Empátia 15 csillagozás

A beleélés lélektana
Buda Béla: Empátia Buda Béla: Empátia Buda Béla: Empátia Buda Béla: Empátia

Minden ​emberben megvan az a képesség, hogy a másik lelkiállapotába – érzelmeibe, gondolkodásmódjába, beállítódásaiba – beleélje magát. Voltaképpen így érthetjük meg igazán egymást, így tudjuk meg, hogy a másik mit érez, mire vágyik, mi nyugtalanítja. A pszichológusok empátiának – beleélésnek nevezik ezt a képességet, amely az emberi kommunikáció olyan jelzéseinek érzékeny felfogásával és feldolgozásával jön létre, amelyekre a mindennapi emberi érintkezésben alig fordítunk figyelmet.
Az empátia pszichológiatörténeti előzményeire, leírására és magyarázatára Buda Béla új, mind elméleti, mind gyakorlati vonatkozásban használható koncepciót dolgozott ki. Foglalkozik az empátiás beleélés jelentőségével a szülő és a gyermek életében, a felnőttek társas viszonyaiban, a formális szervezetekben (vezetők és beosztottak viszonyában) és az intim kapcsolatokban. Külön fejezetben ír az empátia jelentőségéről a művészetekben, a pszichoterápiában és a pszichiátriában.
Kiadványuk sok… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Károli Könyvek - Monográfia

>!
L'Harmattan, Budapest, 2012
404 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632366357
>!
Urbis, Budapest, 2006
348 oldal · puhatáblás · ISBN: 963970606X
>!
Ego School, Budapest, 1998
352 oldal · ISBN: 9630432102

3 további kiadás


Enciklopédia 67


Kedvencelte 1

Most olvassa 7

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

>!
Ross P
Buda Béla: Empátia

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Nehéz dolog ez.
Feléleszteni magunkban mások érzéseit tudatos odaigyelés és koncentrált erőfeszítés által?
És végülis mit ad? Emberi kapcsolatokat?
Meh, a monitor mögül pötyögni sokkal kevesebb macera.

>!
Emmi_Lotta IMP
Buda Béla: Empátia

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Mindenkinek el kellene olvasnia. Ha ennek megfelelően tudnánk viselkedni, akkor nem lenne egymással szemben annyi türelmetlenség, agresszió.

>!
Gondolat, Budapest, 1980
346 oldal · ISBN: 9632808789
>!
Gelso P
Buda Béla: Empátia

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

nekem egy kiselőadást kellett készítenem belőle az egyetemen pszichológiából, tetszett, tényleg olvashatnánk többen – talán hozzátenne a tolerancia, fegyelem, figyelem, mások iránti megértés terén a személyiségünk fejlesztéséhez…

4 hozzászólás
>!
BZsofi +SP
Buda Béla: Empátia

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Érdekes könyv, de nekem többnyire nagyon tömör volt (hiszen szakkönyv), bizonyos fejezetek viszont (pl. Az empátia kommunikációs alapjai) nagyon olvasmányosak.

>!
Turdus_Merula
Buda Béla: Empátia

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Milyen gyakran halljuk a hétköznapi életben, hogy az emberek „lehetnének egy kicsit empatikusabbak", nos a könyvből kiderül, hogy ez sajnos nem is olyan egyszerű, és nem is mindig az egyénen múlik. Buda Béla az empátiát szinte minden aspektusából megvizsgálja, ezért igen átfogó képet kapunk az empátia természetéről, kialakulásáról, jelentőségéről. Többszempontú, nagyon alapos és tömör szakirodalom. Én egy szuszra olvastam végig, a végén az információdömping pedig már majdnem szétfeszített :)

>!
szikszai_2 P
Buda Béla: Empátia

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Ez a könyv alapmű az emberi kapcsolatok megértéséhez. Mindenkinek el kellene olvasni, mert akkor ez a világ nem lenne ilyen durva és brutális. Empátiával sok probléma megoldható.

>!
a_maya
Buda Béla: Empátia

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Alapmű. Néha nagyon nehéz volt követnem, ez tényleg nem az az amerikai típusú „százszor is a szádba rágom” könyv. Újra fogom olvasni, mindenképpen.

>!
Judit_Prehalek
Buda Béla: Empátia

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Nagyon hasznos tankönyv volt kommunikáció és onkopszichológia tételekhez.Vizsgák után újraolvastam,mert annyira tetszett,hogy „stresszmentes” aggyal is el akartam olvasni.Valójában azóta is mindig kéznél van a polcomon,nagy segítséget nyújt a hétköznapi interakciókban.


Népszerű idézetek

>!
Carmilla 

A tanárnak adnia kell magából személyest, egyedit, a tanulóknak szóló közléstartalmú jelzéseket ahhoz, hogy kapcsolódni tudjanak hozzá. Reagálnia is kell arra, ami a tanulóban egyedi, sajátos.

230. oldal, Az empátia jelentősége a pedagógiai munkában és a gyermeknevelésben (Gondolat, 1978)

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Kapcsolódó szócikkek: diák · tanár
>!
Carmilla 

(…) Nem egybehangzóak az eredmények, de a legtöbb vizsgálat az introvertált típust tartja jobb empatizálónak, noha az általában kevesebb kapcsolatot tart fenn.

164. oldal, Az empátiás képesség problémái - az empátia személyiséglélektani feltételei (Gondolat, 1978)

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Kapcsolódó szócikkek: kapcsolat
>!
Carmilla 

    A vezetői munkakörrel kapcsolatos vizsgálatok, megfigyelések arra mutatnak, hogy a vezető empátiája általában csökken a munkakörben eltöltött idővel párhuzamosan, miközben egyre erősödik az önbizalom, és az a tudat, hogy a vezetés feladatait a személyiség el tudja látni.

