A ​birodalom haragja (A vér és lőpor istenei 2.) 36 csillagozás

Brian McClellan: A birodalom haragja

A ​fegyverek szüntelen dörögnek, ha felizzik a birodalom haragja.

Fatrasztában káosz uralkodik. A főváros elesett, a lőpormágus Vlora Flint katonái a határvidék felé masíroznak – félmillió menekült követi őket a biztonság reményében. Csakhogy a háború elől lehetetlen elmenekülni, és az összecsapás vészesen közeleg, akár felkészültek, akár nem.

Michel Bravis egyre több menekülőnek segít felszívódni és elhagyni a fővárost, ám rá kell döbbennie, hogy lassacskán minden oldalról ellenségek veszik körül. Talán pont azoktól az elnyomóktól kell segítséget kérnie, akiknek a hatalma ellen küzd, ezzel azonban nem csak a saját életét tenné kockára.

Ezalatt Ben Styke ezredesre a legyőzhetetlennek hitt sárkányemberek egy különítménye vadászik, míg Őrült lándzsásai minden harcképes embert maguk köré gyűjtenek, hogy a daníz hódítókkal és a fatrasztai hadsereggel versenyt futva elsőként bukkanhassanak az egyik mérhetetlen hatalmú istenkő nyomára.

Azonban… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

>!
Fumax, Budapest, 2019
640 oldal · ISBN: 9789634701286 · Fordította: Rusznyák Csaba
>!
Fumax, Budapest, 2019
640 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701255 · Fordította: Rusznyák Csaba

Enciklopédia 29

Szereplők népszerűség szerint

Kétlövetű Tániel · Olem · Ben Styke · Michel Bravis · Tenik · Vlora Flint · Yaret


Kedvencelte 6

Most olvassa 6

Várólistára tette 33

Kívánságlistára tette 55

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Razor P>!
Brian McClellan: A birodalom haragja

Kicsit meresztettem a szemem, mikor megláttam a kötet oldalszámát. Nagyon szeretem Brian munkásságát, na de a jóból is megárt a sok, ha nem sikerül tartalommal megtölteni. Eddig nem kellett csalódnom Mr. McClellan munkásságában, így bíztam benne, hogy ezúttal is így lesz. Így lett.
A regény nézőpontjául az előző rész főszereplői térnek vissza, vagyis Ben Styke, Vlora Flint és Michel Bravis, a cselekmény pedig röviddel az előző rész után veszi fel a fonalat. Ben és Vlora a menekültekkel együtt távolodnak Szárazparttól, ám hamarosan ketté válnak. Tániel információ szerint további két istenkő van Fatrasztában, egy egy nem túl távoli bányászvárosban, egy pedig messze északon. Így aztán míg Vlora szemén keresztül a kő keresése közben megismerjük a puskaporos hordóhoz hasonlító bányaváros ügyes bajos dolgait, addig Ben útja egy kisebb road tripnek felel meg Fatrasztán keresztül. Természetesen mindkettejüknek bőven kijut kisebb-nagyobb összecsapásokból és csatákból. Michel szálától eleinte kicsit tartotttam, a Feketekalapos ugyanis Szárazparton maradt, hogy Feketekalapos családtagokat mentsen ki a városból. Ez elsőre nem tűnt izgalmasnak, na de bízunk Brianben és ezúttal sem hazudtolta meg magát. Michel szála jó betekintést nyújtott a daníz társadalomba és azok intrikáiba, amellett, hogy piszok jó kis nyomozós sztorival szolgált. Összességében mindhárom szállal elégedett voltam, és persze mindhárom vége után erősen várom a harmadik részt. spoiler
Nem mondom, hogy itt-ott kicsit nem lehetett volna esetleg húzni a kötetből, de úgy igazán egy fejezetet sem éreztem felesleges tölteléknek. A kalandelemek és a harcok a helyükön voltak, a tájleírás jól sikerült – egyébként is bejönnek ezek a hegyvidékes, erdős területek, amiket Brian megidézett lelki szemeim előtt –, na és persze a humor is a helyén volt, ha nem lenne tiszta az idézeteim egy részéből.
Szóval részemről jöhet a harmadik rész és már előre sajnálom, hogy a szerző továbblép ebből az univerzumból, bár persze érthető, hogy nem akar egy adott skatulyába kerülni.

