Rizsporos ​hétköznapok 3. (Rizsporos hétköznapok 3.) 160 csillagozás

A női szexualitás története
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3.

A ​Rizsporos hétköznapok-sorozat legújabb kötete a női mindennapok történetének egy újabb oldalát tárja az olvasó elé: az intimitás és a női lét egykori – és akár ma is annak számító – tabutémáit. Ezek között elsősorban olyan kérdéseket boncolgat, amelyek egykor – és ma is – főként a nők fürdőszobatitkainak számítottak: a hajmosás procedúráját vagy épp a szőrtelenítés módjait és történetét. De találkozhatunk olyan problémákkal és kihívásokkal is, amelyekre a régi idők férfijainak éppúgy megoldást kellett találniuk, mint az asszonyoknak. Így bepillantást nyerhetünk a toalett és a fürdés, a tisztálkodás történetébe is…

Másfelől a könyv lapjain olyan kérdések is bővebb kifejtésre kerülnek, amelyeket a korábbi kötetek, témájuknál fogva, csak érintőlegesen tárgyaltak. Például a női szexualitás átfogóbb története, vagy az ókori bordélyok titkaitól, a rejtélyes viktoriánus népbetegség, „a hisztéria” fogalmán át egészen Freud női testről és lélekről vallott gondolataiig. De olyan… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2021

>!
Álomgyár, Budapest, 2021
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635700141

Kedvencelte 10

Most olvassa 19

Várólistára tette 110

Kívánságlistára tette 187


Kiemelt értékelések

Linszyy P>!
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3.

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

Jól gondoltam, hogy ez lesz a kedvencem a sorozatból. Nőként is rengeteget tanultam ebből a könyvből, elsősorban egyébként én nem is férfiaknak ajánlanám, bár nekik sem árthat. A témák érdekesebbnél érdekesebbek, de kell hozzá nyitottság, mivel kényes kérdésekről van szó. Azt is jelezném, hogy az illusztrációk, amikben bővelkedik a kötet, legfőképpen női nemiszervet tartalmaznak, szóval az álljon neki ennek a témának, aki ezektől nem jön zavarba.
Nagyon büszke vagyok, hogy ebben a könyvben az én ajánlóm is helyet kaphatott, mert csoda ez a sorozat. Budai Lotti annyi háttérmunkát végzett és annyira képben van mindennel a nők történelméből, hogy kedvem támadt más könyvet is olvasni tőle. Nagyon-nagyon ajánlom, mint olyan ismeretterjesztő könyvet, ami nem száraz és unalmas. :)
https://youtu.be/ZXIyeS7csqE

hofeherke11 P>!
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3.

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

Nagyon informatív és ugyanakkor sokkoló volt a könyv, mert rengeteg új dolgot tudtam meg belőle a nők életéről, és még inkább hálásnak érzem magam, hogy a 20. század legvégén születtem. Nőnek lenni a 20. század előtt mindenképp nehéz életutat feltételezett, ha valaki nem volt jómódú és élt házasságban, de még ez sem volt garancia a felhőtlen életre.
Átfogó képet kaphatunk a női sorsokról a könyv által és minden oldalról alaposan körbejárja a témát a szerzőnő.
A fél csillag levonás csupán azért jár, mert (bár jogosan) nagyon indulatosnak éreztem az írásmódot, sokszor tett szarkasztikus megjegyzéseket. Hangsúlyozom egyetértek vele, de ugyanakkor szerintem egy ilyen ismeretközlő kötetben sokkal objektívebbnek kellett volna maradnia.

cintiatekla P>!
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3.

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

A Rizsporos hétköznapok 3. ahogyan az az alcímből is sejthető, a nőiség, és a női szexualitás történetét állítja a középpontba. Részletesen taglalja, hogy a történelem viharaiban milyen volt nőnek lenni, és főleg milyen volt szexuális nőnek lenni. Szó van benne a vándorló méh teóriájáról, mely megbolondítja a nőket és asszonyokat, a hisztériáról, és arról is, hogy miért érezték mindezt fenyegetésnek a férfiak.

