Képregényes szempontból az ezredforduló egy olyan hullámvölgyet hozott el, aminek részeként sorban szűntek meg a szuperhős képregények idehaza. Elsőként az X-Men és a Marvel Extra szenderült jobblétre 1997-ben, de 1999 végén a 127. számmal A csodálatos Pókember első itthoni sorozatát is elérte a vég, ráadásul úgy, hogy akkor mindössze negyedéves (!!!) lemaradásban voltunk a tengerentúli kiadásokhoz képest spoiler. Jött aztán másfél év szünet spoiler, és 2001. májusában (számomra legalábbis) derült égből villámcsapásként megjelent A csodálatos Pókember 2. sorozatának 1. száma, benne az Ultimate (akkor még nem létezett a később általánossá vált magyar „Újvilág” elnevezés) Spider-Man első számának első felével. A rajzoló ismerős volt, hisz Mark Bagley rajzaival az első sorozatban is találkozhattunk, viszont ez a történet és ezáltal a rajzok is teljesen más volt. Új, friss, újraértelmezett – a szavak mindenféle értelmében. És ekkor ismét alig féléves lemaradásban voltunk az amerikai kiadáshoz képest, Európa szerte velünk szinte egyidőben kezdték kiadni az Ultimate sorozatot, és elsők között kezdhettünk el ismerkedni a később méltán kultikus hőssé váló Brian Michael Bendis írói munkásságával. Igaz, ahogy az USÁ-ban az eredetileg hatrészes minisorozatnak tervezett sztoriból végül több mint 150 számot megélő sorozat lett és egy komplett Ultimate Univerzum épült fel, és Pókembert többek közt az Ultimates (magyarul Különítmény), az Ultimate F4, az Ultimate X-Men és még számos egyéb karakter és sorozat követte, az itt felsoroltak Magyarországon csak évekkel később, a Panini rövid magyarországi tartózkodása idején, illetve a Fumax kezdeti időszakában jelentek meg, olyan hosszan mégsem maradt velünk egyikük sem, mint az újvilági Pókember. Mert a sokat szidott Semic-minőségben, WC-papírnak gúnyolt, képregényhez méltatlan papírra nyomva, kopottas, fakó színvilággal, de a sorozat első etapja tulajdonképp végig ment, és az eredeti sorozat akkor utolsónak tűnő, 133. füzetéig megjelent. Az Ultimátum a teljes Ultimate Univerzumot megrengető eseményei látszólag Pókember halálával végződtek, még egy kétrészes Requiem minisorozat is megjelent, hogy tisztelegjen a hős előtt (ez volt a 2. magyar sorozat utolsó, 90. füzetének tartalma, ami 2010. decemberében jelent meg itthon. spoiler
Aztán később a Nagy Marvel Képregénygyűjtemény 22. kötetében, 2018-ban, egy újabb képregényes bumm második évében újra találkozhattunk az Újvilág (vagy 1610-es Föld) Pókemberének eredettörténetével a 17 évvel korábbi (atyaég, ezt leírni is durva!) kiadáshoz képest összehasonlíthatatlanul jobb minőségben, keményborítós album formátumban. Akkor még nem tudhattuk, hogy hány kötetet fog megélni itthon ez a gyűjteményes sorozat, és legfeljebb reménykedhettünk benne, hogy eljutunk addig, hogy a történet vége is megjelenhessen. Voltak a gyűjtemény életében is hullámvölgyek, a legmélyebb véleményem szerint egyértelműen az a (szerencsére rövid) időszak volt, amikor a Kingpin csapat kiszállít a fordítás és szöveggondozás feladataiból, és a @Goobo Team még nem vette át a stafétát spoiler, de ezeken szerintem egész jól át tudta magát verekedni a sorozat, és bár az utóbbi időszakban az Ezüst Kor klasszikus történetei domináltak, szerencsére ezek mellett azért jelentősebb 21. századi sztorik is helyet kaptak.
