Az ​utolsó halandó kötelék (A Csiszolatlan Trón Krónikája 3.) 27 csillagozás

Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

Az Annur Birodalom és maguk az istenek is a pusztulás küszöbén állnak…

Az ősi csestriim faj visszatért, hogy bevégezze az emberiség elleni harcot; irdatlan seregek törnek a főváros felé, és mindkét oldalon varázshatalommal bíró megcsapolók próbálják eldönteni a háborút. Szeszélyes istenek járják a világot emberi alakban, saját kifürkészhetetlen céljaikat űzve.
A három császári testvér – Valyn, Adare és Kaden – pedig megérti végre, hogy még ha túl is élik a világukat fenyegető pusztulást, soha nem lesznek képesek valódi szövetséget kötni.
Brian Staveley a Csiszolatlan Trón Krónikájának lezáró kötetében egy birodalom véres végnapjain keresztül mutatja meg, mit jelent embernek lenni.

Eredeti mű: Brian Staveley: The Last Mortal Bond

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
GABO, Budapest, 2017
760 oldal · ISBN: 9789634065715 · Fordította: Sziklai István
>!
GABO, Budapest, 2017
770 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634064640 · Fordította: Sziklai István

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 51

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
NewL P
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

Tisztességes lezárást kapott a történet, bár mindent a kötet végére hagyott az író, és néhol csak gyorsan elmosta egy-egy szál korrekt lezárását. Összességében ez egy nagy, jól kitalált történet lett a végére. Nekem maradtak megmagyarázatlan dolgok, hiszen ha egy birodalomról beszélünk, akkor sokkal jobban is el lehetett volna mélyedni a történelmében, nem csak bele-bele kapni egy-egy részletbe, hogy valamilyen alapot próbáljunk meg adni egy történetszálnak. Azért jó volt.

3 hozzászólás
>!
zamil
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

Valahogy nem ezt vártam. A második rész tetszett a legjobban és reméltem, hogy a harmadik megugorja azt a szintet, de nem sikerült neki.
Jól indult a történet, mert izgalmasan lett vége az előző kötetnek, de valahogy a szereplőkben csalódnom kellett. Egyik testvér se hagyott bennem maradandót, nem éreztem a fejlődésüket, valahogy érdektelen maradt számomra pedig a harmadik könyvre már elvártam volna, hogy valamelyik a szívemhez nőjön, főleg, hogy ennyire különbözőek, de valahogy mégse.
Számomra a világ és a leírások amik ezt a könyvet érdekessé tették. Mondjuk tény ebben a részben már nagyon érezhető volt a túlírtság, de még így is élveztem.
A végkifejlet nem tetszett, valahogy nagyon eltért a történettől, attól amire épült az egész.
Az biztos, hogy nem bántam meg az olvasást, és jól szórakoztam.

>!
Dominik_Blasir
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

A Csiszolatlan Trón krónikája részről-részre egyre jobbnak tűnik számomra, ilyen szempontból kár, hogy vége, de hát nem biztos, hogy végigolvasnék még egy ilyen féltéglát, szóval annyira azért mégsem…
Az utolsó halandó kötelékben végre megtörténnek azok az események (mint egyes szereplők találkozása és az, hogy végre leülnek egymással beszélgetni), melyeknek már jóval korábban meg kellett volna (és akkor spóroltunk volna 5-700 oldalt); végre megértjük a karakterek motivációit és céljait, így már a konfliktusok megoldására és nem generálásra koncentrálhatunk; végre mindenkinek változott annyit a személyisége, hogy valóban élvezetes legyen velük tölteni ennyi oldalt. Ettől még továbbra is feleslegesen hosszúnak tűnik, viszont most már valóban a szórakozás és a kíváncsiság vitt előre, nem csak az, hogy jó belefeledkezni egy ekkora történetbe.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-01-16+…

4 hozzászólás
>!
kvzs P
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

Staveley a sorozat kötetében sem a főhőseit, sem az általa teremtett világot nem kíméli.
A szereplők közül senki nem az, akit az első kötetben megismertünk. A veszteségek, a körülmények, a döntések -jók és rosszak, sajátjuk vagy másoké- megváltoztatták mindannyiukat. Van aki felnőtt, van aki megkeseredett, van aki csak egy másfajta bölcsességet kapott, de a végjátékban rá kell jönniük, hogy nem kaphatnak meg mindent, amit akarnak, és el kell dönteniük, hogy mit adnak fel önként, hogy ne veszítsenek el mindent.
Az utolsó kötetben istenekről és a csestriimekről is többet tudunk meg, ez a tudás pedig nem túl megnyugtató.
A végjátékban tehát a szereplők és a birodalom is borzalmas csapásokat szenvednek el, a győzelem pedig nem jelent sikert, csak egy nagyobb tragédia elodázását, a trilógia pedig egy sötét, kegyetlen fináléban ér véget.

