Vérrel ​írt ígéretek (A Lőpormágus-trilógia 1.) 219 csillagozás

Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

„A ​királyok kora lejárt – és én fojtottam vérbe.”

Tamás tábornagy királyellenes puccsa korrupt arisztokratákat küldött a guillotine alá, és éhezőket juttatott kenyérhez. Egyúttal azonban háborút provokált a Kilenc Nemzetekkel, és belső támadásokat a királyhű fanatikusok részéről. Közben Tamás állítólagos szövetségesei, az Egyház, a munkások szakszervezete és a zsoldoscsapatok között kapzsi hatalmi harcok törnek ki.

Kifogyva a lehetőségekből, Tamás saját félelmetes lőpormágusi képességei mellett csak kevés bizalmasára támaszkodhat. Közülük leginkább saját elhidegült fiára, a megkeseredett Tánielre, aki briliáns lövész és lőpormágus, és Adamatra, egy nyugdíjazott rendőrfelügyelőre, akinek hűségét zsarolással teszik próbára.

A külső és belső ellenség szorításában vergődve, felerősödnek a rémült suttogások pusztításról és halálról, és a földre visszatérő egykori istenekről. Persze, ezek csupán babonás vén parasztok legendái – modern, tanult emberek… (tovább)

Eredeti mű: Brian McClellan: Promise of Blood

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
Fumax, Budapest, 2014
552 oldal · ISBN: 9786155514289 · Fordította: Rusznyák Csaba
>!
Fumax, Budapest, 2014
550 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155514029 · Fordította: Rusznyák Csaba

Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Tamás tábornagy · Kétlövetű Tániel · Ka-poel (Pole) · Olem · Borbador Kiváltságos (Bo) · Mihali · Adamat · Charlemund · Gavril · Lord Vetas · Prime Lektor


Kedvencelte 46

Most olvassa 16

Várólistára tette 252

Kívánságlistára tette 226

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Riszperidon P
Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Hű, a jó életbe, ekkorát külföldi fantasy nem ütött még nálam Molyságom óta! Üdv a kedvenceim között Brian! Eszméletlen volt, bár kicsit nehezen indult számomra. Nem a történet, mert az az elejétől kezdve pörgős és letehetetlen volt. (Megint a fránya időhiány miatt tartott idáig csak az olvasás). Hanem én az elején nehezen emésztettem a lőportól beálló mágusokat, még ha egyedi is az ötlet (ha mégsem, javítsatok, de én még nem találkoztam hasonlóval), meg a harmadik szemmel való nézelődést és a mentális kinyúlkálást, de ahogy ezen túltettem magam, minden rendben volt. Egy szó, mint száz, csillagos ötös, külön tetszett a borító és a belül található térképek, szeretlek Brian McLellan, ide a másodikkal! Köszönet @elge76, hogy felhívtad rá a figyelmem, Abercrombie után egy újabb zseni! :)

26 hozzászólás
>!
vicomte P
Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Az alternatív történelmi fantasyk egyik kedvenc korszaka a napóleoni háborúk kora (lásd még Temeraire sorozat, A hollókirály, vagy épp a Teremtő Alvin ciklus), ám tudomásom szerint elég kevés író vette magának a bátorságot, hogy egy maga kreálta világában mesélje el a Nagy Francia Forradalom parafrázisát.
McClellan megpróbálkozik ezzel, de a trilógia első kötetével végezvén minden tiszteletem mellett azért nem ragadnék bajonettet, és hágnék fel a barikádra a védelmében, ha valaki guillotine alá akarná cipelni.

Mert ez a könyv az elpuskázott lehetőségek regénye, ahol a történet katarzisa felé jó néhány látványosan sistergő lőporcsík vezet, de a várt robbanás és tűzijáték helyett egy semmi kis pukkanással kell beérnie az egyszeri olvasónak.
S én ezt szívből sajnálom.
A könyv feléig, kétharmadáig biztos voltam benne, hogy a második rész lesz a könyv, amit a karácsonyi céges könyvutalványból be fogok szerezni, de aztán jöttek a ne má', ezt most mi a francért kellett jellegű fordulatok, és én egyre savanyúbban konstatáltam, hogy az író egyre-másra halmozza a történetvezetési és logikai baklövéseket.

