Budapest ​építészete 0 csillagozás

200 kiemelt épülettel
Budapest építészete

A ​Corvina tematikus útkönyvek sorozatának nyolcadik kötete a mai Budapest területén található, különböző korokból származó építészeti emlékeket mutatja be. Az előző kötetek felépítéséhez hasonlóan kiemelten leírunk könyvünk 13 fejezetében 200 épületet, megadjuk a címét, a GPS koordinátáit, és hogy mikor látogatható. Időrendben vesszük sorra az építészeti stílusokat, és egyes fejezetek végén névvel és címmel felsoroljuk az adott kor egyéb építészeti emlékeit is, összesen 263 épületet. Igyekeztünk az egyes fejezeteken belül úgy elrendezni az épületeket, hogy ha lehetséges, séta keretében járhassa végig az útikönyv olvasója. Célunk volt, hogy az egyes stíluskorszakokon belül minél többféle épületet (szakrális-, főúri-, lakó-, ipari- és más egyéb épületet) mutassunk be.
Tudatosan nem számarányaiknak megfelelően vettük fel a különböző stílusok épületeit a kötetbe. Ha így tettünk volna, akkor a historizmus, a szecesszió és az art deco adná az útikönyv kilencven százalékát. De… (tovább)

>!
Corvina, Budapest, 2020
336 oldal · ISBN: 9789631366402

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Bolla Zoltán: Budapest Art Deco
Halász Csilla (szerk.): Budavári séták
444 jó hely Budapesten
Papp Luca (szerk.): Háztól házig utcától utcáig
Baja
Németh István: Török építészeti emlékek Magyarországon
Somos Béla: Toronyiránt
Verrasztó Gábor: A félig bevert szeg
Pup Norbert: Budapest X.
Gráfik Imre: Budapest – A Néprajzi Múzeum épülete