>!
Fallen_Angel P
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

A második rész olvasása után nagyjából „elengedtem” a sorozatot. Érdekelt ugyan, hogy hogyan zárja le a történetet Brian Staveley, de csalódást már nem okozott, pont az az elnyújtott, közepes sztori volt, mint amire számítottam. A vége ugyan nem lett rossz, de az iszonyú hosszú könyvhöz képest csak pár oldalnak tűnt.
Az utolsó halandó kötelékben a három főszereplő már alig érdekelt, egyedül a Kettralok vittek színt a történetbe – az előző részhez hasonlóan miattuk volt érdemes olvasni az egészet. Ha a fő szálat kicsit (vagy inkább nagyon) meg tudta volna nyesni, sokkal jobb sztorit lehetett volna kihozni az egészből és boldogan vettem volna meg egy csak a Kettralokról szóló spin off könyvet, vagy akár sorozatot.
A Csiszolatlan Trón Krónikája arról marad emlékezetes, hogy mennyire elszúrt a szerző egy nagyon jó alapötletet. Nem kellene mindenkinek trilógiában gondolkodnia, illetve 6-700 oldalakat sem kötelező megtölteni, fele ilyen terjedelemben is lehet(ne) kiváló könyveket írni. Tényleg kár érte. :/

>!
Zsoofia
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

Borzalmasan középszerű és felejthető sorozat szintet tartó befejező része.

A legrosszabb, hogy lehetnének itt remek dolgok, meg vannak is. Gwenna például kifejezetten szerethető karakter, személyes kötődése van a történetéhez, ő volt az egyetlen aki néha meg is tudott lepni. Kadennek megbocsátható a személyes kapcsolódás hiánya, tőle pont ezt várja el az ember, hogy ő legyen a könyv metája. A többiek viszont olyan döntéseket hoznak amiket nem indokol semmi, nem olyan érzéseket éreznek amiket a szituációkban érezniük kellene. Nem rajongtam értük továbbra se.
A történet meghatározó vonása, hogy felvonultat rengeteg potenciált, majd a kútba ugrasztja őket. Fantasztikus konfliktusoktól lettünk megfosztva azáltal, hogy az események zöme a nézőpontok történetszálán kívül történik, nem aktív résztvevői. Az összes, különleges képességgel rendelkező egység erre a kötetre elpusztítja magát vagy valami más. Akkor minek volt rájuk szükség? Hogy a történet száz oldallal hosszabb legyen?

Szeretném, ha a fantasy írók megtanulnának TÖMÖREN ÍRNI, és ismernék a TRIM fogalmát.

>!
Vác_nembéli_István_fia_istván
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

És befejeztem, nagyon nagyon nehéz szülés volt dec.19 -én kezdtem neki és baromi nehezem haladtam vele ….
MI is volt a problémám ?
1- nagyon hosszú , túl nyújtott , kevés író tud meg birkózni 700 oldallal . tele volt unalmas semmit mondó részekkel . nem vitte tovább a sztorit .
2 – három főszereplő sorsa olyannyira nem érdekelt, egyáltalán nem mozgatott mi is fog történni velük. mind a hárman idegesítettek. az író nem merte meglépni, hogy megöli egyiküket legalább lett volna valami kis konfliktus ami érdesé teszi.
3 – egy fantasytól nem nagyon várok el valami hatalmas csavart nem arról szól, igaz nem árt ha van . De amikor a 50 oldal körül tudod ki az áruló . ki mit fog tenni , mire gondol, mit fog mondani . stbstb. és a végén sem volt meg lepetés , katarzis. semmi. :)
Összességében egy középszerű trilógia lett , nem lesz belőle legenda nem fognak megemlékezni róla 1-2 év múlva .

>!
Szabolcs_Holló
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

Bevallom, nekem az általános véleménnyel szemben nagyon tetszett mind a két rész a Császár Pengéi trilógiában, különösen a második rész jelentette mélység és epikuság, bár tény, hogy volt egyfajta pilot jellege a történeteknek. Staveley a harmadik részt írta meg a legjobban és ugyan valóban túl hosszú, helyenként indokolatlanul túlírt, de szórakoztató, epikus fantasy történet, tele érdekes ötletekkel és egy meglepő főgonosszal. Illetve nem is igazán a „főgonosz” személye a meglepő, hanem az elvek és értékek szembenállása. Markáns és jól körülhatárolt választ ad a regény, hogy mit is jelent embernek lenni, mi tesz bennünket azzá, amik vagyunk. Az eddigi regények is tele vannak alapvetően buddhista világlátással, amely párosulva a helyszínekkel, a nevekkel és az Annur Birodalommal ad egyfajta oriental hangulatot a világnak, amely mégsem lesz teljesen keleti.
A befejező részben pörögnek az események és meglehetősen nagy utat tesz meg a a három testvér mind fizikailag, mind szellemi értelemben, noha a kiemelkedik közülük Valyn, hiszen a félig vak, szinte ösztönlényként két fejszével vagdalózó harcos-próféta meglehetősen messze van az első regényben megismert hercegtől.
Hiányosságai azért vannak, mivel jellemzően sok mai fantasy-ra kissé túlírt és ami engem leginkább dühít, voltak olyan jelenetek, amik ordítottak azért, hogy epikus fantasyba bekerüljenek, de helyette másik karakter szemszögéből vagyunk tanú az eseményeknek.
Amit mindenképpen ki kell emelnem, azok a Kettralok. Az egész rend, a szervezet, a katonák nagyon emlékezetesre sikeredtek, át tudjuk érezni, milyen is az élet egy ilyen elit osztagban, mennyire felette állnak az átlagos legionáriusok felett. Szintén érdekesek az ishienek és a Koponyára Esküdtek, megkockáztatom, hogy ezek a motívumok jobban megmaradnak, mint maga a fő történet. Ez egyúttal kritika is, mivel a végső nagy finálé felvezetése remek, igazán izgalmas, aztán kissé sután került lezárásra.
Összességében azonban ajánlani tudom a sorozatot a fantasy rajongóknak, aki egy epikus, a megszokottól eltérő világban játszódó nagyívű fantasy történetet akar olvasni, annak remek választás.