De kezdeném inkább azzal, hogy miért tetszett a könyv első fele.
A kiindulási helyzet meglehetősen kecsegtető – győzött a forradalom spoiler, ám egy rejtélyes prófécia nem hagyja nyugodni a győzteseket, és megpróbálják kinyomoztatni, hogy mégis mire utalnak azok a spoiler bizonyos szavak.
A nézőpont karakterek a funkciójukat jól ellátják – rajtuk keresztül az események sűrűjében maradunk, és láthatjuk, a királyság megbuktatása hogyan hatott a társadalom egyes rétegeire. A főszereplők nincsenek ugyan túlságosan mélyen kidolgozva, de akad legalább két dimenziójuk, elfogadhatóan komplikált lelki nyavalyájuk, és a köztük feszülő kapcsolati gráf is hiteles. Ennél sokkal többre – tekintve, hogy itt és most egy deklaráltan akció-fantasyről beszélünk – nem is feltétlenül van szükség.
A történet pörög, a szereplők segítségével egyre több részletet ismerünk meg a világból és annak a múltjából, és felsejlik egy nagy és sötét titok, valamint a legyőzhetetlen ellenség a háttérben, ami szükséges kelléke minden valamire való epikus fantasynek.
A dialógusok jók – látszik, hogy a szerző nem bliccelte el a párbeszédek fontosságáról szóló órákat az írókörben – és a szöveg* feszes és sallangmentes. Nincsenek benne a manapság a fantasy féltéglákra jellemző idegesítően semmitmondó, rétestészta jellegű leírások.

S hogy mi az, ami nem tetszett?
Elsősorban az, hogy a regény végére sem jutunk el sehová.
Rendben, hogy egy trilógiáról van szó, de illett volna nem csak az eseményeket felpörgetni a könyv végére, hanem az okok és összefüggések mélyebb ismeretével felvértezni az egyszeri olvasót, hogy annak ne kelljen a következő kötetekre várnia, hogy mindezekre az első kötet soványka magyarázatánál többet kapjon.
És őszintén szólva szeretem én a meglepő fordulatokat a fantasy regényekben, de azt nem, ha azért meglepő valami, mert rohadtul nincs értelme…

spoiler

A másik ok, ami miatt a regény súlytalanná vált, hogy türelmes olvasóként is túl kevés információhoz jutottam a világ alapvetését meghatározó tényekről.
Hogy mást ne mondjak, Kresimirről, az Istenről és az ő egyházának helyéről, az emberek belé vetett hitéről, vagy a vele kapcsolatos félelmekről szinte semmit nem tudunk meg. Ugyanígy – sőt még jobban – el van maszatolva a politikai-gazdasági helyzet, ami egy forradalmi/háborús háttér előtt játszódó regényben szerintem megengedhetetlen.
És sajnos sok jót nem tudok elmondani a mágia használatáról sem – néhány külsőségtől eltekintve erről sem kapunk képet. Vannak régimódi elemi mágusaink, a Kiváltságosak, akik a királyhoz hűek. Vannak Fortélyosok – amolyan fantasy X-menek, akiknek egy-egy különleges képessége van. Meg vannak a Különbeknek nevezett Lőpormágusok, akik elvileg a regény kulcsfigurái, de akárhogy is forgattam, nekem nem tűntek többnek, mint egy-egy Fortélyos. Ja, és van még egy mellékszereplőnk, egy külhoni leányzó, aki valami vudu jellegű baromi erős mágiát használ, ami viszont sehogy sem illik az eddigi képbe…

Hogy kinek ajánlanám ezt a könyvet? Annak aki pörgős millitary fantasyt szeretne olvasni, és nem zavarja, hogy mindez egy eléggé maszatos háttér előtt játszódik, és néhány fordulatra a „hajánál fogva előrángatott” a legenyhébb jelző, ami most az eszembe jut.

* A magyar fordítás érezhető fésületlensége és következetlenségei ellenére is.

