A ​mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek 74 csillagozás

Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

Az elmúlt évtizedekben a „racionalista” beállítottságú pedagógusok és pszichológusok úgy vélték, hogy a mesék ijesztő és kegyetlen motívumai ártalmasak a gyermeki lélek fejlődésére, ezért támadták és akadályozták a mesék eredeti, népi, „hagyományos” fogalmazásban való megjelenését. Bruno Bettelheim gyermekpszichológus a mesék részletes elemzése során bemutatja, hogy a felnőtt ésszel ijesztőnek és kegyetlennek tűnő mesemotívumok milyen módon vesznek részt a gyermek lelki „anyagcseréjében”, és hogyan segítenek megoldani a valóban ijesztő konfliktusokat, melyek lélektani megértése és feldolgozása nélkül a gyermek nehezen válhat kiegyensúlyozott, ép lelkű felnőtté.

Eredeti megjelenés éve: 1976

Tartalomjegyzék

>!
Corvina, Budapest, 2020
384 oldal · ISBN: 9789631367003
>!
Corvina, Budapest, 2018
348 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631364859 · Fordította: Kúnos László
>!
Corvina, Budapest, 2013
348 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631360189 · Fordította: Kúnos László

6 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 6

Most olvassa 17

Várólistára tette 84

Kívánságlistára tette 71

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Rushka>!
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

Nem értek a pszichológiához, nem tudom, szakmailag mennyire érvényesek a könyvben leírtak, de nekem nem is a pszichológia felől voltak érdekesek (és megérthetőek), hanem az irodalmi elemzés felől. Bettelheim maga szögezi le, hogy ahogy minden irodalmi mű, úgy a mesék értelmezése is végtelen, az általa használt pszichoanalitikus megközelítés csak egy a sok közül, ami egyszerre érvényes a többi nézőponttal együtt. A pszichológia hatása az irodalmi értelmezésre azonban szintén végtelen (nekem nehéz elképzelnem, hogy valaha is képes lenne tisztán különválni ez a két terület), ahol pedig összefonódik vele, mint ebben a könyvben is, nekem többnyire kerek és önmaga szabályai szerint érvényes elemzési módszer lesz, de legalábbis egy módszer a sok közül.
A népmeséknél, tündérmeséknél pedig nem hiszem, hogy lenne izgalmasabb tárgya ennek az elemzésnek: ha a mondanivalójukban van is tudatos szándék, azt mind az idő, mind a továbbörökítő mesélők a minimumra koptatták, motívumok, szimbólumok és belső képek tiszta megvalósulásává téve őket.
A könyv első fejezetei azt járják körül, miért van szükség a mesékre, illetve miért van rájuk mindenekelőtt a gyerekeknek szükségük. Védekező alapállásból születtek ezek a részek, a könyv születésekor erős volt a nézet, hogy a tündérmesék károsak, erőszakosságuk, a bennük szereplő szörnyek és negatív események károsan hatnak a gyerekekre. Bettelheim a bevezető részekben ezeket a vádakat veri vissza: a pszichoanalízis szerint a gyermeki lélekben elkerülhetetlenül vannak negatív érzelmek, szörnyűnek és elfogadhatatlannak tartott gondolatok – a mese ezeket nem létrehozza, hanem testet ad nekik, megszemélyesíti őket, történetek rendjébe szervezi őket, ahol valódi veszély nélkül valósulhatnak meg, megkönnyebbülést, megoldást adva így a gyerekeknek.
A számomra izgalmasabb és élőbb rész a könyv második fele volt, ahol a szerző jól ismert meséket elemzett a pszichoanalízis eszköztárával. Akár egyfajta önvizsgálattal is felér, hogy az ember ezekből az értelmezésekből mivel tud azonosulni, mi az, amit elfogad, és mi az, amit már soknak tart. (És igen, arra tényleg fel kell készülni, hogy ebben az értelmezési keretben mindennek, de mindennek szexuális vonatkozása van.)
Egy-két napig a könyv olvasása után úgy éreztem, azzal, hogy ennyire tudatossá tettek előttem meséket, elvették tőlem azt, hogy többé szabadon közelíthessek feléjük, és megterhelték, hogy valaha is gyerekeknek olvassam őket, de aki hasonlótól fél, tanúsíthatom, hogy a kezdeti roham elmúltával ez képes (csaknem) nyomtalanul eltűnni.