Mivel a könyv egy igen részletes történeti áttekintés, így elkalauzol azokba a korokba is, ahol semmi szégyenkeltő nem volt a női testben, illetve a női vágyakban. Bemutat olyan kultúrákat, ahol a nőké a vezető szerep. És talán ezek a részek a legmellbevágóbbak annak tudatában, hogy az elmúlt 2-300 évben milyen női sorsok voltak.

A Rizsporos hétköznapok 3. másik nagyszerűsége számomra az volt, hogy a szexualitáshoz és intimitáshoz tartozó, vagy legalábbis szorosan kötődő témákat is kivesézi Budai Lotti. Így például olvashatunk arról, hogy az aktuális kor asszonyának hogyan ildomos viselkednie a férjével, milyen okok vezethettek ahhoz, hogy egy nő prostituáltnak állt, és mit tehetett akkor – függetlenül a társadalmi státuszától –, ha nem kívánt terhességgel kellett szembenéznie. Az elmúlt évszázadok praktikái mellett számomra új információ volt, hogy a II. világháborút követően Magyarországon volt az egyik legszabadabb az abortusztörvény.

Bővebben: https://www.gyorgytekla.hu/2022/03/budai-lotti-rizsporo…

jeszan P>!
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3.

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

Egyszerre volt üdítő és sokkoló a téma. Ez a kötet sem okozott csalódást és most is tanultam valamit. Az illusztrációk plusz élményt adtak a tartalmi mondanivalóhoz. Szerintem lehetne még folytatni e sorozatot, rengeteg téma vár ilyetén formán tálalásra.

kormoci_edit P>!
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3.

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

Mindhárom kötetet rövid időn belül elolvastam.
Kívül és belül is szép, igényes munka mindegyik. Olvasmányossá teszi a könnyed, laza fogalmazás, és természetesen a szép képek. A szerző idézetekkel támasztja alá meglátásait, gondolatait.
Az első kötet az öltözködésé: fűzők, abroncsok, ingek és persze a bugyi is helyet kapott. A második és harmadik kötetben már elmerülhetünk érzékenyebb témákban is. Egészen az ókorig visszamenve tárja elénk a nők családon belül és a társadalomban elfoglalt helyzetét, megítélését, a női természethez való viszonyulást, a női test rejtelmeinek kutatásait.
Eddig nem akadt a kezembe ilyen jól összeállított, olvasmányos munka a női létről. Meglátásom szerint a szerző nem tudományoskodni akart, hanem csak egyszerűen tájékoztatni, a figyelmet kicsit ránk irányítani. Van egy picike probléma: az ilyen könyveket férfiak nem nagyon olvassák. Pedig jó lenne…

Ivlisz>!
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3.

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

A három kötet közül ez tetszett a legjobban, mert olyan mélységeiben mutatja be a női létet, amihez hasonlót sem olvastam eddig.
Elgondolkodtató, vérlázító, elképesztő információkhoz jutottam. Dicséretes az írónő sokrétű tudása, üdítő volt olvasni a megannyi irodalmi, teológiai, történelmi, biológiai, kulturális példát, utalást, amit elképesztően könnyed stílusban tár az olvasó elé.
Olyan könyv, amit minden nőnek el kellene olvasnia.
Nagyon tetszett, kedvenc lett!

josageszter>!
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3.

