Lady ​Vadóc (de Warenne-dinasztia 9.) 82 csillagozás

Brenda Joyce: Lady Vadóc

Amanda Carre soha életében nem viselt még szoknyát, és sejtelme sincs arról, hogyan kellene elegánsan napernyőt forgatnia a kezében. Jamaica szigetén mindenki csak a Vadócként ismeri, ahogyan Cliff de Warenne is. A sokat tapasztalt férfit az azért mégis meglepi, hogy a lány karddal támad rá a saját hajóján. Ígéretet tett azonban arra, hogy elviszi Angliába az édesanyjához Amandát, akit eddig az apja, egy nemrégiben kivégzett kalóz nevelt. Úriember lévén Cliff tehát állja a szavát, s még a jó modorra is oktatni kezdi a szépséges és kívánatos Vadócot, hogy a lány majd bekerülhessen az előkelő londoni társaságba, és jól mehessen férjhez. Saját magát Cliff nem tartja alkalmas vőlegényjelöltnek, mert eltökélte, hogy soha nem fog megnősülni…

Eredeti cím: A Lady at Last

Eredeti megjelenés éve: 2006

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany Széphistória

>!
Harlequin Magyarország, Budapest, 2014
ISBN: 9789635387113 · Fordította: Várnai Péter
>!
Harlequin Magyarország, Budapest, 2013
432 oldal · ISBN: 9789635386345 · Fordította: Várnai Péter

Kedvencelte 12

Most olvassa 3

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 21


Kiemelt értékelések

Sippancs P>!
Brenda Joyce: Lady Vadóc

*sóhaj és sóhaj és sóhaj és sóhaj*
Szerelmes lettem. Őrülten szerelmes. Pedig különösebben sosem rajongtam a tengerért, sem a hajóskapitányokért, de most arra vágyom, hogy vegyen fel engem is a hajójára egy bizonyos de Warenne, aki magas, széles vállú és kék szemű, aki aranykarikát visel a fülében és sarkantyút a lábán, akinek tenger illatú a bőre és napszítta a haja…

Mit mondhatnék még? Kétszer sírtam (spoiler), felvettem a bakancslistámra Írországot, kedvenceltem a sorozatot, és megrendeltem a maradék két részt, ami még hiányzik a polcomról.
Menthetetlenül beleszerettem a de Warenne családba!

5 hozzászólás
Zsuzsanna_Makai>!
Brenda Joyce: Lady Vadóc

Nagyon szerettem, nagyon tetszett. Fura, hogy pár hónapon belül ez a második könyv, amit olvastam, és Jamaicán játszódik.
Igazából azért vágtam bele a könyvbe, mert azt olvastam róla, h a lány ellopja a kalózkapitány hajóját, és ez elég izginek tűnt. Nyilván kiderült, h elég sarkított ez így, de ha elolvasod a könyvet, azt lehet mondani, hogy végülis nem hazugság az se.
Kedveltem a sztorit, a szereplőket, a rokonokat, jó volt. Örültem, hogy elolvastam, elkeztem Brenda Joyce fan lenni.
Összevissza haladok a sorozattal, de így mégjobban tetszik, mert a jövőbelátó célozgatások mögé látok, és tudom, mi lett úgy, és mi nem.

Cs_N_Kinga P>!
Brenda Joyce: Lady Vadóc

Azt hiszem most pontosan erre volt szükségem. Kicsit olvadozni, kicsit mosolyogni. Egy szerelmi történet. Nem adott többet mint amit ígért, de annak tökéletes volt. Szeretem az ilyen könyveket, teljesen ki tudok kapcsolni, gondolkodni nem kell. És olyan helyekre visz……
Ebben a történetben Jamaicából indulunk Angliába. Azért a főhősnőnk előtt le a kalappal, nem tudom én hasonló helyzetben mit tettem volna. Cliff pedig hát nem hiszem el hogy valakinek ekkora önuralma, önfegyelme legyen. Ez csak az ilyen mesékben van mint ez a könyv. Aki szereti a romantikusokat, nyugodtan olvassa el, csöpögjön velem együtt. :)

