Fahajas ​boltok 52 csillagozás

Bruno Schulz: Fahajas boltok Bruno Schulz: Fahajas boltok

„Hát ​nem itthon vagyunk, ismerős, meghitt terepen?
Schulz tudta, amit mindenki tud (tud és elfelejt), de akkor, túlzón szólva, csupán Gombrowicz és Kafka tudott, hogy 'bármi megtörténhet'. Nem, ezt most rosszul mondom, ezt minden nagy író tudja, sőt azt hiszem, ebben áll a nagysága, ebben a mindenben, a képlékeny Ovidiustól a szigorú Flaubert-ig.” /Esterházy Péter/

„… minden évben elolvasom a lengyel Bruno Schulz Fahajas boltok című könyvét.” /Bohumil Hrabal/

„Az 1942-ben a drohobicsi gettóban meggyilkolt galíciai zsidó, az aprótermetű rajztanár és fölülmúlhatatlan művész, Bruno Schulz csupán kötetnyi irodalmi művet hagyott maga után, mely annyira eredeti, hogy egyetlen olvasat sem birkózhat meg egyedül vele, és elég jelentős ahhoz, hogy írója világirodalmi rangját biztosítsa” – írja Schulzról Karl-Markus Gauss.
Most közreadott Schulz-kötetünk – mely magyarul mindezidáig a legteljesebb kiadás Schulz életművéből – eme eredetiség megtapasztalását teszi… (tovább)

Eredeti cím: Sklepy cynamonowe

Eredeti megjelenés éve: 1934

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kiseurópa Jelenkor

>!
Jelenkor, Budapest, 2016
548 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636765781
>!
Jelenkor, Budapest, 2016
548 oldal · ISBN: 9789636766375 · Fordította: Galambos Csaba, Kerényi Grácia, Körner Gábor, Körtvélyessy Klára, Reiman Judit
>!
Jelenkor, Pécs, 1998
388 oldal · keménytáblás · ISBN: 9636761302 · Fordította: Reiman Judit, Körtvélyessy Klára, Körner Gábor, Kerényi Grácia, Galambos Csaba · Illusztrálta: Bruno Schulz

Enciklopédia 7


Kedvencelte 8

Most olvassa 14

Várólistára tette 90

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Bruno Schulz: Fahajas boltok

A gyermekkor olyan alapanyag, ami minden írónak rendelkezésére áll. A kérdés, hogy mit hoz ki belőle. Amit Schulz alkotott, az semmi máshoz nem fogható: metaforák fullasztó dzsungele, mágikus, abszurd szféra, ahol az apa hol megszállott madárbolond, hol deli tűzoltó, hol szegény haldokló (sőt időnként és újra meg újra: halott). Itt az utcák és terek képlékenyek, mint a gyurma, a színek tapinthatóak, az idő pedig kifolyik az ujjaink közül. És mindez minden látszólagos idegenségével együtt mégis lüktetően személyes. Egy külön világ: varázslatos, groteszk és elviselhetetlen. Épp ezért ellenáll annak, hogy a szokásos módon olvassuk – ebbe a könyvbe bele kell költözni.

És tudjátok, ha arra gondolok, hogy 1942-ben jött egy árja senki, és egy lövéssel kioltotta ezt a páratlan világot, ordítani támad kedvem. Ez az árja senki talán éppen arra gondolt, miközben hadonászott a pisztolyával, hogy ő most a kultúrát őrzi. Azt a kultúrát, ami bolha betört lábkörme ahhoz képest, amit Schulz a reggeli kávé előtt a kisujjából ki tudott rázni. Azt a kultúrát, amit azért kellett szögesdróttal körbezárni jó alaposan, mert különben mindenki látta volna, hogy egy málladozó, penészes betonkocka csak az egész, telefirkálva agybeteg jelszavakkal. Azt a kultúrát, ami valójában csak a kultúra hiánya – ennélfogva hamisítatlan, vegytiszta frusztráció.

