A ​birodalom vére (A vér és lőpor istenei 3.) 92 csillagozás

Brian McClellan: A birodalom vére

Ha ​elveszítik a háborút, az egész világ elbukik.

Közeleg a végső ütközet, ahol mindenki számít – legyen az illető kém, zsoldoskapitány vagy híres-hírhedt lőpormágus tábornok.

A danízok rátették kezüket a szárazparti istenkőre, így Michel Bravisnak nincs más lehetősége, mint visszatérni Zöldtűzmélybe, hogy bármi áron megakadályozza a használatát. Nem riad vissza semmilyen eszköztől, legyen az belső ellentétek szítása az ellenség soraiban, vagy a palo népesség feltüzelése.

Ben Styke daníz inváziójának lendülete derékba törik, amikor egy szörnyű vihar szétveri a flottáját. Alig húsz Őrült Lándzsással száll partra, így kénytelen az ereje helyett az eszére hagyatkozni és mielőbb új szövetségeseket találni a belháború küszöbén álló, idegen földön.

A mágiájától megfosztott, fizikailag és lelkileg is megtört Lady Vlora Flint Szárazpart felé masírozik adrói serege élén, hogy bosszút álljon azokon, akik összeesküdtek ellene. Nem elég, hogy a szövetséges… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Fumax, Budapest, 2020
640 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701460 · Fordította: Rusznyák Csaba
>!
Fumax, Budapest, 2020
640 oldal · ISBN: 9789634701828 · Fordította: Rusznyák Csaba

Enciklopédia 90

Szereplők népszerűség szerint

Kétlövetű Tániel · Ka-poel (Pole) · Olem · Borbador Kiváltságos (Bo) · Ben Styke · Vlora Flint · Celine · Ichtracia · Jiniel · Ka-Sedial · Michel Bravis


Kedvencelte 9

Most olvassa 3

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 48


Kiemelt értékelések

Razor P>!
Brian McClellan: A birodalom vére

A tavalyi évben egyetlen igazán hosszú könyvet olvastam, de azt nagyon sokáig, eléggé nyögvenyelősen haladtam, így volt bennem némi félsz, Brian utolsó Lőpormágus történetével hogy sikerül majd haladni. Szerencsére az író tehetsége mit sem kopott, a történet hamar berántott és peregtek a lapok az ujjaim alatt.
A történet lényegében ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész véget ért és a fülszöveg elég jól összefoglalja, kit merre vezet az útja. Tetszett, hogy mindhárom főszereplő kiesett a megszokott szerepéből: Bennek vissza kell fognia magát, nem oldhat meg mindent harccal; Vlora a mágiája (és spoiler) nélkül kénytelen vezetni a seregét; a mindig meghúzódó Michaelnek pedig egyre jobban vezető szerepbe kell lépnie. Szóval van itt karakterfejlődés bőven, miközben persze a szokásos ármányok, kalandok és harcok sem maradnak el.
A történet mondhatni kissé biztonsági játékot űz spoiler, de a rengeteg komor fantasy kötet közt jó ilyent olvasni. Egyedül a finálét éreztem kicsit gyorsan lezavartnak, ekkora felvezetés után valami nagyobb dolgot vártam, na de mindegy, ilyen lett, cserébe legalább minden főszereplő kapott egyfajta epilógust, nem csak ukk-mukk-fukk győztünk, vége.
Örülnék neki, ha a jövőben Brian a Lőpormágus univerzumban játszódó előzménytörténeteit is olvashatnánk, de az új sorozatára sem mondanék nemet.

>!
Fumax, Budapest, 2020
640 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701460 · Fordította: Rusznyák Csaba
Navi>!
Brian McClellan: A birodalom vére

Brian, Brian … kicsit rózsaszín a vége, kevés halottal, bár amikor Ben közölta Ibanával, hogy elkésett, akkor azért pityeregtem egy kicsit.
Deliát jól megtéptem volna, de szerencsére Tániel és Olem is a kellő pillanatban tér vissza, Orz „alig ” játszik szerepet, pláne a könyv második felében.
Sediallal pedig nagyon kegyesen bánt a kedves író. Én azért jól megtépáztam volna, bár szerintem neki a halál is kegyes megoldás lett volna.
Kevesebb volt a harc valahogy, a történés, inkább csak meneteltek és beszéltek, metek és beszéltek (mint A Gyűrűrk Urában :D – pedig imádom).
Aki most az igazi akciókat szálította és nagyot nőtt a szememben, az Michel. Le a kalappal előtte :)

