A ​vonzás szabályai 214 csillagozás

Bret Easton Ellis: A vonzás szabályai

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Mert- ​elfogyott a sör” – ennyi kell ahhoz Ellis regényében, hogy egy lány a buliról elmenjen azzal a fiúval, aki különben nem is nagyon tetszik neki. Hogy mikor és hol, az talán nem is nagyon fontos, mindenesetre 1985-ben vagyunk, a camdeni egyetemen, ahol a diákok a legkevésbé tanulmányaikkal törődnek: Dögös-Dugós bulik, Kokszos Keddek és Szittyós Szerdák követik egymást örök alkoholos, narkós és másnapos kábulatban" Mindent csak az elsődleges testi igények kielégítésének szükséglete és a testi vonzás-vonzalom törvényei szabnak meg" és egy mélyre süllyedt, kimondatlan és már-már kimondhatatlan vágy, hogy mégiscsak megtalálják a romantikát, a szerelmet, az igazit" s talán életük valamiféle igazolását is.Ellis hagyja, hogy mindvégig hősei beszéljenek: Lauren, aki az éppen Európában utazgató Victorba szerelmes, a nyíltan biszexuális Paul és Sean, aki egy ideig az ő szeretője, majd Laurené, és miközben hármuk élete néhány hónapra összegabalyodik, ugyanazokat az eseményeket különböző… (tovább)

Eredeti mű: Bret Easton Ellis: The Rules of Attraction

Eredeti megjelenés éve: 1987

>!
Európa, Budapest, 2008
364 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630785693 · Fordította: M. Nagy Miklós
>!
Európa, Budapest, 2002
364 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630771268 · Fordította: M. Nagy Miklós

Enciklopédia 1

Helyszínek népszerűség szerint

Amerika


Kedvencelte 46

Most olvassa 10

Várólistára tette 138

Kívánságlistára tette 91

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
pdaniel
Bret Easton Ellis: A vonzás szabályai

Ahogy Mark Renton megfogalmazta: „…ilyen az élet, mindig olyasmire vágyunk, amit esélyünk sincs megkapni, és az hullik az ölünkbe, amire különben szarnánk. A legtöbb dologgal így van ez, miért pont a szexszel lenne más a helyzet?” Ennyi a „vonzás szabálya” röviden, ezt fejti a könyv háromszázhatvannégy oldalon: az arctalan szereplők soha sem azt kapják, akit akarnak, miközben életüket lassan felemészti a puszta testmozgássá silányított szex, a végtelenbe nyúló partik sora és a társas magány. Nem mintha számítana, hiszen észre sem veszik.

Néhány ponton úgy éreztem, kevesebb szó is elég lenne erről, de van valami hipnotikus az események (vagyis inkább az eseménytelenség) ismétlődésében, ami folyamatosan leköti a figyelmem. Valószínűleg ugyanaz, ami egy véres balesethez tömegével vonzza a nézőket, és itt ráadásul lassított felvételen csodálhatjuk meg a részleteket. Egyébként ebben is a Trainspotting rokona, nem csak az elbeszélésmódban, így az idézet sem véletlen.

>!
gb_
Bret Easton Ellis: A vonzás szabályai

Nem rossz, sőt, még azt se mondanám, hogy unalmas és zavaróan ismétlődő, bár az is igaz, hogy így befejezve nem tűnik úgy, mint ami megváltaná a világot. Nem üt annyira, mint a Psycho, nincs annyira kidolgozott, se a történet, se a szereplők szintjén — amikor Patrick Bateman itt kapott egy fejezetnyi terjedelmet, rendesen megborzongtam, ebből a megborzongásból lehetett volna több. Mindenesetre Ellis stílusa van annyira erős, hogy ezt a szövegét is jó legyen olvasni, szóval nem panaszkodom.

Kicsit homályos amúgy, hogy mire futott ki a dolog, van benne valahol egy kifordított, eltúlzott felnövés-történet, rengeteg droggal, szexszel, elhallgatással, félreértéssel (nem véletlen, hogy ezek a kommunikációképtelen fiatalok épp Talking Headset hallgatnak…), izgi, csak se az nem világos, miért ilyen szétesett itt mindenki, se az, hogy hogyan sikerül némelyeknek kimászni ebből az egészből. Mert szerintem akár még optimistának is vehető a zárás, egy-két karakternél legalábbis. Talán majd ha újraolvasom, kicsit tisztulni fog a kép.

