Átkozottak (A Hatalom kártyái 2.) 6 csillagozás

Brian McAllister: Átkozottak

A kártyák átkot hoztak megtalálójukra, sötét, rémisztő szerencsétlenséget. De az egyéni balsors csupán alig pislákoló lángocska ahhoz a mindent elborító, elemésztő tűzviharhoz képest, amit az átkozott, hatalomvágyó emberi természet készül elszabadítani a Túlélők Földjén… Mert a halandók sohasem tanulnak a múltjukból – a Zan által megrontott Vlagyimir azt hiszi, neki sikerülhet az, ami előtte még soha senkinek sem: uralkodhat a Zanon, s rajta keresztül az egész világon…

Akad-e valaki, aki megtöri a Túlélők Földjét fenyegető, rettenthetetlen akaratot, félreteszi saját érdekeit, hogy másokét segítse diadalra?

Van-e olyan, aki felfedezi a kártyákat mozgató, homályban munkálkodó árnyat? És ha igen, lesz-e ereje szembeszállni vele vagy elbukik, s ő maga teljesíti be az ördögien gonosz tervet…

>!
Beholder, Budapest, 1995
312 oldal · ISBN: 963854547x

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Andru P>!
Brian McAllister: Átkozottak

Hát ez elég érdekes történet volt számomra.
Nehezen tudom elképzelni, hogy amikor már egyszer hatalmas katasztrófát okozott valami, akkor utána a túlélők mert nem volt az régen tétlenül nézik, hogy még egyszer ugyanaz történik, betű szerinti forgatókönyv alkalmazásával.
Ahogy bonyolódik a történet, úgy egyre nehezebb követni. Nem a történet miatt, hanem talán az írásmód miatt. Valahogy nem volt olyan összefogott.
Ettől függetlenül olvasható, szórakoztató.

3 hozzászólás

A sorozat következő kötete

A Hatalom kártyái sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

R. A. Salvatore: Maestro
Raoul Renier: Acél és Oroszlán
Margaret Weis – Tracy Hickman: A téli éj sárkányai
Wayne Chapman: Karnevál
Simon Hawke: Kitaszított
John Caldwell: A Káosz Szava
Christie Golden: A Holtak Tánca
Gherbod Fleming: Az ítélethozó
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az ikrek háborúja
Michael A. Stackpole: Farkas és Holló