Szürke ​vér (Oni 1.) 36 csillagozás

Buglyó Gergely: Oni – Szürke vér

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Áron és testvérei hétköznapi tizenévesek. Vagy mégsem? Miért lesz szürke a vérük, ha napfény éri, és miféle titkot rejt apjuk állóórája? Amikor új lány érkezik az iskolába, csakhamar elszabadul a pokol, és kiderül, hogy hőseinknek még a tanárok közt is akadnak ellenségeik. Áron útja az álmos dunántúli kisvárosból egy lidérces kriptán, majd egy különös szentélyen át egyenesen Barathrum, az alvilág sötét mélységeibe vezet.

Tagok ajánlása: 14 éves kortól

>!
Ciceró, Budapest, 2015
346 oldal · ISBN: 9789635398676
>!
Ciceró, Budapest, 2013
346 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635398164

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Fekete Liliána · Wereczkey Anna · Azgoth · Balogh Ferenc · Básti Tamás (Bástya) · Fekete Áron · Fekete Nátán · · Nubius · Rókaképű · Szigethy tanárnő · Türkiz · Zsoldos Petra


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 43

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

>!
diamondfox P
Buglyó Gergely: Oni – Szürke vér

"Zseniálisan semmitmondó egy fülszöveggel rendelkezik ez a könyv, fogalmam sincs, hogy minek okán döntöttem anno úgy, hogy várólistára teszem. És azt sem értem, hogy mégis miért halasztottam eddig az olvasását? Ez egy nagyon izgalmas történet volt!
Molyon 77%-on áll jelenleg az értékelése, amit igencsak méltatlannak érzek a történet után.
(…)
A Fekete testvérek elég viccesek, Nátán ugye a józanság, Lili a legkisebb pedig maga a „drama queen”, ha szabad ilyet megjegyeznem. Nagyon sokszor előfordult, hogy a ruhája miatt aggódott az emberéletek helyett. Néha jó volt feszültség oldónak, máskor felesleges odaszúrásnak éreztem, egy ilyen szituációban. Mintha csak beszéltetni kellene, hogy ne felejtsük el, Ő is itt van, hahó!
De természetesen Áron volt a lényeg, valamint Anna, akiről a jóslat szól. Kiemelném a kettejük kapcsolatát…(…)"

(Bővebben: https://hogyacsudaba.blogspot.com/2018/04/buglyo-gergel…)

>!
Shanara
Buglyó Gergely: Oni – Szürke vér

Őszintén bevallom, hogy nagy meglepetés volt számomra ez a regény, mert olyan átlagosnak tűnően indul útjára a történet, hogy az elején könnyed és tényleg az ifjúságnak szóló írásként könyveltem el magamban, de a folyamatosan gyorsuló cselekmény, a bonyodalmak, a rejtélyek és a misztikum egyre bonyolultabbá válása miatt a végére határozottan megváltozott a véleményem.
A főszereplő fiatalok életre valók és kedvemre valók voltak, tele fiatalos lendülettel, mértéktelen kíváncsisággal és vakmerőséggel. Bevallom, hogy vannak könyvek, ahol ha meglátom, hogy az iskola falai között játszódik a történet, akkor minden bajom van. Jelen esetben azonban az iskolai órák pont olyan élvezetesek voltak, mint a cselekmény többi része. Maguk a szereplők, a stílusuk és a folyamatos bajba kerülésük tette feledhetetlenné a hagyományos és egyébként alapból unalmas tanórákat (megsúgom, hogy a békaboncolásos rész a kedvencem).
A karakterei és a humora mellett gördülékeny stílusával, könnyed olvashatóságával, a fiatalos lendületű, de mégis igényesen megfogalmazott mondatokkal, az érdekes és közel sem egysíkú párbeszédeivel nyűgözött le a regény.
A történet végén nagyon sok az új világra vonatkozó kifejezés, amelyeket ugyan lelkiismeretesen megmagyaráz az író, de még így is töménynek tűnik a hirtelen előkerülő rengeteg újdonság. Szerintem nagyon célszerű lenne egy szószedet elhelyezése a következő kötet végén.
Olyan regény ez, amely bár fiatalokról szól és elsősorban fiataloknak szól, de a fantasy iránt rajongó idősebb olvasók sem fogják megbánni, ha kézbe veszik a könyvet. Számomra igazi kikapcsolódást és kellemes órákat nyújtott a történet. Örömmel merültem el az eseményekben. Gergő igazi meglepetést okozott és első könyvhöz képest igazán jól sikerült írásnak tartom. Remélem, hogy a kezdeti lendület a továbbiakban is megmarad.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2013/05/buglyo-gergely-o…

