Az ​utolsó halandó kötelék (A Csiszolatlan Trón Krónikája 3.) 45 csillagozás

Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

Az Annur Birodalom és maguk az istenek is a pusztulás küszöbén állnak…

Az ősi csestriim faj visszatért, hogy bevégezze az emberiség elleni harcot; irdatlan seregek törnek a főváros felé, és mindkét oldalon varázshatalommal bíró megcsapolók próbálják eldönteni a háborút. Szeszélyes istenek járják a világot emberi alakban, saját kifürkészhetetlen céljaikat űzve.
A három császári testvér – Valyn, Adare és Kaden – pedig megérti végre, hogy még ha túl is élik a világukat fenyegető pusztulást, soha nem lesznek képesek valódi szövetséget kötni.
Brian Staveley a Csiszolatlan Trón Krónikájának lezáró kötetében egy birodalom véres végnapjain keresztül mutatja meg, mit jelent embernek lenni.

Eredeti megjelenés éve: 2016

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek

>!
GABO, Budapest, 2017
760 oldal · ISBN: 9789634065715 · Fordította: Sziklai István
>!
GABO, Budapest, 2017
770 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634064640 · Fordította: Sziklai István

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Bolha · Adare · Kegellen


Kedvencelte 3

Most olvassa 3

Várólistára tette 48

Kívánságlistára tette 46

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
NewL P
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

Tisztességes lezárást kapott a történet, bár mindent a kötet végére hagyott az író, és néhol csak gyorsan elmosta egy-egy szál korrekt lezárását. Összességében ez egy nagy, jól kitalált történet lett a végére. Nekem maradtak megmagyarázatlan dolgok, hiszen ha egy birodalomról beszélünk, akkor sokkal jobban is el lehetett volna mélyedni a történelmében, nem csak bele-bele kapni egy-egy részletbe, hogy valamilyen alapot próbáljunk meg adni egy történetszálnak. Azért jó volt.

3 hozzászólás
>!
zamil
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

Valahogy nem ezt vártam. A második rész tetszett a legjobban és reméltem, hogy a harmadik megugorja azt a szintet, de nem sikerült neki.
Jól indult a történet, mert izgalmasan lett vége az előző kötetnek, de valahogy a szereplőkben csalódnom kellett. Egyik testvér se hagyott bennem maradandót, nem éreztem a fejlődésüket, valahogy érdektelen maradt számomra pedig a harmadik könyvre már elvártam volna, hogy valamelyik a szívemhez nőjön, főleg, hogy ennyire különbözőek, de valahogy mégse.
Számomra a világ és a leírások amik ezt a könyvet érdekessé tették. Mondjuk tény ebben a részben már nagyon érezhető volt a túlírtság, de még így is élveztem.
A végkifejlet nem tetszett, valahogy nagyon eltért a történettől, attól amire épült az egész.
Az biztos, hogy nem bántam meg az olvasást, és jól szórakoztam.

>!
Dominik_Blasir
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

A Csiszolatlan Trón krónikája részről-részre egyre jobbnak tűnik számomra, ilyen szempontból kár, hogy vége, de hát nem biztos, hogy végigolvasnék még egy ilyen féltéglát, szóval annyira azért mégsem…
Az utolsó halandó kötelékben végre megtörténnek azok az események (mint egyes szereplők találkozása és az, hogy végre leülnek egymással beszélgetni), melyeknek már jóval korábban meg kellett volna (és akkor spóroltunk volna 5-700 oldalt); végre megértjük a karakterek motivációit és céljait, így már a konfliktusok megoldására és nem generálásra koncentrálhatunk; végre mindenkinek változott annyit a személyisége, hogy valóban élvezetes legyen velük tölteni ennyi oldalt. Ettől még továbbra is feleslegesen hosszúnak tűnik, viszont most már valóban a szórakozás és a kíváncsiság vitt előre, nem csak az, hogy jó belefeledkezni egy ekkora történetbe.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-01-16+…

4 hozzászólás
>!
kvzs P
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

Staveley a sorozat kötetében sem a főhőseit, sem az általa teremtett világot nem kíméli.
A szereplők közül senki nem az, akit az első kötetben megismertünk. A veszteségek, a körülmények, a döntések -jók és rosszak, sajátjuk vagy másoké- megváltoztatták mindannyiukat. Van aki felnőtt, van aki megkeseredett, van aki csak egy másfajta bölcsességet kapott, de a végjátékban rá kell jönniük, hogy nem kaphatnak meg mindent, amit akarnak, és el kell dönteniük, hogy mit adnak fel önként, hogy ne veszítsenek el mindent.
Az utolsó kötetben istenekről és a csestriimekről is többet tudunk meg, ez a tudás pedig nem túl megnyugtató.
A végjátékban tehát a szereplők és a birodalom is borzalmas csapásokat szenvednek el, a győzelem pedig nem jelent sikert, csak egy nagyobb tragédia elodázását, a trilógia pedig egy sötét, kegyetlen fináléban ér véget.