Dominik_Blasir>!
Brian McClellan: A birodalom vére

Egy kicsit megfáradtam a végére.
Amivel persze még véletlenül sem azt szeretném mondani, hogy nem élveztem – sőt, az első száz oldalt simán végigvigyorogtam, annyira jó volt visszatérni ebbe a világba, ezekhez a figurákhoz, ebbe a tempóba. Mégis, úgy érzem, így a hatodik kötetre nem tudott semmi olyannal szolgálni McClellan, ami megrengette volna az ingerküszöbömet.
Ettől függetlenül még mindig nagyon szórakoztató mindaz, amit csinál, szinte bármilyen aspektusban: abban, hogy mennyire menők a karakterek, milyen jó nézni a ténykedésüket, érzelmeik változását; abban, hogy mennyire izgalmas-pörgős a cselekmény, milyen szépen fonódik össze a három külön futó szál és milyen hatásos finálé elé néztünk; abban, hogy mennyire érdekes a világ, amit immár hat kötet óta épít, mennyi újdonságot tudtunk meg most is és milyen jó újra elmerülni ebben.
Csak mintha ezúttal semmilyen módon nem tudott volna túllépni a korábbiakon – mert azért minden korábbi részben volt valami, ami miatt kifejezetten az a kötet emlékezetes tudott maradni. És így jobban zavartak a problémák is: hogy minden túlzottan kiszámított, hogy hajlamos az utolsó pillanatban a megfelelő ember megérkezni, hogy Tániellel látványosan nem tudott mit kezdeni ebben az epizódban, hogy egyes cselekményszálaknak semmi jelentősége nem lett a végére, és hogy maga a finálé sem váltotta be igazán a hozzá fűzött reményeket.
Ezek miatt némileg szomorú vagyok – eddig öt köteten át tényleg nagyon lelkes tudtam lenni, most csak „szimplán” jól szórakoztam. Mondjuk még ez is sokkal több, mint ami másoknál szokott lenni.

1 hozzászólás
Kosa P>!
Brian McClellan: A birodalom vére

A második rész hullámvölgyei után nagyon kellemes csalódás volt. Ezúttal kevésbé volt jelen a csoda-faktor, a szereplők sokkal tevékenyebben vettek részt az események alakításában. A történetben változatlanul Vlora a kedvenc karakterem, és ha azt mondom, hogy ezúttal is az ő történetszála sikerült a leggyengébbre, az most csak jót jelent. Végre magyarázatot kapunk a sorozat címére is, habár egy kicsit mást vártam és számomra nem is sikerült túl katartikusra a vége.
A világban rengeteg lehetőség van, (a Danízban játszódó részek fergetegesre sikerültek) de személy szerint nekem már hiányzik Adró. Ha McClellan nem köszön el a világtól, bízom benne, hogy visszatérünk, remélhetőleg ezúttal Tániel és Ka-Poel nélkül, mert a jelenlétük a legizgalmasabb jeleneteket is megöli.
Tartom, hogy nem ér fel a Lőpormágus-trilógiával, de nem is válik szégyenére, nagyon felzárkózott a végére.

CaptainV IP>!
Brian McClellan: A birodalom vére

Bárcsak hagyták volna McClellant még ülni fölötte egy kicsit. Vagy pont ne hagyták volna, mondták volna meg neki, hogy húzza meg. Fogalmam sincs.
Nem különbözik amúgy sokban a korábbiaktól, de úgy érzem, most tényleg sok volt a funkciótlan kanyar, és ami a korábbi részekben a szusszanás helye volt, ami hagyta levegőzni a sztoriszálakat, a karaktereket, most horgonyként húzta le őket olyan helyekre, ahol többet időztünk, mint az így visszatekintve indokolt volt.
A végjátékkal nem tudom, hányadán állok. Pár elkent megoldásra rá tudok fogni ezt-azt, pl. mi van, ha még szeretne írni ebben a világban, és oda tartogatja ennek a kibontását? vagy végül is ez egy új jelenség a világban, honnan is tudhatnák pontosan, hogy működik, ok, legyen. De olyan kérdésekre sem kaptam választ, amik már az első rész óta feszítenek. Például, és ez tényleg nagyon, de nem hiszitek el, mennyire érdekelt volna: spoiler
És hát hol itt a játék? Nem történt semmi váratlan, mindenki pont testhezálló szerepet töltött be a történetben, és pont olyan befejezést is kapott. Minden a menetrend szerint haladt. Így viszont nem volt valódi tét, és ha nincs tét, nincs feszültség.

