Ami ​a szívedet nyomja 94% 316 csillagozás

Gyermeki rácsodálkozás a dolgokra, kíváncsiság, furcsa gondolatok, vágyak, félelmek, egyedi nézópontok. Pont, mint egy kiskamasz lelkivilága és gondolatai. Érdekes, néha megindító, időnként csak furcsa.

Féltem ettől a kis kötettől, mert kortárs + svéd + versek… hát fogalmazzunk finoman úgy, hogy ez rettenetesen rosszul is elsülhetett volna.
De ezek a kis apróságok nagyon tetszettek, csak egy bajom van velük, ezeket felnőttek írták, akik úgy gondolják, hogy a gyerekek így gondolkoznak és így fejezik ki magukat. Mondjuk jó volt így is, mert legalább az olvasó gyerekeknek tetszhet. Vagy annál is inkább az olvasó felnőtteknek.

kipróbáltam pár verset az itthoni gyerekállományon (10,12,19), nekik is, nekem is nagyon-nagyon tetszett. Humoros, életszerű, néhol rácsodálkozó, néhol meseszerű, meg teljesen lényegre tapintó meglátásokkal teli könyvecske.
Szülőknek, nagyszülőknek ajánlom, kiemelten!

„ … ” és senki se mondja,
hogy fogd be a szád,
és mindig kipakolhatod,
ami a szívedet nyomja"
mondta Daniel, és nevetett.
Mégiscsak lükén hangzik, hogy
Sóderparti.
De Ami a Szívedet Nyomja, az már igen!
Nálunk csak olyan közönséges Vacsora van."

Őszinte vagyok. Miközben olvastam a verseket, elővillantam én kisgyereknek, akinek mindig le volt verve a térde, aki túl sokat beszélt, akart, szeretni, beszélni, a felnőttek között lenni, de mindannyiszor kiderült, hogy nem vagyok oda való. Néhol fájdalmasak az emlékek.

Karácsonyi miniolvasás, felmentem tesóm szobájába macskát simogatni, tesóm meg valahonnan előhúzta ezt a könyvet, mondván, hogy cuki meg minden, úgyhogy gyorsan el is olvastam a következő menet kajálás és az azt követő kutyasétáltatás előtt, jó volt, cuki volt, bölcs volt és ismerős volt. Lehet, hogy olvastam már gyerekként is? Lehet. Felnőttként is jó volt.

Olykor vicces, máskor inkább szomorú az egyes versek mondanivalója. Ami mindegyikben közös, hogy nagyon jó meglátások vannak benne; s nem csak a gyermekléttel, hanem a felnőttekkel kapcsolatban is. Tetszett a versek felosztása, fejezetekbe sorolása. Egyetlen hibája a könyvnek, hogy mire belelendültem az olvasásba, elfogytak az oldalak. Szívesen olvastam volna még.

Nagyon érdekes volt gyerekverseket olvasni (számomra mindig az) mert ilyenkor jövök újra és újra rá arra, hogy a gyerekversek néha sokkal több dolgot tartalmaznak, mint a felnőttek. Gyereknyelven olyan dolgokat olvashattam, amire nem számítottam és nagyon furcsa volt ilyen formában találkozni vele.
Az egyik ilyen vers az volt, amikor a szülők egyenlő félként beszéltek a gyerekkel. valahogy megdöbbentő volt a maga nemében az egész, az a csupasz valóság, és az, hogy erre mennyire vágyik egy gyerek. A baleset leírása is a versben túlságosan őszinte, olyan mélyen érintő, az egykeség és félárvaság is, ahogy más, mindennapos dolgok is, amik szerepeltek a versekben.
Nagyon tetszett, külön érdekesség volt, hogy svéd szerzőktől olvashattam.

Megláttam, megtetszett és elolvastam. (Ezúttal rám nem jellemző módon nem a megszereztemmel fejeződik be a mondat. Bár, ami késik, nem múlik…) Örültem, hogy a MEK-en elérhető.

Napról napra egyre nagyobb távolságból szemléljük letűnt gyermekéveinket, a felnőttkor beköszöntével és viharos előrehaladtával egyre „komolyabbá”, „fontosabbá” és „halaszthatatlanabbá” válnak a feladataink és a problémáink. Eltörpülnek azok az érzések és dolgok, amelyek gyerekként foglalkoztattak minket. (Engedjétek meg a többes számot, hadd bizalmaskodjak. (:)
Nehéz visszaidézni azt a törékeny hangulatot, amely a maga átlagos, hétköznapi módján banális események közben néha elragadott minket, amely egyszerűsége, megmagyarázhatatlansága ellenére is szívfájdítóan gyönyörű, csodálatos volt. Így éreztem magam sokszor, ok nélkül az otthon a szín alá felszerelt hintámban üldögélve, vagy akkor, amikor először mehettem egyedül a városba felnőtt felügyelete nélkül az uszodába. Azóta leszakadt már az a hinta – pont, amikor benne ültem – (nem szereltük vissza), és senki sem kérdőjelezi meg, hogy miért megyek egyedül az uszodába… Ezek a versek emlékeztettek arra az időre, amikor gondtalan és érzékeny (hintázó) gyermek voltam.

A versek olyan frappánsak, némelyiknek olyan csattanója van, hogy csak na! Vissza kellett fognom magam, hogy ne üljön ki minden egyes érzelem az arcomra, miközben olvastam. Különben lebuktam volna. Vagy le is buktam? Egy vers volt, amit kevésbé tudtam hová tenni, kicsit értetlenül álltam előtte, a magyar vonatkozású Baleset című.

Új kedvencet avattam!

A gyerekversekben az a jó, hogy végtelenül őszinték és nincs bennük semmi mesterkéltség. No meg eszembe jut, hogy huszon-haminc évvel ezelőtt én is milyen egyszerűen gondolkodtam és nem bonyolítottam túl a dolgokat. Sokkal logikusabbnak tűnt minden, mint most. Ejh, kár volt felnőni.

A fene gondolta volna, hogy egy gyerekvers-kötet ekkorát tud szólni, akár a fakard-csata ádáz csörömpölése, vagy a bőr célba érése utáni GÓL!-bömbölés.

Teljesen véletlenül került a kezembe a könyv, ezt most nem mesélem el.

Igazán komoly kérdésekkel foglalkozik ez a kötet, példának okáért, hogy vajon miért nincs cipzár a banánon (tényleg, miért?!), vagy hogy miért lenne megnyugtató, hogy a rémálmunk nem történt meg valójában? (Valóban: attól még ugyanolyan félelmetes volt!)

Nem gyerekeknek szólnak ezek a versek, hanem a gyerekek szólnak benne: így aztán persze szólnak a gyerekeknek is, akik nagyon jól megértik ezeket a dolgokat, amelyek között rengeteg szomorú dolog is van (talán a gyerekek értik és érzik legjobban a világ tragédiáját – de a világ eufóriáját is). Mi fölnőttek csak tanulhatunk ebből a kötetből.

Mindet el kell olvasni tízszer, százszor is (ezredszerre már nem is kell mondani, jön magától), nem rögtön egymás után, hanem újra és újra, időközönként, amikor túlságosan felnőttek leszünk, és a cipzáros banánnál nagyobb problémának érezzük az xy megszállásának emlékművét, vagy bizonyos kordonokat, esetleg a parlamenti képviselők cipővásárlási szokásait.

Engem az érdekel, hogy ha ma 21 vagyok, és holnap 22 leszek, vajon mit ünnepeljek azon? Hiszen soha többé nem leszek már 21!