A ​Bosszú Angyalai: Triumvirátus 43 csillagozás

Brian Michael Bendis: A Bosszú Angyalai: Triumvirátus

Az utóbbi időben nyugtalanság lett úrrá a Marvel Univerzumában. Asgard katasztrófához vezető ostroma után Amerika Kapitány, Vasember és Thor elvesznek a Kilenc Birodalom különböző szegleteiben. A három egykori bajtársnak most félre kell tennie minden ellentétét, hogy legyőzhessék a világ szétszaggatásával fenyegető, halálos veszedelmet.

A gyűjtemény az Avengers Prime #1-5 számokat tartalmazza.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Nagy Marvel Képregénygyűjtemény Hachette Hungary

>!
144 oldal · keménytáblás · Fordította: Mogyorósi Zoltán · Illusztrálta: Mark Farmer, Alan Davis

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Thor · Vasember (Anthony Edward "Tony" Stark) · Amerika Kapitány (Steve Rogers)


Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Brian Michael Bendis: A Bosszú Angyalai: Triumvirátus

Most, hogy egyre több mainstream szuperhős képregényt olvasok, még inkább elismerem azt, amikor egy író képes szórakoztatóan, pörgősen és intelligens módon megírni egy ilyen képregényt. Bendis pedig mestere annak, hogy látszólag erőlködés nélkül, különösebb történeti bugok és retconok nélkül írjon meg szinte bármilyen történetet.
Ez a képregény ennek szerintem a legtipikusabb példája.

Alig valamivel vagyunk a Polgárháború eseményei után, és nyilván a Marvel fejesei szerették volna a néhány számmal korábban még egymást püfölő legfőbb húzó karaktereiket összebékíteni. Erre a feladatra pedig Bendisnél keresve sem találhattak volna jobb írót, aki amolyan Fogd csak meg a söröm! könnyedséggel intézte ezt a mások számára megugorhatatlan feladatot.
Nem mondom, hogy ez a legjobb Bosszú Angyalai sztori, amit valaha olvastam, de minden szempontból remekül szórakoztam közben – a történet megáll a maga lábán, a rajzok nekem elnyerték a tetszésemet, a poénok és a párbeszédek ültek. És kínos vagy patetikus jelenetek nélkül jutottunk el odáig, hogy a három egykori jó barát ismét bajtársként tekintsen egymásra.
Ennél többet pedig én nem is vártam el ettől a képregénytől.

6 hozzászólás
Razor P>!
Brian Michael Bendis: A Bosszú Angyalai: Triumvirátus

Anno az eredeti megjelenése körül olvastam az Ostromot, majd utána a negyedik Avengers széria első számát és örömmel láttam, hogy kedvenc hőseim végre újra egymás oldalán bandáznak és küzdenek. Ugyanakkor az előzmények ismeretében – különösen a Polgárháború miatt – mégis furcsa volt a nagy összeborulás.
Nos, a Triumvirátus miniről mit sem tudtam, márpedig ez pont a fenti furcsaságot próbálja elsimítani egy fantasy jellegű kalanddal. Steve (aki ezidőtájt nem Amerika Kapitány volt), Tony és Thor Asgard romjait járják be, amikor váratlanul egymástól elszakadva, valahol a Kilenc Birodalmakban találják magukat. Természetesen hamarosan mindegyikük az életéért kényszerül harcolni, több-kevesebb sikerrel, miközben próbálják kitalálni, hova kerültek, mi történt, na és hol vannak a többiek? Ahogy aztán az ilyesmi sztoriknál lenni szokott, viszonylag hamar kiderül, hogy ki az egész kavarc okozója – spoiler –, majd jöhet egy nagy bunyó a végére. Szóval ilyen téren semmi extra, viszont Bendis párbeszédei most is jól sikerültek, szépen átjön belőlük, mennyire megrendült az egykori barátok egymásba vetett bizalma, de megkezdődik a kárelhárítás is.
Grafikailag nem találtam a képregényben kivetnivalót, Alan Davis képei letisztultak, követhetőek.

