A ​Curse So Dark and Lonely – Sötét, magányos átok (Az Átoktörő 1.) 87% 654 csillagozás

Őszintén szólva vagy egy hétig pakolgattam az asztalon, mire rászántam magam. A könyv egy újramesélt „Szépség és a Szörnyeteg” story, és mostanában egy kicsit elegem volt ebből a történetből, és az Emma Watson-féle film sem tetszett. De olyan jókat írtatok a könyvről, hogy végül mégis nekifogtam.
Előljáróban elmondanám, hogy a közelmúltban nagyon sok csodás fantasyt olvastam, (Pl az Üvegtrón sorozatot, vagy a Levegő Népe sorozatot) ennél jobbakat is, de tulajdonképpen az első fejezettől magával ragadott a történet. A Brigid Kemmerer féle világ olyannyira beszippantott, hogy két napra teljesértékű Emberfall-i polgárrá váltam, így mindenképpen jár a maximális pontszám.
A regény háttere teljesen felépített, a környezet, az ország történelme, a királyság, és a királyi család múltja mind részeletesen kidolgozott keretet ad a történetnek, a mese hihető, a cselekmény teljesen megáll a lábán. Nagyon szerettem, hogy nem túlbonyolított, hogy nincsenek szükségtelen drámák, hogy a történetmesélés egyszerű mederben halad, lassan, és teljesen tisztán bomlik ki.
A szereplők jók is rosszak is. Harper és Grey a kezdetektől szimpatikus, Rhen talán nem. Vele kapcsolatban egy kicsit zavaró, hogy alig akad rossz tulajdonsága. De mások, többen is kedvelhetőek, és valódiak. (PL. Jake és Noah).
Jó hogy bár van függővége, a történet önmagában is kerek egész, nem kell lerágnom a körmömet a folytatásért, amit azért mindenképpen szeretnék.

A Szépség és szörnyeteg több verziójával találkoztam már mint filmek, mint könyvek terén, és bár az írónő nem változtatta meg gyökeresen a történetet, mégis nagyon élveztem a könyv olvasását.
Már az első fejezetek után éreztem, hogy ebben a verzióban nem igazán a romantikán lesz a hangsúly, sokkal inkább Emberfall politikai helyzetén, amit nem is nagyon bántam. Eddig még nem igazán találkoztam olyan változattal, amely az emberek és alattvalók helyzetével is foglalkozik az átok során, nemcsak a herceg szörnyű sorsával, így már itt ezen a ponton megfogott a történet. Kíváncsi voltam, az írónő hogyan fog ezzel a szállal dolgozni. Volt egy-két megoldás, ami nekem már egy kissé túl egyszerűnek, elképzelhetetlennek tűnt spoiler , összességében viszont örültem, hogy a kastélyon kívüli életbe is betekintést nyertünk.
Harper és Rhen kapcsolata bár nem volt annyira hangsúlyos, mégis szép ívet kapott. Tetszett, ahogy az írónő a karaktereikkel dolgozott. Szerintem kifejezetten pozitív, hogy itt az eddig megszokott szépség karakter helyett, aki visszafogottságáról és kedvességéről ismert, egy sokkal bátrabb és harciasabb verziót kaptunk. Bár a hercegről, a múltjáról és az átokról kevesebb információt kaptunk, ezt ellensúlyozta Grey, a herceg testőre, akinek történetét már nagyon várom.
Összességében egy nagyon ütős fantasy történet lett, ami szerintem bárkinek kikapcsolódást nyújthat.