26 hozzászólás
dacecc>!
Bruno Schulz: Fahajas boltok

Van valami az apákkal. Rendre olyan művekre bukkanok, amelyekben az apa személye van a középpontban, akit megpróbál valahogyan megfejteni az író. Az anyák, főleg gyermekkorunkban talán annyira magától értetődő burkát képezik az életünknek, hogy azonosságot érzünk feléjük, nincs meg a kellő távolság az analizálásukhoz. Ellenben az apákkal, akik csak külső szemlélői a születésnek, és akik így fontos vonatkoztatási pontként szolgálhatnak önnön helyzetünk kiértékelésére, mert egyszerre közeli és távoli személyek.

Shulznál is gyakori főszereplő az édesapa, aki hol ilyen, hol olyan formában jelenik meg, ha épp nem halott az adott történetben. Karaktere a zsenialitás és az őrültség jegyeit is magán hordozza, ezek keveredésének köszönhető, hogy rendkívül sokoldalúan ábrázolt figura. A világ flexibilis, élettel telített. Sajátos fizikai szabályok lengik be a város házait, piacterét.

Eleinte hajlamos voltam összekeverni a gyermeki perspektívával a meseszerű ábrázolásmódot, de sokkal több annál. Az elbeszélések mindegyike tartalmaz valamiféle kettősséget, a gyermek optimizmusa és a felnőtt bölcsessége keveredik bennük. Ez az írásmód, és a szimbólumok tudatos, kiterjedt használata izgalmas kirakóssá teszi a történeteket, ívet ad nekik. Annyira egyedi, érzékeny, és tágas az összes írásnak a világa, hogy az olvasó szándékosan behunyja a szemét, hogy eltévedhessen benne. Olyan kötet ez, amit biztos, hogy még gyakran előveszek, abszolút kedvenc lett.

2 hozzászólás
giggs85 >!
Bruno Schulz: Fahajas boltok

Ha röviden akarnám jellemezni Bruno Schulz-ot, azt mondhatnám, hogy egy Krasznahorkai Lászlóba oltott Franz Kafka egy jó adag összehasonlíthatatlanul egyéni ízzel fűszerezve. Az általa használt nyelvezet maga a költészet; a kritikusok a legnagyobbakkal helyezik egy polcra – idehaza azonban szinte teljesen ismeretlen. Mindez annak ellenére igaz, hogy az elmúlt évtizedekben már több válogatáskötet jelent meg tőle (többek között már Fahajas boltok címmel is, ugyanazzal, mint a most bemutatandó kötet), ám úgy néz ki, hogy a szélesebb tömegek nem figyeltek fel rá. Ezt talán az magyarázza, hogy a zsidó származású lengyel író olyat alkotott, aminek, kis túlzással, nincs párja a világirodalomban, így nincs honnan szeretni, honnan ismerni. Bár ez a könyv sokszor nehezen érthető, sokszor nehezen befogadható, de ha nem veszitek kézbe, garantáltan szegényebbek lesztek egy maradandó intellektuális élménnyel.

Bruno Schulz apró termetű, csúf kisvárosi tanár volt, akinek műveit szinte senki nem ismerte. Az Osztrák-Magyar Monarchiában született, és a mai Ukrajnához tartozó városkájában élte le egész életét. Sodródott a történelemmel, mint megannyi sorstársa: Drohobycz a II. világháború során előbb német, majd szovjet, majd megint német megszállás alá került, és az íróval egy utcai hajtóvadászat során végeztek. Talán ebből is látszik, hogy az élete már alapból megérne egy alaposabb elemzést, de most inkább a művészetéről írnék.

A lengyel szerző egy sokszorosan elvesz(t)ett, különös, furcsa világba merül alá: a rég letűnt Monarchia időszakába, gyermekkora élményei és alakjai közé, ahol semmi nem állandó, és ahol minden létezés feloldható – és fel is oldódik. Itt nincs cselekmény (vagy ha van, nem igazán fontos); itt, ebben a barokkos hosszúságú mondatokkal életre keltett városi dzsungelben főleg színek, ízek, formák vannak; metaforák burjánzanak és sorra nyelik el a régi alakokat, épületeket, utcákat, hogy egyre újabbakat és újabbakat hozzanak létre. Ez egy képlékeny, folyamatosan változó világ, és ez az örökös mozgás nemcsak a felszínen megy végbe (egyes alakok elő-, illetve eltűnésével, racionálisan pontosan megmagyarázható módon), hanem az egész struktúrában; itt, egyetlen perc alatt tűnhetnek el (a szó szoros értelmében) utcák, üzletek, emberek, városrészek; de akár formák, színek, anyagok, napszakok is, hogy valami előre soha nem sejthetőnek adják át a helyüket.

