A ​császár pengéi (A Csiszolatlan Trón Krónikája 1.) 153 csillagozás

Brian Staveley: A császár pengéi

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A császárt meggyilkolták, és az Annur Birodalom rendje felborult. A halott uralkodó három gyermekének azonban a gyász mellett egy mélyre hatoló összeesküvéssel is meg kell birkóznia.
A császár lánya, Adare a fővárosban hajszolja apja gyilkosát, akit azonban a császári család istennője látszik pártolni, és Adare hamarosan magára marad az udvar intrikái közt. Öccsét, Valynt, aki a birodalom legveszélyesebb alakulatánál hadapród, egy óceán választja el a palotától, azonban több gyanús baleset után ráeszmél, hogy az ő élete is veszélyben van – akárcsak Kadené, a trónörökösé, aki egy messzi kolostorban tanulmányozza az Üres Isten szerzeteseinek ősi tudását. Ám mielőtt Valyn Kaden segítségére siethetne, még ki kell állnia az elit hadsereg titokzatos és halálos próbáját.
Brian Staveley regénye egy vibrálóan izgalmas és feszült játszmákkal teli trilógia első kötete, amelyet máris Brandon Sanderson, George R. R. Martin és Patrick Rothfuss műveihez hasonlítanak.

Eredeti megjelenés éve: 2014

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek GABO

>!
GABO, Budapest, 2015
500 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634060895 · Fordította: Sziklai István
>!
GABO, Budapest, 2015
578 oldal · ISBN: 9789634061113 · Fordította: Sziklai István

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Pyrre Lakatur · Adare · Ha Lin · Kaden hui'Malkeenian · Laith Atenkor · Rampuri Tan · Ran il Tornja · Talal M'hirith · Valyn hui'Malkeenian


Kedvencelte 10

Most olvassa 8

Várólistára tette 231

Kívánságlistára tette 175

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Brian Staveley: A császár pengéi

Néhány hónappal ezelőtt a A fekete prizma értékelésében erősen kikeltem azok ellen az írók ellen, akik mindenáron meg akarnak felelni a fantasy irodalom aktuális trendjeinek és a – vélt vagy valós – olvasói elvárásoknak, ugyanis Weeks regénye annak példája, hogy ez mennyire félrevihet egy egyébként jobb sorsra érdemes ötletet is.

Staveley bemutatkozó kötete viszont azt igazolja, hogy lehet izzadságszagú erőlködés nélkül is használni a jellegzetes zsánerelemeket, és izgalmas olvasmányt kerekíteni belőlük.
Persze ehhez kell egy jó adag írói tehetség, és néhány tényleg meglepő csavar is.

Kezdjük a legszembeötlőbbel: a regény három nézőpont karakter főszereplője a tinédzser éveik végét tapossa, s mivel az isteni eredetű császári család leszármazottai, körülveszi őket a kiválasztottság aurája.
Ezt az ősrégi felállást a HP óta végképp csontig koptatták a Rowlingnál jóval tehetségtelenebb epigonok. Staveley mégis ki tud ebből a helyzetből hozni valami újat, mégpedig azért, mert következetesen továbbviszi azt, ami már Rowlingnál is jó volt: a kiválasztottság nem jelent kivételezettséget, sőt…
Ebben a könyvben a két főszereplő fiú, akik a Birodalom minden egyébtől távoli két zugában esnek át a saját kiképzésükön, olyan kemény próbáknak van kitéve, olyan döntéseket kell hozniuk, olyan durván szembesülnek az élet igazságtalanságával, hogy azokba könnyen bele is roppanhatnának, fizikailag és lelkileg egyaránt.
spoiler
Nem hiszem, hogy én voltam az egyetlen, akinek Valyn Kettral spoiler kiképzése, és végső vizsgája kapcsán nem csak a zöldsapkások, hanem a Végjáték egyes jelenetei is beugrottak.
A trónörökös Kaden buddhista jellegű szerzetesi oktatása talán még keményebb, és – látszólag – még kevésbé van értelme. Kőszikla kedvességű tanítójától pedig maga Ra's al Ghul is vehetne néhány leckét.
A harmadik történetszál – a császár fővárosban maradt lányáé – sajnos nem ennyire hangsúlyos, és Adere jelleme sem árnyalódik annyit, mint a másik két szereplőé, de az események megértése szempontjából a vele megesett talán még fontosabbak is, mint ami az öccseivel történik.