A sportszerűség kedvéért azért álljon itt az is, hogy megvoltak a maga pillanatai, mint mindig, a könyv utolsó negyede nagyjából most is letehetetlen, és az előző részek elért céljaiból ez, a harmadik is sokat képes teljesíteni. Én biztos, hogy Vlorát viszem innen magammal, nagyon szeretem a karakterét, ez mindig is így volt, így is maradt, és ami az egész trilógiát illeti: bőven van jó, amire lehet belőle emlékezni, úgyhogy csoda az nem, de legalább tragédia sem történt.

1 hozzászólás
KerekesCs P>!
Brian McClellan: A birodalom vére

A Lőpormágus trilógiához hasonlóan ez is remek sorozat, bár nem annyira feszes, valamint abban Tamás annyira erős karakter, hogy akaratlanul is hiányoltam innen, vagy egy hasonló szereplőt, a nyomdokaiba lépő Vlora viszont nagyon messze áll tőle. És hiába kaptuk meg helyette Ben Styke ezredest is, nincs kihasználva 100%-osan.
Miután megismertük az új felállást, és bemutatkoztak a szereplők, Fatraszta (6 könyv és néhány novella után sem bírom rendesen kibetűzni) viszonyairól is többet tudtunk meg.
Azt eddig is sejtettük, hogy Fatraszta lőporos hordó, nem csak belülről feszítik szét a hatalmi, etnikai, politikai ellentétek, de kb. minden valamire való külföldi ország akar belőle egy darabot. Ráadásul még ott vannak az isten kövek is és azok titokzatos hatalma.
Hőseinknek ebben a közegben kell túlélni és manőverezni, nem csak azért, hogy egyszerűen életben maradjanak, hanem azért is, hogy élhető jövőt biztosítsanak az embereknek, persze ezt más-más érdekek mentén igyekeznek megvalósítani.
Azért nem szoktam kedvelni a politikai csűréseket-csavarásokat, mert általában unalomba fulladnak, de itt hála az égnek egészen érdekfeszítőek voltak. (Mínusz Talunlika.)
A fizikai harcokat, csatákat annál inkább kedvelem, ha jól meg vannak írva, és arra végképp nem panaszkodhatok.
Igazi olvasásélményt nyújtott a sorozat, érdekeltek a szereplők, izgultam értük. Remekül megalkotott karaktereket, még a mellékszereplőknek is voltak árnyalataik. Nem csak mentünk előre habkönnyű szájtépésekkel, volt tétje a történéseknek. Szépen körvonalazódtak a szemben álló felek motivációi, voltak világos célok, amik felé mozogtak a különböző csoportok.
Vlorát sehogy sem sikerült megkedvelnem, erős és tisztességes, de Olem nélkül félkarú óriás.
Styke és az Őrült Lándzsások menők, és nagyon kellenek az ilyen szereplők, akik nem csak dumálnak, de oda is csapnak, és majd később foglalkoznak a következményekkel, valamint a lelkiismeretükkel.
Michel ennek az ellentéte, igaz ő is aktívan cselekszik, de előre tervez, minden eshetőségre. Pontos mérlegelés és számítás után lép. Bár elsőre bárgyúnak tűnt, hamar kiderül, hogy nem semmi fazon.
A második könyvnek a legjobb az értékelése a Molyon, nekem mégis az volt a leggyengébb, ha csak egy picit is. A három fő szál kicsit megrekedt, és néha úgy tűnt nem jutunk 1-ről a 2-re. Vlora meg Tániel a hegyekben, Styke-ék a pusztában, Michel Szárazparton kóricál a saját farkát kergetve. Jó, aztán minden a helyére kerül, mégis érzek benne felesleges köröket.
Habár végig azt sugallja a szerző, hogy Tániel és Ka-Poel az igazi nagyágyú, ebből keveset láttat.
A befejező kötet tetszett talán a legjobban annak ellenére, hogy azért bosszankodtam néhány dolgon. (Persze ilyenkor eszembe jut, hogy ki vagyok én, hogy kötekedjek, mikor egy sima emailt nehezen fogalmazok meg.)
spoiler
Valamint a vége nekem túl happy, spoiler De legalább a szerzőnek volt ötlete a lezárásra, nem csak hirtelen felindulásból lekaszabolt mindenkit, mert más nem jutott eszébe.