A hosszú bevezető után visszakanyarodva az újvilági Pókember történetéhez: a sorozat 153. részénél kapcsolódunk be az eseményekbe, azaz az itthon 2010. novemberében megjelent füzethez képest 20 rész maradt ki. A sorozat ezalatt a 20 szám alatt a Tengerentúlon megélt egy érdekes rebootot, újraszámozták és Ultimate Comics Spider-Man címen indították újra, a ceruzát pedig az a David Lafuente vette át Stuart Immonentől, aki egy időben a kerekfejű, mangaszerű Pókember-ábrázolásával vált hírhedtté. A lényeg, hogy ezen a címen 15 füzet jelent meg, aztán visszaálltak az eredeti számozásra a 150. füzettől kezdve, ami a sorozat végéig, a 160. részig tartott. Ebben a rövid időszakban azonban jelentős események történtek, hiszen Gwen visszatérését követően beköltözött Peterékhez, azonban az Ultimátum után feltűnik Johnny Storm, azaz Fáklya, és Bobby Drake, azaz Jégember is, akik alternatív személyazonosságot felvéve Peter unokatestvéreiként (Bobby Parker és Johnny Parker, hehe) csatlakoznak a kis kompániához, és May néni egy komplett szuperhős kollégium üzemeltetőjévé válik. Az eseményeknek fontos szereplője még ekkoriban Kitty Pryde, Mary Jane, illetve Mysterio is. Így jutunk el aztán a 153. számig, és a kötetünkig.
Fontos kiemelni, hogy a teljes „Death of Spider-Man” történetnek szerves része az Ultimate Avengers vs. New Ultimates minisorozat is, amire ebben a kötetben még csak nem is utalnak, ugyanakkor ténylegesen értelmezhetetlen nélküle a történet spoiler, mert a Queensboro-híd eseményei nélkül nem úgy végződne a sztori, ahogy. Merthogy Peter Parker meghal. Ez nem nagy spoiler, hisz maga a kötet címe ellövi, illetve az eredeti megjelenést is ezen a címen lengették be. Találkozhatunk a kötet lapjain a Triskelionból megszökött Baljós Hatossal, az ismét Manóvá változó Norman Osbornnal, Mysterióval, Dr. Octopus-szal, Kravennel, Elektróval – és a velük való elkerülhetetlen összecsapással, ami végül Peter halálához vezet.
Írhatnék még hosszan sok apróságról, ami miatt ez a történet különleges, de ezek nagy részét vagy a szerkesztői bevezetőben, vagy a kötet végén található összefoglalóban megemlítik. A legfontosabb talán az, hogy Bendis tudatosan készült rá, hogy megölje Pókembert, és ezt először az Ultimátum részeként tervezte elkövetni, aztán másképp alakultak a dolgok, de végül csak véghez vitte amit eltervezett. Fontosnak és szimbolikusnak tartom, hogy a 156. résznél visszatért a sorozatot korábban éveken keresztül rajzoló Bagley, így Lafuente ellenszurkolói spoiler fellélegezhetnek, hogy a befejezéskor ugyanazok az arcok lesznek jelen, mint a kezdetekkor. Írhatnék J. Jonah Jameson Peterhez és Pókemberhez való viszonyának drasztikus megváltozásáról, de talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez az egyébként számomra szimpatikus epizód a végkifejlet mellett jelentéktelen. Ahogy az lenni szokott, a történetnek volt utóélete is (a Spider-Man No More hatrészes minisorozat), illetve ezek az események vezettek oda, hogy feltűnhetett a színen Miles Morales, az Újvilág második Pókembere, aki azóta az Irány a Pókverzum! animációs filmben, illetve a Spider-Man Miles Morales PS4 játékban is hódít és talán nem túlzás azt állítani, hogy bizonyos szempontból legalább olyan népszerű lett, mint az általunk évtizedeken keresztül egyedüliként ismert Pókember. De ez már egy újabb történet, amivel reményeink szerint a Nagy Marvel Képregénygyűjtemény 114. kötetében találkozhatunk.