Schulznál, Kafkához hasonlóan, rendkívül fontos szerepet tölt be az apa, akinek alakja egyben tartja a történeteket. Csak nála nem egy félelmetes, mindenen uralkodó zsarnok, hanem egy többnyire (hisz ő is változik folyamatosan) öreg, törékeny, kicsit bolond, kicsit különc öregúr, aki nemcsak az Istenével perlekedik (aki emiatt egy éjszaka meg is látogatja őt a maga félelmetességében és emberfelettiségében), hanem folyton folyvást meghökkenti környezetét. Egyszer nekiáll madarakat gyűjteni, hogy az egész ház egy óriási madártanyává váljon, és ebben az ornitológiai kakofóniában maga is lassan átváltozzon egy kivénhedt, összeaszott keselyűvé; máskor meg egyfajta őrült tudósként értekezést tart a próbabábukról és a Teremtés természetéről a meghökkent szolgálóknak.

Bruno Schulz műve, a Fahajas boltok egy korszakos, és minden bizonnyal megismételhetetlen műremek, amelyik sokadik alkalommal kerül a magyar olvasók elé, és bízom benne, hogy ezúttal nagyobb hullámokat vet, mint eddig (de érzékletesen le tudná írni a lengyel ezeket a hullámokat!), és ha unikumként is, de ismertté válik az olvasni szeretők körében.

2 hozzászólás
sztimi53>!
Bruno Schulz: Fahajas boltok

Bruno Schulz olyasmit írt, amilyet még nem olvastam. Azt mondjátok Kafka, igen, de mégsem. Nem csupán az írás leírhatatlan szépsége ragad magával, hanem ez a semmiből jövő, semmibe tartó látomásos kavalkád, mert történetnek nem merném nevezni, ami nem szól semmiről, de mindenről szól, ami nem függ össze, de néha mégis összefut, a szereplők feltűnnek, eltűnnek, felbukkannak, átalakulnak, élnek-halnak. Nincs idő, sem időrend, minden képlékeny. Álom és valóság, metamorfózisok sokasága, képek, szagok, ízek ostromolnak, meg napszakok, évszakok. De micsoda évszakok azok! Adott az Apa, a Fiú, szentlélek helyett meg ott a félelmetes, ünneprontó Adela alakja. Megigézett, de akkor miért haladtam oly lassan, mi taszított el a lapoktól? És mivel vonzott vissza mindannyiszor magához?

olvasóbarát>!
Bruno Schulz: Fahajas boltok

„…a színek egy oktávval mélyebbre szálltak, a szoba félhomállyal telt meg, mintha a tenger mélyéről jönne a fény…”

„S míg alant minden fellazult és semmivé lett ebben a halk kavarodásban, a gyors bomlás pánikjában, fönt megmaradt és egyre magasabbra nőtt az alkonypír hallgatag riadója, s milliók halk, csengő csiripelése remegett benne….”

Vannak az ember életében olyan kötetek, amelyekre sokáig emlékezik, közéjük felsorakozott most nálam Bruno Schulz műve is. Az alkotás teljessége nála a képzőművészetben és az irodalomban valósul meg. A valóság mitizálása az, amit tökéletesen megvalósít. „Az eredeti szó a fény értelme körül keringő tünemény volt, maga a nagy, egyetemes egész.”
Történet helyett csodaszép mondatok és különös hangulatok várnak ránk az írásaiban, időt kell rájuk áldozni, csak úgy működnek. Egészen egyedi és különleges, ahogyan az irodalmi műveiben is színekkel festi, álmodja meg a hangulatot.
A Fahajas boltok és a Szanatórium a homokórához című fejezetekben inkább novellák, rövidebb írások olvashatók. Ezeket követik az Elbeszélések és a Függelék.
A legjobban a Tavasz című írása tetszett. „Mert a tavasz nem más, mint a mesék feltámadása.”
„Körülöttem színes ceruzák és gombfestékek hevertek a padlón, isteni színek, frissességet lihegő azúrok, a csodálkozás végső határáig tévedt zöldek.”

