Tizenegy évezreddel A Dűne című regény eseményei előtt egy borzalmas háború perzselte fel az emberlakta bolygókat, elpusztítva a gondolkodó gépeket és a robotokat, lakhatatlanná téve a földet, és elültetve annak a feudális berendezkedésű Impériumnak a magvait, melyet Frank Herbert regényeiből megismertünk. Herbert irodalmi örökösei úgy döntöttek, hogy egy trilógiában feltárják e háború történetét. Vállalkozásuk első kötete A Butleri Dzsihad, melyben a régóta rabszolgaságban tartott emberiség vallásos-fanatikus érzülettől átfűtve fellázad a számítógépek és csatlósaik, a kibernetikus gépezetek uralma ellen, radioaktív tűzbe borítva a földet.
A regény nemcsak A Dűne kedvelői számára nyújt lebilincselő élményt, hanem a korábban megjelent kötetek ismerete nélkül, önmagában is szórakoztató olvasmány.
A Dűne – A Butleri Dzsihad (A Dűne legendái 1.) 60 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2002
Kedvencelte 2
Most olvassa 6
Várólistára tette 29
Kívánságlistára tette 44

Kiemelt értékelések


Nagyon filóztam, hogy adjak-e még fél csillagot erre a csinos kis űropera-fantasy hibridbe oltott aforizmagyűjteményre. Igazság szerint valahol 4,2 körül lenne reális ebben a pillanatban. Ami miatt nem tettem, az a bizonytalanság, hiszen még nem tudhatom, hogy a könyvben mennyi az átvett elem és eszköz az eredeti Dűnéből.
Mindenesetre nagyon tetszett a szerkezeti felépítés, sok szállal és rövid, legtöbbször 4-5, de nemritkán másfél oldalas mikrofejezetekkel dolgozik a szerzőpáros, ami személy szerint nagyon tetszett, mert nem engedte lankadni a figyelmem, nem hagyott elég időt megfeledkezni a korábbi történésekről és érdekes módon pont eléggé nyújtotta el az olvasmányélményt ahhoz, hogy hosszabbnak érezzem, mint amilyen valójában volt, de ne túlságosan hosszúnak. Kíváncsiságból belelapoztam a későbbi kötetekbe, és örömmel láttam, hogy ez a struktúra maradni fog.
Pozitív a rengeteg, egymástól különböző karakter is, melyeken keresztül különböző fajok, kultúrák, és világok kerülnek bemutatásra, és már egyetlen kötet után érezhető, hogy kolosszális méretű univerzumról van szó. A családi konfliktusoktól kezdve a szerelmi háromszögön át a fajháborúig bezárólag rengeteg inger éri az olvasót, a gondolkodó gépek és a kimekek nézőpontjából pedig renget erkölcsi és morális dilemma. Emiatt az egyik legérdekesebb karakternek kegyetlensége ellenére jó ideig Erasmust tartottam, aki „robot-mengele” szerepköre ellenére/mellett határtalan rajongással kutatja az emberi gondolkodást, aztán bizonyos cselekedetei hatására eljött az a pont, ahol ez átcsapott színtiszta ellenszenvbe. Szerencsémre még jó néhány érdekes szereplő és élettörténet található a regényben, a legtöbb szereplőtípust lefedi, és nagy örömömre nem mindenki szimplán fekete vagy fehér, a változatos helyszínekkel pedig kiváló hangulatot varázsolnak a grandiózus háborúhoz.
Nagyon sok és változatos technológia kerül említésre, ám a könyv meg sem próbálja részletezni szinte egyiket sem, így enyhén szólva nem tör hard-SF babérokra, sőt, még a mágia is felbukkan, szóval az olvasó jobban teszi, ha hagyja magát sodortatni az események által, mert – számomra meglepő módon – így is egy szórakoztató történetnek lehet részese.
Volt néhány apró ellentmondás, ami kicsit rontott a képen spoiler, de mindent összevetve kíváncsian várom a folytatásokat, a regény nagyon jól eleget tesz bevezető funkciójának az univerzumba, azt hiszem engem is megbabonázott a baliset hangja, nincs menekvés!