Egy átlagos Szépség és szörnyeteg sztori újramesélve. Igazából semmi különleges nem volt benne. Az eleje még érdekesen indult, mert kíváncsi voltam, hova fog vezetni az egész, és habár az elején még elég szimpatikusak voltak a karakterek, ahogy haladtunk előre, úgy lett számomra egyre gyerekesebb a könyv.
Sajnos egyik karaktert sem sikerült megkedvelnem, mert habár Grey volt még a legesélyesebb, de ő se tudta megugrani a lécet. Harper egy kis idegesítő, mindenen felháborodó, ordibáló egyén, aki azt sem tudja mit érez. Mondjuk az utóbbi miatt nem hibáztatom, mert semmi romantikus nem volt a történetben.
Az a sok gyetyós leírás és karakter számomra igazán antiklimaktikussá tett mindent. Szeretem az ifjúsági könyveket, de ez már túlontúl az volt. És habár a fordítással, elgépelésekkel is újfent adódtak gondok, beleolvasva az angol szövegbe, hát azt kell mondjam, hogy nem csak a fordító lelkén szárad az egész, hanem már maga Brigid írásmódján is.
Azért nem mondanám rossznak a könyvet, csak túl gyerekesnek, egyszerűnek, laposnak. Annak ellenére, hogy 528 oldalas. Azt viszont még újra megjegyezném, hogy szerintem elég szégyen, hogy egy fantasy könyvben nem képesek lefordítani a kitalált ország nevét, se egy csomó hely megnevezést. Elvégre, hogy nézne ki, ha a hobbitok lelőhelye a Shire lenne, Harry a Hogwartsba járna, Celaena az Endovier Salt Minesban raboskodna, Rhysand pedig a Night Courtban éldegélne?! Gondolkodjunk el már egy kicsit, hogy most akkor magyar könyvet olvasunk, vagy angolt?! Mert ez a mix katasztrofális.

Esküszöm, rosszabbra, vagyis inkább gyengébb történetre számítottam.
A könyv vége felé konkrétan erővel szorongattam a könyvet, annyi izgalmat tartogatott. Alapból szeretem a Szépség és a szörnyeteg történetet, de nagyon tudok örülni egy-egy jól sikerült retellingnek is. Az alapkoncepció hasonló, de szerintem alig lehet ráismerni az eredeti történetre. Persze voltak homályos részek és a könyv vége felé egyedül Noah-nak volt annyi esze, hogy rákérdezzen, hogy akkor ez most egy párhuzamos univerzumban, vagy esetleg a múltban játszódik?! Megkaptam rá a választ, de valamivel többet vártam volna, mint egy mondatos választ.
Összességében azért ez szerintem egy jó könyv. Nekem tetszett az írás és a cselekményt is könnyű volt követni. A szereplők is szimpatikusak voltak (többnyire.) Grey-vel kapcsolatban volt egy sejtésem, ami végül beigazolódott. Valamiért érdekesebb karakternek találtam őt, mint a férfi főhőst, Rhent.
Érthető okokból ugyan, de ő tele volt önutálattal.
A hősnő, Harper pedig ambiciózus és pimasz. Tetszett, hogy az írónő nem egy tökéletes hősnőt szerepeltetett a történetben, hanem egy olyat, aki gyermekkorában Little-kóros volt.

„Mindig ámulattal tölt el, hogy a legsötétebb reménytelenségből is van kiút.”

Természetesen erre a kötetre is elsősorban a borítója miatt figyeltem fel, valamint akik olvasták angolul nagyon dicsérték, úgyhogy gondoltam nem nyúlok mellé vele. Az első meglepetés akkor ért, amikor rájöttem, hogy ez a Szépség és a szörnyeteg újramesélt változata. Mivel nem tartozik a kedvenc meséim közé, ezért tartottam tőle, hogy nem fog tetszeni, de végül nem ért csalódás. Bár alapjaiban megegyezik a két történet, mégis sikerült valami teljesen mást kihoznia belőle az írónőnek. Nem az a tipikus pörgős és kalandos fantasy, sőt az elején nagyon lassan csordogáltak az események. Az utolsó 100 oldalban viszont hirtelen annyi minden történt, hogy csak kapkodtam a fejem. :D Tökéletes kikapcsolódást nyújtott, és még az olvasási válságomból is sikerült kirángatnia.
A karakterekkel kapcsolatban teljes mértékben pozitívan csalódtam. Harper egy igazán talpraesett és bátor lány, akit az elejétől kezdve kedveltem. Rhen is szimpatikus volt, és Harperrel jó párost alkottak. Az igazi kedvencem a szereplők közül mégis Rhen herceg testőre, Grey lett. Sajnáltam, hogy az ő szemszögéből nem voltak fejezetek, de remélem ez a következő részben már másként lesz.
Mivel függővéggel zárult a történet, ezért kíváncsian várom a folytatást, amit biztosan be is fogok szerezni. :)