Mert mint minden jó epikus fantasyben, itt is mocorog valami rég legyőzött ősi gonosz, és vissza akar térni. spoiler Igaz, ez csak a könyv felénél derül ki és a regény végére is csak odáig jutunk, hogy egyértelműen egy birodalmi szintű összeesküvés áldozata lett a császár, de hogy ki mozgatja a szálakat és hogy pontosan miért, az még bizonytalan.

A könyv tehát nyugodt szívvel tudom ajánlani azoknak, akik egy komorabb YA-ból kinövő, távol-keleti alapokon nyugvó, de felépítményében inkább egy modern nyugati társadalomra emlékeztető világon játszódó intrikával és harcokkal teli epikus fantasyt szeretne olvasni, a határozottan jól olvashatóan sikerült fajtából.

Ashriver>!
Brian Staveley: A császár pengéi

A történet három főszereplője a tinédzser éveik végén lévő, a császári család tagjai, egészen feltűnő szempárral, hála neked Intarra!

Az első könyvben a két főszereplő fiú, Kaden és Valyn, akik Annur Birodalom két távoli zugában élnek és kiképzés alatt állnak, amelyek kemény próbákból, különböző döntések meghozatalából állnak, s olyan durván szembesülnek az élet igazságtalanságával, hogy egészen megdöbbentem, hogy még nem roppantak bele testileg és szellemileg is egyaránt.

Valyn kettralnak való kiképzése érthető, hisz ő a császárság védelmezője lesz, így bizonyos fokig szükséges a próbák durvasága, de a legutolsó próba, Hull-próbája kissé kiakasztott. Oké, hogy ők ettől lesznek igazán kettralok, és a választás lehetőségét is felajánlják nekik, vagy valami olyasmit, de kissé hátborzongató volt abban a barlangban együtt lenni Valynnal és együtt meginni vele a tojást…blah..

A trónörökös, Kaden, szerzetesi oktatása keményebbnek tűnik és az is, de az elején nem sok értelme van. Ahogy Kaden, úgy mi sem értjük, hogy miért is kell ilyeneket kiállnia a Csiszolatlan Trón örökösének. De a végére azért nagyot koppant az állam, és hirtelen, a lassú felvezetésnek hála, Kadennel együtt értünk meg mindent. Na jó nem mindent, de a vele kapcsolatos dolgokat igen.

A harmadik történetszál nem ennyire hangsúlyos, és Adere jelleme is hagy némi kívánnivalót maga után. Hozza a tipikus elkényeztetett hercegnő típust, akinek túl sok hatalom van a kezében, és el van telve gyásszal és önön fontosságával, de az események megértése szempontjából fontos volt az szerepe. Így nehezen, de túléltem az ő szemszögét.

Csak a könyv felénél derül ki, hogy ki is a fő gonosz, hogy miért is van szerepe a könyv elején lévő részletnek, hogy mi köze van mindennek a csesztriimekhez. A végére is csak annyit kaptunk, hogy egyértelműen egy birodalmi szintű összeesküvés áldozata lett a császár, de hogy ki mozgatja a szálakat és hogy pontosan miért, arról még nem sok mindent tudunk.

10 hozzászólás
Dominik_Blasir >!
Brian Staveley: A császár pengéi

Furcsa dolgok ezek az elvárások. Az egyszerűség kedvéért (sic!) rögtön két szemszögből értékelek.
a) a Gabo SFF sorozattól a más nézőpontot várom: a különleges hangulatú és egyedi stílusú könyveket, amelyek bár nem tetszenek mindenkinek, mégis van bennük valami más, valami sajátos, valami semmivel össze nem hasonlítható (ld. még Ad Astra első időszaka; Delta Vision: A képzelet mesterei – aki megtalálja a közös pontot, annak jár a pacsi :)). És ilyen tekintetben A császár pengéi súlyos csalódás.
b) még jó, hogy ha félre rakom ezt a nézőpontot, és szimplán fantasy-ként tekintek rá, tulajdonképpen sok probléma nincs vele. Ez a „korrekt, de nem kiemelkedő” szint, ahol van pár érdekes ötlet, szépen megismerjük a szimpatikus szereplőket (mondjuk a női szereplők nem túl fantáziadúsak, és akkor még finoman fogalmaztam), izgalmasan-sodróan halad előre a történet, de valójában nincs egy olyan eleme sem, ami kiemelné a többi epikus fantasy-ből. A háttér nem különösebben kidolgozott, megoldásaiban és ötleteiben nincs semmi lenyűgöző vagy igazán egyedi, de ettől függetlenül kellemesen szórakoztat, és a végére felpörög annyira, hogy az ember várja a folytatást.
(További negatív pont, hogy a cselekmény ritmusa valami félelmetesen zavaró: az első 300 oldal során gyakorlatilag mindig akkorra válik izgalmassá az adott nézőpont-karakter szála, amikor váltunk, és már a mással történt eseményeket követhetjük figyelemmel, ami természetesen akkor és ott éppen nem izgalmas, hanem kell megint az a pár felkészülő-jelenet, amikor újfent váltunk, és így tovább…)
Úgyhogy kicsit felemás az élmény: egyik felem azt mondja, hogy ha ilyesmit akarok olvasni, akkor átnézek a szomszéd Fumax kiadó kínálatába; a másik felem pedig azt mondja, hogy amúgy ez jó volt, és ha elém rakják, szívesen elolvasom a folytatást is, hátha az még jobb lesz. Szóval ilyenek ezek az elvárások.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-08-31+…

