Mit ​üzen a tested? 90% 122 csillagozás

Jó pár napja olvastam el, de még mindig bizonytalan vagyok az értékelésben. Többször futottam neki mire el tudtam olvasni. Folyton elkalandoztam. Lehet, hogy csak most nem vagyok fogékony rá nem tudom. Később még meg fogom próbálni. Érdekes ez a szomatodráma ha lenne hozzám közel ilyen lehetőség szívesen kipróbálnám milyen. Így csak olvastam a történeteket és hittem is meg nem is. Az biztos, hogy a testünk üzen finoman ha valami nincs rendben és egyre durvábban fog míg nem vettük a jeleket. Elgondolkodtató írás még van dolgom vele úgy érzem.

Ha a könyvvel szemben támasztott elvárásaim felől közelítem meg a kötetet, akkor csalódott vagyok. Ha abból az aspektusból, hogy adott-e újat és nyitott-e meg eddig ismeretlen kapukat, akkor elégedett vagyok.

A szerző finoman ugyan, de kritikát fogalmaz meg a hagyományos orvoslással szemben – ez kifejezetten tetszett! Az általa kifejlesztett módszer lényege, hogy test és lélek nem határolhatóak el egymástól, így a gyógyulás is csak rendszerben képzelhető el. Persze nem kell szélsőségekre gondolni, egy baleset okozta sérülés, ami azonnali műtétet igényel, nem fog spontán meggyógyulni, csak mert nagyon szeretnénk, de magam is osztom azt az álláspontot, mely szerint a betegségek lelki eredetűek és érdemes a pszichológia eszközeivel megközelíteni az adott betegséget.
Sokat adtak azok a gondolatok is, melyek arról szóltak, hogy szeressük magunkat. Elvárásokkal, önostorozással sanyargatjuk a testünket, önmagunkat, aminek/akinek tényleg a legjobb barátunknak kellene lennie.

Ami viszont kevésbé nyerte el a tetszésemet, az maga a SzomatoDráma. Nekem ehhez a módszerhez még fejlődnöm kell, de talán nem is magával a módszerrel van problémám, hanem azzal, hogy a szerző egyébként okos gondolatai egyfajta önmarketingbe csaptak át. Így, ilyen formában egy kicsit sok volt, illetve véleményem szerint sok volt az önismétlés is.

Kétségtelen, hogy sokat adott ez a kötet, de nem vagyok maradéktalanul elégedett a felépítésével.

Ez a könyv azt mondja el, hogy vannak egyéb lehetőségeink is, mint a kizárólag biológiai, gyógyszeres és/vagy műtéti megoldások.
Azt mondja el, hogy vannak olyan esetek, amikor a testi tüneteink „csupán” valamilyen lelki elakadásunk / problémánk kivetülései.
És igen, vannak olyan esetek, amikor ezeknek a lelki problémáknak a feloldásával a testi tünetek elmúlnak.
A könyv által ismerkedtem meg a szomatodráma kifejezéssel, ami pontosan arra jött létre, hogy a testi problémáknak megtalálják az ember a belső lelki okait.
Érdekes könyv, és ahogy az író is mondja, kár, hogy az orvosok a tünetek vizsgálatakor nem is foglalkoznak egyáltalán a beteg lelkével, kizárólag a testi tünetekre fókuszálnak, pedig sokszor a lelkünk rendbetétele lenne az elsődleges.

Nagyon gondolatébresztő ez az írás, olyan típusú könyv, aminek szinte minden fejezete után ugyanannyit elmélkedik is az ember, mint amennyit olvasott – vagy még többet, inkább az az ideális. Meghozza a kedvet a részvételhez egy szomatodráma csoportba is. Az még pluszban nagyon tetszett, hogy a szerző saját magát is nagyító alá veszi, és nem okoz neki gondot a saját gyengeségeit is bemutatni, ezáltal még közvetlenebbé tenni a kötetet.

Megvallom, nem volt egy könnyű olvasmány. Nagyon sok információt tartalmaz, széles skálán mozognak a témák. Például pszichológia, spiritualitás, hogy csak kettőt említsek. Rendesen összpontosítanom kellett, annak ellenére, hogy van jártasságom pszichológiai könyvekben. Ezt szerencsére ellensúlyozta, hétköznapi és gyakorlati példák által sokszor átéltem a megvilágosodás élményét. Nem mondom, hogy ettől kötettől csettintésre meg fogom gyógyítani magam, ha bármilyen betegséggel is nézek szembe. Sokkal inkább útmutató, miként álljak hozzá a témához, miként érhetek el olyan változást, ami javítani tud a helyzetemen. Az alternatíva az tetszett.