Ó, ez igazán remek volt!
Tele izgalommal, fordulatokkal, cselekménnyel.
És, ami a legfontosabb, megvilágított, és helyre tett rengeteg olyan dolgot, amit nem nagyon lehetett érteni A Dűne1-6-ban. Ezzel a könyvvel már igen, és kicsit bánom is, hogy nem ezzel (és folytatásaival) kezdtem, mert könnyebb dolgom lett volna később.
Ebben a történetben is sok a filozófiai fejtegetés, de mégsem olyan sok, ami megfeküdné az olvasó gyomrát, és nem olyan sok, ami ne lenne kényelmesen és JÓL fogyasztható. És kell is hozzá, különösen annak fejtegetése, hogy spoiler
Rengeteg a szereplő, rengeteg a helyszín, nagyon észnél kell lenni, és figyelni kell, hogy tudja az olvasó, mikor, hol, kivel van, de miután A Dűne egészére jellemző ez a szerteágazás, így, a kilencedik könyv táján, ez már smafu volt.
Külön örültem annak, hogy rájöhettem: hogyan ered az egész sztori a Földről, és nagy üdvözlettel fogadtam a korábban ismert neveket: spoiler
Olvasd el, ha A Dűne világa érdekel és izgalmas számodra!
De…enélkül is akár.


A kevesebb, néha több.
Az a baj, hogyha valamilyen történetben van tizenöt főszereplőd, akkor esélyed sincs, hogy mindegyiket megkedveld vagy egyszerűen csak mindnek ugyanúgy érdekeljen a sorsa. Lesznek érdektelenebb szálak, amiken csak túl akarsz esni, mert… muszáj. Akkor is, ha sejted – tudod –, hogy ezek mind összefüggenek és egy nagy egészet fognak alkotni.
A kevesebb, néha több.
Sokkal jobban élveztem volna ezt a történetet, ha kicsit tömörebb. Ha van mondjuk öt szál és főszereplő, akiknek a sorsán keresztül látjuk a híres-neves eseményt. Így viszont azt mondom, hogy voltak nagyon jó és nagyon lapos részek is egyaránt.
Tudom, tudom, ez úgy hangzik, mintha nagyon lehúznám a könyvet, pedig ez egyáltalán nincs így. Néhol nyöszörögve, kényszerből haladtam, néhol pedig száz oldalt olvastam egyben és alig akartam letenni.
A végén pedig, mikor a szószedet utáni történet utolsó betűit is elolvastam, már megint éreztem azt. Azt a bizonyos, imádott érzést, miszerint „Ez valami igazán hatalmas univerzum és történelem egy cseppnyi szeletje.” Hogy is mondják, mind csupán porszemek vagyunk az univerzumban?
De attól még az állításom ott van: A kevesebb, néha több.


Sajnos egy középszerű űroperát kaptunk Dűne-előzményként a szerzőktől. Bizonyára a SW-univerzum példájára próbálták bővíteni a Dűne világát, de sajnos ez Frank Herbert nélkül már nem fog menni. Olvasható amúgy, de minek. Kapunk egy kis Arrakist (szerintem a legélvezhetőbb részek ezek), csatákat a gondolkodó gépek és emberek között, drámát, a Butleri-dzsihád langyos történetét és szürke szereplőket (hol vannak ezek Muad'dib, Leto, a Harkonnen báró, Stilgar és a többiek legendás figuráitól).
Azoknak ajánlom, akik a klasszikus sorozat második kötetét már emészthetetlennek tartották.


A folytatásokat általában sokkal kritikusabb szemmel és szkepticizmussal szoktam olvasni, mint bármelyik eredeti művet. A Dűne sorozat köteteit ismerősöm ajánlására nem megjelenési, hanem majdnem kronológiai sorrendben kezdtem el olvasni. A Dűne után A butleri dzsihad került sorra, és nem bántam meg, mivel így pontosabb képet kaptam az ok-okozati összefüggésekről.
Jelen kötet sok tekintetben függ a korábbi kiadású Herbert művektől, azonban visszatekintve sokkal érthetőbb első olvasatra, mint A Dűne.
Az „előzménykönyv” (direkt zárójeles, mert időrendben A butleri dzsihad sokkal korábban játszódik, mint A Dűne) utalásai a Bene Gesseritre, az Atreides és Harkonnen házak ellentétére tulajdonképpen nem jelentettek semmit annak, aki most ismerkedett meg Herbert világával. Ha nem olvasok utána bizonyos dolgoknak, akkor komoly gondban lettem volna.
Ez a kötet számtalan dolgot megmagyaráz, és a Dűne ismerete nélkül is maradéktalan kikapcsolódást jelent az igényes sci-fire vágyó olvasónak.
A science-fiction műfajban ha nem is egyedülálló, de mindenképpen rendhagyó fantáziavilágot teremtett Herbert a távoli jövőben, ahol a jelenlegi tudományos törekvések, jövőképek, valamint az azonos műfajban utazó szerzők vízióival ellentétben egy gondolkodó gépek nélküli, antiknak mondható társadalmi és politikai berendezkedést képzelt el.
A tartalom egyediségén felül a kötet brilliáns szerkesztése, a váratlan helyzetek állandó érdeklődést tartanak fent. Én meg akartam ismerni ezt a világot, az ott élő embereket. Mondhatnám, hogy a könyv önmagától belemászott a kezembe.
Egyetlen egy hibát tudnék megemlíteni, ez pedig a jellemrajzok in medias res felvezetése. Néhol erőszakosnak, vagy erőltetettnek éreztem egyes karakterek személyiségének hirtelen változását, vagy az egymás iránti érzelmeik szélsőségességét.
Összességében a scif-fire fogékony olvasóknak kötelező kötet, és ha ilyen marad a színvonal a sorozat minden könyvében, akkor bátran ajánlom valamennyit.