atalant I>!
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

Amikor előre lapoztam, hogy a sok jegyzet, névjegyzék és utószó között megleljem, hogy hol is ér véget az érdemi szöveg a könyvből, először megrémültem. Majd megnyugodtam. Első pillantásra a vég a 320. oldalnak látszott, amit a Loch Ness-i szörnyetegnek tulajdonítottam. Nem tagadom, kivert a víz, hiszen a South Park óta tudjuk, hogy a háromhúsz ennek a rémnek az attribútuma. Viszont a tekintetem tova siklott, és pár sor volt még a következő oldalon is, így fellélegezhettem, és nyugodtan átadhattam magam ennek az igazán nem mindennapi boncolásnak, ahol a nyugati világ meséi feküdtek kiterítve a krómszínű asztalon.
Volt itt minden, mint a vurstliban: testvérviszály, ödipális konfliktusok, kasztrációs félelem, péniszirigység… És persze amellett, hogy rá kellett döbbennem, hogy a már egyébként is tengernyi hiba közé, amelyekkel egy gyerek nevelését el lehet rontani, felvehetem a nem megfelelő mesék olvasását, még azt is megtanultam, hogy a világon aztán tényleg mindennek a mozgatórugója a szex. Még ezeknek a (néha ártatlannak tűnő) meséknek is.
Nem azt mondom, hogy mindennel egyetértek, ami le volt írva, és voltak benne elég meredek okfejtések, de tény, hogy olvasmányos és érdekes könyv volt ez. Illetve kérem, hogy egy szavamat se higgyétek, hiszen a legközelebbi kapcsolatom a pszichológiával mindösszesen két volt lakótárs, egy EPQ, egy MMPI, illetve egy félig kielemzett Rorschach

meseanyu P>!
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

Ez mennyire jó könyv, csak sajnos kölcsönadtam valakinek és nem kaptam vissza. :-(
UPDATE:
Megtaláltam, úgyhogy mégsem veszett el, hurrá, hurrá! :-)

6 hozzászólás
KBCsilla P>!
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

Ha lehetne, sok-sok csillagot adnék a műre.
Többek között azért is, mert valamikor én is óvónőként kezdtem a felnőtt életemet, csak másfelé terelt a sors. Ilyenkor mindig bánom, hogy eltekeregtem az eredettől.
Azért is tetszett ennyire, mert nagyon szeretem a meséket, bár én többnyire szabad szárnyon szállóan szoktam (volt) mesélni, már nincs kinek, mert a saját gyerekeim felnőttek (sajnos).
A magyarázatokhoz, elemzésekhez azt fűzöm hozzá, amit maga a szerző is megjegyzett, hogy elemezni, beleérezni és értelmezni mindenki máshogy tudja a meséket.
Egyébként csak úgy olvasgatni is egy élmény, mintha meséskönyvek hadát tartanánk egyszerre a kezünkben.
Nem tudom, hogy keveredett ez most a kezembe, de olyan jó volt újra mesehősnek lenni. (Na, azért Juliska nem szeretnék lenni még most sem!!!)

kalypso>!
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

Mindenképpen jó volt tapasztalatnak elolvasni ezt a kötetet, de nem igazán adott túl sokat. Vannak benne nagyon jó meglátások, néhány fejezetet tudok is majd hasznosítani, de teljes egészében nem fogott meg. Nem szeretem azt, hogy mindenre rá kell húzni a freudi gondolkodásmódot, de ez az én bajom, azt meg végképp nem értem – és ez leginkább a Hófehérke elemzésében kerül előtérbe – , hogy miért kell ugyanazokat a meglátásokat tízszer elismételni egy elemzésen belül.
Szülőknek gondolom ideális gyerekneveléshez, nekem meseelemzéshez sajnos egysíkú, fontos dolgokról megfeledkezik, másokat meg szajkóz. Aminek még jobban örültem volna, ha tényleg nem ennyire ismert meséket választ, és azokat elemzi, de mellette szóljon, hogy már a kötet elején megemlíti, hogy miért nincs erre lehetőség. Plusz pont viszont a mesék visszavezetése a történelemben (modern meséktől, Grimm-meséken át, egészen a mítoszokig!), kitérés a különböző változatokra, mitológiára.
Az meg megint az én gondom, hogy egy időre elvette a kedvem a meseolvasástól, de hát a műmeséket eddig se kedveltem túlzottan.