>!
clarisssa P
Bret Easton Ellis: A vonzás szabályai

Kerestem én a vonzás szabályait ebben a könyvben, kerestem, de nem leltem meg őket. Talán mert szabályok nincsenek is rá, a vonzás/vonzódás olyan megfoghatatlan valami, amit néha magunk sem értünk. Néha fellobbantja egy apróság is és hatalmas lánggal ég, máskor meg, amikor minden jel szerint működnie kéne, mégsem lesz belőle több egyszeri, félénk kis szikránál. Ebben a könyvben pedig minderre a szereplők még rá is tesznek jó pár lapáttal: csak sodródnak, sodródnak, aztán lesz, ami lesz, a félév eltelik, a szeretett lény valaki mással sodródik éppen, ők meg kikötnek valakinél, aki épp útjukba kerül, fiú vagy lány, érdekes vagy unalmas, mindegy az, „megoldjuk”. Valahol szinte fáj ennyi felszínesség, valahol szinte engem bánt némelyik hazugság vagy spontán belerúgás a másikba – mert miért ne? És utálni akarom, meg értéktelennek bélyegezni ezt a könyvet, de persze nem megy, mert valami mégis van benne, ami egybetartja, még a szétcincált naplóbejegyzések, az elbeszélő személyének folyamatos váltakozása ellenére is. Talán a továbbmenés, talán a kitartás, talán a hit, hogy bármennyire is érzelmileg hibernált állapotban vergődünk, majd jön valami jobb. Akkor is, ha most még elképzelésünk sincs arról, hogy mi.
Egy Kispál dal jutott eszembe egyébként a könyvről, a Nem fáj.

"Akiknek megy azoknak simán
Könnyű lett gonosznak lenni
Ólmosat hánynak a tinik
Aztán a pénzüket nézik, hogy mennyi
A moziban kitalálják mi lesz
És szexszel gyógyítják a semmit
És álmodoznak, hogy más a hibás
Felnéznek és elkezdik, hogy: nem fáj
Mondom, hogy nem fáj…"

>!
Európa, Budapest, 2002
364 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630771268 · Fordította: M. Nagy Miklós
>!
Frank_Spielmann I
Bret Easton Ellis: A vonzás szabályai

Nem tudom, én azt mondanám, hogy ez nagyobb mű, mint a Psycho. Itt nincs se vér, se gyilkolászás, semmi ilyesmi. (Bár itt van a drága jó Patrick Bateman, egy egész oldalon át olvashatunk tőle.) De erős késztetést érzek, hogy újraolvassam azt a könyvet.

Asszem örülök, hogy nem ilyen az egyetemi élet Szegeden. Vagy csak én nem veszem észre? Te jó ég. Rock'n'roll. Megoldjuk. Bár azt kell mondjam, alapjaiban mégiscsak ilyen: az órák semmit sem érnek, sok a pia, kevés az érzelem, az értelem se túl sok, a lélek elnyomás alatt áll. Vagy fekszik. Lehet így élni, ahogy ebben a könyvben, de lehet jobban is.

17 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I
Bret Easton Ellis: A vonzás szabályai

Számomra ez zéró volt. Eszméletlenül idegesített ez a téma. Ámerika, unatkozó egyetemisták, akik jó dolgukban halálra unják magukat, és elmerülnek a drog- és alkoholmámorban, a válogatás nélküli szex látszólagos örömeiben. Valamiféle életérzést szeretne közvetíteni a regény, de szerintem ennek se az élethez, se az érzéshez nincs köze, csak a nihilhez. Egy-két kivételtől eltekintve szó sem esik a szülőkről, ami persze azt sugallja, hogy ők azok, akik bedugták a srácokat a csúnya egyetemre, és közben letojják a gyerkőceiket. Biztos ilyen is volt/van, de bármi is van a háttérben, számomra semmi nem magyarázza meg azt, hogy ezek fiatalok időnként azt sem képesek eldönteni, hogy melyik nemhez tartoznak, fogalmuk nincs, milyen szakra járnak és miért, és lehet, hogy ha megkapargatnánk a felszínt, okos gyerekek lennének, de az érzelmi IQ-juk ettől még zéró. Csapódnak, sodródnak, céltalanok, és még csak nem is vagányak. Ennyi semmitmondó párbeszédet szerintem az összes olvasmányomban együttvéve nem olvastam.

>!
rlb_32557241
Bret Easton Ellis: A vonzás szabályai

Röviden, Paul szavaival: „Srác szereti srácot. Srác szereti csajt. Csaj valaki mást szeret, esetleg engem. Ennyi. Semmi logika.” Ennyivel is el lehetne intézni, mert lényegében véve tényleg erről szól (a drogok, a szex, a pia triászának mámora mellett). Miért kapott mégis 4 csillagot? Szeretem BEE stílusát, azt, hogy a felületesnek tűnő karakterekről kiderül, van valami, ami mozgatja őket – művészet, költészet, pénz –, de néha maguk sem tudják, minek a hatására cselekszenek – rosszabb esetben azt sem, hogy mit. Nehéz volt nekem olvasni, abból a szempontból, hogy tőlem távol áll a világa, józan egyetemista vagyok, mégis… olvastatja magát.
Tetszett még, ahogy összeköti a többi regényével. Bár még csak a Nullánál is kevesebbet és az Amerikai psychot olvastam, ismerős szereplőket köszönthettem e regényben, és megállapítottam, hogy kezdthetem átértékelni az utóbbival kapcsolatos gondolataimat.

