Éjszakai ​madár (Frost Easton 1.) 84% 79 csillagozás

Kellemes meglepetés volt a könyv, a fülszöveg alapján úgy képzeltem, a természetfeletti is szerepet kap majd a történetben (az „emlékek törlése” valamiért ezt a látszatot keltette bennem). Valójában azonban egy kétes, ám annál érdekesebb terápiáról van szó, amelyben kellemessé módosítja a pszichológusnő az emlékeket. Nagyon élveztem ezt a kicsinyke betekintést az emberi elme működésébe, és bár fogalmam sincs, ez a módszer létezik-e (ha igen, legális-e), de nincs kétségem, hogy lehetséges befolyásolni mindazt, ami a fejünkben van. Szimpatikus volt a két fő karakter: a mindig mosolygós zsaru és a rideg, de bátor pszichológusnő. Maga a krimi szál is meglepő volt és izgalmas. A fél csillag levonás azért jár, mert a vége felé megbomlott az a hangulat, ami annyira beszippantott engem.

Brian Freeman azt vizsgálja, hogy a pszichiáterek milyen szerepet játszhatnak a fájdalmas emlékek és az esetlegesen felmerülő problémáknak az emlékezetből való kitörlésében. De mi történik, ha ezeket a rossz emlékeket kitörölhetik, vagy ha valami mással, esetleg kellemes emlékekkel helyettesítik? Jó dolog ez? Mi az élet egyik útja, ha nem az általunk megélt emlékek? Valóban meg akarjuk kezdeni az emlékeink válogatását, kiválasztását, ezáltal lyukakat teremtve az életünkben megtörtént eseményeknek? Frost Easton, San Francisco PD. nyomozója nem hisz a véletlenekben, (egy rendkívüli zsaru, aki húga meggyilkolása után teljes mértékben elkötelezte magát a rendőrség mellett) a titokzatos halálesetek sorozatát összekapcsolja Dr. Francesca Stein nevű pszichiáterrel (aki egy igencsak nehezen hihető elmeterápiára szakosodott). Mint kiderült, az áldozatok Steinhez fordultak, hogy egy vitatott kezelés által, véglegesen törölje ki a nem kívánt emlékeket, nyomorúságos fóbiájukat elméjükből. Freeman spoiler úgy döntött, hogy egy hátsó történetet ad Easton cicusának, ezáltal számomra a macska története majdnem szórakoztatóbb volt, mint maga a krimiszál. És miért gyagyásak a főszereplők? spoiler De, ha tudunk egy lépést hátra lépni és nem a hibákat keresni (mint én), hanem őszintén szeretnénk élvezni, akkor minden lehetőség adott hozzá.

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2020/03/brian-freeman-e…

"Engem teljesen levett a lábamról Brian Freeman. Szeretem, ahogy ír, ahogy gondolkodik. Látszik, hogy nem csak megszületett egy ötlet a fejében, amit megvalósított, hanem az alkotási folyamat előtt utánajárt, miként lehetséges ezt megoldani, milyen korlátokkal kell szembenéznie. Kipuhatolta a buktatókat, majd elébe menve ezeket is beépítette a történetébe. Szimpatikus volt, ahogy felépítette Frankie munkásságát és bemutatta mind az előnyeit, mind a hátrányait az általa használt módszernek. Emellett olvasmányos maradt, egy percig sem csapott át pszichológiai módszertan leírásba, és még egy kis bohókás jellemvonást is elhelyezett a regényében Shack által. Az éjszakai madár karaktere pedig borzongató. Az általa tőmondatokban megfogalmazott e-mailek egyre nagyobb hatást gyakoroltak rám – pont ahogy Frankiere is. Már a tarkómon az apró hajszálak is rezdülésre készen álltak, mert úgy éreztem, engem is figyelnek. Ezek után mit ne mondjak, igencsak hevesen dobbant a szívem, mikor a vonaton felnézve egy fürkésző férfi szempárral szembesültem úgy, hogy a vagonban mindössze mi ketten voltunk.
A regény egységenként és teljes egészében nézve is megfelelő színvonalat mutat. Az író a történetnek remek ívet alkotott, amit a végkifejletben ábrázolt szituáció koronáz meg. Egyedül azt sajnálom, ennyire gyorsan a végére értem, így túl hamar el kell búcsúznom Frost nyomozótól. Remélem, hamar megjelenik majd a sorozat következő része, ahol egy új szituációban egy másik oldalát is megismerhetjük. Az Éjszakai madár egy jól megalkotott, a figyelmet fenntartó, krimi jellegű történet. Tökéletes kikapcsolódást nyújt, ha az ember szeretne egy kicsit kiszakadni a való világból, hogy nyomozóvá válva maga is elmerülhessen az emlékek közel sem tökéletes útvesztőjében."

Személy szerint én imádtam! Nagyon ritkán olvasok csak krimiket, pedig szeretem ezt a műfajt is. Az Éjszakai madár pedig csak emlékeztetett erre.
Érdekesen kezdődött a történet, teljesen magába szippantott a bűncselekményekkel, rejtélyekkel együtt. Frenkie munkássága nagyon bejött, még ha nem is igazán tudom elképzelni, hogy ilyesmi tényleg engedélyezve legyen. Viszont ez csak még érdekesebbé tette szamomra a könyvet.
Bevallom, úgy a hármonegyedénél a könyvnek kezdtem csalódni, hogy milyen egyszerű és nyilvánvaló volt a gyilkos kiléte. Már a vége felé 4 csillagon járt az agyam, amikor egyszercsak bumm! Jött a fordulat, ami mindjárt más megvilágításba helyezett mindent! Én mondjuk végig spoiler gyanakodtam, mert milyen nagy lett volna már! Ettől függetlenül az egyik megérzésem így is bejött velük kapcsolatban.
Csak most láttam, hogy ez Frost sorozata lesz. Kíváncsian várom, mi fog történni a folytatásban.