Bármi, aminek köze van A Szépség és a Szörnyeteghez, hatalmas előnnyel indul nálam. A Sötét, magányos átok egy jól sikerült átdolgozás lett. Harper szimpatikus hősnő, és örültem, hogy Rhen gondolatait is olvashattam, bár én még Grey parancsnoknak is adtam volna saját szemszöget, ha már ők hárman voltak a középpontban. Az eleje kicsit lassan indult be, de lehet, hogy ez pont így volt jó, a hosszabb felvezető megalapozta a sötét és rejtélyekkel teli hangulatot. Nagyon tetszett, ahogy Harper és Rhen kapcsolata kibontakozott, drukkoltam nekik végig. Az utolsó 70 oldal igazi adrenalinbomba volt, a fordulat nem lepett meg annyira, viszont így még izgalmasabb, hogy kinek mi lesz a következő lépése. Bárcsak hamar jönne a folytatás!

A Sötét, magányos átok nem nyerte el kifejezetten a tetszésemet, valahogy igen nehézkesen haladtam vele, sokszor pedig untatott, vontatottnak találtam, a szereplők közül pedig alig akadt bárki, akit igazán meg tudtam volna kedvelni.
Nekem az volt az egyik legnagyobb gondom ezzel az egésszel, hogy kidolgozatlannak éreztem ezt a párhuzamos, mágiával és középkori várakkal, hercegekkel és varázslőnőkkel tarkított országot.
A kötet elején lévő térkép azért adott némi támpontot, hogy mit-hol találunk és mit-hogyan hívnak, de akkor sem találtam elég részletesnek, sokszor hiányoztak a bővebbb leírások, az izgalmas háttérinformációk.
A szerző részéről néha elő lett véve egy-egy név, város, fogadó vagy éppen hegység, de körülbelül ennyiben ki is merült a dolog, mi meg leshettünk Harperrel együtt, hogy mi van?
Harper és Rhen párosa nem fogott meg, pedig kettejük szemszögén át követhettük az eseményeket, engem mégsem tudtak érdekelni, sajnálni sem tudtam őket és sok-sok tettükkel egyet érteni is képtelen voltam.
Nem éreztem közöttük a kémiát. Ez számomra teljesen alávágta az egész sztorit. Képtelen voltam elhinni, hogy valaha is egymásba fognak szeretni. Rhen részéről aztán mutatkozott némi pozitív változás, de Harper az utolsó oldalakig óriási kérdőjel maradt.
Grey és Lilith, na miattuk olvastam végig az egész történetet és bennük láttam bőven lehetőséget.
Lilith persze egy igazi kegyetlen dög. A szépség és a szörnyeteg meséből, valamint megannyi feldolgozásából megszokhattuk már, hogy a boszorkány/tündér, aki az átkot szórta, az valamilyen szinten móresre akarta tanítani a herceget, de közben ott lapult mögötte valamiféle jó szándék. Nos, Lilith esetében ez nem történt meg, ő szimplán bosszút akart állni, kicsinyes önzése és szadista hajlamai sokszor kiverték nálam a biztosítékot, mindezek ellenére mégis érdekesebb szereplőnek bizonyult, mint Harper és Rhen valaha is.
Összegezve tehát: jóval többet vártam tőle, de nem mondok le róla véglegesen, mert a befejezés felkeltette a kíváncsiságomat. Mindenképpen érdekelne, hogy hová fog végül kifutni ez az egész?
Akik szeretik A szépség és a szörnyeteg mesét, valamint a retellingeket, azok bátran adjanak neki egy esélyt, hátha megtalálják majd benne azt, ami én anno A szörnyszívűben vagy a Kegyetlen szépségben.
Készüljetek fel, hogy harcokban, véres jelenetekben, politikában, ármányban, hazugságokban és cselszövésekben nincs benne hiány, néha picit volt egy enyhe kis Trónok harca beütése, a szerelmi szál viszont roppant halovány, nem ezen van a hangsúly.
A humor itt-ott jelen van, akadnak frappáns és megmosolyogtató beszólások, a mellékszereplők jóval érdekesebbek, mint a főszereplők.