29 hozzászólás
deen>!
Brian Staveley: A császár pengéi

Nagyon érdekes volt ez a történet, helyenként megküzdöttem vele, néha úgy éreztem túl sok az információ néha viszont azt, hogy túl kevés. A háttérvilág csak imitt-amott öltött számomra igazi „testet”, a teljes világkép felépítéshez szerintem kevés volt az adat. De amit kaptam, az tetszett. Egy olyan világban, hol valaha az érzelemmentes csestriimek uralkodtak nehéz lehetett élni. Az emberiség azonban lassan de biztosan legyőzte őket és hosszú idő után viszonylagos béke honol a birodalomban és határain kívül. Legalábbis úgy tűnik. A császárt ugyanis megölik és három gyermekének, akik három különböző helyen tartózkodnak és nem is lehetnének egymástól távolabb, lenne a feladata az űr betöltése és a béke fenntartása. Adare az udvarban próbálja felgöngyölíteni a héttérben húzódó összeesküvést, amit nőként egy férfiak uralta világban csak nehézkesen tud megtenni. Öccse Valyn, a középső fiú egy különleges katonai kiképzésen vesz részt, Kettralnak tanul immár nyolc éve és közeleg a végső próbája, ami akár az életébe is kerülhet. Kaden a legfiatalabb testvér, egyben a trónörökös pedig egy isten háta mögötti kolostorban tanul és mit sem tud a külvilág eseményeiről. Maga a cselekmény lekötött, de nagyon bosszantott a váltott szemszög a három testvér között, és főleg az, hogy amikor végre valami sorsfordító dolog történne, áttérünk a másik testvér cselekményszálára. Szerintem ez nagyon darabossá tette az egész könyvet, folyton át kellett rázódni az új körülményekbe. Valyn és Kaden embert próbáló kihívásoknak felelnek meg, vagy éppen buknak el bennük, a kiképzőik kegyetlenek és kíméletlenek, hiába császári felségek, senki sem kivételezik velük, sőt. A cselekmény lassan haladt, de szerintem nagyon nagyot dob rajta, hogy szinte semmit sem lehet előre kitalálni, mert nagyon jól meg vannak csavarva a szálak. Ki áll elsődlegesen az összeesküvés hátterében, kik vesznek részt benne, vajon visszatér-e az ősi ellenség és még vagy ezer kérdés marad megválaszolatlanul, de ettől válik igazán izgalmassá a történet vége. Tetszett a történet, de van még hova fejlődni a folytatásokban.

TiaManta>!
Brian Staveley: A császár pengéi

Sokan megmondták mi a harci helyzet, ezért már felkészülten álltam neki a könyvnek.
A szereplőket tényleg nehéz megszokni, szeretni még annál is jobban. Különösen a női testvért. Mindig a női karaktereken bukik el nálam sok könyv. (Ahol pasik az írók, legtöbbször.)
Kicsit olyan hisztis, makacs, és néhol tesze-tosza nagy gyerekek voltak ők hárman. Kivéve pár mellékszereplőt… ők nekem érdekesebbnek tűntek.
A világra koncentráltam, mert abban sikerült elmélyednem. Sokkal érdekesebb volt mint a benne élő emberek többsége. Ezért külön gratuláció az alkotónak, mert nagyon érdekel a háttér, a felépítés, a teremtmények. Sok itt a lehetőség. És igazából egész jól használja ki ezeket, remélem a későbbiekben ez fokozódik. Kicsit talán túl hosszú volt, de ezt még az elején éreztem. A későbbiekben pont nem.
Elérte hogy érdekeljen mi van a következő részben. Hogy fog folytatódni. Kérek szépen Bolha és csapatáról egy történetet! Ők olyan fantasztikusan jó alapanyagnak tűnnek. Akarom. Akarom.