7 hozzászólás
>!
ZsúésKrisz_Olvas
Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

"Régóta szemeztem már ezzel a sorozattal. Nagyon nehezen szántam rá magam, hogy belekezdjek az olvasásba. Mindig kerestem valami mást, de most nem halogattam tovább. Kihoztam a könyvtárból és belevetettem magam a sorok közé.
Soha nem olvastam még fantasy témájú, típusú könyvet. Kicsit tartottam tőle, de nagyon kellemesen csalódtam. Nem gondoltam, hogy ennyire magával fog ragadni ezt a történet. Az elején még szoknom kellett a szereplőket (lőpormágusok, felügyelők, kiváltságosok, sima emberek stb…), de hamar túllendültem és felvettem a ritmusát. Néha annyira belemerültem, hogy még inni is elfelejtettem közben! :-)"
További értékelésem itt olvashatod:
http://zsuolvas.blogspot.hu/2017/03/brian-mcclellan-ver…

5 hozzászólás
>!
ViveEe P
Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Hát ez baromi jól sikerült könyv! Elég szokatlan számomra a varázsvilág, de nagyon bejöttek a lőpormágus képességek. Teljesen megelevenedett minden harc a szemem előtt, nagyon izgalmasra sikerült.
Már az elején benne vagyunk az események sűrűjében, ahogy azonnal egy puccsba csöppenünk. És onnantól még több volt az izgalom. A három szálon futó történet mind nagyon érdekes volt, nem is nagyon lehetett dönteni, hogy melyik izgalmasabb. De talán Tániel felé billen a mérleg.
Minden szereplő jól átgondolt, nekem mindenki tetszett, a nyomozások, a harcok nagyon jól meg vannak írva. A legendák, babonák, egyházi tanítások is jól szerepelnek, és bizony egy realista emberek is át kell értékelnie, hogy miben is hisz. Szeretem az ilyet. :)
Ez a történet egyszerűen csak jó, nagyon jó. Ha szereted a fantasyval, puskaropogással és katonai manőverekkel fűszerezett könyveket ez neked való. :)

8 hozzászólás
>!
gesztenye63 P
Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

A regény végén többek között – feltételezhetően – egy középiskolai tanárának is köszönetet mond McClellan, aki arra buzdította, hogy szeresse a történelmet, amelyben ott van a legfantasztikusabb képzelet gyökere is. Első könyve alapján úgy tűnik, komolyan vette a leckét.
Egy alternatív történelmi fantasy felütéseként – ahogy azt már többen említették – valóban kiváló korszakként szolgál a francia forradalom kaotikus, forrongó, királygyilkos atmoszférája. Örömömre szolgált, hogy ezt a miliőt csupán alapötletként használta fel a szerző és történetét sok-sok fantáziadús szálon keresztül vezette át a képzelet birodalmába.
A regény két meghatározó karakterének megformálása kiváló. Tamás, mint a hatalmat tudatosan megszerző, de azzal inkább csak ösztönösen bánó öreg katona és fia, az önazonosságát még kereső ifjú pisztolyhős, Tániel útjai két külön szálon kanyarognak, de cselekedeteik mindig visszavezethetők sajátos apa-fiú kapcsolatukra. A két főhős személyiségét és sorsának alakulását kiválóan árnyalja Adamat karaktere, aki nyomozásán keresztül mindig visszavezeti az olvasót a történet fősodrába.
A cselekményben egymást érik a különböző ármányos cselszövések, árulás, akció és kaland, miközben az egészet teljes mértékben átszövik a nagypolitika stratégiai, hatalmi játszmái, melynek során kialakul egy olyan sajátos „nagykoalíció”, ami még a bűnöző alvilág részvételét is megköveteli a kialakult kényes egyensúlyi helyzet fenntarthatóságához.
Mindez a sokszínűség megágyaz egy olyan terepnek, ahol az író a jó ízlés keretein belül sorakoztathatja fel a legkülönfélébb szereplőket – Kiváltságos varázslóktól lőpormágusokig, génmanipulált torzszülöttektől az egyszerű katonákig és az alvilág bérgyilkosaitól a kötelességtudó nyomozóig mindenki feltűnik a színen, de mégsem éreztem, hogy mindez már túlzás lenne, vagy átbillenne a giccses kategóriába.
A könyv olyan erős a párbeszédek terén, hogy a történeti előzményeket, a helyszíneket és a szereplőket körbeölelő világot is leginkább a pörgős, szinte forgatókönyvszerűen gördülékeny dialógusok mentén ismerhetjük meg. Nem is volt bennem semmi hiányérzet egyéb informatív, magyarázó jellegű leírásokkal kapcsolatban. Ráadásul végig úgy éreztem, hogy a folytatásokból – remélem hasonló stílusban és eszközökkel – még sokkal többet megtudhatok a nyitva maradt kérdésekről.
A mágia szerepe és bemutatása terén nagyon szórakoztatott és kifejezetten magával ragadott, ahogy megütközik egymással a varázslók (Kiváltságosok) hagyományos high-fantasy alapokra épülő, változatos eszközökkel megformált mágiája az alternatív történelem választott korának katonai technológiáját alkalmazó lőpormágusok eszközeivel. Az emberfeletti, megmagyarázhatatlan mágikus hatalmak mellett felbukkannak a Fortélyosok, s mindemellett még valami titokzatos vudu varázslat is feltűnik.
Összességében egy önálló, kerek történetet és felhőtlen szórakozást nyújtó regényt kaptam, ami szerencsémre folytatódik.
Kíváncsian várom, hogyan! :)

