Kutyák, macskák, madarak, hím- és nőnemű felmenők, no és persze a nyűgös, morcos, dörmögő-duruzsoló férj népesítik be ezt a könyvet, az olasz jelen és félmúlt egy darabkáját. És mindenekelőtt maga a szerzőnő, ez a hol izgága, hol riadt, hol pedig az érzelmeibe megadóan aláhulló asszony, aki védtelenségét az egész nagymonológot átszövő káprázatos humorral, bravúros nyelvi ötletekkel próbálja álcázni. Falat von maga köré, játszik, évődik, alakoskodik, de nem bírja sokáig szusszal, álmok, emlékek suhognak elő, s ő kapitulációra emeli a kezét, szabad folyást enged mindannak a lelki gazdagságnak, amelyet már képtelen visszafojtani, hiába búvik a fájdalmas cinizmus falai mögé. És akkor elénk áll maga az élet, egy régi család szomorúsággal, futó örömökkel, tragédiákkal, de a létezés boldogságával is teli élete, amelynek vezérfonala a szeretet. Az olasz írónő legújabb könyve nemcsak lenyűgözően szórakoztató, egyszerre kacagtató és lírai, de mindenekfölött szép. Az árad belőle, amit úgy… (tovább)
Egy nő és egyéb állatfajták 96 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1978
Enciklopédia 1
Kedvencelte 16
Most olvassa 2
Várólistára tette 47
Kívánságlistára tette 26
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Fura könyv ez. Vicces, de nem annyira, mint a családját kifigurázó trilógia off, emléket állít az elpusztult és még élő háziállatok kismillióinak, bele-bele csúszik az elvesztett hozzátartozóihoz kapcsolódó nosztalgiába… Hiába csap a saját kezére azzal, hogy elég a szirupból, én nem éreztem cukrosnak, sokkal inkább őszinte fájdalomnak ember és állat iránt. Sok részlet ismerős már az említett három kötetből, azokat ismerve talán nem értetlenkedik az olvasó ettől a szétszórtságában atomjaira hulló művésznőtől, a konstansan ordibáló férjétől és a Noé bárkáját is megtöltő állatseregtől.
A humoros, megható történeteket szabdaló részektől nekem kicsit “leült” a könyv.
És hát meg vagyok döbbenve, hogy Gasperini alig 61 évesen halt meg.
A könyv vegyes érzéseket keltett. Egyrészt az állatos történetek élvezetesek voltak, látszott, hogy mennyire szeretik az állatokat, a kutyákat, és a szajkó is jópofa szereplő volt, noha sajnos az ő történetéből nem sokat kaptunk, inkább a kutyákra és a macskákra volt kihegyezve a sztori. A másik fele is, az írónő „írói válsága” (ami mint kiderült, nem is válság, hiszen mindig csak nyavalyog – bocsánat, aztán meg simán megírja, amit kér a szerkesztő), plusz a férjével való veszekedések, hát bakker, ha a férj ennyire nincs megelégedve az asszonnyal, váljon el, ha az asszonyt meg ennyire idegesíti a férj, váljon el :-D Állatszeretete ellenére az írónő sajnos nem lett szimpatikus számomra a könyv olvasása alapján (más könyvét még nem olvastam). A humor is csak időnként csillant be, sajnos – szerintem mint sokan mások – a cím alapján egy másik író történeteire gondolva álltam neki az olvasásnak. Hát meg sem közelíti Durrell szintjét.
Az utolsó magyarul megjelent Gasperinim… Kénytelen leszek most már rendesen megtanulni olaszul, hogy a többi könyvét is el tudjam olvasni.
Aranyos, ez a jelző jut róla eszembe. Tudom, sztrereotípia, de valahogy ilyennek képzelek egy olasz családot: szülők, gyerekek, közelebbi és távolabbi rokonok, kutyák, macskák, madarak, mindig történik valami. Az anya szemszögéből látjuk a történéseket, a szereplőket, kicsit ugrálva az időben, de ez egyáltalán nem zavaró, így lesz igazán kerek a történet.
Nagyon kedvelem az írónőt, ez a könyve mégsem tetszett annyira..
Talán túl sok volt a valóságos életéből..mindenesetre a humora, öniróniája szórakoztató.
Ez a könyv kissé csalódás volt, sajnos. Az „…és egyéb állatfajták” cím felhőtlen, Gerald Durrellhez mérhető szórakozást sugallt, de több volt benne a komoly pillanat, mint a mosoly. Nem ismertem korábban az írónőt, utánaolvasva elég nehéz élete lehetett, nem csoda, hogy a könyv sem csupa móka és kacagás. Voltak aranyos állattörténetek, de valahogy a hangulat nem hozta meg a kedvem egy újraolvasáshoz.