BBetti86>!
Brian McClellan: A birodalom vére

Jó sorozat jó zárlata. Kicsit tartottam attól, hogy az erős középső rész után csalódás lesz, de ezt is élveztem elejétől a végéig.

Mondjuk, azt le kell szögezni, hogy ez a regény önmagában nem jó olvasmány. Szervesen folytatja a korábbi cselekményt, és olyan mitológiát bővít, amit korábban 5 kötetben mesélt el a szerző.
Viszont, ezért cserébe remekül összeérnek most a szálak. Nem csak a jelenlegi 3 főszál ér össze a végére, de vannak egyéb összekötő elemek, amelyekre menet közben nem is gondoltam volna spoiler. Ezen felül a múltból is több minden értelmet nyer – az alaptrilógiában pl. eléggé nyitva maradt, mire képes Ka-Poel és mivé változott általa Tániel, de most mindenre itt a magyarázat. Tamás egyes tettei is jól előkerülnek újra. Az ilyesfajta logikusság nálam kedvenc.

Megtartotta a szerző azt is, hogy 3 új szereplőjét mozgatja külön szálakon. Vlora, Michel és Ben története bonyolódik. Ugyan van mellettük korábbi főszereplő, Vlora pedig mellékszereplőből lépett elő, de akkor is saját jogon főhősök most. Igaz, ehhez kapcsolódik az egyetlen rossz élményem. Nekem annyira Tániel volt az első trilógiában a kedvencem, hogy komolyan fájlaltam, hogy most alig jutott neki 3-4 jelenet a cselekményben.

A cselekmény izgalmasan bonyolódik, és élveztem, hogy minden szálon kicsit más a stílus. Másképpen, mint korábban. Most Vlora kapja a háborút, Michel most is kémkedik és szervezkedik, míg Ben története a kettő ötvözete. Bőven akad csata, párviadal, merénylet és cselvetés. Akadnak meglepő fordulatok, meg olyanok is, amire lehetett számítani.
Amiben talán McClellan gyengébb, a szerelmi szálak. Ahogy annak idején Tániel és Ka-Poel szerelme is rettenetesen vérszegény lett, most a nő húga és Michel kap ilyen szálat. spoiler De ezen nem fogok morgolódni, ez nem romantikus regény és igazából nem is volt igényre több szerelemre benne.

A karakterek még mindig megfogtak. Nem is tudom, ki a kedvenc. Nagyon megszerettem Vlora és Olem kettősét, itt van Bo, aki korábbi nagy kedvenc és most is hozza a formáját. Michel és Ben is üdítő figurák. Megvannak a regény makulátlan hősei a mellékszereplők között, ahogy a rosszak is, de a kiemelt főszereplők árnyaltabbak. Ben Styke tuéajdonképpen antihős, és attól csak jobban szeretem őket, hogy hibáznak, szenvednek, levonják a tanulságokat és fejlődnek.

A stílus a szokásos mesélős, karaktereket és szereplőket filmesen láttató. Pont abban az arányban vannak leírások, amit még nem érzek soknak, de a történetet vizualizálja. Van humora, jók az akciójelenetek és a párbeszédek is pörögtek.

Egy komoly baj van a regénnyel: vége egy trilógiának, és én már most azon agyalok, hogy szívesen olvasnám tovább is, hogy alakul a szereplők és a birodalmak további élete.

Dávidmoly>!
Brian McClellan: A birodalom vére

Enyhén csalódtam, mert a trilógia lezárását kicsit összecsapottnak éreztem. Azért összességében jó volt olvasni.