>!
144 oldal · keménytáblás · Fordította: Mogyorósi Zoltán · Illusztrálta: Mark Farmer, Alan Davis
FélszipókásŐsmoly P>!
Brian Michael Bendis: A Bosszú Angyalai: Triumvirátus

Könnyed, szórakoztató, szívből írt kaland a három főhősnek. Erős négycsillagos, különösen az Ostrom után, amit cselekményében közvetlenül követ. Korszakzáró kötet, az NMK sorozatban is épp az első 60 kötet utolsója. Thor, Amerika Kapitány és Vasember az események utóhatásait vizsgálja, mire egyszer csak egy másik világban találják magukat, ami a kilenc birodalom egyikére sem hasonlít, így Thor számára is idegen. Mégis a villámisten ismerőseibe (Fafnir, Hela, Amora, trollok, elfek) botlanak mindhárman, eleinte egymástól elválasztva, majd egymásra találnak, és boldog végkifejlet kerekedik ki egy kis csihi-puhi kaland után. Az Éj Kardja és a Hajnal Kardja feltűnésekor elfogott a cherubioni emlékek nosztalgiája. :) Bendis itt már inkább a humort, és nem az akciót hangsúlyozta ki, pedig eleinte ezt is csak egy szuperhős-verekedős történetnek szánta, de aztán több lett: link

ftamas>!
Brian Michael Bendis: A Bosszú Angyalai: Triumvirátus

Gyors pörgős történet nem kiemelkedő, de nem is gyenge rajzokkal. A történet viszonylag egyszerű, de ezzel nincs is baj. ha erre egy kiemelkedő látványvilág jönne, akkor más lenne a helyzet, mert ez a kötet az érzelmekre és a látványra van kitalálva.

Morn>!
Brian Michael Bendis: A Bosszú Angyalai: Triumvirátus

Jó volt újra látni a triumvirátus egymásra találását, a régi sérelmek félretételét, de ez a kötet is hozta a szokott csihi-puhit, ami miatt veszített az értékéből. Nem tetszett, hogy már megint spoiler, illetve ez az egész dimenziósdi nekem sok volt. Egynek elment.

>!
144 oldal · keménytáblás · Fordította: Mogyorósi Zoltán · Illusztrálta: Mark Farmer, Alan Davis
JGabesz>!
Brian Michael Bendis: A Bosszú Angyalai: Triumvirátus

Egy igazi fantasy kalandban lehet részünk a Bosszú Angyalai ikonikus triójával, a zsáner minden kötelező elemével egyetemben, kellenes és meseszép rajzokkal. Véleményem szerint pont annyira volt szüksége az olvasóknak is egy ilyen könnyedebb kalandra a Sötét Kor és az Ostrom történetek után, mint a címszereplő triumvirátusnak. Jól felépített, jól időzített levezető kötet nagy csaták után, de nem kevesebb akcióval, melyek gyönyörű színes paneljait csak úgy falja a rajongói szempár.

Panda>!
Brian Michael Bendis: A Bosszú Angyalai: Triumvirátus

Nagyon jó sztori a három főszereplő újra egymásratalálásáról. Nagyon szépek a rajzok is.


Népszerű idézetek

Razor P>!

Vasember: Sárkány srác! Menj! Menjünk utánuk! Aztán, ha odaértél, akárkivel harcoljon Thor… Piríts oda neki!
Fafnir: Nem vagyok kutya.

Dávidmoly>!

Anthony Stark / Vasember: Á, üdv. A nevem Tony Stark. Vasember. Ismerősen hangzik? A hazámban hírességféle vagyok… gondoltam, hátha itt is hallották már a nevemet… Amúgy, nem láttátok Thort errefelé? Ő egy jó barátom. Thor? A mennydörgés istene? Jóképű fickó? Thor? Nem? Semmi. Oké… akkor… szembeszálltok egy mágussal? Hogy merészeltek?!
troll főnök: Már bocs. De te hülye vagy? Vagy azt hiszed, mi vagyunk azok?
Anthony Stark / Vasember: Hmm. Visszatérhetünk erre később?
troll főnök: Akkor megadod magad?
Anthony Stark / Vasember: Öhm… gyakorlatilag. De csak azért, mert túlerőben vagytok és bekerítettetek.
troll főnök: Jó halandó.
Anthony Stark / Vasember: „Halandó.” Megmondanátok nekem, hol vagyok és kiknek is adtam meg magam?
troll főnök: Egyesek szerint minden megadáskor saját magunk előtt adjuk meg magunkat.
Anthony Stark / Vasember: Ahhha. Akkor inkább kezdjük a „hol is vagyok” részével. És kérlek, ne mondj olyat…
troll főnök: Mindig az általad választott úton jársz.
Anthony Stark / Vasember: Pont ilyet.