Na megint az elvárások.. Egész eddig azt gondoltam, hogy ez olyan „magyarított” Dahlke, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.
A megjelenése idején (2013) egy szót nem fogtam volna föl belőle, azt hiszem. Most minden mondata belepasszolt a világképembe, s egyelőre még én is próbálom értelmezni, hogy különböző tudásokat milyen gyönyörűen foglal rendszerbe, ráadásul egy segítő és előrevivő rendszerbe.
Két nap alatt átszáguldottam rajta, átfolyt, mint egy rendkívül izgalmas regény, teljesen magával ragadott. S azon kaptam magam, hogy csak bólogatok, igen, igen, pontosan, s igen, ezt én is így tapasztaltam!
Úgy gondolom, hogy mindenképpen igényel némi előreolvasottságot keleti, ezoterikus és spirituális, sőt, pszichológiával foglalkozó területeken is, de akkor aztán fergetes jelentőséggel bírhat.
Most újra nekiállok, szépen komótosan fejezetről fejezetre, kijegyzetelve a kismillió érdekes gondolatot s közben szépen elbeszélgetek a testemmel (hogy ez is mennyire igaz: eljutni a 'nincs is testemtől' odáig, hogy belakom az utolsó mm-ig, micsoda releváns érzet! nekem ebben a jóga hozta az áttörést)

Nagyon hasznos olvasmány volt!
Hajlamosak vagyunk elfelejteni azt, hogy mennyire fontos lehet testünkre ráhangolódni és figyelni mit próbál üzenni. A könyv rávilágít arra is, hogy a jó hozzáállással megfelelő testképet lehet kialakítani, sőt befolyásolni annak működését.
Nagyon szimpatikus volt a szerző, hiszen az emberre mint holisztikusan tekint rá, és elmondja a nyugati orvoslás hiányosságait is. Szerintem jó meglátásai voltak, mindenkinek ajánlani tudom és néhány tanácsát, javaslatát meg is fogadom.

Aki járt már úgy, hogy fájdalmas, kellemetlen tünetek kínozták, kimutatható szervi eltérés nélkül, az orvosok pedig csak széttárták a kezüket, olvassa el ezt a könyvet.
Aki bármilyen visszatérő vagy nehezen múló betegséggel küzd, olvassa el ezt a könyvet.
Szemléletformáló, szemfelnyitó olvasmány, mely megváltoztathatja a testünkhöz való viszonyunkat, illetve mindazt, amit az orvostudományról és a gyógyításról gondolunk.
Engem a könyvben ismertetett módszer, a SzomatoDráma nem igazán fogott meg, bár nagyon meggyőzőek a gyógyulásokról és a nagy felismerésekről szóló történetek. off Ezt leszámítva is rengeteg új ismerettel gazdagodtam, és sok jó tanácsot találtam a könyvben, amit be tudok majd építeni a mindennapjaimba.

" Úgy tartja a veretes orvosi bölcsesség: „a jó diagnózis fél terápia”. Ez önmagában talán meg is áll. Sőt arra utal, hogy a jó diagnózist onnan ismerjük föl, hogy egyben szinte meg is gyógyitja betegünket. Ám a legtöbb diagnózisnak, amivel pályám során találkoztam, nem volt meg ez a gyógyitó ereje. Diabetes, szivritmuszavar, tenziós fejfájás, allergia, rák, pánikbetegség, depressziós zavar … – valahogy hiányzik nekem ezekből a diagnosztikus kategóriákból a LÉNYEG megragadása, a TOVÁBBLÉPÉS irányának a megmutatása, az INSPIRÁLÓ ENERGIA."
Hát nem ez a lényeg, ha már szakemberhez kerültünk?
A könyv az öngyógyitáshoz nyújt egy alternativ módot. Habár tőlem távolabb áll ez a fajta gyógymód, nincs kizárva, hogy nem pontosan azon okok miatt nem érzem közel magamhoz, mert már valóban „belemerevedtem” a felnőttségbe, már elfeljtettem milyen játszani…
A szomatodráma ismertetésén kivül, a könyv rengeteg inspiráló információt nyújt, amely lendületet ad saját testünk, egészségünk, az élet és betegségeink szeretetéhez és gyógyitásához. Ahogy a szerző is idézi „ a gyógyitás egyszerre tudomány, művészet és vallás”. És meg is magyarázza, hogy miért.