8 hozzászólás
zamil>!
Brian Staveley: A császár pengéi

Bajban vagyok, mert vegyesek az érzéseim. Maga a világot még érdekesnek is mondanám, de a karakterekkel egyáltalán nem voltam elégedett. A sok üresjáratos történet, és párbeszéd, zavart. Főleg Valyn cselekményszálánál éreztem ezt, valahogy ez nem érdekelt (persze itt is volt érdekes rész pl. a Hull próbája). Kaden élete a szerzeteseknél már jobban tetszett, itt érezhető is volt fejlődés. A harmadik testvér nevére már nem is emlékszem annyira nem kapott szerepet, ahogy maga az elhunyt császár se. A hiányérzetem az is fokozza, hogy puff belevágtak a történetbe, nem kaptam elég felvezetést a világból, pedig én azt szeretem, és érdekelt volna.
A végével is volt problémám, nem szeretem amikor az erősebb és ügyesebb gonosz karaktereket csak ilyen egyszerűen legyőzzük.
Az elején kapunk egy térképet a két kontinensről, ami számomra silány egy komolyabb regényhez, annak idején hasonlókat találtunk ki mi is a szerepjátékokhoz, de itt többet várok, jobban átgondoltat. (Zavaró számomra, hogy néhol fantázia nevekkel vannak elnevezve dolgok, néhol meg értelmes nevekkel. Szerintem vagy ez, vagy az.)
Persze dicséretes, hogy kaptunk térképet.
Mondhatom inkább azért vagyok kíváncsi a történet folytatására, mert érdekel az összeesküvés, és hogy ki mozgatja a szálakat.

2 hozzászólás
Hanaiwa>!
Brian Staveley: A császár pengéi

Nem tudok ötnél kevesebbet adni.
Kivételesen nem azért mert olyan egyedi, vagy nagyszerű volt amit itt olvastam, hanem azt a tényt díjazom hogy minden klappolt. Minden a helyén volt, így kell egy érdeklődést folyamatosan fenntartó kalandregényt írni. A vér énekéhez hasonlított ebben ami szintén egy remek sorozatindító kötet volt (amit sajnos nem követett ugyanaz a színvonal végül), remélem itt megmarad ez a szint végig.
Nem tudom viszont hogy Anakin Skywalker miért van a borítón, a mögötte lévő kettral lovas hibátlan lett volna…

kvzs P>!
Brian Staveley: A császár pengéi

Végre egy tisztességesen összerakott klasszikus fantasy! Bátran használja a zsáner megszokott elemeit, és ahol kell, ott bátran csavar is rajtuk egyet.
Adva van egy elképzelt világ, amit régen félisteni lények népesítettek be, azonban az emberekkel vívott háborúban alulmaradtak és eltűntek -eddig semmi újdonság nincs a történetben a kipusztult népek tulajdonságain kívül.
Adva van a császár meggyilkolása és az odaáig vezető okok lassan felsejlő hálózata -valljuk be, ez sem valami nagy újdonság.
Azonban a császári gyermekek helyzete -a származásuk csak arra elég, hogy még keményebben kelljen dolgozniuk- és a „kiképzésük” már kezd újdonságokat mutatni.
A három testvér közül a könyv igazából kettővel foglalkozik. A sorsuk és a tanulmányaik kölünbözősége szerencsére nem széttöredezetté, hanem furcsa módon kiegyensúlyozottá tette számomra a történetvezetést: a test és a lélek edzése egyformán fontos szerepet kapott.
Összességében nem egy világmegváltó újításokkal teli könyv, viszont egyenletesen magas színvonalon van megírva és végig izgalmas, szóval kellemes kikapcsolódás lehet a stílus kedvelőinek.

Nuwiel P>!
Brian Staveley: A császár pengéi

Valaki szóljon már rá a fantasy írókra, hogy fiúk-lányok, ha van egy jó ötletetek, egy érdekes világotok, akkor írjatok róla, de néha a kevesebb több! Nem muszáj rögtön trilógia-tetralógia-pentalógia vagy végtelen sorozat, legyen egy kisebb, kerekebb, feszesebb történet, aztán ha az olvasók őrjöngve követelnek még, akkor bővítsétek valahogy a világot. Azt is értem, hogy el akartok térni valahogy a megszokottól, de ha a karakterek állandóan szívnak, mint a torkos borz, az már a ló másik oldala!

Na, nem akarom én lehúzni A császár pengéit (aminek az értelme a könyv legvégén derül ki), mert jó könyv, de vannak hibái. Lassan csordogál a cselekmény, sokat szívnak a főszereplők, és csak az utolsó fejezet tudott úgy felpiszkálni és megragadni, hogy akarjam a folytatást. Az a fejezet is Aderének köszönhető, nem a sokkal többet szereplő Valynnak és Kadennek, akiket annyira nem kedveltem meg.