6 hozzászólás
>!
Lanore P
Bret Easton Ellis: A vonzás szabályai

Kíváncsian kezdtem bele ebbe a könyvbe, el sem tudtam képzelni, hogy az Amerikai psycho írója vajon mit alkotott egy ennyire más témájú, más hangulatú történettel… és nagyon tetszett!
A több szempontos, sok szálon futó eseményekbe néha bele szoktam zavarodni, de itt ez a veszély nem állt fenn, sőt, kifejezetten jó volt :)
Megkedveltem a szereplőket, ahogy próbálták megtalálni a saját útjukat, véget nem érő partik, szex, tombolás, önmagukból való kifordulás… mindenki próbálja elkerülni a magányt, több-kevesebb sikerrel… a favorit nálam Sean, hiába egy állat… simán kinézek belőle egy leendő Patrick Bateman-t… és persze Lauren, aki különleges, szerethetően furcsa lány :)
Tökéletes kikapcsolódás volt, és azt hiszem, Ellis többi könyvét is be kell szereznem!
Párszor eszembe jutott olvasás közben a Human traffic c. film, ami nagy kedvencem… bár a Vonzás szabályai erősebb és komolyabb, azért én látok némi párhuzamot a kettő közt :)

>!
OlvasóMókus
Bret Easton Ellis: A vonzás szabályai

Korábban próbálkoztam már Bret Easton Ellis-szel, az Amerikai psycho-val, de akkor annyira unalmasnak és érdektelennek találtam, hogy feladtam. A vonzás szabályai-ban viszont kellemesen csalódtam. Tetszett a narráció, hogy minden fejezetben más a mesélő, hogy mindenki elmondja a saját verzióját egy adott eseményről, ahol sokszor elég nagyok az ellentmondások, ki így látja a dolgokat, ki úgy. Tetszett az egésznek a lendülete, a dinamikussága, sodródtam az eseményekkel. Olvastam, olvastam és arra eszméltem, hogy már a kétharmadánál járok. Az a rideg, kiüresedett, érdektelen világ, ahol játszódik a történet, és azok a sekélyesen gondolkodó, üres emberek kissé megrémisztettek – csak a bulizás, a drogozás, a szex, mindegy hogy kivel, fiú lánnyal, lány lánnyal, fiú fiúval. Iszonyodva néztem, hogy semmi nem számított ezeknek az egyetemistáknak, bármit történt, mentek tovább, mintha mi sem történt volna. És mégis, a fent említett dolgok miatt volt olyan jó ez a történet.


Népszerű idézetek

>!
Sárhelyi_Erika I

Az élet olyan, mint egy gépelési hiba: folyton csak át- meg átírjuk a szavakat benne.

107. oldal (Európa)

>!
Ciccnyog IP

A pokolt én úgy képzelem el, hogy be vagyok zárva egy szobába, elzárva tőled, de láthatlak és érezhetem az illatodat.

132. oldal

6 hozzászólás
>!
Dün SP

Megszemléltem a graffitit a padon: „Vesztes vagy.” "Nincs gravitáció. Bedöglött a Föld." „Itt aludt a Brady Bunch.” "Hova tűnt a hippiszerelem?" „A szerelem büdös.” "A legtöbb taxisofőrnek bölcsészdiplomája van."

Európa, 2002, 46. o.

1 hozzászólás
>!
Sceurpien I

Harry kinyitotta a szemét és megszólalt: – Hé, nem is vagyok halott.
Donald felsikított.
– De igen, az vagy – mondta Raymond. – Kussoljál!

91. oldal

1 hozzászólás
>!
pdaniel

Miután Sean elhagyott, az olyan dalok, amik normális esetben nem tetszenének, kezdtek fájdalmas jelentést hordozni számomra.

1 hozzászólás
>!
sassenach

Meglepően nyugodt és békés vagyok a józanság és a merevrészegség közti különös holt térben.

221. oldal

>!
Frank_Spielmann I

– Mire emlékeztet ez téged? – kérdezem Judytól, távolról szemlélve a képet. – Degas-ra? Seurat-ra? Renoirra?
A vászonra néz, és azt mondja: – Scooby Doo-ra.

>!
Dün SP

Nincs rosszabb annál, mint amikor részeg az ember és megcáfolják.

336. oldal (Európa, 2002)


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King (Richard Bachman): Az átkozott út
Michael Cunningham: Otthon a világ végén
Donna Tartt: A titkos történet
Alice Walker: Bíborszín
Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései
Jay McInerney: Fények, nagyváros
Jordan Belfort: A Wall Street farkasa
J. L. Armentrout: Stay With Me – Maradj velem