>!
Fumax, Budapest, 2019
640 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701255 · Fordította: Rusznyák Csaba
10 hozzászólás
Riszperidon P>!
Brian McClellan: A birodalom haragja

Sokszor mondják egy trilógia második kötetére, hogy annak kicsit mostoha szerep jut, mert átvezető kötetként nem mindig olyan izgalmas, mint a nyitó rész. Persze ez csak akkor lehetséges, ha a nyitórész igen erősre sikeredik.
Nálam ez most pont így volt, tekintve, hogy az első rész nekem eleve az eddigi kedvencem a magyarul megjelent írói életműből.
Lassan haladtam. Olvasgattam, aztán egy időre mindig letettem. Le is kötött a történet, meg nem is. Mindenesetre bőven nem volt olyan pörgős, mint az első. A főszereplőket egyre jobban megszeretem, és Brian ettől függetlenül egy zseni.
Ebben a kötetben is Michel szála fogott meg a legkevésbé, bár azért sok izgalom vegyült bele, főleg a vége felé. Vlorát egyre jobban szeretem. Jó volt azt is látni, hogy Stykenak is van emberi arca, de ha belekben kell fürdeni, azért még mindig az élen áll!
Külön öröm, hogy a Lőpormágus-trilógiából újabb karakterek tűnnek fel itt is.
Nagyon várom a befejező kötetet, mert úgy érzem, abban megint hatalmasat fog robbanni a lőporos hordó!

2 hozzászólás
Szilárd_Berke IP>!
Brian McClellan: A birodalom haragja

Brian McClellan továbbra is remekül ír, és annyira jól áll neki ez a „first person shooter” cselekményvezetés a 3 nézőpont karakterrel, hogy őszintén reménykedem, lesz belátható időn belül filmsorozat a köteteiből, mert egyszerűen kínálja magát mind látvány, sztori és jellemábrázolás tekintetében.
A 2. kötet hamarjában felveszi a fonalat, gyakorlatilag zökkenőmentesen sodródunk tova az újabb kalandokba: a daníz invázió teljes erővel söpör végig Fatrasztán, és a három karakter – Styke, Vlora, Michel – a történések sűrűjében küzd a túlélésért. Styke leginkább vérben gázol, rendíthetetlenül tör előre Fatraszta Kalapács elnevezésű szeglete felé, és idővonalán jobbnál jobb ütközetekben kell bizonyítania, miközben fogadott lánya felett is atyáskodik a saját szintjén (és tűri Ka-poel húzásait). Harcászati szempontból egyértelműen a legtöbbet kínáló eseményvonal az övé.
Vlora hol csapatai élén, hol Tániel társaságában kutat az istenkő után. Ezen a szálon éreztem egyedül egy pici „hanyagságot”: egyfelől nekem kevéssé jött át Vlora nőisége, illetőleg a lezárás körüli csata számomra valahogy kilógott az összképből, kissé hihetetlennek hatott (vélhetően amiatt, hogy egyetlen fejezeten belül emelkedett képességei felső határára, és bántó volt a hatalmas kontraszt). Mindenesetre az izgalom faktorra itt sem lehet panaszom, a 18-ik fejezettől (az új helyszínen) pedig emlékezetes „western” hangulatot sikerült teremtenie a szerzőnek, és ez kifejezetten közel áll hozzám.
Michel most is a szárazparti politikai ármánykodás és a belső csatározás élharcosa, és egészen parádés, ahogyan az író mozgatja őt ebben a szövevényes hálóban (persze nem annyira összetett, mint pl. egy Locke Lamora hazugságai kötetben, de számomra csaknem). Elképesztően nehéz dolga van: spoilerek nélkül nem is tudok mit írni róla, el kell olvasni. Mindenesetre logikus, amit cselekszik az adott helyzetben, és cselekményvonala tömve van kisebb meglepetésekkel, igaz, az egyik legnagyobb csavar – szerintem legalábbis – jó előre sejthető. Mindemellett alig vártam, hogy olvassam tőle a következő fejezetet.
Summa summarum, igen nehéz belekötni ebbe az anyagba, talán nem is lehet. „Kívánságként” talán annyi: a Kiváltságosokat remélem szorosabb, embert próbálóbb, helyzetekbe hozza majd a harmadik kötetben.