Jól szerkesztett a Jelenkor kiadónál 1998-ban megjelent, második, javított kiadás, amelybe beszerkesztették Schulz önvallomását, leveleket, interjúkat, életrajzi jegyzeteket és még Esterházy Péter Az anyag dicsérete avagy a nagy-drohobicsi rém-üldözés című írását is. „ Ha igazmondással kívánnék port hinteni a szemetekbe, azt mondanám, Schulz dekonstruál. Mindenesetre szétszedve teremt. Az irodalom azért lehetséges, olvashattuk valahol, mert a világ még nem kész. Schulz rémülete a kész-től való (jogos) rémület. Ez az alapja metafizikus komédiájának."

„A művészet egyébként nem oldja fel teljes egészében a titkot, az végül is megfejtetlen marad.”

Zsuzsi_Marta>!
Bruno Schulz: Fahajas boltok

A holokauszt áldozatává vált, mindössze 50 évet élt lengyel író, grafikus Bruno Schulz összes elbeszélését olvashattam ebben a kötetben, mind mély nyomot hagyott bennem, hatással voltak rám. Schulz kiválóan írt. Magával ragadó stílusa, csodálatos leírásai: napszak, táj, utcarészlet, kiváló jellemábrázolás teszi teljessé ezeket az elbeszéléseit. S ezek mellett nagyon szép grafikái kerültek a könyvbe, tehetségét alátámasztva.
Valamennyi történet főszereplője az egzaltált, már-már az őrültség jeleit mutató édesapja, Jakub, mellette a háztartási alkalmazott, Aleda személye tér vissza minden elbeszélésben, praktikus, kemény, határozott jellemével. Számomra többnyire nyomasztó volt a légkör, amit Schulz a kis Jozef sajátos, gyermeki perspektívájából elénk tárt: színek, hangok, hangulatok és a világ értelmének keresése. Szürreális, szimbolikus egyszerre.
A címadó Fahajas boltok, Dodo, Edzio érintettek meg leginkább, az ember ("befalazott" Dodo), az egyszerű ember elvágyódása, az élet értelmének keresése.

Meghatódva olvastam az első oldalakon egykori gimnáziumi rajztanárom, Gellér B. István grafikusművész nevét, aki a könyv borítóját tervezte. Szeretettel gondolok tanár úrra!

Meghatározó élményt nyújtott a kötet olvasása, Bruno Schulz tehetséges író, grafikus magával ragadó, megindító elbeszélései igazi olvasmányélményt jelentenek.
„Az egész voltaképp nem más, mint egyetlen nagy, énekekből, fejezetekből és rapszódiákból álló, a ház alvó lakóira osztott történet. Amikor az egyik abbahagyja és elhallgat, másvalaki folytatja helyette, és így vándorol ez az elbeszélés ide-oda, nagyívű epikai fordulatokkal, miközben az emberek ott hevernek a ház szobáiban tehetetlenül, mint valami nagy, süket mákgubó rekeszeibe zárt mákszemek, és e lélegzetvételből növekszik tovább, a hajnal felé.” (Edzio, 289.oldal)

