilyen ellenszenves, tehetetlen, és tehetségtelen antihőssel a középpontban is érdekfeszítően bonyolította a szálakat. Azért ne legyünk igazságtalanok Avroszimovval; az álmodozás terén nemcsak, hogy nem bizonyul tehetségtelennek, de igazi profinak minősül.

regulat>!
Bulat Okudzsava: Szegény Avroszimov

Szegény Avroszimovból ez sok volt. Mert nem elég, hogy (már bocsánat a kifejezésért!) pöcs, de ráadásul orosz pöcs, azaz terjengősen pöcs, és még keveset is iszik…

Pedig mindenki tudja, hogy a legjobb lenne neki, ha hazamenne az anyuskájához, meg a kétszázhúsz jobbágyához falura, azt megnősülne, és maradna kedélyes medvetermetű házigazda, ha véletlenül valakit odaeszik a fene.

Nem való Ványuskának az udvari élet, túl lassú és túl naiv hozzá. Talán buta is, de ez nem biztos… de legalább jóindulatú a maga következetlen módján.

Viszont a mesélő zseniális. Ő teszi ezt a regényt olvashatóvá. Ő teszi ezt a banális történetet ironikussá. …és valószínűleg az nagy orosz prózára fogékonyaknak ő teszi zseniálissá, de én ugye…

Nekem így közepes.
Nehezen is haladtam vele…
Viszont néha meghallgattam Okudzsavát gitárral, ahogy ezeket az izéket énekli, ami nem tudom, hogy műfajilag mi, de Viszockij is jól nyomta. Őt is hallgattam, amikor már nagyon elegem volt szegény Iván Jevdokimovics Avroszimovból.

>!
Európa, Budapest, 1983
342 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630730731 · Fordította: Makai Imre
3 hozzászólás
Gabriella_Balkó>!
Bulat Okudzsava: Szegény Avroszimov

Szegény Avroszimov. És szegény én! Nagyon nem az én stílusom volt ez a történet, ahogy megírták. Meg a hősünk sem lopta be magát a szívembe. 22 éves ifjonc, aki elkerül a nagyvárosba felelős munkahelyre (nagybátyjának köszönhetően), aztán akármilyen nőt meglát, már kanos, és annyira álmodozó, hogy még nekem is sok volt.
De azért sikerült aránylag gyorsan végigolvasom. Egyetlen előnye. :D

>!
Európa, Budapest, 1983
342 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630730731 · Fordította: Makai Imre

Népszerű idézetek

regulat>!

– […] Parlé vu franszé?…
– Nem, kérem.
– Én sem, pedig hát én nem alacsony rangú vagyok.

196. oldal

eme>!

– Minden egyeduralom zsarnoksághoz vezet, ez pedig azt jelenti, hogy a zsarnok – önmaga szerint – csalhatatlan, mindig őneki van igaza, mivel pedig még a zsarnok is halandó, a halandók meg nem lehetnek tökéletesen tévedhetetlenek, következésképpen némely hibájukért a nép, az állam – mi fizetünk…

109. oldal

regulat>!

[…] e világ hatalmasai borzasztóan nem szeretik a prófétákat, mert a próféták előrelátásukkal csorbítják az ő tekintélyüket. Ez az oka, hogy elvakultságukban kivégeztetik a prófétát, később pedig ők maguk forgatják fel az életet úgy, ahogy a próféta megjövendölte, és ezeket a jövendöléseket a sajátjuknak tüntetik fel.

193. oldal

2 hozzászólás
regulat>!

Ó, mindig tehetetlenek vagyunk, amikor igazunk van, tisztelt uram, mert a hamisság lázasan felszereli magát érvekkel, és mindezt nyomban ön elé zúdítja, tisztelt uram, és ön meghátrál, mert a hamisság érti a csíziót, az igazság meg nem törődik ezekkel, mondván: ha egyszer én vagyok az igazság, akkor minden bizonygatás nélkül is világos mindenki előtt, hogy én vagyok az igazság. Úgy bizony.

220. oldal

Kapcsolódó szócikkek: igazság
Nazanszkij>!

Avroszimov rőt feje a kandalló lángjának fényében meg-megcsillant, akárha egy parázs kipattant volna a kandallóból, és sétálni indult volna ki a világba.

132. oldal, 7 (Kriterion, 1977)

Nazanszkij>!

– Amikor az uralkodó még nagyherceg volt – mondta könnyed mosollyal, nyugodtan a gránátos főhadnagy –, többször is volt alkalmam elkísérni vadászatra…
[…]
– … Amikor megsebesített egy vadkant – folytatta ráérősen a főhadnagy –, és jókedvében volt, nevetve megjegyezte a körülötte levőknek, hogy a vadak cárjának meg az emberek cárjának helyzete között csak az a különbség, hogy az előbbi után futni kell, az utóbbi meg ülve várja be, mikor végeznek vele…

48. oldal, 2 (Kriterion, 1977)

regulat>!

[…] mert az ilyen tapasztalatlan fiatalemberek, akiknek a szeme teli van az éretlenség szomorúságával, alighanem képesek agyon is verni bárkit, ha arra tanítják őket.

60. oldal

Lipe>!

-Senki egy csöppet sem törődik a másikkal – mondta szomorú mosollyal Buturlin – , mindegyik csak magával törődik…

43. oldal

Gabriella_Balkó>!

– Mennyire nem tudunk hálásak lenni a természetnek mi, emberek – hallotta váratlanul. – Mi az oka, hogy nekünk mindig minden kevés?

79. oldal (Európa, 1983)

regulat>!

– […] Menj haza a faludba, Vanyusa, élj te csak otthon…

333. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Lev Tolsztoj: Háború és béke
Anatolij Ribakov: Az Arbat gyermekei
Bagrat Sinkuba: A hírmondó
Dimitrij Szergejevics Mereskovszkij: Leonardo da Vinci
Valentyin Katajev: Hajrá!
Ivo Andrić: Vihar a völgy felett
Trenyev: A „Merkur” brigg
Jurij Davidov: G. L. visszatér
Dimitrij Szergejevics Mereskovszkij: Első Sándor
Lev Tolsztoj: Szevasztopol