Ennél is bővebben pedig: https://klodettevilaga.blogspot.com/2021/09/konyvkritik…

Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy a Szépség és a szörny volt az egyik kedvenc gyerekkori mesém, épp ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy hogyan is lesz ez újramesélve. Nem számítottam rá, hogy ennyire hasonló lesz a történet az eredetihez, de nagyon örültem neki. off
Magával ragadó volt, izgalmas, és egy percig sem unatkoztam olvasás közben. Ha lehetne 5 és fél csillagot adni, akkor tőlem megkapta volna. A két főszereplőt nagyon kedveltem, és jó párost is alkotnak, de az abszolút favoritom egyértelműen Grey volt. Számomra ő A tökéletes karakter. spoiler
Nem nagyon tudok mást mondani, mint hogy az egész kötetet imádtam, úgy, ahogy van. Pont kellő mennyiségben volt adagolva a sztori, minden megfelelően ki lett fejtve. Mint már említettem, a szereplők is szuperek, de ami még fontosabb, hogy érdekesek. Elképesztően várom a következő rész magyar megjelenését. Még többet szeretnék kapni ebből a világból (és Greyből). Nagyon kár, hogy ez is még csak nemrégiben lett lefordítva, így ez csak sokára lesz.

Én is beleestem abba a kelepcége, amit a borító állított. Számomra gyönyörű szép és a fülszöveget már szinte el sem olvastam.
Itthon persze vetettem rá egy pillantást, de jobban érdekelt a beltartalom.
Tetszett, hogy Harper nem az a tipikus „hercegnő” típusú lány, akit a nagy szerelmi történeteknél elképzel a rózsaszín lelkű olvasó.
Grey az első pillanattól a sötét utcán megfogott és nem engedett. Valahogy éreztem, hogy ő nem csak egy jobban kidolgozott mellékszereplő, aki segít Rhennek megtörni az átkot. spoiler
Rhen nem is találkozhatott volna jobbkor Harperrel. Kiegészítették egymást és ugyan nem volt az a földet rendgető hatalmas szerelem, de a helyzethez képest így is szívmelengető, ahogy a sorsuk alakult.
A könyvet becsukva láttam a borító alján, hogy ez egy A szépség és a szörnyeteg újragondolás. Végülis igen. Bár nekem ez nem jutott eszembe az olvasás alatt, annyira magával ragadott a történet.
Kíváncsian várom a folytatást, hogy hogy alakul Emberfall és lakosainak sorsa.

Kétségkívül a Sötét, magányos átok a kedvenc Szépség és a szörnyeteg retellingem a Beastly mellett. Izgalmas volt, kaptunk egy érdekes világot, erős, karakteres főszereplőket, akiknek az érzelmi világát Kemmerer zseniálisan alkotta meg, és gyönyörűen érzékeltette a bennük lezajló változást, és ez a lassan csordogáló romantikus rész is sokat hozzáadott az élvezeti faktorhoz.

Bővebben a blogomon
» https://sorok-kozott.hu/2021/03/konyvkritika-brigid-kem…