5 hozzászólás
n P>!
Bruno Schulz: Fahajas boltok

Mint egy Chagall kép, gondoltam olvasás közben.
Aztán olvastam valahol, hogy más is erre a „látomásra” jutott. Olyan, hogy csak nézed az értésre várva, minden részletét megfigyeled, de nem biztos, hogy közelebb jutsz hozzá. Fennkölt és megfoghatatlan költészet. A mondatok során csak úgy futott a szemem, faltam a sokszor megérthetetleneket is, de ez egyáltalán nem zavart. Annyira szépen szóltak a szavak (s nekem ez fontos, hogy szépen szóljanak), hogy a „mit mond” már nem is volt mindig lényeges, maradt a „hogyan mondja”. Van ilyen, hogy a szépség felülmúlja a tartalmat, hogy a közlés módjában, milyenségében a valódi mondanivaló csak később kerül felszínre. Nálam ez máskor, máshol is így van, s itt emiatt még közelebb volt minden. Idő kell mindenhez, s újragondolás. Schulz, aki se termetében, se megjelenésében nem vonzotta az emberek tekintetét, inkább furcsa pillantásokat kaphatott, belső világának gazdagságát mutatja itt meg. De jó, hogy ezt megtette! Mégha nem is értettem mindig őt, őérte, őmiatta nem hagytam fel a könyv elolvasásával. Schulz világképe még hiányos, nem is akarja, hogy egy kész világban éljünk, ő hozzá akar még tenni, még fel akar tárni, még elő akar idézni. Még kell, hogy egy őszi napfény ne csak lágymeleget jelentsen, hanem a szirmok szirmát, a „pompás füstös és mézszínű mennyboltot”. Barna fahéj illatát, megsárgult díszletek között. Úgy, mint amikor melegségre vágyó kezeddel még szorosabban fogod a teásbögrédet, mintegy próbára téve ujjaid forróságtűrését. Szinte „diadalt” éreztem amikor az utolsó lapoknál tartottam. Két okból is. Egyrészt, mert minden könyvnyitásnál újra és újra el tudta hitetni velem (és én hagytam), hogy menjek vele még tovább ebben a bolyongásban. Másrészt azért, mert irodalmi remekművet tarthattam a kezemben hosszú éjjeleken át. S bármennyire is tűntek tébolynak, kétségbeesett útkeresésnek szavai, bennem megtalálta a helyét

1 hozzászólás
Amadea>!
Bruno Schulz: Fahajas boltok

Nem sokat (vagy inkább semmit se) tudtam Bruno Schulzról, mielőtt levettem a könyvtári polcról ezt a könyvet, csak annyit, hogy pár ember, akinek megbízom az ízlésében, elismerően nyilatkozott róla, és merem állítani, hogy most se tudok róla sokkal többet, ami a tényeket illeti. A belső világáról már annál inkább.

Olyan ez a szöveg, mint egy… folyó. Vagy inkább labirintus, rengeteg átjáróval, tükörteremmel, a semmibe nyíló ajtókkal, a kinézetüket állandóan változtató szobákkal. Felesleges ellene küzdeni, a koherens cselekmény korhadt csontváza után kapirgálni benne, mert nincs ilyenje. Olyan, mint egy álom, ahol egyik snittből a másikba lebegünk, tehetetlenül sodródunk és csak reménykedhetünk, hogy a piskáló figyelem lángját nem veszítjük el. Egyszerre a mágikusan ősi és a gyermeki fantázia végletekbe tartó szintézise. Egyben fogyasztva rettenetesen fárasztó ezeket a burjánzó mondatborostyánokat olvasni, szemenként kell morzsolgatni őket, ha nem akarunk visszapattanni róluk és mérgesen a kapun kívül toporogni.

Nagyon régen olvastam ilyen magával ragadó mondatáradatot, amíg nem került a szemem elé, el is felejtettem, mennyire hiányzik. Gyönyörűség volt elmerülni benne, erőlködni se kell a megértéséhez, annyira magába tud rántani, csak néha szusszanni kell egyet, mert több mint 500 oldal még a legjobbakkból is sok tud lenni.