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

Szerintem a három könyv közül ez lett a legjobb, de lehet azért is érzem így, mert ennek a legizgalmasabb a témája. Volt benne rengeteg újdonság még számomra is, pedig elég felvilágosultnak gondolom magam, de hát vannak mítoszok, amik mítoszok maradnak sokáig. Sokat változtatott a látásmódomon a könyv. Mindig is sokszor éreztem a társadalmi nyomást, mind a gyerekvállalás esetében, mind a szexualitás nevelés kérdésköreiben. Sokszor én is magyarázkodom, félek és hibáztatok, de a kislányomat, már teljes mértékben nem ebben a szellemben akarom felnevelni. Nem akarom, hogy a test tabu legyen, a szex tabu legyen közöttünk. Pompeiiben is már jártam már és külön jó volt olvasni az ottani érdekességekről, bár nekünk úgy mondták, hogy a matrózok a kikötőben nem mindig beszélték a közös nyelvet és ezért is kellett az „iránymutatás”. Nagyon vicces volt, hogy péniszek vezetnek el az örömházakig. Bent a képekről pedig azt mondták, hogy a pozitúrák választása miatt voltak kint a falakon. De ki tudja, mi hogyan volt akkoriban. Nagyon elborzaszt, hogy nagyon sokáig egy „megoldást” használtak a nők ellen és az a körülmetélés volt. Örülök, hogy a saját korunkban élünk, mert biztosan elbuktam volna a korban és valamilyen stigmát rám nyomtak volna. Ami meglepett, az a könyv végén található rész, miszerint vannak „csúnyább” férfiak, akik vissza akarják állítani a régi rendet, hogy a nők ne választhassanak és nekik is jusson nő. Nagyon-nagyon remélem, hogy ez nem fog már soha bekövetkezni. Én sajnos-nem sajnos nagyon sokszor már egyenrangúan kezelem magam a férfiakkal, és ehhez hozzá jön az is, hogy a férfiakat is egyenrangúan kezelem a nőkkel. Szerintem ők sem ösztön lények, akiknek a szex olyan szükséglet, amit minden esetben meg kell adni (pl egy kapcsolaton belül, ha az egyik félnek nincs hozzá kedve, vagy épp veszélyeztetett terhes és nem, nem érdekel, hogy vannak más megoldások is, ha az egyik félnek nincs hozzá kedve, akkor nincs) és szerintem ők is képesek ellátni „női feladatokat”, mint például mosogatás, gyereknevelés stb. Sajnos ebből kifolyólag már most is vannak generációs ütközések, akár anyával (bár ő még meggyőzhető), de rosszabb esetben kortársakkal. Szóval a lényeg, hogy örülök, hogy végre egyenrangúak vagyunk a férfiakkal és remélem lassan kinőjük a szexuális félénkséget és stigmákat is.

Dorina_S>!
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3.

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

Nem tudom mit írjak vagy mit mondjak erről a kötetről. Pár perce fejeztem be és szinte még mindig egyfolytában pörög az agyam az olvasottakon. Tudtam mellbevágó és őszinte lesz de arra, amit kaptam végképp nem számítottam. Nőként, aki a XXI. században él, és a XX. század végén született borzasztóan nehéz felfogni vagy inkább azonosulni a korábbi évezredek női sorsaival…pedig számos megoldatlan probléma van napjainkban is. Budai Lotti Rizsporos hétköznapok sorozatának harmadik kötete hiánypótló és nagyon, de nagyon hiányzott már egy ilyen értekezés a könyvpiacról. Úgy gondolom ezt minden nőnek el kellene olvasnia: nagymamáinknak, édesanyáinknak, és lányainknak is.

A Rizsporos hétköznapok harmadik része évezredeket megy vissza a történelemben, bemutatva különböző korszakokat, vallásokat, társadalmi berendezkedéseket, amelyek minden esetben meghatározóak voltak a női nemet tekintve. Már az őskortól kezdve, és persze a vallások is erősen rányomták a homo sapiensre a hatásaikat. Hiszen milyen körvonalak alapján jelenthették ki a férfiak azt, hogy a nőknek hol a helyük? Hogy milyenek, mit élveznek vagy éppen milyen természettel vannak megáldva? Milyen alapon követelhet az úgynevezett erősebb nem? Miért a nő a gyengébbik nem? Ezekről soha nem esett szó az iskolapadban emlékeim szerint, arról viszont igen, hogy Nagy Katalin milyen szabados életvitelt folytatott….bezzeg XIV. Lajos „Napkirály” jelzővel vonult be a történelembe.

