Életkönyv 30 csillagozás

Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon
Bronnie Ware: Életkönyv

Bronnie Ware sokáig nem találta a helyét a világban. Sosem hitte volna, hogy élete akkor nyer értelmet, munkája akkor válik tartalmassá, amikor betegápolónak jelentkezik. Éveken át hospice-nővérként szolgált haldoklók mellett. Betegei életének fontos szereplőjévé vált, az ő életének pedig meghatározó tapasztalatai lettek a betegeivel folytatott beszélgetései és a mellettük töltött hónapok.
Ms. Ware blogot írt ezekről az élményekről. Blogjának egyik bejegyzésében arról írt, hogy mit bánnak meg leggyakrabban halálos ágyukon a betegek. A „The Top Five Regrets of the Dying” c. bejegyzés bejárta a világot.

Jelen könyvében Bronnie Ware saját életét mutatja be. Arról számol be, hogy hogyan értette meg azt, hogy a teljes életre tudatosan lehet és kell törekedni, hogy aztán lelkünkben békével zárhassuk le azt. Felismeréseit a saját maga és betegei életéből vett példákkal gazdagon illusztrálja – őszintén, részvétteljesen.

>!
Reneszánsz, Budapest, 2013
244 oldal · ISBN: 9786155336034 · Fordította: Orzóy Ágnes

Enciklopédia 35


Kedvencelte 8

Most olvassa 7

Várólistára tette 111

Kívánságlistára tette 104

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Kkatja>!
Bronnie Ware: Életkönyv

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

Nehéz, de csodálatos könyv ez, telis-tele örömmel és fájdalommal, amivel az élet és a halál jár. Bronnie saját életútját bemutatva tárja elénk az élet apró csodáit, melyekkel mindenki találkozik, mégis mind természetesnek vesszük, amíg el nem veszítjük, főleg az életünk végén, betegen, fáradtan, visszatekintve bánjunk meg csak, hogy mit tettünk vagy mit nem tettünk eleget, amíg még lehetett.
Remek könyv, bár lassan haladtam vele, mert eléggé megterhelő volt ezt a sok élményt és összegzést olvasni (Bronnie nagyon lelkiismeretes ember, művész és ápoló, óriási szívvel) és a lényeg mégis a közhelynek számító : élj és szeress többet, magad és mások örömére; ne dolgozz annyit fölöslegesen, úgysem vihetsz magaddal semmit, csak az értékes időt pazarolod, amit önmagadat (elmédet-lelkedet) építőbb dolgokkal is tölthetnél;
Élj úgy, hogy ne kelljen megbánnod semmit, egyszerűen, őszintén, tisztán.
Arra is rávilágít, hogy mennyire elhanyagolt téma a halál fiatalságmániás társadalmunkban, de ő akkor is arra biztat, hogy ne kerüljük el a haldoklóinkat és a halált, fel kell készülnünk rá, hogy ne érjen váratlanul, amikor eljön a mi időnk is.
(Személyes indíttatásból olvastam most el én is, ugyanis nagypapám tavaly halt meg, hosszabb leépülési időszak után, amiben örülök, hogy mellette és a mamám mellett lehettem, sok különleges pillanatban volt részünk, csak a vége volt szörnyű a kórházi körülmények miatt… Szomorú, hogy nálunk nincs ilyen jellegű szolgáltatás, mint pl Angliában, Ausztráliában, ahol Bronnie is dolgozott, bentlakó vagy bejáró ápolónőként, aki a lelkét is ápolja a haldoklóknak, nemcsak az egészségügyi problémáit.
Sok ilyen ember kellene ebbe a világba, hogy könnyű legyen az élet és könnyebb legyen a halál.
Olvassátok!
(valójában fél csillag elvonáson filóztam a könyv végén lévő @$sok ismétlésért, de végül eltekintettem tőle a téma fontossága miatt.:)

3 hozzászólás
Chöpp >!
Bronnie Ware: Életkönyv

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

Szerettem volna ezzel a könyvvel egy lakatlan szigeten egyedül maradni és lasssssan kiélvezni minden egyes szavát. Csaltunk a könyvtárban, csak hogy még egy kicsit nálam maradhasson. Elégedetté tett; úgy éreztem bő egy méretet „nőtt” a szívem a szeretettől és hálától.
Bronnie Ware egy kedves, szerető, rokon lélek és csodálatos ember. Most pedig meghallgatom az összes dalát.