215. oldal, Empátia a vezetésben (Gondolat, 1978)

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Kapcsolódó szócikkek: önbizalom · vezető
>!
Carmilla 

Freud a terapeuta fő feladatának azt tartotta, hogy tükröt jelentsen a beteg számára az önmegismeréshez.

33. oldal, Az empátia fogalmának kialakulása és fejlődéstörténete (Gondolat, 1978)

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Kapcsolódó szócikkek: Sigmund Freud · terapeuta
>!
Carmilla 

(…) A hiányos pszichológiai kulturáltságú közösségek mereven követelik a konformis viselkedést, és büntetnek minden elhajlást, súlyos konfliktusokat élnek át, amelyeknek áldozatai vannak, és amelyek nagyon nehezen oldódnak fel.

294. oldal, Az empátia mentálhigiénés szerepe és pszichopatológiája (Gondolat, 1978)

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Kapcsolódó szócikkek: konformizmus · közösség
>!
Carmilla 

    Minden ember, aki öngyilkossági gondolatokkal foglalkozik vagy öngyilkossági kísérletet tesz, egészen különleges és egyedi problémák hatása alatt áll, és sajátos módon dolgozza azokat fel magában. Ezért is kell megértéséhez az érzelmi ráhangolódás. Ha az orvosban nincs kellő empátia, az ilyen eseteket nem veszi észre.

251. oldal, Az empátia az orvoslásban és a pszichológiai munkában (Gondolat, 1978)

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Kapcsolódó szócikkek: empátia · orvos
>!
Carmilla 

(…) Az empátia tehát nem egyszerűen abban nyilvánul meg, hogy valaki automatikusan többet fog fel a másikból. Inkább abban, hogy a másikra jobban figyel, tovább igyekszik fenntartani a kommunikációt vele, gondolatban, fantáziában többet foglalkozik a másikkal, hajlandó a másik embert érdekes és fontos problémának tekinteni.

212. oldal, Empátia a vezetésben (Gondolat, 1978)

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Kapcsolódó szócikkek: empátia
>!
Carmilla 

(…) Konrad Lorenz, az etológia egyik megalapítója a mozdulattal kapcsolatban amely szerinte nem fajspecifikus (legalábbis erre mutat Lorenz kedvenc mutatványa, amelyet Budapesten tett látogatása során megfigyelhettünk a televízióban is: bemegy az oroszlánketrecbe, és demonstrálja, hogy a rátámadó állat meghunyászkodik, ha ő felveszi a megadás testtartását), egész filozófiát alakított ki. Szerinte az emberi agresszió veszélyessége éppen amiatt nagy, hogy az emberben hiányzik az agressziót megállító veleszületett gátló mechanizmus, az embernek hiába adja meg magát az ellenfele, a destrukciót ezzel nem tudja megállítani.

105. oldal, Az empátia kommunikációs alapjai (Gondolat, 1978)

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Kapcsolódó szócikkek: agresszió · Konrad Lorenz
1 hozzászólás
>!
Carmilla 

Általában beszünteti az empátiás képességet a közérzet romlásával, fájdalommal vagy funkciózavarral járó betegség. A rossz közérzet, a fizikai szenvedés, vagy a funkciózavar okozta kényelmetlenség a belső figyelem olyan hányadát köti le, hogy az empátiához szükséges figyelemre nem marad elég energia. Ilyen helyzetekben a személyiség különben is időszakosan gyermekesebbé válik (szaknyelven ezt úgy mondják: regresszióba kerül, vagyis olyan állapotba, amely a személyiségfejlődés korábbi szakaszaiban volt helyénvaló, a jelenlegi állapotban már meghaladott, és inkább segítséget igényel, átadja magát más kapcsolatoknak, kevésbé igyekszik az egyenrangú viszonyt, az „adok” és a „kapok” egyensúlyát fenntartani. Az egész külvilág ilyenkor különben is kevéssé érdekli az embert.

159. oldal, Az empátiás képesség problémái - az empátia személyiséglélektani feltételei (Gondolat, 1978)

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana

Kapcsolódó szócikkek: betegség · empátia · figyelem · szenvedés
>!
Carmilla 

Néhány éves külföldi tartózkodás után általában mindenki megváltozva, több empátiával tér haza, természetesen csak akkor, ha átadta magát az idegen kultúrának, és nem honfitársai között, a saját nyelvi közösségében élt. A napjainkban mind gyakoribb hosszas külföldi tartózkodás is tehát az empátiás képesség általános fejlődésének irányába hat.

158. oldal, Az empátiás képesség problémái - az empátia személyiséglélektani feltételei (Gondolat, 1978)

Buda Béla: Empátia A beleélés lélektana


Hasonló könyvek címkék alapján

Gary Chapman: Egymásra hangolva
Thomas Gordon – Noel Burch: Emberi kapcsolatok
Bagdy Emőke – Bishop Beáta – Böjte Csaba – Rambala Éva: Hidak egymáshoz
Rambala Éva: Az erőszakmentes kommunikáció alapjai
Kevin Leman: Szexre hangolva
Molnár Ágnes: Márti-mesék
Csóka Ildikó (szerk.): Gyógyszerészi kommunikáció
Michele Borba: Szelfimánia
Joanna Faber – Julie King: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje – kisgyerekes szülőknek
Empátia