Lisie87 P>!
Brian McClellan: A birodalom haragja

Nem egyszerű második résznek lenni, az elsőnél ott van az újdonság varázsa, a kezdés izgalma, a harmadik résznél pedig a katarzis, a lezárás, szóval a második résznél nem lőheti el az összes puskaport az író. A második részek eleve hátránnyal indulnak. De nem Clellannél. Csak úgy repültek az oldalak, meg sem kottyant ez a 600+ mennyiség.
Mindhárom szál bőven tartogatott izgalmakat, és meglepetéseket. Nem is tudnék választani, hogy melyik volt a legjobb. Vlora szálának vége eléggé spoileres volt nekem, mivel spoiler
Mit mondhatnék még? Nagyon várom a folytatást!

4 hozzászólás
Navi P>!
Brian McClellan: A birodalom haragja

Imádom ezt a sorozatot :)
Alig bírtam letenni, pedig minden nap 4-kor csörgött az ébresztőm :(
Sok-sok fordulat, napfényre kerülő titok, Mara, rengeteg vér és kaland.
Izgatottan várom a folytatást, vagyis befejezést.
S arra a döntésre jutottam, hogy az előzmény-könyveket is elolvasom, pedig az első kötetbe beletört a bicskám. De most már tudom, hogy jó :)

Dominik_Blasir>!
Brian McClellan: A birodalom haragja

Három szereplő, három különböző stílus: McClellan továbbra is nagyon jó abban, hogy folyamatosan fenntartsa a figyelmet, a szórakoztatóan pergő tempót. Nincs unalmas szál, vagy ha valamelyik egy pillanatra nyugvópontra jutna, rögtön váltunk a következőbe, ahol éppen elkezdenek felpörögni az események. Így hiába A birodalom haragja az eddigi leghosszabb McClellan-kötet, ez nem tűnik fel, sőt, a végére megint annyira izgalmassá válnak az események, hogy nagyon nehéz egy-egy fejezet után abbahagyni az olvasást.
Azt nem lehet mondani persze, hogy McClellan most újítaná meg a zsánert, hiszen már az ötödik kötetben csinálja lényegében ugyanazt – de én pont azért szeretem olvasni, mert nagyon magabiztosan hozza ugyanazt az igen-igen szórakoztató minőséget, és egyszerűen imádom a menő megmozdulásait és ötleteit. Például talán az egész sorozatban nem volt még annyira csodálatosan epikus csatajelenet, mint most a kötet végén – minden túlzásával és kiszámíthatóságával együtt is valószínűleg ezt a jelenetet fogom citálni, ha valakinek el akarom mesélni, mitől lesz epic egy fantasyregény.
Bővebben: http://ekultura.hu/2020/02/26/brian-mcclellan-a-birodal…

ViveEe P>!
Brian McClellan: A birodalom haragja

Nem volt olyan hú de izgalmas rész, de imádom a három fő szálat, és nagyon szívesen olvastam őket.
Kedvencem most Michel volt. Nagy érdeklődéssel olvastam hogyan göngyölíti fel a Mara szálat. Izgalmasak voltak a mindennapjai, és a nyomozása. Továbbra is nagyon kedvelt karakter.
Bent is kedvelem még mindig. Az Őrült Lándzsásokkal és néhány puskamesterrel meg Ka-poellel a második istenkő nyomában szelik keresztül Fatrasztát, miközben Danízt és Lindetet is próbálják megelőzni. Itt voltak a nagyobb horderejű csaták, amik nagyon tetszettek.
A harmadik istenkőért pedig Vlora és Tániel indul el, és egy feszültséggel teli városba jutnak el.
Itt volt az a rész, ami kevésbé kötött le, pedig rossz nem volt. Bár a lőpormágusok képességei továbbra is lenyűgöznek, és nagyon különlegesnek tartom. Kaptunk is rendkívüli megmozdulásokat tőlük.
Érezhetően átkötő rész volt, de összességében tetszett, és nagyon szívesen olvasnám a befejezést.

