Jelen kötet arra tesz kísérletet, hogy egy Közép-Európában sajátossá és sokszínűvé fejlődött épülettípus történetét dolgozza fel a mai és a történelmi Magyarország területén. A városháza középkori eredetű épülettípusunk, amely a települési önkormányzás székházaként szolgál, s így a közigazgatási épületek nagy családjának tagja, de nem csak ennyi. A városháza a város mint saját történettel és szervezettel rendelkező életegység, jogai és sorsa által egybekovácsolt közösség komplex feladatköreit testesíti meg. A település szívében álló városszimbólum, az urbanizáció előmozdítója, a demokratikus önigazgatás színhelye. Torony, címer, polgármesteri arcképcsarnok, sőt, múzeummá formálódó gyűjtemény jelzik a helyi identitással való erős kapcsolatát. A városháza-építészet történetét a jogrendszer változásai határozzák meg, amely a középkori és újkori uralkodók által adományozott városi privilégiumoktól a modern polgári közigazgatás kiépülésén át a mai önkormányzati jogig vezet.
Magyarországi városházák 0 csillagozás

Kívánságlistára tette 2
Hasonló könyvek címkék alapján
- Iván Katalin (szerk.): Az ókori görögök ·
Összehasonlítás - Halász Csilla (szerk.): Budavári séták ·
Összehasonlítás - Anthony Gall: Kós Károly ·
Összehasonlítás - Bodó Péter: Sándy Gyula ·
Összehasonlítás - Mednyánszky Miklós: Templomhajó, kőoltár, kálvária, harangláb ·
Összehasonlítás - Istvánfi Gyula: Az építészet mellékvágányain ·
Összehasonlítás - Horváth Zoltán György: Ravenna csodái ·
Összehasonlítás - Görföl Jenő – Kovács László: A felvidéki bányavárosok középkori templomai ·
Összehasonlítás - Takács Imre: A francia gótika recepciója Magyarországon II. András korában ·
Összehasonlítás - Bács Tamás: Bevezetés az ókori Egyiptom művészetébe ·
Összehasonlítás