5 hozzászólás
>!
Disznóparéj_HVP IP
Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Ez a könyv több szempontból is kedves volt a szívemnek, már mielőtt megjelent.

1. Mágusok és pisztolyok meg puskák. Köszönöm, az Arcanum óta tárt karokkal várok minden ilyesmit.

2. A francia forradalomra és a napóleoni háborúkra alapozó világépítés. Kevés érdekesebb korszak van számomra ennél: az az elképesztően magasröptű és a kort meghaladó nyíltság és emberség, ami a forradalom elejét jellemezte, az európai történelem legnagyobb szégyenfoltjainak egyikébe fordult át igen hamar, ez a váltás pedig rendkívül érdekes. És sokat elárul a nyugati emberről. Tehát, ez is jöhet.

3. Lesz benne egy női karakter, aki nem megmenteni való szende szűz, hanem egy néma, barbár lány, aki köszöni, de teljes jogú tagja tud lenni a körülötte levő meglehetősen militáns világnak? Egy-egy jó, normális, nem túlerőltetett női karakter a legtöbb könyvet a szememben jelentősen felhúzza – hát még, ha alapból is jó a könyv!
És a Vérrel írt ígéretek jó könyv. Brian McClellan elvégezte a házi feladatát, izgalmas, fordulatos, ízig-vérig fantasy történetet alkotott. Ha kivennénk a lőfegyvereket és mindenki kardokkal és harci botokkal járkálna, és egy kicsit egyszerűbb lenne a mágia leírása, le se mosná magáról a könyv az utóbbi években kicsit azért kopó fényű high fantasy jelzőpárost. Így viszont egy olyan izgi világot kapunk, amit egyrészt a nem-fantasy olvasók is könnyedén befogadnak, másrészt meg a keményvonalas fantasysok is kapnak egy jó kis kitekintést az elf-ork-törp bermudaháromszögén kívülre. (Majdnem kőművesháromszögét írtam…)

Engem a „hú, de egyedi hiper-szuper, hard fantasy, összetett mágiarendszer”-dolog nem hoz annyira végtelenül lázba azért, bár itt jól működött, mert nem volt túllihegve. Nincsenek többoldalas magyarázkodások, hogy „ha több ként raksz a lőporba, akkor a lőpormágus transzában tizenkilenc kilométerről kiszagolja a bajbajutott kismacskákat”, és nem kell megjegyezni tucatnyi rúnanevet vagy mágikus komponenst, hogy értsd, mitől változott lángoló dildóvá a kötelező kocsmajelent során a balfék harcos étele.

A fordulatokról sokat nem lőnék le, legyen elég annyi, hogy van egy végtelenül hedonista, önimádó monarchia, ami egy az egyben a különféle kujon Lajosok által vezetett Francia Királyságra emlékeztet. A király tartozásai elengedése fejében a szomszéd, még csak nem is éppen barátságos Németo… Kez Birodalommal készül aláírni egy megalázó szerződést, amely hűbéruradalommá tette volna saját országát.