Cneajna P>!
Bronnie Ware: Életkönyv

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

Életem egyik legszebb könyve volt ez. A haldoklók élettörténetei, és az írónő saját életútja olyan közvetlen, tiszta és felszabadító módon van megírva, hogy gyakran némán tátogtam olvasás közben. Az az öt dolog, amit a legtöbb ember a leggyakrabban megbán a halálos ágyán, nem volt 'új' nekem, de az életszerű példák gyökeresen más megvilágításba helyezték ezeket. A haldoklókkal folytatott párbeszéd több helyen szívszorító.
Az utolsókat lélegzők életútjai arra intenek, hogy tudatosan okuljunk az ő hibáikból, a boldog élet megteremtésére fókuszáljunk. Ez a meglátás javarészt mindfulness-en alapszik.
Ami fárasztó volt számomra, hogy Bronnie túlzásba esett az önszeretetről szóló leírásainál, viszont ez semmit nem von le a könyve értékéből.

Olvassátok, ne bánjatok meg semmit, amikor eljön az idő.

sissiwolf>!
Bronnie Ware: Életkönyv

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

Annak ellenére, hogy a halál központi szerepet játszik benne, mégis nagyon sok pozitív energiát képes ez a könyv átadni. Tanító, intő jellegű, és a halált, mint természetes folyamatot, az élet velejáróját mutatja be, így pedig egyáltalán nem egy lehangoló olvasmány.

A haldoklók élettörténetén kívül az írónő életével is megismerkedhettünk, ami olyan kalandos, hogy sokszor el sem akartam hinni, hogy egy emberélet alatt ennyi mindent át lehet élni. Nagyon ösztönzően hatott rám. Felnyitotta a szemem, hogy ne csak üljek és csináljam, amit a környezetem és a társadalom elvár, hanem lépjek ki néha a komfortzónámból és éljem meg igazán az életet, aminek részese vagyok.

Tetszett, hogy az írónő mennyire nyitott, elfogadó és száz százalékban a saját teste és élete irányítója. Számomra sokszor nehéz nem hagyni, hogy az ár sodorjon magával, de ezek után igyekezni fogok, hogy kiismerjem saját vágyaimat és tegyek érte, hogy megvalósuljanak.

Toporodottdog>!
Bronnie Ware: Életkönyv

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

Gyönyörű.

ZsuZsanna5>!
Bronnie Ware: Életkönyv

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

Ez egy nagyon szép, de felkavaró olvasmány volt. Felkavaró azért, mert nehéz szembenézni az élet végével, a számvetéssel, az esetleges megbánásokkal, még akkor is, ha ezt egyelőre még nem nekünk kell megtenni, csak olvasunk róla. Illetve felkavaró azért is, mert a jelenlegi lélekállapotomtól igen távol áll a narrátor világlátása, amely nagyon bölcsnek, de a mindennapi élethelyzetektől igen eltávolinak tűnik számomra. Persze lehet, hogy ez csak az én korlátoltságom.
Ezt leszámítva az olvasmányt (néha túlzottan is) tanulságosnak találtam. Többször megálltam, hogy elgondolkodjak az olvasottakon és a saját életemen az olvasottak szempontjából. Nyugodt szívvel tudom ajánlani. Egy pohár finom bort azért tartsunk a kezünk ügyében.


Népszerű idézetek

Chöpp >!

Engedd meg magadnak, és határozd el, hogy boldog leszel.

115-116. oldal

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
12 hozzászólás
Chöpp >!

Tedd meg, amit tudsz, aztán engedd el a dolgot! Állj el az útból!

243. oldal

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

13 hozzászólás
Chöpp >!