Vác_nembéli_István_fia_istván>!
Brian McClellan: A birodalom haragja

Brian McClellan regényeit mindig várom, még mindig szeretem, még mindig jól ír. Érdekes és izgalmas volt annak idején, hogy nem tipikus középkori fantasyt írt puskák igen hatalmas igen.
Rengeteg harc igen sok harc amit én személy szerint imádok , ez most sincs más ként .
A mostani kötet három szálon fút Ben Styke lovassága , Vlora Flint és Tániel kalandjai és végül Michel Bravis kémkedése. Az első két szál inkább a harcról szól a harmadik pedig a politikáról szól mondjuk az elején Michel szála egy kicsit azt nem mondom , hogy untatott de nem igazán érdekelt de aztán csak jó lett a végén.

ftamas>!
Brian McClellan: A birodalom haragja

A főszereplők Styke, Vlora, Michel és egyben a szálak száma is maradt. Ka-Poel és Tániel továbbra is inkább mellék mint főszereplők, viszont ha kell ott vannak. Strike továbbra is a legszimpatikusabb vadállat, aki nem finomkodik. Michel szerepe továbbra is a kémkedés és a nyomozás és ezúttal mély vízben kell eveznie. Valahogy erősebbnek éreztem a történetét az előző részekhez képest. Vlora, pedig amellett, hogy lőpormágusok segítségével henteli az ellent, belevisz a vadnyugati feelingbe is. Ka-Poel-ről meg annyit, hogy élőben tuti egy aranyos fiatal lány lenne, de ha meglátnám, rögtön az ország túlvégére utaznék, vagy költöznék.
Nem lehet azt mondani, hogy Brian McClellan alkotja a legegyedibb világot, mert nagyon nagyon sokan ebben lekörözik. Ugyanakkor viszont szórakoztat, amiről viszont sokan az egyedi világukban elfelejtkeznek.

Remélem hamarosan megjelenik a következő rész.

Kilgores P>!
Brian McClellan: A birodalom haragja

Számomra Brian elérte a csúcsot, ha később innen még tovább emeli a tétet, lehet nem lesz érdemes mástól olvasnom. Már a Lőpormágus-trilógia esetében is érződött, hogy valami nagyon különleges van a levegőben, de ez az új trilógia két rész után jobban betalál, mint egy felügyelő jobb horga.

Kicsit tartottam tőle, hogy rég olvastam az előző kötetet, de szerencsére a történet pontosan ott folytatódik, ahol korábban kedvenc szereplőink egy gyors szünetre vonultak és nagyon könnyű volt visszarázódni a fatrasztai perpatvarba. A három POV szereplő nem változott, ami igen, hogy míg az első kötetben Michel fejezeteit kedveltem a legkevésbé, számomra most az ő kalandja érdekelt leginkább. Nagyon jót tett a karakterének, hogy Tániel nemes egyszerűséggel bedobta a cselekmény középpontjába és rajta keresztül deríthetünk fényt egy új társadalom és a központi misztikum rejtélyeire. Mindezek alatt Styke és Vlora a kontinens különböző pontjain vívtak harcokat, amely más kötetekben egy idő után monotonnak érződhet, de nem akkor, ha ezt Brian írja. Ennyire részletes csatározást, ennyire élvezetesen és könnyen fogyaszthatóan megírva szerintem nem sokan tudnak a kortárs irodalomban. Le a (fekete) kalappal. Öt aranyrózsa az ötből.

Ismételten nagyon szigorúan kell fognom magam, hogy kivárjam a harmadik kötet magyar megjelenését…

>!
Fumax, Budapest, 2019
640 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701255 · Fordította: Rusznyák Csaba

Népszerű idézetek

Fumax KU>!

A seriff lassan eltette a pisztolyát.
– Magukkal csak a baj van, mi?
– Csak éljük az életünket, asszonyom – mondta Vlora.
– Elintézzük az ügyet egy bíró előtt – ismételte meg a seriff –, aztán ha kérhetem, szíveskedjenek valahol máshol élni az életüket. Érthető?

253-254. oldal, 24. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Vlora Flint
1 hozzászólás
Fumax KU>!