Majd elválik, mi lesz a második rész után, a borító mindenesetre gyönyörű volt, külön plusz pont, hogy a védőborító alatt a lehető legkevesebb dolgot pakolták a képre, így lehetett gyönyörködni benne.

4 hozzászólás
Lanore P>!
Brian Staveley: A császár pengéi

Tuti, hogy velem van a gond mostanában, de ezzel a könyvvel is az a bajom, hogy nincs meg az a bizonyos „hűha” érzés, amit az ember elvárna egy jó kis fantasy történettől, hiányzott az a bizonyos plusz. Minden fantasy olvasáskor reménykedem, hogy na, ez lesz majd a következő, hidegrázósan jó olvasási élmény, mint pl. a Rovásember, a Fekete prizma, vagy a Half a king voltak, de sajnos a Császár pengéi nem ugrotta meg azt a szintet.
A világkidolgozás nem túl részletes, átsiklunk a dolgok felett, épphogy csak érintjük, ehhez képest viszont túl hosszú lett, szinte folyamatosan azt vártam, hogy induljon be végre rendesen a cselekmény, ráadásul mindig, amikor végre valami izgi történik, nézőpontot váltunk, és teljesen át kell állni egy másik ember történetébe – ahol hosszú ideig megint nem történik semmi. Kaden szimpatikus volt, okos és értelmes, bár van még mit tanulnia, látom benne a lehetőségeket. Adare szinte alig szerepelt a lapokon, csak az utolsó fejezetekben tudtunk meg róla többet, ott viszont már kezdett érdekelni, biztosan tartogat még meglepetéseket. A kedvencem pedig Valyn volt, minden butasága ellenére megszerettem a karakterét, a stílusát, a harciasságát, még azt a halvány szerelmi szálat is, amit hozzátett a sztorihoz. Ő sem volt elég azonban ahhoz, hogy jó szívvel csukjam be a könyvet.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

RRoxana>!

– A félelem elvakít – dünnyögte, felidézve a régi shin aforizmát. – A nyugalom láttat.

16. oldal

Kaha>!

Ha azt reméled, hogy szerepet kapsz ebben a birodalomban, meg kell tanulnod az arcodról eltüntetni, hogy mit érzel. A világ azt látja, amit láttatni engedsz, és az alapján ítél meg amit feltársz neki.

67. oldal, Hetedik fejezet

RRoxana>!

– Én nő vagyok, ha esetleg nem tűnt volna fel.

249. oldal

bartok_brigitta P>!

A körmondatoknak annyi értelme lett volna, mint csipkeruhában menni csatába.

54. oldal

bartok_brigitta P>!

A festmény annak eredménye, amit látunk, és a szerzeteseknek megvolt a maguk látásmódja. Saama'annak nevezték: a „faragott elmének”.

15. oldal

bartok_brigitta P>!

Az elme egy láng, mondogatták a szerzetesek. Fújd el!

18. oldal

bartok_brigitta P>!

Tanítani foglak, ahogy apám engem is tanított, hogy meg tudjam különböztetni az igazságot a kegyetlenségtől, a vakmerőséget az ostobaságtól, a barátokat a hízelgő talpnyalóktól.

84. oldal

Ancalimë P>!

Amikor a kérdezés sora Akiilra esett, Kaden barátja vette a bátorságot, és arra kérte a kereskedőket, hogy „a részletekre gondosan ügyelve”, írják le, milyen Ciena új főpapnőjének a teste. Pyrre ezen jót nevetett, hosszú, dallamos kacajjal, míg az apát pillantása másnapi vezeklést ígért az ifjúnak.

Ancalimë P>!

— Te nem hiszel Intarrában?
— Te igen? – tárta szét a karját il Tornja. – Én abban hiszek, amit a szememmel látok és a fülemmel hallok. Az emberek ezer okból nyertek meg és vesztettek el csatákat, de amiatt még soha, mert egy isten leszállt az égből, hogy részt vegyen a harcban.

2 hozzászólás

A sorozat következő kötete

A Csiszolatlan Trón Krónikája sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Brent Weeks: A Vakító Kés
Mark Lawrence: Tövisek Császára
Elizabeth Lim: Fénytörések
Sarah J. Maas: Empire of Storms – Viharok birodalma
Sarah J. Maas: Föld és vér háza
Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II.
Katherine Arden: A boszorkány éjszakája
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.
Robin LaFevers: Sötét diadal
Nicholas Eames: A Wadon királyai