>!
Profundus_Librum
Buglyó Gergely: Oni – Szürke vér

Gyakorlatilag az első sorok, mondatok elolvasása után azonnal magával ragadott az elbeszélés olvasmányos, gördülékeny stílusa, és viharos sebességgel, egy ültő helyemben – na jó, fekve – olvastam ki a nem is olyan karcsú, 350 oldalas regényt, ami mostanában azért nem nagyon szokott összejönni.
A regény olvastatja magát – ez a minimum, amit el lehet róla mondani –, a cselekmény fordulatos, a szereplők gyorsan megszerethetőek, és nagy örömömre szolgált, hogy egymástól jól megkülönböztető személyiségjegyekkel rendelkeznek. Szerencsére ugyan ez vonatkozik a felnőttekre is. Rókaképű, a paranoiás igazgató és az időtlen szépségnek látszó Holló kisasszony is remek, emlékezetes karakterek voltak. A gyerek főszereplők majd sokakat eltántorítanak a könyvtől, ez sajnos kivédhetetlen, pedig néha jól esik visszaemlékezni arra, milyen volt gyereknek lenni, amikor az iskolai pletykák – és az intők – elkerülésénél csak a csajozás látszott fontosabbnak.
A kalandok színpompás, változatos helyszíneken játszódnak és jó néhány összecsapással tarkítottak. Ezek leírása szintén jól sikerült – talán egy icipicit hosszabbak, mint kéne. A történet nagyobb csavarokat is tartogat, amikről barbárság lenne bővebben írnom, ezek közül (legalább) egyet nem sikerült kiszagolnom – az egészen mellbevágó volt így. Kíváncsi leszek hányan jönnek majd rá idő előtt.
A remek könyv célközönsége a tizennégy-tizennyolc éves korosztály, de mint (remélem) látjátok, felnőtt fejjel is abszolút élvezhető.

Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2014/10/buglyo-gerge…

>!
ppayter
Buglyó Gergely: Oni – Szürke vér

„Magyar szerző? Magyar helyszín? Fantasy? Első regény? Ráadásul ifjúsági? Az esetek jelentős részében messziről kerülnék egy ilyen könyvet, a magyar irodalmi valóság egyszerűen nem elég népes ahhoz, hogy két-három értékelhető szerzőnél többet kitermeljen, gyenge próbálkozásokkal pedig minek raboljam az időmet… Buglyó Gergely bemutatkozó trilógiájának első kötete viszont érdekesebbnek tűnt a szokásos felhozatalnál, úgyhogy adtam neki egy esélyt, és azt kell hogy mondjam, megérte. (…) A Szürke vért nem annyira a témája – bár vannak benne jó ötletek –, mint inkább a stílusa emeli ki a hasonló jellegű regények arctalan tömegéből. Kellemes olvasni, jó a ritmusa, nagyon hamar közel tud kerülni az olvasóhoz és olyan kérdéseket vet föl, melyekkel a legtöbb tizenéves fiatal is szembesül. Itt persze nem kell semmi kínos, szájbarágós, oktatási célú izére gondolni, csupa olyan dologról van szó, ami még ismerősebbé teszi a karaktereket, szerethetőbbé a főhősöket és utálhatóbbá ellenfeleiket.”

Természetesen nem hibátlan, a mitológiai keveredés, az időnkénti indokolatlan nagybetű-használat, illetve az, hogy egy mai tizenévesnek a könyvben egyszerre több ellenfél leveréséről Bruce Lee jut eszébe, amikor már én én is inkább Jackie Chanre asszociálnék, némileg zavaró, de ezzel együtt is ígéretes kezdés, kíváncsi vagyok a folytatásra.


Bővebben, országimázs-ötletekkel: http://kultnaplo.blogspot.hu/2013/04/buglyo-gergely-oni…

>!
Nita_Könyvgalaxis P
Buglyó Gergely: Oni – Szürke vér

A Szürke vér tipikusan az a regény, ami után csak vakargatod a fejed, hogy ez most mi is akart lenni?