– Na és? – kérdezi a magyar történelemoktatásból frissen kikopott/kiesett/kiszállt személy. – Nem mindegy neki, kinek fizeti az adót? Úgyis csak tized van, nem?

Hűbéruradalomnak lenni nem annyit jelent, hogy mostantól Kékfogú Harald helyett Szélesfarú Gizmundnak fizetsz adót. Hűbéruradalomnak lenni: nincs hadsereged, nem tudod megvédeni magad. A megkérdezésed és jóváhagyásod nélkül bármikor azonnali fizetéssel is jöhet „csekk”, vagy pár muskétás fazon, hogy kábé mindent vigyen, mint a szerencsekerékben. Olyan új adónemeket kapsz a nyakadba, hogy 'igazságos' Mátyás királyunk vinnyogva követelné a receptet a maga ablak, kilincs és kéményadóival. Lerombolják a templomot, ahova apád, nagyapád, és azok nagyapjának a nagyapja járt és kaptok egy újat, amiben más nyelven beszél a pap és nagy ívben tojik az igényeitekre (tudom, ez manapság már viszonylag kevés embert érint, de pl. a francia forradalomban a parasztlázadás egyik fő indoka ez volt. A másik meg az éhínség, mert az se jó.). És ha megkérdezed, hogy mikor lesz jobb, akkor felégetik a falutok felét, lelövik a férfiak felét, megerőszakolják a nők felét, majd csendre intenek és távoznak. Esetleg visznek téged is, olyan kedélyes helyekre, mint pl. tengerparti sólepárlók (várható élettartam: 15 év), bányák (várható élettartam: 5 év), kohók (várható élettartam 1,5 év), az idegen király háreme (ha jól dolgozol, itt van előrejutási lehetőség, és a munka se feltétlenül olyan rossz, mint a kohóban, de biztos, hogy sokat kell nyelni a főnöködnek)…

Szóval, nem, fiam, ülj le, elégtelen, hűbéruradalomnak lenni nem habostorta.

Tamás tábornagy pedig (majdnemegyenlő Napóleon öregkori, kicsit megkeseredett, de cselekvésre kész önmagával) tudja, mi az, hogy hűbéruradalom, így fogja a királyt, a komplett nemességet és a király nagyhatalmú mágusait, és kiszínezi velük a főteret (Adopestben. Sok magyaros hangzású, hangulatú hely, ember és cucc jelenik meg a könyvben, igen különleges.).

Mire a nyakába szakad három dolog:

– A király nélkül maradt királypártiak lázadása.
– A Kez Birodalom hadserege.
– Egy jóslat a Kilenc országot megalapító főistem, Kresimir visszatéréséről, aki megígérte a királyi dinasztiák alapítóinak, hogy ha bármelyiküket éri valami, akkor visszajön és alaposan elfenekeli azt, aki bántotta őket. És ha már erre jár, akkor a hűtlen országot is lebontja.

Külön-külön is elég lenne ezekből egy…

És akkor itt van még Tamás fia, Tániel, aki lőporfüggő, és egy távoli háború óta mindenhova követi egy néma barbár lány, akiben meglepő mágia bujkál, valamint egy kiöregedett rendőr, Adamat, akit Tamás megbíz, hogy nyomozza ki a Kresimirrel kapcsolatos rémhíreket.

Van nagyon sok pöpec mágikus trükk (rúnás kesztyűvel manipulált valóság, lőporszívó mágusok, sőt, szinte mindenható Predeii félistenek), és a végén egy akkora ordas nagy poén, hogy az hihetetlen. Először nem hittem el, aztán végignevettem a hazautat a metrón.

Egy pár dolgot fel lehet hozni neki, több nyitva maradt kérdés is van és elég hirtelen van vége – ez azonban nem a megírás, hanem a tagolás problémája, az én regényem is sok hideget kapott azért, mert egy első rész, amiben nincs minden kifejtve. :D Szóval keep calm and lőpor on, biztos vagyok benne, hogy megkapjuk a válaszokat és a hard sf igényességű mágiarendszert, akinek Brandon Ködszerzet Sanderson komoly rendszere iránti nosztalgiaigénye van.