A maga fura módján érdekes könyv volt :) Szóval nem tudom, hogy Frank bácsi hogy írta volna meg a könyvet, de a fia és Anderson jó munkát végeztek, tisztességes iparosok. Jó volt végigkövetni, a kezdeteket, azt mondani néhány részletre, hogy „na innen kezdődött ez vagy az”. Voltak laposabb részek, amikben nem történt semmi, max az adott szál utolsó pár fejezetében bomlott ki igazán a cselekmény lényege, de volt ami kegyetlenül pörgött. Nem tudtam napirendre térni Xavier árulását Serenával, mert számomra ez árulás volt. Erasmus pedig azt feledte el, hogy ő egy gép. Sose fogja úgy megérteni az embereket, ha a puszta logikára hagyatkozik, mert folyton csak csalódást fognak neki okozni…


Nekem nagyon tetszett a könyv mint szórakoztató irodalom. Több karakter kimondottan jól sikerült és a történet is pörög.
DE
Van benne pár kapitális ökörség. Komolyan a robotok és az emberek is olyan bárgyú szinten űzik a háborút, hogy az Izlandi 500 fős haderőre (igen izlandnak van 500 katonája) előbb rábíznám a föld védelmét mint a könyv hadvezéreire. Egyszerűen irritálóan ostobák a robotok és a mekek is. A.I.? naná, csak Comodore64-en futtatják.
Minden összevetve ajánlom mindenkinek aki szereti a klasszikus scifi kalandokat, de ha valaki egyszer háborús történetet akar írni, akkor inkább szóljon nekem és ingyen és bérmentve tartok neki egy gyorstalpalót flotta műveletekről, hírszerzésről és katonai tervezésről. Komolyan.


Kicsit erőltetetten próbálja az okokat az okozatokhoz, azaz az előzményeket a Dűnében megismert világhoz alakítani. Ugyanakkor ettől eltekintve nagyon jól bemutatja a vallási fanatizmus működését, kiváltó okait és hatásait. Aki szeretne megismerkedni a Dűne sorozattal, annak mindenképpen hasznos lehet A Butleri Dzsihad és folytatásainak bemutatása is.


Nehézkesebben indult, mint általában a Dűne-könyvek, de a kötelező bevezetés után kifejezetten élvezhető volt. Még egyik-másik „rendes” Dűne-regénynél is olvasmányosabb. Igen sokat rontott azonban az „élvezeteken”, hogy a szedő nem mindig állt a helyzet magaslatán (sem helyesírásilag, sem a félreütéseket illetően); egy szép kiadású, jól kötött könyvnél ez igazán csalódást keltő.
Népszerű idézetek




A történelmet többnyire a győztesek írják, noha a vesztesek szemszögéből rögzített história – amennyiben fennmarad – gyakran sokkalta érdekfeszítőbb.
39. oldal




Az emberek elsőrangú túlélők. Előbb tesznek valamit a saját érdekükben, aztán különböző fortélyos módszerekkel elleplezik az indítékaikat. Az ajándékozás jellegzetes példája a palástoltan önös viselkedésnek.
62. oldal
A sorozat következő kötete
![]() | A Dűne legendái sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Orson Scott Card: A Holtak Szószólója 91% ·
Összehasonlítás - Nalini Singh: Borzongás 93% ·
Összehasonlítás - Patrick Ness: Válasz és Kérdés 92% ·
Összehasonlítás - S. J. Kincaid: A kárhozott 92% ·
Összehasonlítás - Neal Shusterman: Unwind – Bontásra ítélve 92% ·
Összehasonlítás - Marissa Meyer: Cinder 91% ·
Összehasonlítás - Scott Westerfeld: Behemót 91% ·
Összehasonlítás - Suzanne Collins: Futótűz 91% ·
Összehasonlítás - Pittacus Lore: Ötödik csapdája 90% ·
Összehasonlítás - James S. A. Corey: Kalibán háborúja 91% ·
Összehasonlítás