„Ártatlan gyermeklelkem leokádva. CCCP, Csernobil, Fekete-tenger. Veres csillag. Tatárszemű halott Krasznaja Plosagy szívében. Plakátfejű Marx-Engels. Lenin evör, meg Brezsnyev remegő, szürke tésztateste. Diktátorok, direktorok. Munkások, nép, fekete csizmás katonák. Lepusztult állami arcok, medalionoktól roskadozó taták. Monumentális temetések, militáns felvonulások. Zörgő Moszkvicsok, Volgák. Zsigulik, kátrányszag, tehervonatok, tankok. Vasak, roncsok, romok. Halál. Háború van, mindig háború. Végül is unom, csupa szakadás.”
Hasadás 7 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2015
Várólistára tette 1
Kívánságlistára tette 1
Kiemelt értékelések
Vannak a könyvnek értékei, de mint kisregény nem funkcionál. Talán jobb lett volna, ha a szerző novellákban, novella ciklusban dolgozza fel a témáját, és nem erőltet egy egységes történetet a világára. Ez a történet valójában nincs is, értelmetlen és funkciótlan a könyvet lezáró befejezés.
A szereplők karaktereivel kezdetben nekem is gondjaim voltak, mint @Juci – nak, lásd: https://moly.hu/ertekelesek/1962561, de én aztán megismerkedtem velük, és elég plasztikusan láttam őket magam előtt.
A könyv stílusa remek, többnyire, néhol azonban nagyon látszott, hogy egy esztétikát tanító értelmiségi szövege.
Az apokaliptikus helyszín – zóna, pokol – aktuálpolitikai konkretizálása – az Aczél Albert felolvasó nap, Wass Albert felolvasó nap helyett – nagyon primitív volt, kilógott a szövegből, kár érte.
Nem tudom, Brenzovics Marianna rokona-e Brenzovics László kárpátaljai politikusnak,* de az a sejtésem, hogy igen (még ha politikai nézeteik nem is egyeznek), és ennek a kapcsolatnak is szerepe lehetett abban, hogy ez a könyv megjelenhetett. Szerintem kár érte, mert a szerző olyan élményanyaggal és olyan saját nyelvvel rendelkezik, hogy ha ezt adekvát műfajban jeleníti meg, vagy pedig elsajátítja a regény alapvető dramaturgiai szabályait, akkor akár remekművet is alkothatott volna.
* Nem rokonok, tudtam meg a kiadóból.
Nagyon fura könyv ez. Először úgy éreztem, zagyva a szöveg, túlstilizált, erőltetett, félretettem, de amikor újra elővettem, mindig tökre tetszett. Aztán egy idő után elfáradtam tőle mégis, akkor megint le kellett tennem. Mindenképpen egyedi stílusa van Brenzovics Mariannának, de még nem teljesen kiforrott szerintem, vannak még sallangok, amiket le lehetne nyirbálni. Öt nézőpontszereplő van, két nő és három férfi, egy ukrajnai árvaházban együtt felnőtt fiatalok, akik a Csernobil utáni Ukrajna egy lepusztult képzeletbeli városában élnek, nagyjából napjainkban, és az életük nem valami derűs (különböző függőségek, érzelmi sivárság). Azt nem tudom, miért volt szükség öt szereplőre, mert a karakterük, gondolataik nem különböznek igazán markánsan, folyton vissza kellett lapoznom, hogy az egytől ötig számozott fejezetek közül aktuálisan következő éppen kire vonatkozik. És arra sem tudtam rájönni, hogy a végén spoiler De néha voltak benne olyan jó mondatok, amik miatt szerintem érdemes elolvasni.
Ja, a szöveggondozás a szokásos Kalligram-színvonal sajnos.
Amikor megvettem ezt a könyvet, semmit nem tudtam róla. Azért jött velem, mert Brenzovics Mariannának van ez a lehengerlően költői prózája. Már a fülszövegtől (első oldal egyébként) eldobtam mindenem, sőt, akár már az „ártatlan gyermeklelkem leokádva” is elég lett volna. Itt döntöttem el, hogy megveszem. Tényleg, annyira eredetien, sűrített nyelven, de mégis könnyeden ír, hogy mondatról mondatra valamiféle csodálat és iszony keveredését váltotta ki belőlem. És mégis, magától a regénytől megfájdult a gyomrom. Talán meg kellett volna várnom vele az őszt, nem tudom. Nem azért, mert rossz vagy gyenge szöveg lenne, sőt. A szó legszorosabb értelmében vett széppróza, kényelmesen bekucorodva a naturalizmus és a szimbolizmus közé, néha szatirikus elemekkel, mindez pedig kortárs ukrajnai magyar állapotokra szabva.
Amikor kiderült, hogy a szöveg öt elbeszélője – két lány és három fiú valahol a húszas éveik közepén – közösen bérelnek lakást, azt hittem, hogy valamiféle kárpátaljai Jóbarátokról lesz szó. Aztán nagyon hamar kiderült, hogy ha valami, akkor kárpátaljai Trainspotting Vordashor fiktív városából. Sugárfertőzés, kódolt tragédiák, sugárfertőzés, mutánsok (nyomokban zombik), a főszereplők ihletett állatok, már ahogy a junkie-k lenni szoktak, és mindez nem valami elvont korban, hanem 2015 januárjában.
Megvolt benne az a különlegesség, specifikum, amit a határon túli magyar irodalomtól el szoktam várni (nyelvileg, szemléletben, satöbbi), és ráadásul egy izgalmas, jól átgondolt szöveg. Irodalmár énem elismeréssel vallja be, hogy „bőven lenne mit elemezni rajta”, a bennem szűkölő naiv olvasó meg frusztráltan vonszolja magát odébb valami napfényes zsánerirodalom felé.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink 96% ·
Összehasonlítás - Tompa Andrea: Omerta 88% ·
Összehasonlítás - Nino Haratisvili: A nyolcadik élet 97% ·
Összehasonlítás - Nagy Alex: Lelkek harca 100% ·
Összehasonlítás - Bartis Attila: A vége 93% ·
Összehasonlítás - Tom Rob Smith: A 44. gyermek 92% ·
Összehasonlítás - Kőrösi Zoltán: Szívlekvár 90% ·
Összehasonlítás - Martin Amis: Koba, a rettenetes 92% ·
Összehasonlítás - Patrick McGuinness: Az utolsó száz nap 89% ·
Összehasonlítás - Gazda Albert: Leningrád 88% ·
Összehasonlítás