9 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Brian McClellan egyértelműen Brandon Sanderson köpönyegéből bújt elő, de ez persze semmit sem von le az érdemeiből – márpedig abból akad bőven.
Engem már az alapkoncepció levett a lábamról: nagyon tetszett, hogy a szokásos középkori környezet helyett itt már bőven benne járunk a kora újkorban, ráadásul a mágia egyik aspektusa is pont erre a hangulati elemre (puskák és pisztolyok!) koncentrál. S ha már mágia, külön kiemelendő, mennyire izgalmasan mutatja be McClellan a világát és a mögöttes ötleteket (s hogy még az utolsó fejezetekben is képes megborítani az egészet) – a dramaturgia egyébként is a szerző egyik legnagyobb erőssége.
A cselekmény ritmusa ugyanis tényleg példaértékű, tökéletes arányban keverednek a különböző történetszálak (és – talán egy kivételével – mindegyik mindvégig izgalmas és érdekes marad) a karakterdrámákkal (a Tániel és Tamás közti kapcsolatot nagyon élveztem) és a világ bemutatásával, arról nem is beszélve, hogy eközben még van ideje a mellékszereplőkre is figyelni (Mihali azonnali kedvenc). A nyomozással vegyített politikai intrikát (remek párbeszédeket olvashattunk közbe) vagy a műfajban kihagyhatatlan csatát (az ostromokat egyébként is szeretem) ugyanannyira ügyesen oldotta meg, mint a karakterek közti interakciókat vagy a hagyományok (mágia-, állam- és vallásformák) ütköztetését – minden adott hát, hogy nagyszerűen szórakozzunk egy igazi (kortárs) epikus/high fantasy-n.
Hirtelen nem is tudom, hogy van-e másik olyan sorozat, aminek ennyire várom a folytatását.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-01-28+…

6 hozzászólás
>!
Rodwin
Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Mikor belekezdtem, nem is tudtam mire számítsak. Olvastam róla nagyon negatív és pozitív véleményeket.
Annyit azért tudtam, hogy Sanderson tanítványa az író, és kétség nem fér hozzá érződik a hatása. Bár a tanár nyitó trilógiájának első kötete jobban a szívemhez nőtt.

A történetbe eleinte bele kellett rázódni, új volt az egész, hogy nem egy középkori világban járunk, és itt leginkább fegyverekkel operálnak. Kétség kívül remekül megragadta a benne rejlő lehetőségeket. Nagy örömmel barangoltam Adopest utcáin, olyan érzésem volt, mintha a viktoriánus London utcáin járnék.
A fegyverekkel való mágiával is remekül élt, látványos jeleneteknek lehettünk szemtanúi.
Szép lassan bontakozott ki minden, eleinte azt gondoltam, ha a színvonal végig marad, akkor remek military fantasy és talán kedvenc könyv is lesz. De sokszor elég hullámzónak éreztem.
Több szemponton keresztül barangolhattunk a világban és követhettük a történetüket.
Tamás szála tele volt intrikával és politikai játszmákkal, ezek számomra sokszor unalomba fulladtak. Adamat nyomozásait legtöbbször érdeklődve olvastam, és talán ő volt a főbb szereplők közül a kedvencem, ahogy a cimborája Sousmith is. Noha itt is voltak unalmasabb pillanatok, azért bőven kijárt nekik az akcióból is.
Tániel fejezetei sikerültek a leglátványosabbra, lőpormágus lévén sokszor keveredik már, már kilátástalan véres csatákba. Ka-poel szerencsére ott van mellette és mágiája lévén ütős párost alkottak.
A kis barbár leányt is nagyon megkedveltem, ő is kedvenc karakterré vált.
Birodalmak feszülnek egymásnak, intrikával, ármánnyal, véres jelenetekkel, tetszetős mágia rendszerrel, csavaros fordulatokkal. Ha nem is végig, de igazán pörgős, szórakoztató könyv volt számomra.
Nem is kiemelkedő, de jó kis fantasy történetet kaptam.

