A ​Bosszú Angyalai: Triumvirátus 84% 43 csillagozás

Most, hogy egyre több mainstream szuperhős képregényt olvasok, még inkább elismerem azt, amikor egy író képes szórakoztatóan, pörgősen és intelligens módon megírni egy ilyen képregényt. Bendis pedig mestere annak, hogy látszólag erőlködés nélkül, különösebb történeti bugok és retconok nélkül írjon meg szinte bármilyen történetet.
Ez a képregény ennek szerintem a legtipikusabb példája.

Alig valamivel vagyunk a Polgárháború eseményei után, és nyilván a Marvel fejesei szerették volna a néhány számmal korábban még egymást püfölő legfőbb húzó karaktereiket összebékíteni. Erre a feladatra pedig Bendisnél keresve sem találhattak volna jobb írót, aki amolyan Fogd csak meg a söröm! könnyedséggel intézte ezt a mások számára megugorhatatlan feladatot.
Nem mondom, hogy ez a legjobb Bosszú Angyalai sztori, amit valaha olvastam, de minden szempontból remekül szórakoztam közben – a történet megáll a maga lábán, a rajzok nekem elnyerték a tetszésemet, a poénok és a párbeszédek ültek. És kínos vagy patetikus jelenetek nélkül jutottunk el odáig, hogy a három egykori jó barát ismét bajtársként tekintsen egymásra.
Ennél többet pedig én nem is vártam el ettől a képregénytől.

Anno az eredeti megjelenése körül olvastam az Ostromot, majd utána a negyedik Avengers széria első számát és örömmel láttam, hogy kedvenc hőseim végre újra egymás oldalán bandáznak és küzdenek. Ugyanakkor az előzmények ismeretében – különösen a Polgárháború miatt – mégis furcsa volt a nagy összeborulás.
Nos, a Triumvirátus miniről mit sem tudtam, márpedig ez pont a fenti furcsaságot próbálja elsimítani egy fantasy jellegű kalanddal. Steve (aki ezidőtájt nem Amerika Kapitány volt), Tony és Thor Asgard romjait járják be, amikor váratlanul egymástól elszakadva, valahol a Kilenc Birodalmakban találják magukat. Természetesen hamarosan mindegyikük az életéért kényszerül harcolni, több-kevesebb sikerrel, miközben próbálják kitalálni, hova kerültek, mi történt, na és hol vannak a többiek? Ahogy aztán az ilyesmi sztoriknál lenni szokott, viszonylag hamar kiderül, hogy ki az egész kavarc okozója – spoiler –, majd jöhet egy nagy bunyó a végére. Szóval ilyen téren semmi extra, viszont Bendis párbeszédei most is jól sikerültek, szépen átjön belőlük, mennyire megrendült az egykori barátok egymásba vetett bizalma, de megkezdődik a kárelhárítás is.
Grafikailag nem találtam a képregényben kivetnivalót, Alan Davis képei letisztultak, követhetőek.

Könnyed, szórakoztató, szívből írt kaland a három főhősnek. Erős négycsillagos, különösen az Ostrom után, amit cselekményében közvetlenül követ. Korszakzáró kötet, az NMK sorozatban is épp az első 60 kötet utolsója. Thor, Amerika Kapitány és Vasember az események utóhatásait vizsgálja, mire egyszer csak egy másik világban találják magukat, ami a kilenc birodalom egyikére sem hasonlít, így Thor számára is idegen. Mégis a villámisten ismerőseibe (Fafnir, Hela, Amora, trollok, elfek) botlanak mindhárman, eleinte egymástól elválasztva, majd egymásra találnak, és boldog végkifejlet kerekedik ki egy kis csihi-puhi kaland után. Az Éj Kardja és a Hajnal Kardja feltűnésekor elfogott a cherubioni emlékek nosztalgiája. :) Bendis itt már inkább a humort, és nem az akciót hangsúlyozta ki, pedig eleinte ezt is csak egy szuperhős-verekedős történetnek szánta, de aztán több lett: link

Gyors pörgős történet nem kiemelkedő, de nem is gyenge rajzokkal. A történet viszonylag egyszerű, de ezzel nincs is baj. ha erre egy kiemelkedő látványvilág jönne, akkor más lenne a helyzet, mert ez a kötet az érzelmekre és a látványra van kitalálva.

Jó volt újra látni a triumvirátus egymásra találását, a régi sérelmek félretételét, de ez a kötet is hozta a szokott csihi-puhit, ami miatt veszített az értékéből. Nem tetszett, hogy már megint spoiler, illetve ez az egész dimenziósdi nekem sok volt. Egynek elment.

Egy igazi fantasy kalandban lehet részünk a Bosszú Angyalai ikonikus triójával, a zsáner minden kötelező elemével egyetemben, kellenes és meseszép rajzokkal. Véleményem szerint pont annyira volt szüksége az olvasóknak is egy ilyen könnyedebb kalandra a Sötét Kor és az Ostrom történetek után, mint a címszereplő triumvirátusnak. Jól felépített, jól időzített levezető kötet nagy csaták után, de nem kevesebb akcióval, melyek gyönyörű színes paneljait csak úgy falja a rajongói szempár.

Nagyon jó sztori a három főszereplő újra egymásratalálásáról. Nagyon szépek a rajzok is.