Az írónő számos olyan témát is említ a könyvben, amelyekkel nemigen találkozhatunk a történelemkönyvek lapjain, ugyanakkor a mindennapi élet szerves részeit képezték a korábbi századokban és a női nemhez erősen hozzátartoztak: ilyen a menstruáció, az abortusz, a szüzesség és házasság viszonya és a prostitúció. Hogyan élték meg ezeket a korabeli elődeink? Mindazonáltal a címből adódóan a szexualitás témakörét is roppant alapossággal járta körbe. Olyan részletességgel, amivel én még soha életemben nem találkoztam.

A rengeteg illusztráció, festmények, képek, rajzok és persze hivatkozások, jegyzetek mind-mind azt támasztják alá mekkora kutatómunka áll emögött a kötet mögött. Lotti tudásáról már nem is beszélve, hiszen olyan témát tár fel az olvasók előtt, amelyekről az iskolában nemigen esett szó…pedig úgy gondolom az oktatási intézményeknek ez lenne a célja.

A Rizsporos hétköznapok harmadik kötete az elődökhöz hasonlóan csodás külsőt kapott a tartalmas belső mellé. A keménytáblás kivitel, és a csodálatos minőségű lapok csak emelik a kötet szépségét. A borító kifejező és figyelemfelkeltő. Egyszóval szemet gyönyörködtető külcsínben ragyog ez a roppant fontos mű.

Bővebben: https://doktorina.blogspot.com/2021/12/budai-lotti-rizs…

AniEg P>!
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3.

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

„Ha a férfiak teherbe tudnának esni, az abortuszhoz való jog szent lenne.”

A Rizsporos hétköznapok c. nőtörténeti sorozat harmadik része a női szexualitás témakörét veszi górcső alá.

Évezredeken át számtalan tabut felállító, olykor nevetséges máskor pedig rémisztően bizarr elméletek és tudományos értekezések határozták meg a nők viszonyát a saját testükhöz, vágyaikhoz, a szexualitásuk megéléséhez, megannyi gátlást oltva ezzel a nők lelkébe. Ez az igazán fontos és hiánypótló ismeretterjesztő album a mára kialakult intim helyzetet segít megérteni, és a változás útja felé terelget.

A könyvben szó esik többek között arról, hogyan gondolkodott a régi korok embere a női orgazmusról, miért volt olyan fontos a szüzesség, hogyan alakult ki a pornográfia, miként vélekedtek a házasságon kívüli szexről, a törvénytelen gyermekekről. Továbbá a sok izgalmas fotós illusztráció mellett rengeteg érdekes információt olvashatunk a könyvben például arról is, hogy hogyan védekeztek a nem kívánt gyermekáldás ellen, miként álltak az intim szőrzet kérdéséhez vagy a menstruációhoz. Azonban a legfontosabb kérdés, amit fejteget a könyv, hogy milyen okok vezettek ahhoz, hogy így viszonyul a világ a női szexualitáshoz.

Kezdetben kissé pironkodva vettem kezembe ezt az egyébként csodaszép könyvet, de aztán jól helyre tettem magam, mert nincs ebben semmi szégyellni való.
Igen, a jó öreg „mit fognak szólni…” mert hát ugye könyvet a szexről nők nem olvasnak. Azt nem illik….
A fenéket nem! Dehogy is nem! Ez is hozzánk tartozik. Pont az ilyen sztereotípiák miatt tartunk ott, ahol…

Csakúgy, mint az első részt, ezt is egy nap alatt olvastam végig. Nagyon izgalmas és tartalmas élményben volt részem. Olvasás közben néhol meresztettem a szememet, hogy „neeem, ilyen nincs…”, néhol pedig sűrűn bólogattam, hogy „igen, ez bizony így van”…

Örülök, hogy a polcomon tudhatom, azt hiszem minden nőnek, sőt a férfiaknak is olvasnia kellene. Bízom benne, hogy változik a világ és egyenrangú partner lesz a nő és férfi a szexualitást illetően IS!