Voorhees>!
Brian McClellan: A birodalom vére

Valahogy érezni lehetett, hogy McClellan valami grandiózusat tartogat a sorozat fináléjára. No nem mintha korábban spórolt volna a lőporral. A vér és lőpor istenei trilógia lezárásában csúcsra járatta írói zsenialitását, és a világban játszódó immár második könyvhármas megírása folyamán összegyűjtött tapasztalatait felhasználva igazán letisztult darabot rakott elénk az asztalra.

A letisztultságot pedig a szó minden értelmében értem. Letisztult egyrészt a cselekmény. Világosan látszik, mire építi fel és mire futtatja ki az író, a végén biztos kézzel húzza össze a szálakat, nem hagy maga után vak foltot. Letisztult másrészt a karakterek jelleme. Nagyon tetszett, hogy a szerző ezúttal nem kezelte legyőzhetetlen hősként a szereplőit. Vlora és Styke esetében is megmutatta esendő, gyenge emberi oldalukat is. Ebben a kötetben kicsit több volt a párbeszéd, jobban beleláttunk a karakterek belső, lelki működésébe, gondolataiba.

Harmadrészről letisztult a világépítés. McClellan szépen tágítja univerzumát, és Styke révén ezúttal bejárjuk Daníz földrészének egy részét is, és bepillantást nyerhetünk az ottani politikai viszonyokba. Ez a vonal tetszett egyébként leginkább; Etzi bevonása a cselekménybe egyértelműen pozitív löketet adott, és bár fura módon itt esett a legkevesebb vérontás, a maga módján a leginkább izgalmas szál volt a történetben a talunlikai.

No de nem maradtunk háborúzás nélkül most sem. Az író nem maradt adós az ágyúdörgéssel, Vlora és az általa vezetett adrói hadsereg szinte folyamatosan harcolt. Meg kell jegyeznem, Delia feltűnése is kölcsönzött némi pikantériát a sztorinak, nehogy már olyan könnyű legyen egy idegen földön sereget vezető tábornok (ezer bocsánat, tábornagy) dolga.

Michel és Ichtracia Szárazparton tették a dolgukat, és talán nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, minden erejükkel azon voltak, hogy Sedial dolgát megnehezítsék. A szárazparti cselekményszál is mesterien volt megalkotva, régi és új szereplőkkel kiegészítve.

Nem nagyon tudok más mondani, mint azt, hogy le a kalappal. Egyrészt hatalmas köszönet a @Fumax kiadónak, hogy megjelentette az ebben a világban játszódó könyveket. Őszintén remélem, hogy a magyar olvasóknak nem kell elköszönniük itt a szerzőtől, és a jövőben más könyvei is napvilágot látnak fordításban, amely egyébként szokás szerint magas színvonalú volt, így Rusznyák Csabát is köszönet illeti. Másrészt pedig feltétlenül ajánlom minden fantasy kedvelőnek, azt hiszem, McClellan-ben nem igazán lehet csalódni. Végig izgalmas, sodró lendületű, szinte letehetetlen fantasy a lövöldözős fajtából. Igazán kellemes kikapcsolódást nyújt.

donzella P>!
Brian McClellan: A birodalom vére

3 szál, 3 kaland, 3 helyszínen, ami egy utolsó összecsapásba fonódik össze.
Ez a rész sem marad el a jól ismert minőségtől, bár ahogy végigrohanunk az utolsó 300 oldalon – ezt érdemes egy huzamban olvasni –, végül rájövünk, hogy bár a lőpormágusok világában játszódik, mégsem ez a képesség, ami ismét nemzetek sorsát dönti el. Azt is mondhatjuk, hogy alaptrilógiához képest a főszereplőkkel sokkal kegyesebben bánik (el).


Népszerű idézetek

Fumax KU>!

– Jól aludtál? – kérdezte tőle vidáman Bo, amikor odalovagolt mellé.
– Egy szemhunyásnyit sem. Te?
– Akár egy kisbaba. Nila behozott a sátorba egy fiatal századost, és meg kell mondanom… – Bo egy nő alakját utánozta a kezével.
– Inkább ne – szakította félbe Vlora. – Különben is, mi a frászt képzelsz, hogy a tisztjeimet döngeted?
– Szörnyen unalmas itt az élet – védekezett Bo. – Különben is, Nila ötlete volt. Gondolta, mire ennek a hülyeségnek vége, lesz alkalmunk, izé, elidőzni a hadsereg minden ezredének egyik tagjával.
– Most nagyon utállak.