nykyriana>!
Brenda Joyce: Lady Vadóc

hát, wow :)))
Eddig úgy gondoltam, hogy ebből a sorozatból a kedvencem az Álarcosbál marad mindig. Na, ennek a résznek sikerült megváltoztatnia a véleményemet :)
Ebben a sorozatban általában minden könyvnek van olyan része, ahol egy picit az olvasó belassul és csak egy idő után pörögnek fel az események.
Lady Vadóc ezt is meghazudtolta :) Imádtam, az első sortól az utolsóig faltam az egészet, nagyon pörgős volt :)
Amanda nagyon szerethető női karakter. Ez mondjuk Joyce-ra jellemző is :) Imádom, hogy az egész de Warenne családot és barátaikat feltétel nélkül lehet szeretni :)
Cliff miatt nem aggódtam :) ő már akkor szimpatikus volt, amikor csak annyi említést tett róla az írónő Ty könyvében, hogy belép a szobába a mi szívdöglesztő „kalózunk„ :))) hát igen, vannak olyan karakterek, akik ilyet is tudnak XD XD Nagyon szerettem :)
Viszont a legszimpatikusabb de Warenne fiú még várat magára :) nagyon remélem, hogy még sok sok részt olvashatunk magyarul ebből a sorozatból :) és nagyon hamar megkaparinthatom Rex könyvét :D :D annak is nagyon örülök, hogy az ő párja Blanche lesz :) számomra ő is egy nagyon ígéretes karakternek tűnt :)
Hú, és ha jól figyeltem akkor Rex könyve után Cliff lányáé, Arielláé jön :) kettővel után meg Alexi könyve…. ami megint csak izgalmasnak ígérkezik, mivel újra egy de Warenne és O'Neill (Elysse) szerelem következik :D áááá, nem is lett volna szabad utánanéznem a kövi részeknek, így csak még jobban várom a folytatást :)

1 hozzászólás
kuliga>!
Brenda Joyce: Lady Vadóc

Igazi romantikus történet: hajó, kalóz, különleges tájak, két ellentétes természetű, de mégis egymásba szerető ember…
Pont azt adja, amit ígér, sok-sok csöpögést…fordulatot és boldog befelyezést. Tetszett a könyv, minden sablonjával együtt, igen szórakoztató volt olvasni. Amanda pedig igen érdekes személyiségű karakter…
Aki egy kis szerelemre, kalandra vágyik, pont megfelelő ez a könyv.

ArnoDorian >!
Brenda Joyce: Lady Vadóc

Nagyon szeretem az írónő könyveit es természetesen a de Warenne-sorozatot, így ez alól ez a rész sem volt kivétel, sőt ez volt az egyik kedvencem a sorozatból, pedig nem gondoltam volna, hogy valami is megelőzi majd a Váltságdijat. Minden részben, amit eddig olvastam, nagyon szimpatikus volt Cliff es már nagyon vártam, hogy mi is fog vele törtenni, ki is lesz az „élete párja”. Nagyon is jól választott az irónő, hiszen Amanda Carre-rel teljesen kiegészítik egymást. Egy szó, mint száz, csak ajanlani tudom, aki szereti a kalandos es természetesen a romantikus könyveket.

nat>!
Brenda Joyce: Lady Vadóc

Valószínű hivatalosan is olvasási válságba kerültem, de ez sem tetszett.
Vontatott volt, sok minden nem történt benne, és Cliff annyira karótnyelt volt, hogy az szinte fájt. Amanda meg ezzel a „vadócságával” inkább ellenszeves volt mint izgalmas, néha úgy éreztem mintha Maugli szabadult volna fel egy hajóra. Túlzás volt a karaktere.
A gyerekszereplőktől is a hideg rázott.
A legnagyobb problémát azonban a humor hiánya okozta. Ezek a könyvek nekem akkor tetszenek, ha van bennünk némi humor is. Itt ez nem volt meg. Ehhez úgy néz ki az én lelkem nem elég romantikus…

6 hozzászólás
zsutta>!
Brenda Joyce: Lady Vadóc

Nyúúlt az eleje, mint a rétes tészta, félbe is akartam hagyni, de örülök, hogy nem tettem, bájos történet sült ki belőle.

kiruu>!
Brenda Joyce: Lady Vadóc

Nem igazán szeretem a történelmi romantikus könyveket, de ez valahogy mégis felkeltette az érdeklődésemet. Talán a vadóc szó vonzott ennyire… biztos voltam benne, hogy egy szókimondó, erős és határozott női főszereplőnk lesz. Amanda végig kitartott, pedig nem volt könnyű neki. Élvezettel figyeltem a szócsatákat, a forró perceket és vártam, hogy Cliff mikor adja meg magát. Bár, nem ő a kedvencem, nagyon kíváncsi voltam rá, mert ő a legjobb fiú barát státuszt simán megkapná nálam. Eleinte zavart a nagy korkülönbség, de aztán megbarátkoztam vele és nagyon élveztem a történetet.

dzsiudzsicu>!
Brenda Joyce: Lady Vadóc

Brenda Joyce-tól az első könyv, amit olvastam az álarcosbál volt. Azzal belopta magát az írónő a szívembe. Aztán olvastam A váltságdíjat, de az nem volt olyan lehengerlő. Aztán egy nagyon kedves molytársamtól megkaptam a Lady Vadócot. Egyből neki is álltam, mert jókat olvastam róla, és a fülszöveg is tetszett. Kellemes könyv. az elején meg kell valljam egy résznél potyogtattam pár könnyet, mert olyan szépen volt megírva egy bizonyos jelenet :) De aztán ez az érzelmi hullámzás kezdett laposabb lenni, végül egy egyenletes romantikus regény vonalán haladt végig. Cliffet nagyon megkedveltem, igazi jó ember, és persze férfi. Amanda viszont annyira nem felelt meg az elképzeléseimnek, de abszolút szerethető karakter :) Kicsit többet reméltem a könyvtől, de így is nagyon élveztem, szeretem Brenda Joyce stílusát.


Népszerű idézetek

_Enii_>!

– London szédítő látványt nyújt, igaz? Olyan, mint egy bonyolult jellemű hölgy. Csupa ellentmondás, tele szegénységgel és gazdagsággal, bőséggel és nélkülözéssel, kellemmel és gyönyörrel, odaadással és bűnnel.

Sippancs P>!

Az élet néha igazságtalan, és ezt így vagy úgy mind megszenvedjük, de azért van fénysugár.

234. oldal

Sippancs P>!

– Ebben a családban már csak ez a férfiak sorsa. Sokáig keresik az igaz szerelmet, mit sem törődve azzal, hogy közben botrányokat okoznak, de ha végül megtalálják, akkor az örökre szól.

432. oldal

Mrs_Curran_Lennart P>!

– Most büszke magára? – hallotta háta mögül a férfi halk kérdését.
Megfordult és hajszál híján De Warenne karjába omlott, de inkább gyorsan hátrált egy lépést. Most, hogy kettesbe maradtak, furcsa idegesség fogta el.
– Ez egy dagadt, fakó tehén. Ágyba akart bújni magával.
A férfi elsápadt. A lány érezte, hogy baklövést követett el, de azt már nem tudta mivel.
– Maga semmit sem akart tőle, igaz? Ez a nő sötét, mint az éjszaka. Csónaknak nevezte a Fair Ladyt!

_Enii_>!

Meglehet, egy valódi csatában a győzelem nem igazán a tudáson múlik.

Sippancs P>!

– […] Amanda, valakinek meg kell tanítania magát egynémely dologra.
A lány éber lett.
– Például mire? