Hát, ültem az értékelésen egy hosszú napot.
Bár nem szerettem különösebben, józanul, objektíven megítélve, ez egy remek ifjúsági könyv volt. Tényleg, talán az egyik leglogikusabb, amit hosszú idő óta olvastam. Szépen felépített történet, a karaktereknek van motivációja – kivéve Grey-t, ő az egyetlen, akit emiatt nem is tudtam megkedvelni (de egyáltalán) pedig tudom, a legtöbb olvasónak ő a kedvence. A politika és a hadviselés is szerepet kapott benne – néhol túlzottan is leegyszerűsítve, de beláthatom, amúgy sem arra kíváncsi az emberek nagy része, ha egy ilyen feldolgozást vesz a kezébe. Ettől függetlenül minden kérdésünkre kaptunk választ, amely nagyrészt kielégíthette érdeklődésünket ezen a téren (is).
Ami nagyon jó volt; érdekes feldolgozást kaptunk, kezdve azzal, hogy Harper, a női főszereplőnk a modern kor gyermeke, a mi világunkból származik, aki csak egy véletlen folytán kerül Rhen, a „szörnyeteg” világába.
A szereplők – és itt most kizárólag Rhenről és Harperről beszélek (Grey karakterére még kitérek részletesebben…) – logikusak (az elején a leginkább), és rengeteget fejlődnek. Egyikük sem tökéletes, sokat hibáznak, de később mindig rájönnek, hogy elrontottak valamit, és azt ki is javítják (de minimum megpróbálják). Ha tanácsot kapnak, azt megszívlelik, megértik, ha ostobaságuk miatt kioktatásban részesülnek, tehát tényleg… nagyon sokat fejlődnek, és ez szemmel látható.
Ami imádtam, a találkozó Karis Lurannal. Hogy valaki nem spoiler Komolyan nem tudom, hogy a hadviseléshez nem értő „parasztságon” kívül spoiler. Mármint, azért egy királynő és az udvartartása csak rendelkezik információkkal, kémekkel… Imádtam, tényleg, nagyon tetszett ez a rész – ahol az író gúnyt űzött saját magából is. Plusz, mint kiderült a támadásuk spoiler. Ez a része volt talán a legmeglepőbb, nem számítottam még egy ilyen érdekességre a végén.
Ahogy említettem, van némi politika, és hadviselés is. Egyszerűen ugyan, de mégis. Ez plusz pont, mert nem csak benső konfliktus van jelen, de külső fenyegetés is – legalább ez okot ad a szereplők közeledésére.
Az általam említett LGBT jelenség, itt a könyvben (nincs nagy szerepe, egy röpke pillanat, mégis nagyon elégedetté tett, ahogy az írónő kezelte a helyzetet. Harper felfedezi, hogy a spoiler kapcsolatban van egy fekete fiúval. A lány azonban nem azon akadt ki, hogy „jaj fekete”, vagy „jaj fiú”, egyszerűen azon, hogy ő mért nem tudott arról, hogy a spoiler van valakije. Nem lett nagy dologként beállítva a homoszexualitás, a rassz – mert ezek nem számítottak.
Összességében igen, egy egy erős YA könyvet kaptunk, logikus szereplőkkel, mondhatni jól kidolgozott történettel, sok meglepetéssel. Érdemes elolvasni, az egyik legkiemelkedőbb a maga kategóriájában, kifejezetten jónak láttam.
Most pedig; ami engem személy szerint zavart, de nem hiszem, hogy a célközönségnek bármiféle gondot okozna:
Mivel a könyv bőven átlépte a retelling kategóriát – messze nem csak az eredeti történetről van itt szó, abból pusztán a „szörny, akinek az átok szerint szerelemre kell lelnie” elem marad meg, de emellett politika, hadviselés, gyilkolás, nemi erőszak, gyerekek ellen elkövetett erőszak, rák, uzsorások, zsarolás, kínzás, lelki terror, öngyilkosság is bőven szerepet játszik, elmondható; a könyv igenis komolyan veszi magát, mint (néhol igen sötét…) fantasy YA, és épp ezért zavart néhány dolog. (Ami mást persze nem kell, hogy zavarjon.)
A két világban egy nyelvet beszéltek. Ennek eleve kicsi az esélye… de legyen. Azt viszont, hogy – tekintve, hogy ez angol, természetesen –, Rhen világa középkori szinten állt történetünk idején, érdekes, hogy Harpernek nem okozott gondot a kommunikáció. Csak némi „akcentust” érzékelt. Emellett, a tény, hogy Harper a mi korunkból pottyant Rhen világába, nem jelent semmit a karakterének, gyakorlati nehézségbe nem ütközik, még egy kényelmes véletlen folytán lovagolni is profin tud. (Sajnos főszereplőnk kb. mindennel így van, szerintem.)
Harper háttértörténete egy picit erősre sikeredett. Mármint, hogy volt képes azt mondani a könyv vége felé, hogy spoiler? Aztán, mikor spoiler?! Igen, remek, hogy erős kötelék fűzi a lányt a saját világához, de ez egy kicsit túlzás volt, annak fényében, milyen rövid időt töltött el Rhen világában, ami majdnem elfeledtette vele a múltját. Egy ilyen múltat nem lehet csak úgy elfelejteni, és nem hiszem, hogy bármiféle romantikus érzés szabadon kifejlődhetett volna annak árnyékában.
A politika és a hadviselés nagyon durván le volt egyszerűsítve. Ezt mondjuk megértem, egyrészt YA könyv, másrészt azért kapunk választ némely felmerülő kérdésre – ami néha hülyeség (pl. Rhen serege, flottája nem széled szét fizetés, ellátmány, vagy bárminemű parancs nélkül öt évig – mert hűségesek…?), de legalább van válasz. (És ez is értékelendő persze.)
Az pedig, hogy BÁRKI elhitte, hogy Harper Disi spoiler, pl. a fogadóban… az egyik legnevetségesebb dolog volt a világon. A való életben, mindenkit lemészároltak volna, a fogadót pedig abban a szent percben felgyújtják – nem kellett volna aggódni azon, hogy „a lány jelenti Disi királyának kit akar megöletni” (ha már ezzel fenyegetőzött) –, és végeznek a herceggel is. Ugyan már! Ez tényleg nevetséges volt. :') (A folytatás, ami ebből következett, még inkább.)
A leglogikátlanabb jelenség pedig az egész könyvben, Grey karaktere. Hajaj, tudom, mindenkinek ő a kedvence… de nekem, hát… nem. Végig reméltem, hogy azért maradt Rhen mellett, mert spoiler, de neeeeem, természetesen egy spoiler kellett létrehozni, amire az ég világon senkinek nem volt szüksége, soha. Ez akkora, de akkora, oltári baromság volt, hogy nem tudom most se hová tenni. Ha Harper az egyetlen remény, akkor mégis miért spoiler Grey? Hiába mondja utána Rhennek, hogy „nem tettem semmit, amivel spoiler, minden olvasó érezte, hogy itt alakulhatna valami. Bármit is érzett, vagy bármi is volt, nem lett volna szabad engednie neki, ha tényleg annyira spoiler… spoiler Mert tudjuk, mindenki tudja, hogy nem csak „segíteni akart”, meg „kedves lenni”. Ugyan… A másik. Csak mert a szavát adta? Ennyi volt az indok arra, hogy maradt? Tényleg? Emellett, nekem kicsit erőszakoltnak tűnt, annyira nagyon Rhen ellentéte volt, hogy nem voltam biztos benne, nem csak azért került bele, hogy kiemeljük Rhen javítandó tulajdonságait…
A másik… Jake. Tarkón vertem volna, és leláncoltam volna a pincébe.
Aztán… az időfolyam. Teljesen összezavart az egész. Egyrészt, nem úgy volt, hogy Rhen akkor spoiler, ha az évszak végére érünk? (Ezt már az elején se értettem.) Hogy lehet, hogy hat hét után történt ez meg? Az csak… másfél hónap. Az évszak fele… Mármint, oké. Nem csoda, hogy az átok nem került megtörésre.
A másik pedig, ami ehhez kapcsolódik; a romantikus szál fejlődése túl hamar történik. Az oké, hogy másfél hónap telik el, de mikor a pár elkezd egymás iránt érezni valamit, az még az első héten van. Igen, számoltam a napokat (lol). Másra ezzel szemben sokkal több idő jutott, sőt, még a „gyorsan teltek a napok” klisét is bedobtuk.
Végül pedig, tudom, hogy sokak imádták, hogy Rhen nem „szörnyeteg”. A fiú teljes szépségével áll Harperrel szemben, és csak egy bizonyos idő után spoiler. Nekem ez sokat vett el a történetből, hisz épp az lenne a lényeg, hogy Harper a benső szépségét lássa meg – és na, egy fú de szexi, és oh, de helyes pasiba jóval könnyebb beleszeretni…
Na de! Ezek csak az én szőrszálhasogatásom miatt tűnnek akkora hibának – és ez a történet szimplán nem nekem való. Ettől még nem lesz rossz, csak… a kedvencem sem. Összességében tényleg jól sikerült, és a problémáim nem kell, hogy másokat is zavarjanak. (Nem is fognak.) A maga nemében több szempontból kiemelkedőnek érzem, érdemes elolvasni.