Nincs olyan élettapasztalat, amelynek ne lenne értelme.

65. oldal

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

Kapcsolódó szócikkek: tapasztalat
15 hozzászólás
Chöpp >!

A magány nem az emberek, hanem a megértés és az elfogadás hiánya.

143. oldal

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

Kapcsolódó szócikkek: elfogadás · magány · megértés
Chöpp >!

… azok a dolgok, amelyekre az emberek rengeteg energiát fordítanak, hosszú távon sokszor teljesen lényegtelennek bizonyulnak.

194. oldal

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

Chöpp >!

Azon tűnődtem, vajon hogyan képes bárki is megbirkózni ezzel a betegséggel [depresszió] meditáció nélkül, amely megtanít arra, hogy megfigyeld a gondolataidat, és rájöjj: nem vagy azonos velük. A gondolatok csak az elmében vannak, és noha az elme is hozzánk tartozik, nem azonos velünk, ráadásul a gondolataink sem mindig a sajátjaink. Számos gondolatunk mások ránk vetített gondolatából származik.

216. oldal

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

Kapcsolódó szócikkek: depresszió · elme · gondolat · meditáció
Chöpp >!

A büszkeség egyszerű időpazarlás.

123. oldal

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

Kapcsolódó szócikkek: büszkeség
3 hozzászólás
Chöpp >!

Azzá válunk, amire engedélyt adunk magunknak.

178. oldal

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

Chöpp >!

    A mi társadalmunk kirekesztette a halált, szinte tagadja a létezését. Emiatt a haldoklót is, a családját és a barátait is teljesen készületlenül éri valami olyasmi, ami elkerülhetetlen. Mindannyian meg fogunk halni. Ám ahelyett, hogy elfogadnánk a halált, inkább igyekszünk elleplezni. Mintha megpróbálnánk meggyőzni magunkat arról, hogy „amit nem látunk, az nincs is”. Pedig ez tévút, mert emiatt az anyagi világban, és a hozzá társuló, félelmek táplálta viselkedésformákban próbálunk értéket találni.
    Ha viszont megtanulunk szembenézni az elkerülhetetlen halállal, és őszintén elfogadjuk, mielőtt bekövetkezik, akkor még idejekorán változtathatunk azon, hogy mit tekintünk fontosnak az életben. S ez lehetővé teszi, hogy az energiáinkat olyan irányba tereljük, ahol valódi értéket hozunk létre. Mihelyst elfogadjuk, hogy az időnk korlátozott, még ha nem tudjuk is, hogy évekig, hetekig, vagy csupán órákig tart még, nem fogjuk hagyni, hogy az egónk vagy mások rólunk alkotott véleménye vezéreljen bennünket. Ehelyett inkább a szívünkre fogunk hallgatni. A feltartóztathatatlanul közelgő halál elfogadása teremti meg a lehetőséget arra, hogy a fennmaradó időben több értelmet és kielégülést találjunk az életünkben.

26. oldal

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

Kapcsolódó szócikkek: halál
Chöpp >!

    Ugyanakkor persze azt is tudtam, hogy mások nem feltétlenül fogadják lelkesen, hogy pozitív irányba változom. Új gondolkodásmódra tettem szert, amely lassanként felszabadított a múltamtól, és erővel töltött el. Ezt mások nem mindig fogadták jól, de akkor is annak kellett lennem, aki vagyok, nem pedig annak, aminek az emberek megszoktak.

135. oldal

Bronnie Ware: Életkönyv Öt dolog, amit leggyakrabban megbánunk halálos ágyunkon

6 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Eddie Jaku: A világ legboldogabb embere
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Mikki Brammer: Minden, amit megbántam
Charlotte McConaghy: Egykor farkasok éltek ezen a tájon
Kate Morton: Az elfeledett kert
Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Polcz Alaine: Egész lényeddel
Jay Kristoff: Empire of the Vampire – Vámpírbirodalom
Beth Kempton: Wabi Sabi
Janikovszky Éva: Ájlávjú