Bogas>!
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

Ha valaki nem bírja nagy mennyiségben a pszichoanalitikus megközelítést, a haja ki fog hullani, amennyiben végig akarja rágni magát ezen a 400 oldalon. Időnként rémesen redundáns a szöveg. (Sőt, azt is elhiszem, hogy valakit sokkol, hogyha Jancsi és Juliska orális mohóságára vezeti vissza a szerző a problémáik forrását, de ebben az esetben lehet, hogy nem a pszichoanalitikus megközelítést kell olvasni.) Ez részben a szerző stílusából fakad, részben abból, hogy a kötet második felében nagy egészben életszakaszok szerint közöl meseelemzéseket, de a fejezeteket a mesékhez osztja fel. Tehát miután elolvastunk néhány gondolatot Csipkerózsika ödipális konfliktusairól, a következő fejezetben Hamupipőke ödipális problémái kerülnek sorra… Ahelyett, hogy azt mondaná: a serdülő gyermek ödipális konfliktusai, és egy fejezeten belül tárgyalná a két mesét, összes vonatkozó motívumukkal együtt. Ámde a végigrágók inkább bírják ki a sok ismétlést, mert ami miatt nagyon előnyös, hogy nem ezt a megoldást választotta, az az, hogy aki viszont nem akarja az egész kötetet elolvasni, hanem pusztán egyetlen konkrét mese elemzésére kíváncsi, az könnyedén megtalálja a vonatkozó fejezetet.

mokata I>!
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

Bradbury összefoglalóimból ollóztam össze::

Remekül kiegészíti a meseolvasós kihívást. Bár kissé bőbeszédű a lelkem, de őrülten érdekes dolgokról ír. Értékelem, hogy az elején tisztázza a fogalmakat, összeveti a mesét a mítosszal, az álmokkal és egyértelműen elmagyarázza, hogy mi a célja a tanulmánnyal, hogy mi maradt ki belőle és mit miért tett bele. Nagyon tetszik, ahogy kiemeli a mítosz és a mese különbségeit és ahogy indokolja, hogy miért olyan fontosak a népmesék a gyerekek életében és miért nem feltétlenül okos ötlet mítoszokat mesélni egy bizonyos kor alatt.
Amikor már komolyan előkerül a „szakma” – mivel B. a freudi pszichológia szerinti elemzésre tesz kísérletet –, akkor leginkább az ösztön-én/én/felettes én körül forognak a gondolatok az elején. Bettelheim nagyon pontosan definiálja, melyek azok a tulajdonságok, amelyek miatt a gyermeknek mindenképpen 'tündér'mesékre van szüksége: a fekete-fehérben gondolkodás, az animisztikus világkép, az externalizálás fontossága, a fantázia és a valóság keveredése mind szükségessé teszik, hogy ne valódi történeteket meséljünk, hanem olyanokat, melyekből a gyermek anélkül oldhatja meg problémáit, hogy valóban be kellene ismernie, hogy a mese róla szól. A mese segítségével oldhatja testvérféltékenységét, haragját szülei ellen, az állandóan jónak levésre való képtelenségét…
