Ki ​téged így szeret 90% 20 csillagozás

…csak néztem merengve a könyv első oldalára írottakat…
A sorokat töltött tollal írták, gyönyörű kerek betűkkel. Azzal a tollal csak így lehetett írni, emlékszem gyerekkoromból az írásórák patroncseréire :), hogy semmi folt ne maradjon.
Ezeket a szavakat is emlékül szánták.
Elköszönő emlékül.

"Dolgozni csak pontosan szépen,
Ahogy a csillag megy az égen
Úgy érdemes!"( József Attila)

Nincs olyan, aki ne ismerné ezt a részletet.

De az utolsó sor, ami a lényeg:
„Szeretettel búcsúzunk Tőletek”

Se egy név, se egy dátum…
Akár mindenkinek szólhatna.

Bruck Edith kötete öt novellát foglal magába.
Napló.
Nyers,kíméletlen, igaz elbeszélés a holokausztról.
Érdekessége az időbeli sorrend. A széthullással, a lágerrel, a halállal kezdi.
Majd a további leírásokban látunk bele a család életébe, látjuk azt, amit még fontosnak vélt elmondani magáról. A világáról.
Azt mondja:" …a másvilág nagy meglepetés lesz, hiszen azt sem értettem, amiben élünk…"
És nem értjük vele együtt mi sem, sem azt a világot sem ezt amiben vagyunk…
„Úgy érzetem, áll az idő”

Az eredeti önéletrajzi kéziratát az írónő elveszítette az egyik szökése során.Egy barna füzet volt, amiben gyerekkori verseit is írta.
Többször is próbálta újra és újra megírni, de csak évek múltán tudta Rómában olaszul. (1958-1959)

Bárkinek is szánták az első oldal sorait, hozzám is elért….

Az ismertető szövege szerint a címadó kisregény a túlélő Anna Frank naplója. Teljes mértékben igazat adok nekik.
A szerző Magyarország északkeleti végén született, gyerek volt még a zsidóüldözések idején. Családjával együtt elhurcolták, és többfelé szétszóródtak a haláltáborokban. A szülők nem is élték túl a borzalmakat, a testvérek – szerencséjükre – igen. Az ő hányattatásaikról szólnak az Olaszországban olaszul író hazánkfia novellái.
Az első (címadó) kisregénye az elhurcolás, a koncentrációs táborokban elviselt borzalmak és a visszatérésről szól. Nagyon érzékletesen mutatja be a nyomorúságos helyzetüket és megaláztatásaikat, szinte ott éreztem magam én is az állati sorban tartott emberek között. Nem is értem, miért okoz egyeseknek örömet az, ha letagadják a holokauszt megtörténtét. A többi novella a falusi szegény zsidók életkörülményeiről illetve az izraeli életkezdés nehézségeiről szól.
Tragikus a téma, de ismerni kell a történelem ezen szeletét alulnézetből, mások szemszögéből is. Olvastam volna még tovább a szerző élettörténetét. Remélem, megtalálom majd a többi írását is a könyvtárban!

Sok jobb könyvet is olvastam már a holokausztról és az azt megelőző-követő időszakról.
Végülis négy csillag lett. Töprengtem, mert billegtem a 3,5-4 között, aztán megnéztem, milyen könyvekre adtam 3,5-öt, és rögtön felfelé kerekítettem. Hiába, általában nagyon elnéző vagyok. (Kevés kivétellel…)
Nagy érdeme ennek a kis könyvecskének, hogy bemutatja a falusi, szegény zsidóság életét, erről ritkábban olvasni.
A másik jelentősége, hogy női szemmel láttatja a holokausztot. Utánanéztem, nagyon kevés ilyen könyv van. Ez nem „szexista” megközelítés, de női szemmel bizony más látszik, más megközelítésből ismerhetők meg az események.

Ez a könyv valóban „a deportálás borzalmainak leltárszerűen száraz számbavétele”.
Örülök, hogy a polcomon van!

Megrázó könyv volt, a végén a novellák kicsit furcsák voltak, a fiktív nevekkel meg azzal, hogy visszavittek minket a háború előtti időkbe. Hihetetlen még mindig számomra, hogy ezeket a borzalmakat az emberek viszonylag ép ésszel és ép értékrenddel kibírták…

Nagyon megrázó olvasmány. Olyan őszinteséggel ír a zsidóságról, a holokausztról, a novellákban szereplő családok életének kínlódásait átéléssel írja le, olvasom és mintha velem történtek volna meg az események. Háború, deportálás, kínzások, éhezés, fázás….nyomor!
Jó, hogy akkoriban nem éltem, nem akarok ilyet átélni…

Fontos gondolat az írónőtől, ami nem a regényben volt, de egyet értek vele:
„ Ha sok mindened van, az elgyöngít. A kevés inkább megerősít.”

Ezt most annyira nem éreztem szépnek és szívfájdítónak.
Mindvégig keménységet, dacot, itt-ott gúnyt éreztem. Az egész történet hideg volt számomra, valahogy nem találtam rá a lélek fájdalmára. Mintha nem is a szerzővel történtek volna a dolgok, hanem csak írni akart valami keményet.
Mert muszáj volt írni, mert ezt tűzték ki feladatul.
Nem pedig azért, mert ilyen kegyetlen és gyilkos volt az élet.
Annyi sok múltidézést olvastam már, hogy úgy érzem, megengedhetem magamnak, hogy ezt most ne fogadjam el.
Mintha valahol a háttérben sátáni kacajt hallanék, hogy na, megírtam nektek, nesztek.

A második részben, a novellákban sokkal több volt a fájdalom, az érzés.

Őszintén, jó stílusban ír Bruck Edith, és a könyv is érdekes, habár szörnyű korszakról és számunkra elképzelhetetlen tragédiákról olvasunk.
A rövidebb novellák úgy jók, ahogy vannak, nem lehet bennük kifogást találni. A címadó történetet azonban – annak ellenére, hogy nagyon tetszett – túl tömörnek, túl összefoglalónak találtam. Szerettem volna, ha részletesebben, bővebben kifejti az eseményeket, hiszen egyrészt lett volna mit, másrészt az írói eszközei és tehetsége is megvolna hozzá. Egy-két mondattal elintéz olyan eseményeket, amelyeknek akár egy egész fejezetet is lehetett volna szentelni – én legalábbis kíváncsi lettem volna rá! Úgy is fogalmazhatnék, hogy szerettem volna többet kapni.

Nehéz értékelni, mert úgy gondolom, hogy aki ilyen nyíltsággal mer írni, megérdemli a legjobbat…
Nekem mégis csalódás volt olvasni ezt a könyvet. Zűrzavart éreztem végig, amit még fokoztak az utána következő elbeszélések. Olyannak tűnt, mint amikor kacsázunk a vízen: csak a felszínt érinti a kő…
Ezzel természetesen nem a borzalmak mértékét minősítem le, vagy a hitelességet kérdőjelezem meg.
A cím viszont nagyon találó.

Őszinte, megrendítő, borzalmas. El kell olvasni!