A ​Dűne szelei (A Dűne hősei 2.) 79% 14 csillagozás

A Dűne világát még mindig imádom, de ez a kötet… olyan szinten nem érdekelt olvasás közben, hogy az hihetetlen. Látszik is, hogy tavaly decemberben kezdtem el, és igaz, hogy csak a telefonomra töltöttem fel és a ReadMe alkalmazásban olvastam, ami hasznos volt, mert nem mindig akartam magammal külön könyvet cipelni (például koncertre, vagy ha edzés miatt amúgy is tele volt a táskám), de még így is nagyon ritkán, „vészhelyzetben” vettem csak elő olvasásra jelen kötetet.
A cselekmény egyáltalán nem hozott lázba, csakúgy, mint az amúgy már jól ismert karakterek. A Paul és Bronso gyerekkori kalandját leíró rész kifejezetten rohadt unalmas volt.

Ez a könyv most remek volt.
Remekül kiegészítette a már olvasott köteteket a sorozatból, illetve adott egy csomó plusz információt A Dűne messiása utáni időkről (némi kitekintéssel A Dűne előtti közvetlen időkre).
Nagyon élveztem az olvasását, segített elmélyedni A Dűne teljes univerzumában.
A könyv végén ott a teljes kronológia, és közel 25.000 évet ölelt át a teljes sorozat.
Nekem kissé olyan benyomásom van, hogy most kezdünk belemenni a gépek korszakába, amikor túlontúl rábízzuk magunkat a chipekre, a mesterséges intelligenciára, és onnan még milyen messzire kell eljutni, hogy spoiler
(Épp tegnap írt és mondott beszédet Palkovics miniszter helyett egy mesterséges intelligencia: link)
Teljesen A DűnéBEN vagyok, ahogy az utolsó mondatban vagyon: „Idővel minden visszatér a Dűnére.”

A Dűne Szelei egy pozitív csalódás volt Brian Herbert és Kevin J. Anderson Dűne-könyveinek sorában. Habár, a közvéleménnyel ellentétben nem tartom ezeket a könyveket az emberiség ellen tett bűnöknek, az mindenképp érezhető volt, hogy habár az írópár meglátásai és ötletei között remek gondolatok is vannak, még nincs elég gyakorlatuk az íráshoz.

A Dűne Szelei ebből a szériából tudott kissé kiemelkedni. Az egyik pozitívum a regény felépítésében keresendő: a történet ugyanis visszaemlékezések formájában a múltban és jelenben párhuzamosan játszódik, így a jelen történései újra és újra új megvilágításba kerülnek. Emellett az eddigieknél jobban bővítették az univerzumukat, ráadásul a könyv utolsó 60-70 oldalában több bátor húzás is történt, de nagy meglepetésekből sajnos megint csak kevés volt.
Negatívumként sajnos ismét felmerül, hogy a történet nem aknázza ki a benne rejlő potenciált, ráadásul pár karakter annyit ismételgeti a terveit és gondolatait, hogy ezzel hülyét csinál magából.

Összességében, akiknek fenntartásai vannak a Dűne örökségével, azokat nem fogja ez a könyv sem meggyőzni, de aki hozzám hasonlóan eltűrte ezeket a könyveket, a Dűne Szeleiben pozitívan fog csalódni.