>!
Ananiila
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

Nem tette fel az i -re a pontot, valahogy kevés volt és nem jött el a katarzis.
Szórakoztató, érdekes világú sorozat volt, nekem leginkább a karakterekben hozott kevesebbet, mint az elvárt. Az író elengedte a három főszereplőt, a többiek szála sokkal érdekesebb volt ebben a harmadik kötetben, ráadásul kissé elnagyolt lett a történetvezetés.
Tipikus példája annak, hogy akinek nincs elég mondanivalója az ne írjon trilógiát.
De nem volt unalmas vagy érdektelen, így alapvetően pozitív szájízzel fejeztem be, csak éppen azzal a „de ha…” érzéssel.

>!
Zsoofia
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

Borzalmasan középszerű és felejthető sorozat szintet tartó befejező része.

A legrosszabb, hogy lehetnének itt remek dolgok, meg vannak is. Gwenna például kifejezetten szerethető karakter, személyes kötődése van a történetéhez, ő volt az egyetlen aki néha meg is tudott lepni. Kadennek megbocsátható a személyes kapcsolódás hiánya, tőle pont ezt várja el az ember, hogy ő legyen a könyv metája. A többiek viszont olyan döntéseket hoznak amiket nem indokol semmi, nem olyan érzéseket éreznek amiket a szituációkban érezniük kellene. Nem rajongtam értük továbbra se.
A történet meghatározó vonása, hogy felvonultat rengeteg potenciált, majd a kútba ugrasztja őket. Fantasztikus konfliktusoktól lettünk megfosztva azáltal, hogy az események zöme a nézőpontok történetszálán kívül történik, nem aktív résztvevői. Az összes, különleges képességgel rendelkező egység erre a kötetre elpusztítja magát vagy valami más. Akkor minek volt rájuk szükség? Hogy a történet száz oldallal hosszabb legyen?

Szeretném, ha a fantasy írók megtanulnának TÖMÖREN ÍRNI, és ismernék a TRIM fogalmát.

>!
Voorhees 
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

Staveley a Csiszolatlan Trón Krónikájával valami egészen különlegeset tett le az asztalra, és kitörölhetetlenül beírta magát a fantasy nagymestereinek névsorába. A trilógia záró akkordjában természetesen választ kapunk a kérdésekre, minden szereplő eléri a maga célját így vagy úgy, de ennél sokkal többet is ad a könyv az olvasónak. Ugyanis olyan gondolatokkal van tele, melyek megszívlelendőek, olyan bölcsességeket rejtenek a sorok, melyeket hasznosíthatunk a mindennapi életben, és ami a legfontosabb, a történetnek van mondanivalója. És ez minden, de minden izgalomnál többet jelentett számomra.

Megértem azokat, akik szerint túlírt a trilógia befejező része, kevés az érdemi történés, sok a szöveg. Talán igazuk is van. De most leírom azt, amitől valószínűleg nem leszek túl népszerű, de nem érdekel: ezek az emberek nem szeretnek igazán olvasni. Egy mű értékét nem a megtöltött oldalak száma, a kiontott vér literszáma, a véget nem érő csaták vagy harcok határozzák meg, hanem a mögöttes tartalom. És ebben a trilógiában több mondanivaló volt, mint sok másikban együttvéve.

Elismerésre méltó, ahogy Staveley drámai módon megfesti a főszereplők tragédiáját. Adare kötelességtudata, a népe iránt érzett felelősség és a fia iránt érzett szeretet szinte szétfeszítik, úgy érzi sem császárként, sem anyaként nem állja meg igazán a helyét. Belső tépelődései, döntései, sorsa már-már könnyfakasztóan emberiek.
Kaden személyes tragédiájához egészen más út vezet. A fiatal Első Szóló a vég felé vezető úton megismeri a szenvedés és a szerelem ösvényeit is, döntése, miszerint Il Tornjával mindenáron szembeszáll, megpecsételi sorsát és okozza végzetét.
Valyn sorsa talán mindenkiénél tragikusabb és tanulságosabb. A jóformán minden emberségét és szeme világát is elvesztő volt Kettral szárnyparancsnok a saját módján talál vissza az élethez. Az ő szálán keresztül a remény és az élet diadalát ünnepelhetjük a halál felett.