Egy saját történetet irtam le, kapcsolódik a könyvhöz, mert ilyen események biztatják az embert, hogy valóban próbáljon felelősséget vállalni a szervezetéért, de nem akartam ezzel kezdeni, ha unalmas, ne kelljen ezt előbb végigolvasni. A felelősség vállalása nem azt jelenti, hogy az orvosira kellene beiratkozni, de próbálkozzunk, egyedül saját magunk lehetünk tudatában a bennünk végbemenő összes folyamatról, testi, szellemi, lelki szinten. Melyik orvos gyógyit ma úgy, hogy egységben vizsgál? Őszinte tisztelet a kivételnek!
– Ezt ki kell vágni! De sürgősen, mielőtt még nagyobb lesz, s csúnyább heg marad a kiemelés után.
– Más megoldás nincs?
– Nincs. Sőt! Ezt a három nagyobb eldeformálódott anyajegyet kivágjuk, rombusz alakban, s a többi 2-3-at kémiailag kezelni kell, hogy ne nőjjön tovább. Ez basalioma, ha csak a bőr felszinén is, de terjedni fog. Mi lesz, ha pár év múlva már összefüggő foltot alkot a bőrön. Ha lenne 70 éves, nem sok teendő lenne, de igy …
Megvolt a diagnózis. Viszont a „kezelés” nem tetszett. Egy ideje már nem hiszek a drasztikus orvosi megoldásokban. Próbálkozom a „szerevezetbarát”, természetesebb kezelések felkutatásával. Közben felmerült sok kérdés, miért, mi okozhatta, mivel tudnám megelőzni, mit csinálok helytelenül, valóban külső tényező hatása (pl. túl sok napon való tartózkodás), vagy ennél többről van szó… Nagyon nehéz ezeket megválaszolni, de kész válaszokat úgysem kapok senkitől; „hogy mi okozza? hát ezt nem lehet tudni…”.
Az első növény, amit a Maria Treben féle könyv ajánlott a vérehulló fecskefű friss narancssárga szinű nedve volt, ezzel kell kenegetni. És most rá egy évre, a kisebb foltok teljesen elmúltak, van néhány, amely még halvány folt alakban emlékeztet a sebre, és van 2, amelyet tovább fogok kenegetni tavasszal, de tudom, hogy elmúlik. Pedig nem rendszeresen használtam, két hétig intenziven, majd ráúntam, elfelejtettem, és egy idő után hiába kerestem a sebeket, elmúltak, a növény tette a dolgát, dolgozott a bőrben, annélkül, hogy bármi jelét adta volna. Hogyne adna hitet, reményt egy ilyen esemény. Persze szerencsém is volt, nem volt súlyos a gondom. Azóta másként nézek a vérehulló fecskefűre, s általában minden gyógynövényre.
Fogalmunk sincs milyen gyógyitó erővel rendelkeznek.

U.i. Utólag eszembe jutott, hogy bizony a sebek viszkettek miközben a gyógyulás zajlott.

Tanulságos ismeretterjesztés a test működéséről, úgy, hogy figyelembe veszi a lelki működést is. Nem szeretem a szélsőséget, azt sem, ha valaki, kizárólag egyik vagy másik oldalt képviseli, és valahogy ilyen a világ, nem lehet csak feketén vagy fehéren látni, érdemes lehet egy-egy testi tüntetet más perspektívából is megvizsgálni a gyógyulás érdekében. A szerző ebben a lavírozásban kiváló volt, amellett, hogy hihető is az általa tapasztalt és levont következtetés, figyelemmel arra, hogy maga is a tudományos megalapozásból indult az elvont és megfoghatatlan irányába.

(Személyes megjegyzés: milyen érdekes, hogy mire a könyv végére értem én magam is influenaszerű tüneteket produkálok… Azt hiszem itt a remek alkalom, hogy máris megpróbáljam a gyakorlatba ültetni a könyvben ajánlott módszereket a mielőbbi javulás reményében. :))