>!
ftamas
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

A (könyvtári)könyvnek egy dologról kellett döntenie. megvegyem és a polc dísze legyen, vagy megszabaduljak az első kettőtől.

Alapvetően nem egy rossz könyv, vagy sorozat, igaz nem is váltotta meg a világot. Az első rész olvasva sokkal, de sokkal többet vártam, de azért senkinek sem mondanám, hogy ne olvassa el.
A szálak szépen összeérnek és, hogy a testvérek hajlandóak beszélni egymással, jót tesz a sztorinak. Vannak benne szerethető részek és szerethető szereplők, viszont érdekes, hogy a főszereplőkkel nem tudtam azonosulni. Adare pl. kifejezetten idegesített, de tőllem mind a hármat kiírhatta volna a könyvből már a 10. oldalon. Sokkal jobban vártam azokat a részeket, ahol Kettralok szerepeltek Gwenna és Bolha által vezetett részek.

Sokszor éreztem, hogy bizonyos szereplők nem logikus lépéseket tesznek, mintha bizonyos részek túlzottan, mások, meg kevésbé lennének kidolgozva. Koponyára Esküdtek történetében pl. sokkal de sokkal több van és a de a két öreg megcsapoló párharcában is, arról nem beszélve, amikor az egyik „hős” Drizzt do'Urden komplexustól szenvedve próbálja megállítani az ellenséges hadat.
Az Urghulok jönnek az igaz, de meg sem közelítik kidolgozottságban a Nadírok hordáit, akik jóval kisebb terjedelemben is sokkal jobban ki voltak dolgozva.

Őszíntén, spoiler elmélete sokkal jobban bejött

1 hozzászólás
>!
A_Nagy_Levin P
Brian Staveley: Az utolsó halandó kötelék

A végére összejött.
Még mindig vannak bajaim a motivációkkal, a viselkedéssel. Mégis, az egész összeállt jobban, mint az előző két részben. Úgy tűnt, a szerző végre kezdeni akar valamit a karakterekkel, vizsgálni kívánja, miféle válaszokat adnak a világra. Ez még mindig gyenge, még mindig nem arról van szó, hogy a belső lelki tartalom vezeti a szereplőket (ez alól Adare próbál kivétel lenni, ilyen-olyan sikerrel), hanem a világ történéseire reagálnak. Mégis, itt már fogyaszthatóbb lett az egész.
Viszont akkor felmerül bennem, hogy miért nem ezzel a kötettel kezdte a történetet? Mármint, inkább ült volna és gondolkodott volna azon, hogyan lehet bemutatni mindazt, ami történt eddig, mint írni két könyvet, ami valójában nem jelentős a probléma szempontjából. Meglehet, a trilógiakényszer és a kezdő szerzőség miatt.
Szóval, akit érdekel ez a világ, szerintem elég, ha elolvassa a harmadik kötetet belőle.


Népszerű idézetek

>!
NewL P

A Történetíró elég régóta űzte a mesterségét ahhoz, hogy felfogja, a jövendő meghaladja őt. Hiszen még a jelen is elérhetetlen. Túl sok van belőle, még neki is. Egyben túlságosan fényes, túl sok rétege létezik. A múlt, a jelen, a jövő – mindez elérhetetlen számára, egy fordítás fordításának fordítása. Még az is késő, mire a kimondott szavak megütik a fülét, és megőrződnek a levegő átlátszó borostyánjában.
De ha ez a mű megírhatatlan, akkor mihez fog kezdeni?
A Történetíró elmosolyodik. Évszázadokba telt neki, mire megtanult mosolyogni.
A világ a világ, a történelem pedig valami más. Hogy mihez fog kezdeni? Majd kitalál egy történetet.


Hasonló könyvek címkék alapján

Richard A. Knaak: Huma legendája
Anthony Ryan: A vér éneke
Gabriella Eld: Remények Jordan számára
Brandon Sanderson: Ködszerzet – A korok hőse
Raymond E. Feist: Az érzőszívű mágus
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
Peter V. Brett: A Sivatag Lándzsája
Ed Greenwood: Elminster a pokolban
Sebastien de Castell: Az áruló pengéje
Mary Kirchoff – Steve Winter: Kalandvágy