Nagyon szeretem Brunella Gasperini humorát, mert mindig átszövi valami bús melankólia. Úgy tudsz rajta nevetni, hogy közben szégyenkezel, most talán nem is kéne. Pedig kell. Nevetni mindig kell, mert így lehet csak átvészelni olyan tragédiákat, mint két fivér elvesztése, kutyák, macskák, szerelemek halála. Apró tragédiák, fájdalmas veszteségek és nevetés.
Minden derűs epizódja, az írónőtől megszokott humor mellett szomorú könyv ez. Szívet szorongatóan őszinte emlékek sorozata a gyermekkorról, a múltról, a veszteségekről, az élet útján kísérő két- és négylábú szereplőkről. Kaotikusan felsejlő emlékek, boldog pillanatokról, feledhetetlen tragédiákról, szeretetről, hűségről. Nem olyan felszabadult könyv ez, mint amiket eddig olvastam Gasperinitől, sőt, rengeteg szomorúság, melankólia bujkál a sorokban, a szép emlékek, csodás barátok elvesztésének fájdalma, amit csak kicsit tud kompenzálni az együtt töltött idők megszépítő emléke, amibe még érdemes kapaszkodni, és erőt, ihletet meríteni.
Népszerű idézetek
A meghalás azt jelenti, hogy az ember otthagy minden szenvedélyt, haragot, kíváncsiságot… emléket. Ezért hát, nagybecsű kaszás, ezennel nyomatékosan felkérlek: először is profi hóhérhoz méltón végezd a munkádat, egyetlen kaszavágással, minden előzetes fenyegetés nélkül; másodszor: a lehető legkésőbb láss hozzá, köszönöm.
105. oldal
Én pedig viszontlátom magamat kislányként, amikor a régi családi fényképeket nézegetve azt kérdeztem, hogy én hol vagyok, és sírva fakadtam, amiért akkor még nem születtem meg.
Belátom: nem túl meggyőző, ha valaki, akinek egy szajkó tanyázik a fején, vitába bonyolódik egy másikkal, akinek tukán ül a vállán.
203. oldal
– Asszonyom – mondta tiszteletteljesen elgyötört oktatóm vagy úgy száz lecke után –, most először találkozom ilyen esettel. Ön biztosan remek újságíró, a feleségem szokta olvasni és mindig mondja, hogy milyen szellemes – az arckifejezése némi kételyt sugallt –, de nézze, a magam érdeke ellenében mondom: ön sosem fog tudni vezetni. Túl szenvedélyes hozzá.
Nyilván finoman akart fogalmazni.
– De hisz én nem félek – tiltakoztam. Így volt igaz. Én akkor félek az autóforgalomtól, amikor gyalog vagyok, de autóban nem félek, akárki ül a volánnál. Ami életem párja szemében az eszementség újabb világos jele. – Egy csöppet sem félek! – biztosítottam.
– Én azt tudom – mondta oktatóm, és megtörölgette a homlokát. – Maga nem fél. Csak a többiek.
122-123. oldal
A nővéremmel és a leendő sógorommal voltam, akinek a nagymamája Pegliben lakott, valami – őhozzá hasonlóan – hajmeresztő villában, amely tele volt finom mívű asztalkákkal, foszladozó csipketerítőkkel és macskákkal. Parányi öreg néni volt, közel a kilencvenhez, velencei, szenilis, de olykor borotvaeszű, akiről azt sugdosták, hogy roppant bűnös életet élt – és, gondolom, roppant szórakoztatót. Az éjjeliszekrényén ott állt korán elhalálozott férjének a fényképe – „szegény jó drágám” –, a fiókjai tele voltak fényképekkel és emlékekkel a kurizálóitól (így emlegette őket), akikre visszaemlékezve még mindig felcsillant a szeme.
115. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Garaczi László: Hasítás 89% ·
Összehasonlítás - James Herriot: A repülő állatorvos 95% ·
Összehasonlítás - Abby Jimenez: Barátnak tartalak 86% ·
Összehasonlítás - Lucy Score: Amit sosem fedünk fel 91% ·
Összehasonlítás - Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül 89% ·
Összehasonlítás - Nora Roberts: Csiki-csuki ·
Összehasonlítás - Ella Maise: Akarlak, Adam Connor 87% ·
Összehasonlítás - Jana Aston: A vakrandi 80% ·
Összehasonlítás - Rita Falk: Császármorzsa-dráma 94% ·
Összehasonlítás - T. L. Swan: A megszálló 92% ·
Összehasonlítás