Dávidmoly>!

Anthony Stark / Vasember: Öcsém, de jó látni téged, Steve! Majdnem mindent visszaszívok, amit mondtam rólad.
Steve Rogers / Amerika Kapitány: Miért vagy meztelen?
Anthony Stark / Vasember: Ez az új páncélom. Átlátszó.
Steve Rogers / Amerika Kapitány: Ilyenkor poénkodsz? Komolyan?
Anthony Stark / Vasember: A legújabb technológia.

Dávidmoly>!

Steve Rogers / Amerika Kapitány: Kiálts, ha Thor visszajött!
Anthony Stark / Vasember: Valószínűleg így is, úgy is üvölteni fogok.

FélszipókásŐsmoly P>!

Az Ostrom eseményei után kapcsolódunk be a történetbe, ahol a három hős egy furcsa történet kellős közepén találta magát, amit csak együtt tudtak megoldani, lényegében ez egy csoportterápia volt a szuperhősöknek, amit a szerzők lenyűgöző fantasy kalandba csomagoltak.

Marco M. Lupoi, Panini-főszerkesztő előszava

Dávidmoly>!

goblin harcos: Ember!
Steve Rogers / Amerika Kapitány: Ezt jól látod.

Kapcsolódó szócikkek: Amerika Kapitány (Steve Rogers)
Dávidmoly>!

Anthony Stark / Vasember: Nem érzem magam halottnak. Sőt, egész jól vagyok. (Egy kávé azért jól esne.)

Dávidmoly>!

Anthony Stark / Vasember: Thor, ha lenne olyan képeslap, amire az van írva, hogy gratulálunk a seregtoborzó beszédedhez… vennék neked egyet.

Dávidmoly>!

Thor Odinson: Valami nincs rendjén. Ezen az udvaron nyüzsögnie kellene Vanaheim legdicső…
KRAKAKABOOM
Thor Odinson: Gyáva! Mutasd magad! A harc…
KRKOOM
KRKOOM
KRAKABOOM
Amora / Varázslónő: Szóltam előre, amikor találkoztunk, Thor nagyúr. Egyszer eljön a nap, amikor a Varázslónő bosszút áll rajtad és házadon. Asgard elesett. Odin elesett. Loki elesett. Ezekről sajnos lemaradtam. De az istenek elküldtek hozzám. Te vagy Odin utolsó sarja… és most te is bevégzed.

Kapcsolódó szócikkek: Thor · Vanaheim / Vanheim
Dávidmoly>!

Steve Rogers / Amerika Kapitány: Szállj fel!
Anthony Stark / Vasember: Kell lennie valahol egy másik lónak is.
Steve Rogers / Amerika Kapitány: Szállj fel! Menjünk!
Anthony Stark / Vasember: Minden alkalmat megragadsz, hogy átkaroljalak.
Steve Rogers / Amerika Kapitány: A vesémbe látsz.


Hasonló könyvek címkék alapján

Chris Claremont: Kitty Pryde és Rozsomák
Scott Snyder: Batman – A Baglyok Bírósága
Jeph Loeb: Batman: Hosszú Halloween
Jason Aaron: Thor: A mennydörgés istene 1.
Ed Brubaker: Amerika Kapitány – Amerika Kapitány halála
Jonathan Hickman: X-Men – Xavier világa / X hatványai
J. Michael Straczynski: Az Ezüst Utazó: Rekviem
Tom King: A Vízió
Sean Murphy: Batman: A Fehér Lovag átka
Jeff Lemire: Holdlovag: Holdkóros