A mellékszereplők közül nekem Gwenna szála tetszett a legjobban, a karakterfejlődés is talán az ő esetében a leginkább szembetűnő. Nagyon elégedett voltam a női szereplők kiteljesedésével, Gwenna mellett ugyanis Huutsuu is jelentős szerepelt vállalt. Az urghul asszony szemén keresztül egy teljesen más nézőpontot ismerhettünk meg, és az író jobban megértette az olvasóval a fájdalomimádó, nomád lovas nép értékeit és szemléletét.

Véleményem szerint izgalomban egyáltalán nem volt hiány, nem érzem soknak a történetet, sőt, én még olvastam volna. Meglátásom szerint a három kötet végig egyenletes színvonalú, lenyűgöző alkotás. Nálam jelentősen Anthony Ryan és Mark Lawrence fölé magasodott. Abszolút telitalálat.

A trilógia érdekessége még, hogy úgy alkotott a szerző fenomenálisat, hogy még a low fantasyhez képest is szembetűnően kevés volt a mágikus elem. Voltaképpen csak a megcsapolóknak voltak mágikusnak nevezhető tulajdonságaik, de ezekről sem tudunk meg bővebbet. Fantasztikus lényeknek is lényegében csak a Kettralok tekinthetőek, ugyanakkor a mágia szinte teljes hiánya egyáltalán nem zavaró, sőt. A világ enélkül is remekül felépített, nem volt hiányérzetem.

Még egyszer, hatalmas elismerésem a rendkívül színvonalas magyar fordításért, és óriási köszönet és hála a @gabokiado részére, amiért elhozta nekünk ezt a mesterművet. Természetesen ajánlom. Minden fantasy rajongó számára kötelező!

>!
Fallen_Angel P
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

A második rész olvasása után nagyjából „elengedtem” a sorozatot. Érdekelt ugyan, hogy hogyan zárja le a történetet Brian Staveley, de csalódást már nem okozott, pont az az elnyújtott, közepes sztori volt, mint amire számítottam. A vége ugyan nem lett rossz, de az iszonyú hosszú könyvhöz képest csak pár oldalnak tűnt.
Az utolsó halandó kötelékben a három főszereplő már alig érdekelt, egyedül a Kettralok vittek színt a történetbe – az előző részhez hasonlóan miattuk volt érdemes olvasni az egészet. Ha a fő szálat kicsit (vagy inkább nagyon) meg tudta volna nyesni, sokkal jobb sztorit lehetett volna kihozni az egészből és boldogan vettem volna meg egy csak a Kettralokról szóló spin off könyvet, vagy akár sorozatot.
A Csiszolatlan Trón Krónikája arról marad emlékezetes, hogy mennyire elszúrt a szerző egy nagyon jó alapötletet. Nem kellene mindenkinek trilógiában gondolkodnia, illetve 6-700 oldalakat sem kötelező megtölteni, fele ilyen terjedelemben is lehet(ne) kiváló könyveket írni. Tényleg kár érte. :/

>!
Vác_nembéli_István_fia_istván
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

És befejeztem, nagyon nagyon nehéz szülés volt dec.19 -én kezdtem neki és baromi nehezem haladtam vele ….
MI is volt a problémám ?
1- nagyon hosszú , túl nyújtott , kevés író tud meg birkózni 700 oldallal . tele volt unalmas semmit mondó részekkel . nem vitte tovább a sztorit .
2 – három főszereplő sorsa olyannyira nem érdekelt, egyáltalán nem mozgatott mi is fog történni velük. mind a hárman idegesítettek. az író nem merte meglépni, hogy megöli egyiküket legalább lett volna valami kis konfliktus ami érdesé teszi.
3 – egy fantasytól nem nagyon várok el valami hatalmas csavart nem arról szól, igaz nem árt ha van . De amikor a 50 oldal körül tudod ki az áruló . ki mit fog tenni , mire gondol, mit fog mondani . stbstb. és a végén sem volt meg lepetés , katarzis. semmi. :)
Összességében egy középszerű trilógia lett , nem lesz belőle legenda nem fognak megemlékezni róla 1-2 év múlva .

>!
ftamas
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

A (könyvtári)könyvnek egy dologról kellett döntenie. megvegyem és a polc dísze legyen, vagy megszabaduljak az első kettőtől.

Alapvetően nem egy rossz könyv, vagy sorozat, igaz nem is váltotta meg a világot. Az első rész olvasva sokkal, de sokkal többet vártam, de azért senkinek sem mondanám, hogy ne olvassa el.
A szálak szépen összeérnek és, hogy a testvérek hajlandóak beszélni egymással, jót tesz a sztorinak. Vannak benne szerethető részek és szerethető szereplők, viszont érdekes, hogy a főszereplőkkel nem tudtam azonosulni. Adare pl. kifejezetten idegesített, de tőllem mind a hármat kiírhatta volna a könyvből már a 10. oldalon. Sokkal jobban vártam azokat a részeket, ahol Kettralok szerepeltek Gwenna és Bolha által vezetett részek.