>!
Leonidas
Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Ez a regény pontosan úgy van megírva, ahogy én azt szeretem. Kétségtelenül érezhető Sanderson hatása, de azért a tanítványnak van még mit csiszolni a tudásán, de egyértelműen biztató és rendkívül pozitívak a benyomásaim a regényről.
Először is nem dögunalmas középkor, de ha már középkor, akkor legalább épüljön a világ valami eredeti ötletre, ami érdekessé teszi azt. Sokkal modernebb világ. A puskák, pisztolyok vagy sok más modernebb találmány nem éppen megszokott elemei a fantasy történeteknek, de számomra ezek teszik igazán nagyszerűvé, persze jó történet nélkül mit sem ér az egész.
Másodszor, a mágia legyen érdekes, látványos és főleg használják is, ne csak itt-ott beszéljenek róla, mint valami ritka misztikus valamiről, amivel csak elvétve lehet találkozni. Nagyon utálom, ha az író képtelen kihasználni a mágia adta lehetőségeket. McClellan-nek sikerült több fajta mágiát megalkotni, nagyszerűen beleszőni a történetbe és maradéktalanul kihasználni a kínálkozó lehetőségeket.
Harmadszor, található legyen a könyvben legalább egy kedvelhető karakter, lehetőleg ne mellékszereplő. Ezt sajnos sok mostanában olvasott regény képtelen volt biztosítani számomra. Abercrombie vagy Lawrence nem tudták ezeket feltételeket teljesíteni, e téren meg is buktak nálam, és messze nem voltak annyira élvezetesek az általuk írt regények, mint a Vérrel írt ígéretek.
A történet lassan indult, szoknom kellett az író stílusát, de aztán én is felszippantottam némi lőport és egyből lőportranszban találtam magam, aminek hatására nem volt megállás a könyv végéig. :D
Több nézőpontkarakter szemszögén keresztül követhetjük nyomon a sztori alakulását. Adamat fejezetei néha unalmasabb pillanatokat is tartogatott, de többnyire izgalmasan alakult a nyomozása. Tamás politikai játszmái is érdekese olvasmány volt, nem éreztem egy pillanatig sem unalmasnak. Tániel lett a kedvencem. Az ő történetét éreztem a legjobbnak. Tániel véres csatákba keveredik, félelmetes ellenfeleket kell hajszolnia, közben kénytelen(több-kevesebb sikerrel) a függősége ellen is küzdeni. Rendkívül jól megírt részei a regénynek a róla szóló fejezetek. Tániel mellett Ka-poel volt a másik kedvenc karakterem, de SouSmith is egész érdekes figura.
Szinte az elejétől izgalmasan alakuló történet a végén teljesen letehetetlenné válik, egyszerűen képtelen voltam szabadulni tőle.
Nagyszerű regényhez volt szerencsém, igazi remekmű. Minden fantasy rajongónak kötelező olvasmány. :)

2 hozzászólás
>!
NewL P
Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Be kell vallanom az elején nem igazán tudtam hová tenni ezt a könyvet, még egy kicsit untam is. Ráadásul olyan franciás érzésem volt az elején. De aztán az író belelendült, és egyre izgalmasabb események történtek, és meglehetősen véresek. Egyre több minden derült ki a világról is, és a mágiáról is. A mágia rendszer teljesen összezavart az elején, túl sok mágusfajta van benne, de azért a végére sikerült felvennem a fonalat. Most már nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mi fog még történni.


Népszerű idézetek

>!
Disznóparéj_HVP IP

– Olem, gondoskodjon róla, hogy a fő-diocelt elhelyezzék egy lenti szobában. Terjessze el, hogy csúnyán leesett a lépcsőn és találjon hozzá szemtanúkat. Nyomozó, biztos vagyok benne, hogy maga is látta.
Adamat megigazította kabátját.
– Ronda egy zuhanás volt. Kettőt is bukfencezett, mire el tudtuk kapni.
– Azt hiszem, valóban így történt. Doktor, mit írna fel Charlemundnak?
Petrik lenézett az eszméletlen fő-diocelre.
– Arzént?
– Na, de komolyan. Valamit, ami jókora fejfájással és alapos emlékezetkieséssel jár.
– Ciánt.
– Doktor!