Kapcsolódó szócikkek: Borbador Kiváltságos (Bo) · Vlora Flint
6 hozzászólás
Dávidmoly>!

Bo rásandított.
– Jól vagy?
– A barátságos mosolygást gyakorlom – felelte Vlora.
– Úgy festesz, mint aki a saját lábát készül lerágni.
– Ezért gyakorlom.

336. oldal, 36. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Borbador Kiváltságos (Bo) · gyakorlás · mosoly · Vlora Flint
Razor P>!

Vlora nem hagyhatta, hogy Delia kihozza a sodrából. Most nem. Higgadtnak kellett maradnia.
Bo rásandított, és hátrahőkölt.
– Jól vagy?
– A barátságos mosolygást gyakorlom – válaszolta Vlora.
– Úgy festesz, mint aki a saját lábát készül lerágni.
– Ezért gyakorlom.
– Talán inkább egyáltalán ne mosolyogj. Próbálkozz a teljes semlegességgel.
Vlora megdörzsölte az állát, hogy enyhítse a belé állt feszültséget.
– Na és most?
– Úgy nézel ki, mint akinek székrekedése van.
– Sebastenien? – fordult Vlora a tábornoka felé.
Sebastenien megköszörülte a torkát, mint aki mondani készül valamit, de aztán meggondolta magát.

336-337. oldal, 36. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Borbador Kiváltságos (Bo) · Vlora Flint
Dávidmoly>!

– Mi lenne, ha lemásolnánk ezeket, és elküldenénk mindkettejüknek?
– Fantasztikus ötlet.
– Szarkasztikus voltam.
– Én nem. Intézd el.

388. oldal, 41. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Jiniel · Michel Bravis · szarkazmus
Dávidmoly>!

– Megfordulunk? – kérdezte.
– Igen, megfordulunk – válaszolta fanyarul Bonnie. – És meg ne lóbálja a képem előtt a kését, mert azzal úgyse ér el szart se. Lehet, hogy maga Őrült Ben Styke, én viszont Nagyon Is Épeszű Bonnie vagyok.

34. oldal, 2. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Ben Styke · kés
Dávidmoly>!

Vidám fickónak tűnt, nem olyannak, akit Michel szívesen hátba szúrt volna. Nagy kár.

103. oldal, 9. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Michel Bravis
2 hozzászólás
Dávidmoly>!

– Úgy mondod ezt, mintha egyáltalán nem egy hátborzongató méreteket öltő megtévesztés lett volna.
– Tény, hogy igényelt némi szervezést – ismerte el Bo.

342. oldal, 36. fejezet

Dávidmoly>!

– Nem hátrálunk meg.
– Helyes. Ideje meggyújtani a tüzet, mely mindent feléget.

357. oldal, 38. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Jiniel · Michel Bravis · tűz
Dávidmoly>!

– Sajnálom asszonyom, de ezen a találkozón csak a különleges küldött és a vendégei vehetnek részt.
– Félre.
– Sajnálom asszonyom, de…
Vlora halkan félbeszakította:
– Ha csak egy ujjal hozzám érnek, gondoskodom róla, hogy sose találják meg a holttestüket. Félre.
A rendészek vezetője megköszörülte a torkát, a társaira nézett, majd elállt az útból.
– Köszönöm – mondta neki elbűvölő hangon Vlora.

405. oldal, 44. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Vlora Flint
2 hozzászólás
Dávidmoly>!

– Ha beengednek minket, mérd fel, hány katonájuk van, és ne hagyd, hogy Ka-poel közelébe jussanak.
– Van egy olyan érzésem, hogy nem fognak beengedni – válaszolta Ibana.
– Akkor erővel megyünk be.
– Ez esetben is tudni akarod, hány őr van odabent?
– A hullákat később is megszámolhatjuk.

601. oldal, 67. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Ben Styke · Ka-poel (Pole)

Hasonló könyvek címkék alapján

Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II.
Michael J. Sullivan: A háború kora
R. A. Salvatore: A sötétség ostroma
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Anthony Ryan: A Hollóárnyék-trilógia I-II.
Peter V. Brett: A Sivatag Lándzsája
Andrzej Sapkowski: A megvetés ideje
Anthony Ryan: A láng légiója
Greg Keyes: Lelkek ura
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az elveszett csillag sárkányai