Bettelheim jó, de sűrű és rengeteget ismétli önmagát. Ez általában a pszichológiával foglalkozó könyvek nagy részére jellemző, sajnos, eddigi tapasztalataim szerint. A pszichoanalízisbe bonyolódó magyarázatai bőven tartalmaznak már meghaladott elképzeléseket, meg néha egyszerűen unalmas, ahogy mindenről ugyanaz jut eszébe…
Kedvencem a Félelem a fantáziától – Miért száműzték a meséket? című fejezet volt. Nagyon jól megvilágítja, hogy miért nem jó az az elképzelés a szülők részéről, hogy a gyereket kíméljük meg minden erőszakos történéstől és kizárólag valóságos meséket olvassunk/meséljünk nekik, amelyek mentesek a véres jelenetektől.
Azután következnek az igazán klasszikus mesék: A Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas, Az égig érő paszuly és a Hófehérke és Oidipusz. Egyrészt nagyon tetszik, ahogy a Perrault féle tanmeséket összeveti a Grimm féle tündérmesékkel (igen vehemensen tudja ekézni a moralizáló, okoskodó példázatokat), másrészt összefoglalja, miért fontosak a tündérmesék https://moly.hu/idezetek/928880. Mindeközben természetesen nem feledkezik meg az orális fixációról és az ödipális konfliktusokról :D Ha nem lenne ilyen szószátyár a pasas, egy kicsit még ennél is jobban élveztem volna olvasni. Így időnként zavart, hogy mindent kétszer mondott el kétszer mondott el. (Vagy ötször.)
A végére maradt Hófehérke, Aranyfürtöcske, Csipkerózsika, Hamupipőke és az Állatvőlegény ciklusok (Szépség és a szörny, Kékszakáll, Békakirály, stb). Dühöngött a freudi tematika, kasztrációs félelem, állatiasból emberivé változó szex, ödipális konfliktusok, stb, stb. Sajnos nem tudok Bettelheimmel egyet érteni abban, hogy a nőnek kell változtatni a szexhez való hozzáállásán, hogy a férfi ne legyen egy állat (ő ezt nyilván nem ilyen egyszerűen és röviden fogalmazta meg, csak gondolom kevesebbet fizetett volna a kiadó, ha csak ennyit ír. Vagy talán a disszertációnak volt egy minimum karakterszáma, ami alá nem lehetett menni. Szarkazmus off)
A Hamupipőkét tárgyalja legrészletesebben, számos olyan aspektusra világít rá, amely eddig eszembe sem jutott. Mindenképpen pozitívumként értékelem, hogy meghozta a kedvem a Grimm mesék elolvasásához, pedig eddig azokat messziről kerültem. (Bár ha belegondolok, hogy tegnap zombikkal álmodtam, miután pár hete elolvastam a Walking Dead első részét, ez talán nem a legjobb ötletem idén). Érdekes volt megtudni, hogy amit a nagy többség Hamupipőke meseként ismer, Disneynek köszönhetően, az a Perrault féle átirat, az eredeti(k)ben se tök, se egerek, se tündérkeresztanya nem volt… Ha hihetünk Bettelheimnek, nem is lett volna igazán szükség rá, sikerült vele alaposan kiherélni a mese eredeti jelentését. Márpedig ilyesmiben ritkán téved.