Eddig ez volt a legjobb az olvasott kristály pöttyös könyvek közül. Végre tényleg egy igazi, borzongató és izgalmas pszichothrillert kaptam, ami az első oldaltól beszippantott, és nem is engedett el a végéig. Érdekes téma az emlékek törlésének lehetősége, és már az elejétől fenntartásokkal fogadja az ember, ha ez lehetséges, vajon mik lehetnek a következményei? A válasz persze ott rejtőzik a könyvben, hiszen tulajdonképpen ez a kulcskérdés, viszont a válaszig vezető út őrülettel és holtestekkel, no meg egy pszichopatával van kikövezve. A könyvben minden karakter érdekes volt, Frankie és Frost motivációja is érthető és bár úgy tűnik, hogy ők nagyon másként látják a világot, igazából nincs nagy különbség köztük. Egyedül a férj, Jason kapott szerintem nyúlfarknyi részeket, először nem is értettem, miért nem aggódik jobban a feleségéért, egyszerűen az író parkolópályán hagyta, ezért is volt számomra spoiler. A cselekmény belecsap az események közepébe, aztán viszonylag gyors tempóban megkapjuk a körítést is, és ki-ki eldöntheti, hogy jó vagy rossz-e az, amit Frankie csinál. Bár eléggé egyenesnek tűnik a gyilkoshoz vezető út, azért számítottam pár csavarra, és meg is kaptam. A történet vége pedig nagyon jól sikerült. Remélem jelenik meg még pár hasonló kaliberű könyv ebben a kategóriában a kiadónál.

Hát nem is tudom. Nem egy mindennapi történet volt, az biztos. Nem nagyon szeretem az ilyen pszichiáteres könyveket, nem szeretem, ha játszanak az emberek agyával, mint ez most is kiderült. Azért leszámítva az üresjáratokat, – megint a rengeteg felesleges részlet – annyira nem volt vészes. Bírtam Frost-ot, próbált segíteni és a két nő között lavírozott :) A vége jó ütős volt, az tetszett.

A különböző fóbiák mindig valami borzalmas emlékhez társulnak. Sokszor olyan mélyen elnyomjuk ezeket az emlékeket, hogy az általa kialakult szorongás vagy félelem már nem is tudjuk honnan, mitől ered. Brian Freeman-nak jó elképzelése volt, hogyan lehetne ebből egy jó sztorit kihozni: manipulálni az emlékeket, megváltoztatni azokat, hogy elmúljon a rettegésünk. Őszintén: én kipróbálnám. Manapság már kevés ember tudja elmondani magáról, hogy az élete kiegyensúlyozott, nincsenek állandó bizonytalanságok a mindennapjaiban, önmagában. Ha visszakanyarodok a könyv által leírt fóbiákhoz, akkor én a sáska félelem mindenképpen kezeltetném ilyen módon. Hogy miért írom ezt le? Mert a történet által, teljesen áttudtam érezni a szereplők iszonyát.
(Zsófi)
Folytatás:
https://anarchiakonyvblog.blog.hu/2020/07/07/brian_free…

„Az életben minden az emlékekre vezethető vissza. A jó és a rossz, a valóságos és az elképzelt. Mindezt összerakva megkapjuk a személyiséget. Vajon akarnánk-e ezen változtatni?”

Egy furcsa, különös halálesettel kezdődik, majd további bizarr esetek a múlt felejtésével foglalkozó pszichológusnőhöz vezetnek. Francesca Stein „az emlékezet mestere” a hozzáforduló paciensek különböző fóbiáit, fájdalmas emlékeit törli. Az emlék ugyan eltűnik, de a trauma ott marad. Nem mindegyik betege valós traumákról számol be, és ez több ember életébe kerül. Nagyon jól indul, hátborzongató maszkos ember, rejtett emlékek, rejtélyes üzenetek, kit rejthet az „Éjszakai Madár”. Egy idő után kissé hiteltelenné vált. A végére azonban egy kerek egész pszicho thrillert kapunk. Jöhet a következő rész!

Megbocsátható e, ha a könyv 90%-át végig szenvedtem, hogy aztán az utolsó fejezetekben a szálak teljesen egységes és logikus képként rajzolódjanak ki, aminek az összképe érdekes is lett?
Sajnos, nem tudok ilyen elnéző lenni.
spoiler

Ha lett volna valami igazi csavar a végén, akkor megérdemelné az öt csillagot, de úgy a harmadánál már lehetett gyanítani, hogy ki és miért riogatja a népet. És ugyanez igaz a magánéleti dolgokra is. Frost szimpatikus volt, Frankiet viszont nem sikerült megkedvelnem, hiába próbálta a szerző végig úgy beállítani, hogy ő a jó, valami igencsak taszított benne.
Gyanítom, hogy ez az „istent játszom és tévedhetetlen vagyok” hozzáállása miatt alakult így, de szerintem nem is az volt az író célja, hogy őt kedveljék az olvasók :)