387-388. oldal

3 hozzászólás
>!
Rodwin

Adamat megállt, hogy végigfuttassa ujját egy könyv bőrgerincén.
Szerette a könyvtárakat. Szárazak és porosak voltak, azzal a papírillattal, amelyet leginkább a tudással kötött össze. És egy felügyelő számára a tudás mindennél fontosabb volt.

79. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Adamat
2 hozzászólás
>!
Rodwin

De hát nem panaszkodhatok azért, mert új könyveink vannak.
Az ipar ugyan virágzik, de a könyvek még mindig drágák.

78. oldal

>!
Razor SMP

– Kezd magához térni, uram.
– Jobban örülnék neki, ha még nem tenné.
Olyan hang hallatszott, mintha kalapáccsal ütöttek volna húsra.
– Nem fog.
Tamás a kezébe temette az arcát.

389. oldal, 27. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Tamás tábornagy
>!
Fumax KU

– Nem tudom elhinni. Ez az egész tele volt a hírnév és a vagyon potenciáljával. Gazdag ember lennél, ha sikerült volna. Hiszen éppen most olvastam az újságban, hogy csak Adopestben tizenegy új könyvesbolt nyílt az utóbbi hat hónapban. Az olvasás egyre inkább divatba jön. Költemények, regények, történelem. Virágzik az ipar!

>!
Fumax KU

Tániel lerogyott Bo mellé.
– Jól vagy?
Bo némán meredt rá.
– Ezt nemnek veszem.
– A pokolba ezzel az egésszel – nyögte ki Bo.
Katerine, Rina és Alasin bukkantak fel, szinte a semmiből. Mindhárman Bo szeretői voltak. Körülvették, és felváltva szidták és szeretgették, majd letámogatták a városba.
Tániel és Gavril nézték, ahogy elmennek.
– Nekem is kell egy ilyen – jegyezte meg Tániel.
– Mi? – kérdezte Gavril. – Egy hárem?
– Ja – mondta Tániel, mire Ka-poel a karjába öklözött.
– Én már próbáltam egyszerre több nővel zsonglőrködni – morfondírozott Gavril. – Csak a zűr van vele. Fogalmam sincs, a Kiváltságosok hogy csinálják.
– Pocsékul bánnak velük.

>!
Riszperidon P

Sose bízzon egy férfiban, aki gyönyörű nőkkel veszi körül magát. Főleg, ha az egy pap.

513. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Charlemund · Olem
>!
NoemiSmile

Vékony füstcsík szállt az ég felé Olem háta mögül.
– Katona, talán tüzet fogott a háta?
– Nem, uram.
– És a füst?
– A cigarettám, uram.
– Cigaretta?
– A legújabb divat szerinti. Ez a dohány olyan jó, mint a szippantós por, de feleannyiba kerül. Egyenesen Fatrasztából származik, én magam sodrom.
– Úgy hangzik, akár egy hirdetmény. – Tamást kezdte irritálni a dolog.
– Az unokatestvérem dohánnyal kereskedik, uram.
– És miért rejtegeti a háta mögött?
Olem vállat vont.
– Ön antialkoholista, és köztudomású, hogy nem szenvedheti a dohányzást sem.
– Akkor hát miért rejtegeti a háta mögött?
– Arra várok, hogy elforduljon és beleszívhassak, uram.

59-60. oldal

>!
Razor SMP

– Úgy tűnik, sokat tudsz róla.
– Egyszer… együtt voltunk. – Bo fintorgott.
Tániel nem bírta nevetés nélkül.
– Nem vagyok büszke rá – mondta Bo.
– Mi a Kilenceket láttál benne?
Bo felhorkantott.
– Jó volt az ágyban.
– De hát, ha minden igaz, ötvenszer olyan idős, mint te.
– Ami nagy tapasztalatot jelent.

269. oldal, 19. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Kétlövetű Tániel

A sorozat következő kötete

A Lőpormágus-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: Crown of Midnight – Éjkorona
Anthony Ryan: A hamu birodalma
Django Wexler: Az Ezer Név
Brandon Sanderson: A törvény ötvözete
Patrick Rothfuss: A szél neve
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az őszi alkony sárkányai
Max Gladstone: Nagyrészt halott
Raymond E. Feist: Az érzőszívű mágus
Peter V. Brett: A Rovásember
Naomi Novik: Rengeteg