3 hozzászólás
Arianrhod P>!
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

Amikor először olvastam ezt a könyvet, már akkor elragadott. Mindent megtudhattam különböző kedves tündérmeséimről: az első változataikat, a helyeket, ahol először mesélték, a variációkat, ahogy fejlődtek, változtak a kor és a hely, a mesélő személyétől függően. És persze a mögöttes értelmüket freudi szempontból. Ma már külön tudományág a mese-eredet kutatása, a mesék és legendák, mondák és mítoszok értelmezése. Ez a mű méltán vált sokak kedvencévé, még olyanok is élvezetesnek találhatják, akikhez nem áll közel a pszichológia. Bár alapvetően ez egy pszichológus nézőpontja és értelmezése.

Fanni_214>!
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

Az óvoda szakon 3 éven át csak ezt emlegették fel. Szakdoga után többet látni se akarom…

Luzs>!
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

Érdekes és olvasmányos könyv volt. Szeretem a meséket, a meseújraírásokat, többször is utánaolvastam már egy-egy történetnek, szóval pont találó volt számomra, hogy itt egy-egy mese részletes elemzését olvashattam. Különösen nagy újdonságot nem hordozott számomra egyik információ sem, de a motívumok és szimbólumok egymás melletti és utáni kifejtése, az egymást kiegészítő vagy akár egymással látszólag ellentétes jelentések felfedése végig fenntartotta az érdeklődésemet.
Különösen szimpatikus volt a könyvben a különböző nemű mesehősökhöz való hozzáállása. A szerző többször is kifejti, hogy a fiú mesehősök aktívabb, a lány mesehősök passzívabb szerepét nem egy konkrét nemre kell vonatkoztatni, mert bármilyen nemű a hős és a befogadó, a mondanivaló mindenképpen eljut a hallgatóhoz, inkább különböző, egymást kiegészítő aspektusokról, tulajdonságjegyekről van szó, amelyek minden emberben megtalálhatóak (érdekes ennek kapcsán az is, hogy megvizsgálja a mesék címeit a nyelvtani nemet megkülönböztető nyelvekben, és itt is egy kiegészítő aspektust fedez fel); illetve említést tesz olyan mesevariánsokról is, ahol a megszokottól eltérő nemű a főszereplő.
Szóval bizonyos szempontból megerősödött bennem, hogy a klasszikus népmesékkel, Grimm-mesékkel nincsen semmi baj, a több szinten megképződő jelentés lehetőséget biztosít a befogadónak arra nézve, hogy azt a szintet értse meg belőle, amelyre felkészült. Ettől függetlenül persze továbbra is fontosnak tartom azt, hogy az archetipikus történeteken túl azért a befogadó (a gyermek) találkozzon olyan történetekkel is, ahol a főhős tulajdonságait, jellegzetességeit, környezetét köznapibban is magára tudja vonatkoztatni, akár kicsit didaktikus értelemben is (szóval a szerző ezzel kapcsolatos véleményét még nem sikerült teljesen a magamévá tennem; habár Bettelheim nem beszél lenézően a nem klasszikus mesékről, inkább azt mondja, hogy azok csak szép történetek, de nem érik el ugyanazt a pszichológiai hatást, mint a kalsszikus népmese; ez pedig, szerintem, belefér az emberré és olvasóvá nevelésben).
Igen, ezekből a hosszú és bizonytalan mondatokból látszik, hogy még kell egy kicsit dolgozzon bennem a könyv, hogy kiformálódjon a véleményem vele kapcsolatban. Valószínűnek tartom, hogy majd később újraolvasom.

>!
Gondolat, Budapest, 1994
476 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632827198 · Fordította: Kúnos László

Népszerű idézetek

Rushka>!

A fantázia irreális, a belőle fakadó jó érzés azonban valóságos, és ezekből az önmagunkra és a jövőnkre vonatkozó jó érzésekből mindig erőt meríthetünk.

130. oldal

Rushka>!

A hagyományos népi tündérmesék száműzői úgy döntöttek, hogy ha egy gyermekekhez szóló történetben szörnyek szerepelnek, azok csakis barátságosak lehetnek; számításon kívül hagyták azonban azt a szörnyet, amelyet a gyermek legjobban ismer, és amely a legtöbbet foglalkoztatja: azt a szörnyeteget, amelyről azt hiszi vagy attól fél, hogy ő maga az, és amely néha üldözi is. Ha ez a szörny megmarad a gyermek tudattalanjában, ha nem esik róla szó, a felnőtt megakadályozza azt, hogy a gyermek az ismert mesék mintájára fantáziákat szőjön köré. Az ilyen fantáziák nélkül a gyermek nem ismerheti meg jobban a saját szörnyetegét sem, és nem kap ötleteket ahhoz sem, hogyan lehet legyőzni.

125. oldal

5 hozzászólás
kalypso>!

Változatos formában pontosan ezt a mondanivalót közvetítik a mesék a gyermekeknek: az életben a súlyos nehézségeket nem lehet elkerülni, hanem küzdeni kell ellenük, és ez a harc elválaszthatatlanul hozzátartozik az emberi léthez – de ha az ember nem hátrál meg, hanem kitartóan szembeszáll a váratlan és gyakran igazságtalan megpróbáltatásokkal, túljuthat minden akadályon, és végül győztesen kerülhet ki a harcból.
A kisgyermekek számára írt mai történetek ezeket az egzisztenciális problémákat általában megkerülik, pedig ezek alapvetően fontosak mindannyiunk számára. (…) A „biztonságos” történetek nem tesznek említést sem öregedésről, sem halálról, az emberi lét határairól, sem az örök élet utáni vágyról. A mese viszont, épp ellenkezőleg, nyíltan szembesíti a gyermeket az alapvető emberi létfeltételekkel.

13-14. oldal

moni79>!

Persze ha a felnőttek gyermekkorukban több mesét hallgattak volna, és többet tanultak volna a mesékből, még most, felnőttkorukban is rémlene nekik, hogy bizony bolond az a szülő, aki azt hiszi, tudja, mi iránt kellene gyermekének érdeklődnie, és aki fenyegetve érzi magát, ha gyermeke ebben a kérdésben ellenkezik vele.