Sokszor éreztem, hogy bizonyos szereplők nem logikus lépéseket tesznek, mintha bizonyos részek túlzottan, mások, meg kevésbé lennének kidolgozva. Koponyára Esküdtek történetében pl. sokkal de sokkal több van és a de a két öreg megcsapoló párharcában is, arról nem beszélve, amikor az egyik „hős” Drizzt do'Urden komplexustól szenvedve próbálja megállítani az ellenséges hadat.
Az Urghulok jönnek az igaz, de meg sem közelítik kidolgozottságban a Nadírok hordáit, akik jóval kisebb terjedelemben is sokkal jobban ki voltak dolgozva.

Őszíntén, spoiler elmélete sokkal jobban bejött

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
jehuka P

– A becsület szép dolog, de nem sok haszna van a harcban.

591. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bolha
>!
Voorhees 

Hitvány az a szabadság, ami nem hagy hegeket.

Tizenkilencedik fejezet, 318. oldal

>!
Voorhees 

A tényeknek – felelte Adare óvatosan – megvan az a szokásuk, hogy eltorzulnak, attól függően, ki mondja őket.

Tizenegyedik fejezet, 188. oldal

>!
SzRéka 

A lényeg, hogy mindenféle taktikai és stratégiai egyenlőtlenséget le lehet küzdeni. És győzhetsz. De nem fogsz győzni, ha nem hiszed, hogy a győzelem lehetséges.

>!
SzRéka 

A tudósok és a filozófusok folyamatosan az igazság dicséretét zengték, az ember számára is elérhető isteni tökéletességként magasztalva. Azokban az ősi szövegekben az igazság mindig csillogó volt, fénylő, aranyban fürdő. Amit viszont nem tudtak, nem tudott egyikük sem, hogy bizonyos igazságok olyan recések, akár a rozsdás pengék: szörnyűek, az élük fűrészes, és elmozdíthatatlanul, mindörökre beágyazódnak a lélek anyagtalan anyagába.

Kapcsolódó szócikkek: Adare
>!
Voorhees 

Az urghul nő a fejét rázta.
– Ahogy ti hadat viseltek, az sápatag, rút dolog. Elfajzás. Civilizáltnak nevezitek magatokat, de nézzétek meg, miért harcoltok: határokért, hatalomért, vagyonért…
– Szemben mivel?
– Szemben semmivel. A háboró önmaga egy vallás.
– Beteges egy vallás.
– Betegesebb, mint megölni egy nőt azért, mert átlépett egy láthatatlan vonalat, amit ti húztatok a porba? Betegesebb, mint elégetni egy embert azért, mert elvett pár drágakövet, néhány aranyrudat egy másik embertől?
– Ez az igazságszolgáltatás – mondta Valyn. A szó olyan törékenynek hatott, akár egy döglött madár csontozata.
– A törvény…
Huutsuu csak legyintett az ellenérvre.
– Csak a küzdés létezik. És ezt te is tudod, Malkeenian. Láttad, megélted. Felejtsd el az igazságszolgáltatásodat meg a törvényedet: csak az ember és ember közti harc a valóságos. A küzdelem, ami a rohadt szívedben zajlik. – Mosolya olyan éles volt, akár a fejsze éle. – Ezért vagy képes látni, Malkeenian. Tagadhatod ezt az igazságot, de már felfogtad ennek szentségét.

Ötvenedik fejezet, 898-899. oldal

>!
SzRéka 

– Mert akié a hatalom, az elpusztítja azt, akinek nincs.

>!
SzRéka 

– A fontos hazugság fényesebben ragyog az igazságnál is.

>!
Voorhees 

A háború többnyire egy sor gyakorlati kérdésből áll, jelesül abból, hogy miként csináljunk élő emberek testéből holtakat.

Harminckilencedik fejezet, 705. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: Empire of Storms – Viharok birodalma
Brian McClellan: A birodalom bűnei
Sarah J. Maas: A Court of Wings and Ruin – Szárnyak és pusztulás udvara
Anthony Ryan: A hamu birodalma
Brent Weeks: Túl az árnyakon
Gabriella Eld: Remények Jordan számára
Nicholas Eames: A Wadon királyai
Greg Keyes: Vérlovag
Gail Z. Martin: Az árnyak háborúja
Gabriel Wolf: A napisten háborúja