Buglyó Gergely nagyon sokat akart markolni, és elfelejtette, hogy a kevesebb néha több. Bár pozitívumként hozható fel, hogy az ő regénye is a Magyarországon játszódó ifjúsági regények sorát bővíti, valójában a nem létező Kalpag akárhol lehetne. A történet eleinte nem nagyon akar kibontakozni, a végére viszont annyi információt ömlesztenek ránk, amely megüli a kedves olvasó gyomrát.

Nagyon kellett volna ennek a regénynek idő az érlelődéshez, meg egy jobb borítótervező. Sajnálom, pedig van benne potenciál, a második rész azért még lehet, hogy kap tőlem egy esélyt.

>!
abstractelf
Buglyó Gergely: Oni – Szürke vér

Nem is tudom, mit mondjak erre a regényre. Nagyon jól kezdődik, tetszik az alapötlet, a kivételezés is. Emellett nagyrészt olvastatta magát, bár nem igazán nyújtott maradandó élményt.
A legnagyobb gondom az a főszál első csavarja, ami annyira erőltetett volt, hogy fél csillag repült tőle. A másik problémám az, hogy ez a tendencia folytatódott, illetve hogy némely jelenetek úgy érnek véget, mintha elvágták volna őket.
Persze elég sok kérdésem van a regénnyel kapcsolatban, főleg miért? jellegűek, amikre egyelőre nem találtam választ.
Egyébként a fülszöveg csak szerintem van rosszul leírva, s szerepel benne olyan, ami a regény 90%-nál történik meg de nem úgy, ahogy a fülszöveg írja?
De, hogy ne csak bántsam szegény könyvet, némelyik csavar tényleg meglepő volt, és sikerült lekötnie a figyelmemet. Emellett tetszett, hogy a szerző alapos háttértudással rendelkezik, amit fel is használt a regényben.

>!
szil0214
Buglyó Gergely: Oni – Szürke vér

Azt hiszem, sosem fogom megunni az ifjúsági irodalmat, legalábbis addig biztosan nem, amíg ilyen igényes és szórakoztató kötetek kerülnek a kezembe, mint Buglyó Gergely regénye. Többször megnevettetett és még meg is tudott lepni, ami nagy szó ebben a kategóriában. Ami óriási pozitív csalódás volt, hogy a nyelvezete igényes, nincs lebutítva, mint ahogy azt sok ifjúsági könyvnél tapasztaltam. Pörögnek az események, nem unatkoztam egyszer sem az olvasása közben. Emellett a szereplők is szerethetőek, és érdekesek. Mindenkinek ajánlom kortól függetlenül, hiszen a könyvben bőven akad mágia, keleti mitológia, és szörnyek is, tehát minden, ami egy jó fantasy-hoz kell.
Nem tökélestes, de a hibáival együtt is remek első regény szerintem.
Bővebben: http://mangaolvas.blogspot.hu/2013/06/buglyo-gergely-on…

>!
A_mordályos_nyul
Buglyó Gergely: Oni – Szürke vér

Nehéz elfogulatlanság nélkül írni, de azért megpróbálom.
Hát húha! :D A felvezetés se volt nyögvenyelős, de amint beindultak, gyakorlatilag megittam a könyvet, kár hogy egy közbeszóló éjszaka, és sok apcsó-cseprő egyéb dolog miatt nem lehetett együltő helyemben lezavarni.
A szereplőket nagyon, nagyon szerettem, főleg talán a szeleburdi Annát, de a tesókat is mind csíptem. Sokat nevettem, ami pedig műtéti heggel nem volt könnyű, úgyhogy már ezért is emlékezetes marad! A történet pörgős volt, nagyon tetszett, még ha volt is benne olyan megoldás, amit nem szoktam szeretni, illetve olyan pillanat, amikor csak én akadtam ki, pedig elvileg a szereplőknek is kellett volna. Szerintem. Meg egy kicsit talán túlzás volt a végén a hirtelen információáradat, ami ránk ömlött, de nem volt vészes.
Én nagyon szívesen ajánlom ezt azoknak, akiknek valamilyen oknál fogva nincs mondjuk fantasy-allergiájuk. ;)

Örülök, hogy most olvastam, mert így már csak nagyon keveset kell várnom a folytatásra (mostmostmostkell! :D Első leszek a könyvesboltban!), mondjuk így is megszívom, mert a harmadik rész még legalább plusz egy év, búú… :D Szerintem megyek fanartokat gyártani! Pedig nem is szokásom…