136. oldal

Bogas>!

…a szerelemhez sokkal több kell, mint hogy az embert életre keltse vagy kiválassza egy királyfi.

A tündérmesék állatvőlegény-ciklusa

katka99>!

A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni.

Ninácska P>!

A legtöbb népmese olyan időszakban keletkezett, amikor a vallásnak igen fontos szerepe volt az ember életében, és ennek következtében, nyíltan vagy áttételesen, vallásos témákat vetnek fel.

18. oldal - A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek (Corvina, 2000)

cinege>!

Aki nem csupán a pillanatnak szeretne élni, hanem tudatosan vállalja az emberi létet, legelemibb szükségletének és legnehezebb feladatának azt tekinti, hogy megtalálja élete értelmét. Köztudott, hogy sokan, akiknek ez nem sikerül, elvesztik életkedvüket, és lemondanak a keresésről is. Az élet értelmének felismerése nem hirtelen következik be egy bizonyos életkorban, és nem is az évek számán alapuló érettség hozza magával. Ellenkezőleg: épp az élet lehetséges vagy kívánatos értelmének biztos felismerése az, ami az ember lelki érettségének meglétét bizonyítja. Ez pedig hosszú fejlődés eredménye: minden életkorban keressük, és minden életkorban meg is találunk valamit az élet értelméből – szellemi képességeink mindenkori fejlettségének megfelelően.
Az antik mitológia felfogásával ellentétben, a bölcsesség nem úgy pattan ki az emberből, mint Athéné Zeusz homlokából, vagyis nem teljesen kifejlett állapotban jön világra, hanem irracionális kezdetekből alakul ki, apránként, fokról fokra. A világban szerzett tapasztalatok alapján csak a felnőttkorban alakulhat ki az emberben az élet értelmének mélyebb felfogása. Sajnos túlságosan sok az olyan szülő, aki azt szeretné, hogy gyermeke ugyanúgy gondolkozzon, mint ő – mintha nem tudnánk, hogy az önmagunkról, a világról és az élet értelméről alkotott nézeteink éppoly lassan fejlődnek, mint testünk és szellemünk.

9. oldal

Rushka>!

A gyermek öntudatlanul is örömét leli a mesében, mert megfenyegeti mindazokat, akik őt magát is „palackba zárják”. A modern mesékben sokszor előfordul, hogy egy gyermek túljár egy felnőtt eszén. De ezek a történetek túlságosan leplezetlenek, és ezért nem nyújthatnak képzeletbeli megkönnyebbülést a felnőttek nyomasztó fennhatósága alatt élő gyermeknek; sőt meg is rémiszthetik, hiszen biztonsága mégiscsak azon nyugszik, hogy a felnőtt okosabb nála, és meg tudja védeni.
Ezért fontos, hogy a mesében nem egy felnőtt, hanem egy szellem vagy egy óriás jár pórul. A gyermeknek tetszik, ha azt mondjuk neki, hogy túljárhat a felnőttek, akár a szülei eszén is, ám ez egyben szorongással tölti el, hiszen ha ez igaz, miféle védelmet nyújthatnak neki az ilyen könnyen rászedhető emberek. De mivel az óriás képzeletbeli alak, a gyermek bátran fantáziálhat arról, hogy legyőzi, sőt akár meg is öli, mert közben nem veszélyezteti jó kapcsolatát az igazi felnőttekkel, védelmezőivel.

36. oldal

lizke>!

A mesék képekre fordítják le a belső lelki folyamatokat, hogy a gyermek könnyebben megértse

p.160.


Hasonló könyvek címkék alapján

Kádár Annamária: Mesepszichológia
Bruce D. Perry – Maia Szalavitz: A ketrecbe zárt fiú
Laura Markham: Békés szülő, boldog gyermek
Susan Cain: Csendes erő
Torey Hayden: Szellemlány
Kim John Payne: Gyermekeink játékai
Gombos Péter – Vörös Klára (szerk.): Könyv és lélek
Bárdos József: Család a tündérmesékben
Judith Herman: Trauma és gyógyulás
Susan Forward: Mérgező szülők