Chöpp >!
Bruno Schulz: Fahajas boltok

Végig nagyon ambivalens voltam a könyvvel. Önkéntelenül is összehasonlítottam Proust-tal és Rilke-vel. Az összehasonlításból nem jött ki értékveszteség nélkül – mint ahogy az a csillagozásból is kitűnik. Ugyanakkor elismeréssel adózom annak a varázslatnak/álomnak/csodának az oltárán, amit teremtett – néhol, és nem is kevés helyen –, a tartalmat majdhogynem agyonnyomó cikornyás fogalmazása ellenére. Félreértés ne essék, túlnyomó többségben örömömre szolgált a túldíszített, már-már barokkos fogalmazás (bár Rilkének némiképp ez is jobban állt).

abcug I>!
Bruno Schulz: Fahajas boltok

Lassan, szépen, oldalanként és szavanként olvastam, mint a verseket. Egy elveszett világ és egy elveszett korszak elveszett népének nagy zsenije volt Bruno Schulz. Semmi nem úgy működik itt, mint ahogy azt novelláktól, elbeszélésektől várná az ember. Türelem kell hozzá, mint az Ulysseshez, mint Prousthoz és Woolfhoz. És akkor beenged. Ezeken a kisvárosi utcákon minden lehetséges. Egyszercsak éjszaka lesz, a sétány, amelyen életed minden napján gyalogoltál, hirtelen másfelé vezet, és bár felismered még így is, hol jársz, nem tudod, hogyan juthatnál haza. Álom és értelem egymásba tetsző határvidékén játszódnak ezek az írások. Érdekes módon a novellákon túl, még a függelékben is – már ami abból Schulz szövege. Az európai próza nagy korszakának kincse minden egyes mondat.

A Szláv Textus Schulz-sorozatát melegen ajánlom hozzá. Pl. ezt: http://szlavtextus.blog.hu/2013/11/08/drohobicsi_seta_b…


Népszerű idézetek

Kuszma>!

Így vándoroltunk anyámmal a tér két napsütötte oldalán, kettétört árnyékunkat magunk után húzva minden házon, mint a billentyűkön.

10. oldal, Augusztus

3 hozzászólás
Kuszma>!

Miközben mindennapi életünkben a szavakat használjuk, elfeledkezünk arról, hogy azok ősi, öröklétű történetek fragmentumai, és mi, barbárok módjára, istenszobrok cserepeiből építünk hajlékot magunknak.

504. oldal, A valóság mitizálása

Kuszma>!

És midőn végre-valahára, nesztelenül surranva szekrénytől szekrényig, darabonként mindent megtalált, és befejezte öltözködését a bútorok közt, amelyek némán, idegenül tűrték meg őt, midőn végre elkészült, és ott áll indulásra készen, kezében a kalappal, zavar fogta el, hogy az utolsó pillanatban sem talált rá a szóra, mely feloldotta volna ezt az ellenséges hallgatást, és lemondóan, lassan, lehorgasztott fejjel elindult az ajtóhoz – miközben az ellenkező irányba – a tükör mélyébe – a nem létező szobák kihalt során – örökre hátat fordítva ráérősen távolodott valaki.

81-82. oldal, Karol úr

Kuszma>!

A szót rendszerint a valóság árnyékának, tükörképének tekintjük. Helyesebb volna ennek ellenkezőjét állítani: a valóság a szó árnyéka. A filozófia voltaképpen filológia, a szó mélyreható, alkotó vizsgálata.

506. oldal, A valóság mitizálása

2 hozzászólás
Zálog>!

Júliusban apám fürdőre utazott, s anyámmal és bátyámmal otthagyott engem a fehéren izzó, szédítő nyári napok kényére-kedvére. A fénytől aléltan lapozgattunk a vakáció óriási könyvében, amelynek minden lapja lángolt a ragyogásban, a lapok alján pedig émelyítően édes aranykörtebél gyűlt össze.
Adela úgy jött meg a fénylő reggeleken, akár Pomona perzselő nappalok tüzéből, s kiöntötte kosarából a nap tarka pompáját – csillogó, áttetsző héja alatt levektől duzzadó cseresznyét, titokzatos, fekete meggyet, melynek illata túlszárnyalta ízének ígéretét; sárgabarackot, mely aranyszínű húsában hosszú délutánok esszenciáját tartogatta, s a gyümölcsök e tiszta poézise mellé kirakott pár, erőtől s tápláló fluidumoktól dagadozó, borjúborda-klaviatúrájú húsdarabot, zöldségek hínárját, megannyi élettelen lábasfejűt és medúzát – az ebéd még kiforratlan, meddő ízű nyersanyagát, vegetatív és tellurikus, vad mezőillatú kellékeit.

