„HA RÖVID AZ ÉLET, TOLDD MEG EGY BALLÉPÉSSEL!”
A könyvben hét beszélgetést olvashatsz volt börtönlakókkal, igazi nehézfiúkkal, akik együttesen csaknem 100 évet töltöttek a rácsok mögött, és most az életükről vallanak Dorkának. Megismerkedhetsz az Isten ostorával, aki 13 évesen lókötéssel kezdte, Felipével, akit fénykorában a fél magyar rendőrség üldözött az M3-ason, a Profival, aki a magánzárkán hosszú éveken át csak gyúrt és olvasott, vagy Árpival, aki már régen nem is élne, ha nem került volna be a sittre. Elgondolkodhatsz a pokolról, az emberölésről és az ártatlanságról, borzadhatsz, félhetsz, nevethetsz és sírhatsz.
BÜKY DORKA, a Feldmár Intézet igazgatója 2011 óta dolgozik a börtönben, a Feldmár Andrással kifejlesztett Mesekör program keretében. A fogvatartottak saját életük élményeiből állítanak össze mesejátékokat, amit aztán dramatizálnak, rendeznek, megzenésítenek és előadják a gyerekeiknek.
Angyalboksz 6 csillagozás

Kedvencelte 2
Várólistára tette 15
Kívánságlistára tette 15
Népszerű idézetek




Rengeteget gondolkoztam azon, mondjuk, mikor volt egy egész napos tárgyalásom, hogy hát ez egy szappanopera. Hogy egy bírósági ügy az egy olyan dolog, mint a kiskutya, nem lehet tudni, hogy mi lesz belőle.
114. oldal
Büky Dorottya: Angyalboksz Nehézfiúk a börtönéletről




De a kilencvenes évek elején itt megváltozott minden. […] Akkoriban nagyobb hézag volt a dolgok között, mindenki a privatizációval foglalkozott, meg azzal, hogy rabolja szét az országot, és nem nagyon figyeltek arra, hogy a bűnözésnek miféle televénye jön létre a fű alatt. Öt-hat év alatt megalapozódott minden, egy másik valóság, a bűnözés rendszerei, hálózatai, ami után másfél évtizedig a híradó csak arról szólt, hogy merre van az aktuális balhé, mit csináltak, kit robbantottak fel fényes nappal az utcán.
136. oldal
Büky Dorottya: Angyalboksz Nehézfiúk a börtönéletről




– Interneten ismerkedtetek meg?
– Így van. Aztán elmentem érte, és elraboltam. Ezt nálunk így kell csinálni.
124. oldal
Büky Dorottya: Angyalboksz Nehézfiúk a börtönéletről
Hasonló könyvek címkék alapján
- Rónai Egon: Húzós ·
Összehasonlítás - Leonyid Gabisev: Dúvadnevelde ·
Összehasonlítás - Fiona Macdonald: Tuti, hogy szeretnél egy középkori börtönben őrködni? ·
Összehasonlítás - Szekszárdi Miklós: Mi is emberek vagyunk ·
Összehasonlítás - Tom Zoellner: Szívtelen kő ·
Összehasonlítás - Jon Roberts – Evan Wright: Amerikai Desperado 86% ·
Összehasonlítás - Aczél Endre – Bánkuti Gábor – Dunay Csilla – Farkas Ildikó – Szirmai S. Péter (szerk.): Volt egyszer egy blokád ·
Összehasonlítás - Ronald Kessler: Az FBI titkai ·
Összehasonlítás - Kari Nars: Svindlerek ·
Összehasonlítás - Adam Lashinsky: Az Apple kulisszatitkai ·
Összehasonlítás