– Hagyja pihenni ezt a fickót, amíg magához tér. Nem tarthat egy-két percnél tovább. Küldjön fel valakit a szobámba tiszta lepedőkkel, és takarítsák fel a padlóról a vért meg a nyelvdarabot. – Vlora elővett egy zsebkendőt, és letörölte arcáról a vörös pöttyöket.
– „Nyelvet” mondott?
– Azt. És ha lenne olyan kedves, hogy nem számol be a jövés-menésemről a város nagyfőnökeinek, én is leszek olyan kedves, hogy nem etetem meg magával a saját lábujjait. Jó éjszakát.

232. oldal, 21. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Vlora Flint
Fumax KU>!

– Az tíz éve történt – válaszolta Tániel.
– Ha egyszer annyit éltél, mint én, Kétlövetű, egy évtized nem érződik többnek egy hosszú hétvégénél.

504. oldal, 54. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Kétlövetű Tániel
Riszperidon P>!

– Úgy hívják, az „emberevő”.
– Akarom tudni, hogy miért?
– Tizenhét orgyilkos merényletet élt túl. Az első még hétéves korában történt. Az egyik játékának a zsinórjával fojtotta meg a merénylőjét.

266. oldal (Fumax, 2019)

Kapcsolódó szócikkek: Michel Bravis · Tenik
1 hozzászólás
Razor P>!

– Az meg ki? – intett Ibana az állával a hullára, akit Styke maga mögött vonszolt.
A szikár arcú, középkorú férfi egy elszenesedett türkiz egyenruhát meg egy narancslakkos mellvértet viselt.
– Egy daníz tábornok – mordult fel Styke. Megbökdöste a hullát a nagylábujjával. Hiányzott egy darab az oldalából, pont ott, ahol egy pisztolyt és pár tartalék lőportöltetet tartott volna. – Felbosszanthatta Flintet. Ő az egyetlen mágus, aki jelentős távolságból is képes lőport berobbantani, és ezt a fickót majdnem kettészakította a detonáció.
Ibana felnevetett.
– Egyre jobban és jobban kedvelem Flintet.

55. oldal, 4. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Ben Styke · Vlora Flint
3 hozzászólás
Fumax KU>!

– Erről még beszélünk. Most meg kell ölnöm valakit. Jöttök? – Felült Amrec nyergébe, és felemelte Celine-t is.
– Megnézhetem, ahogy megölöd? – kérdezte Celine, amikor elindultak.

316. oldal, 32. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Ben Styke
Razor P>!

– Ősi mágia, hadd mutassam be önnek a modern tudományt.

543. oldal, 58. fejezet

NewL P>!

Michel nem szerette az „áruló” szót. Figyelmen kívül hagyta a kémlét komplexitásait.

Razor P>!

– Mit szólnak ehhez a szellemeid? – kérdezte.
Sakál le sem vette a szemét az elhaladó katonákról.
– Azt, hogy mind meg fogunk halni.
– Ó. – Styke-nak felállt a szőr a hátán.
– De hát mindig ezt mondják – tette hozzá Sakál. – Nem tudják, mikor fogunk meghalni… csak hogy majd meghalunk. Ami elég egyértelmű. A szellemek folyton a halállal foglalatoskodnak.
Styke lenyelte a torkában képződő gombócot.
– Ez vicc lett volna, Sakál?
– Az utóbbi pár évben utcagyerekekkel foglalkoztam – válaszolta a palo mosolytalanul. – Segített a humorérzékem kifejlesztésében. (…)

120-121. oldal, 10. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Ben Styke
4 hozzászólás
Razor P>!

Styke futólag fontolóra vette magában, hogy ez a beszélgetés talán nem más, mint a megtébolyodásának bizonyítéka. Ha a régi háború idején valaki azt állította volna, hogy szellemekkel beszél, a következő roham élére állítja, és reméli, hogy vagy maga is szellemmé válik, vagy egy ellenség értelmet ver belé az ütközetben.

411. oldal, 44. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Ben Styke

Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: Empire of Storms – Viharok birodalma
Leigh Bardugo: Ruin and Rising – Pusztulás és felemelkedés
Django Wexler: Az Árnyéktrón
Anthony Ryan: A láng légiója
Ed McDonald: Éjszárny
Brandon Sanderson: A lélek árnyai
George R. R. Martin: Kardok vihara
Raymond E. Feist: Az érzőszívű mágus
Patrick Ness: Háború a békéért
Terry Goodkind: A bukottak hite I-III.