Népszerű idézetek

OkinaanikO>!

Mindezek fényében megfontolásra javasolnék egy érdekes gondolatkísérletet, az 1970-es évek feminista mozgalmának egy legjelentősebb vezetője, Gloria Steinemet idézve: _„Ha a férfiak teherbe tudnának esni, az abortuszhoz való jog szent lenne.” _

151. oldal

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

OkinaanikO>!

Úgyhogy kedves női olvasóimhoz ezen az úton fordulok a kéréssel: soha többé ne kurvázzuk egymást! Még azon az alapon sem, hogy „nem úgy értjük”.

130. oldal

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

NagyVani>!

„Ha a férfiak teherbe tudnának esni, az abortuszhoz való jog szent lenne.”

151. oldal

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

Nora82>!

A szexuális és egyéb értelemben vett önrendelkezését visszaszerző nő sok férfi számára … ma is ijesztő. Rémületet kelt bennük, hovatovább félelmet. A félelem pedig haragot szül. Megannyi férfi saját önbecsülésére tartja veszélyesnek a teste és élete fölött saját jogán rendelkező nőt, ezért haragszik rá.

187. oldal, Utószó

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

amnézia P>!

A mai nő saját szexualitásához való viszonyát ugyanis három fogalom ragadja meg leginkább. Ezek: a szégyen, az ismerethiány és a bagatellizálás. . .

14. oldal

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

rekan >!

A férfiaknak pedig el kell fogadniuk, hogy a női önrendelkezés visszaszerzése nem olyasmi, ami ellenük történik. Hanem valahol értük. Teljes értékű és önértékelésében is biztos férfi ugyanis nem lehetséges önrendelkezésre képes nő nélkül. Az önbecsüléssel bíró férfi és alávetett nő fogalma kizárja egymást. Azaz a férfiaknak el kell fogadniuk: az, hogy a nők visszaszerzik hatalmukat a saját testük és saját szexualitásuk fölött nem merénylet, nem támadás, de még csak nem is lázadás vagy forradalom – hanem visszatérés a természet normális rendjéhez.

190. oldal

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

Nikike_k>!

Íróként van szerencsém átélni különleges, ihletett, akár mágikusnak tetsző pillanatokat.

(első mondat)

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

balike>!

Amolyan történelmi városi legenda, hogy a kondom II. Károly angol király orvosáról, Condom earljéről kapta nevét, de az ő létezésére nem utal semmiféle történelmi adat. (Úgyhogy bármily jópofa is lenne, nem, a fogamzásgátlásnak nincs meg a maga Lord Sandwich-e…)

143. oldal

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története

amnézia P>!

Egyrészt a régi idők társadalma a leszbikus szexuális kapcsolatokhoz viszonylag elnézően viszonyult. Legalábbis elnézőbben, mint a férfi-férfi kapcsolatokhoz.. Gyerekes kíváncsiságnak, női szeszélynek tudták be, vagy épp izgatónak találták.
És lássuk be, ez így van ma is. Gondoljunk csak az interneten keringő töméntelen mennyiségű leszbikus pornóra, amely egyébként mind nők, mind férfiak szemében népszerű. Másrészt legyünk őszinték: nyilvánosan csókolózó nőket ritkán küldenek haza a négy fal közé olyan vehemenciával, mint férfiakat.

104. oldal

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 3. A női szexualitás története


Hasonló könyvek címkék alapján

Hahner Péter: A Vadnyugat
Izsó Zita – Bach Máté: Pesti nő
Diane Ducret: A tiltott rés
Edith Eva Eger: Az ajándék
Jared Diamond: Háborúk, járványok, technikák
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Saly Noémi: Törzskávéházamból zenés kávéházba
Mészáros János – Németh Levente (szerk.): Hősök tere
Victoria Finlay: Színek
Mark Forsyth: A részegség rövid története