(Lehet, hogy eleve többet kellene ilyen stílusú könyveket olvasnom. Majd ha kevésbé leszek betáblázva olvasnivalóból, szétnézek…)

Apró megjegyzésként: akárki is is felelős az elválasztásokért a könyvben, körmére ütnék. Példa:
Bakac-
sin erdő
ny-
ilván

>!
Russel
Buglyó Gergely: Oni – Szürke vér

Először féltem nekivágni egy hazai író ilyenféle regényének.Nem kis töprengés és kutatás után végül engedtem a kíváncsiságomnak és megvettem, ami nagyon jó döntés volt.
Fantasztikus könyv!

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Shanara

– (…) Nincs más megoldás: kapcsolatba kell lépnem Nátánnal és Lilivel.
A lány szeme felcsillant.
– Úgy érted, hogy van egy módszeretek arra, hogy bármekkora távolságból gondolatokat tudjatok átadni egymásnak? Mint a telepátia?
– Hogyne lenne – vágtam rá. – Úgy hívják: mobiltelefon. De mivel az enyém bemondta az unalmast, kölcsönkérhetem a tiédet?

278. oldal (Ciceró Könyvstúdió, 2013.)

Kapcsolódó szócikkek: Fekete Liliána · Fekete Nátán
>!
szil0214

– A cél nem az, hogy legyőzz másokat – bölcselkedett Nátán –, hanem, hogy holnap képes légy legyőzni azt, aki ma vagy.

40. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Fekete Nátán
>!
reakovats 

– Eszükbe jutott már, hogy az iskola tanárai között nem emberi lények is lehetnek?
– Én azon lepődnék meg, ha emberi lények is lennének köztük.

87. oldal

>!
Leonine

– Egy tanárról van szó, a kollégámról! Eszükbe jutott már, hogy az iskola tanárai között nem emberi lények is lehetnek?
– Én azon lepődnék meg, ha emberi lények is lennének köztük – sóhajtott Feri.

87. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Balogh Ferenc · Rókaképű · Türkiz
>!
potterhead

– (…) örökre itt rekednénk egy kriptába, élve eltemetve!
– Élve letemetve? – révedt el Anna. – Erről Poe egyik novellája jut eszembe.
– Neked mindenről ilyenek jutnak eszedbe – jegyeztem meg. – Ha te is pletykamagazinokat olvasnál, mint a többi csaj, akkor most tutira nem lennénk itt.

156. oldal

>!
Leonine

És képzeld, ez a kalapos ember a dátumhoz hibátlanul beírta a hónapot és a napot, de rákérdezett, hogy milyen évet írunk!

277. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Nubius
>!
Leonine

– Miért félnék tőled? – néztem a szemébe. – Talán mert te vagy a második legrusnyább némber, akivel ma összefutottunk?
Azgoth ráncos arcára kiült a zavarodottság, mire abba az irányba böktem az állammal, amerről Szigethy tanárnő horkolása hallatszott a sötétben.

177. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Azgoth · Fekete Áron · Szigethy tanárnő
>!
Leonine

– De feszült valaki! Miért kell egyből rosszat feltételezned rólam? Barátok vagyunk, nem? – Petra annyi hamis derűt sűrített a hangjába, hogy az már émelyítő volt. – A múltkor kirohantál egy filmről; honnan tudod, hogy nem annak a végét akartam elmondani?
– Miért, azt akartad?
– Nem. Igazából kérni akarok valamit.

245. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Zsoldos Petra
>!
greenjojó14

– Elsőre nem rossz – sóhajtott Nátán, miután végeztünk. Ez az ő szótárában azt jelentette: annyira elégedetlen a teljesítményünkkel, hogy még a hibákat sincs értelme kielemezni.

142. oldal

>!
greenjojó14

– Tünde hadvasat öltvén: csillagos ég ragyogása a földön…

44. oldal


A sorozat következő kötete

Oni sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Moira Young: Blood Red Road – Vérvörös út
Juki Kaori: Angyalok menedéke 2.
Rick Riordan: A kígyó árnyéka
Stephanie Garber: Caraval
Abigail Gibbs: Vacsora a vámpírral
A. M. Aranth: Acorenu – Kiválasztva
Elisa J. Smith: A Lélekgyűjtő
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: Tűz
Joss Stirling: Lélektársak – Sky
Kendall Kulper: A tenger boszorkánya