És ​hullott az eső 78% 13 csillagozás

Anyává válni – folyamat. Egész addigi életünk, saját születésünk története, anyánkkal kapcsolatos élményeink, a kislánykori játékok és fantáziák fontos szerepet játszanak ebben.
A külső – belső átformálódás ideje ez: befogadást, lágyságot, türelmet és befelé fordulást kíván.
A folyamat természetes, ám olykor sokak számára mégis gyötrelmes és ijesztő.
Nincs tökéletes szülő, aki sosem hibázott vagy aki ne szerencsétlenkedett volna az első gyermekével. Itt nem lehet megbukni, mert szülőnek lenni nem vizsga. Amíg nem adjuk fel, addig nem vallunk kudarcot.

Különösen tetszett, hogy nem egy 270 oldalas önsajnáltatást tár az olvasó elé a színésznő, hanem igenis reális érzelmeket, hogy miért érzi pontosan úgy magát, ahogy, miért jutott oda, ahová.
Nem szépirodalmi írás, mégis érdekes volt belelátni egy szülés utáni depresszió mélységeibe, ahol a lélektaniság és a mentális betegség hiteles ábrázolása volt az, ami sokat adott.

„ Felmászott a csatornán a pókocska,
És hullott az eső, ami lemosta.
Zápor után kisütött a napocska,
És elindult felfelé a pókocska. "

Felértékeltem a régi olvasás alapján adott 3,5 csillagról 4 csillagra. Így, hogy már szültem, sokkal többet adott a könyv, mint gimisként, olyan 17 évesen.
Bár szerencsére nem éltem át szülés utáni depressziót (*kopp-kopp*), a baby blues megvolt, és így is át tudtam érezni Brooke helyzetét. Láttam őt kívülről is, belülről is. Szerintem nagyon hitelesen írja le, mi zajlik (hogy van ennek a feltételes módja?) le ilyenkor egy nőben. Nagyon sok mindenen ment keresztül, és én pl. sikítófrászt kaptam volna, ha a szülésemkor 800 állnak körülöttem, és néznek rám aggódó szemekkel, hogy jajj, hova visznek engem, mi lesz, jaj szegénynek spoiler.
Az egy csillag levonás azért, mert a gyereknevelésében voltak olyan momentumok, amelyekkel nagyon nem értettem egyet (pl. Ferber módszer, fájt olvasni is), illetve hát a stílusa sem mindenhol tökéletes, de hát színésznő, nem író.
Nagyon jó, hogy beszél a problémáról, remélem, sok érintett anyához, vagy más családtaghoz eljut, és mernek és tudnak majd ezek a nők segítséget kérni!
Lehet ítélkezni felettük, de azzal nem segítenek sem neki, sem a babának, szóval totál felesleges. A depresszió nem hiszti. A hiszti a hiszti.

Kiváncsian álltam neki az olvasásnak. Brooke Shieldsre iskolás koromban figyeltem fel, ragyogó szépségével tünt fel és világszerte híres lett. A felnőtt nő oldalát nem imertem. A könyvéből az tünt ki, hogy intelligens, nem elszállt, kedves, szívélyes személyiség.

Az általa megosztott történet témájával nem sokat lehet találkozni, hiszen a legtöbb nő, aki megtapasztalja, nem beszél róla. Nem értik mi történik velük, de úgy gondolják, hogy velük van a baj. Hangot adni egy olyan dolognak, amit szégyelnek a nők nem könnyű. De Brooke meglépte ezt és a saját történetén keresztül elmondta milyen tünetekkel járt a depresszió, miket tapasztalt, milyen lelki traumák kisérték s mennyire megviselte a szeretteit is. Így a könyv a felvilágosítás, tájékoztatás jellegével hasznos, saját életébe adott kitárulkozással meg őszinte. Bár egy Hollywoody sztár írta, de inkább „művészi mozi” feelingje van a történetnek.

Megrázó, őszinte vallomás a szülés utáni depresszióról. Rendkívül fontos könyv ez minden érintettnek, családtagnak, mert teljesen más szemszögbe helyezi ettől a sokszor eltitkolt betegségtől szenvedőket.

Mindig is foglalkoztattak az emberi elme zavarai. Érdekes volt bepillantani egy híresség életébe, főleg ilyen mélységig. Szerencsére a színésznőnél enyhébb volt a szülés utáni depresszió lefolyása. Ezt biztos sokan nem értik meg, de az ilyen eseteknél már az is öröm, ha az anya agressziója nem fordul a gyerek felé.