1. oldal

Kuszma>!

Sok szó esett a könyv destruktív tendenciáiról. Meglehet, hogy bizonyos általánosan elfogadott értékek szerint csakugyan így van. Ám a művészet az erkölcs előtti mélységekben operál, azon a ponton, ahol az érték még csak születőben van.
A művészet, mint az élet spontán megnyilatkozása, feladatokat szab az etikának – és nem fordítva. Ha a művészet csak azt igazolná vissza, amit már egyébként is megállapítottak – teljesen fölösleges volna.

517. oldal, Bruno Schulz Stanislaw Ignacy Witkiewiczhez

Kapcsolódó szócikkek: művészet
9 hozzászólás
dacecc>!

Nevelőnője kíséretében Bianka mindennap ugyanabban az órában végigsétál a park fasorán. Mit mondhatnék Biankáról, hogyan írjam le? Csak annyit tudok, hogy csodálatosan kiegyensúlyozott, hogy programját maradéktalanul teljesíti. Mély örömtől reszkető szívvel látom minden alkalommal, újból és újból, amint lépésről lépésre közelebb kerül lényéhez, könnyedén, mint egy táncosnő, amint minden mozdulatával öntudatlanul is magát a lényeget érinti.
Járása teljesen hétköznapi, nem mesterkélten kecses, inkább szívet melengetően egyszerű, s megreszket a szív a boldogságtól, hogy íme, lehetséges ilyen egyszerűen Biankának lenni, mindenfajta mesterkedés és erőlködés nélkül.
Egyszer rám emelte lassan a szemét, s e tekintet bölcsessége mélyen átjárt, keresztüldöfött, mint a nyíl. Azóta tudom, hogy semmi sem maradhat rejtve előtte, hogy kezdettől ismeri minden gondolatomat. E pillanattól fogva rendelkezhetett velem, korlátlanul és osztatlanul. Ezt szemhéja alig észrevehető rebbenésével vette tudomásul. Mindez szó nélkül történt, menet közben, egyetlen pillantásban.

212-213. oldal, Tavasz (Jelenkor, 2016)

Chöpp >!

Különösen egy kondorkeselyű maradt meg emlékezetemben, egy óriási, csupasz nyakú, ráncos, bibircsókos ábrázatú madár. Sovány aszkéta volt, buddhista láma, viselkedése rendezetlen méltósággal teljes, dicső nemzetségének vasfegyelmű szertartáskönyvéhez igazodó. Amint ott ült apámmal szemben mozdulatlanul, az örök egyiptomi istenségek monumentális pózában – szemén fehéres hályog, amit oldalról húzott pupillájára, hogy teljesen fennkölt magányának kontemlációjába zárkózhasson –, kőből faragott profiljával szinte apám bátyjának látszott.

36. oldal

Chöpp >!

Az ősz – a lélek sóvárgása az anyag, a valódiság, a határok után.

446. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ősz
1 hozzászólás
Zálog>!

Ott, a padlások és tetők felperzselt, sokgerendás erdejében indult elfajzásnak és buja erjedésnek a sötétség. Ott tartották első feketemiséiket a fazekak, ott kezdődtek azok az üresen fecsegő összejövetelek, azok a hadrikáló poharazgatások, a palackok és butéliák bugyogása. Mígnem egy éjjel a roppant zsindelyes térségek alján felsorakozott a fazekak és üvegek sűrű, tömött hadsora, és hatalmas, zsúfolt tömegével elárasztotta a várost.

120. oldal Vihar


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Sławomir Mrożek: A perverz és más történetek
Franz Kafka: Az átváltozás
Örkény István: Bevégzetlen ragozás
Stefan Zweig: Ámok
Andrzej Szczypiorski: A szép Seidenmanné
Sławomir Mrożek: Ketchup
Örkény István: Tóték
Jill Marie Landis – Robert Crais – James Twining – Władysław Szpilman: Összetört szívek szállodája / A kétperces szabály / A dupla sas / A zongorista
Witold Gombrowicz: Ferdydurke
Friedrich Dürrenmatt: A bíró és a hóhér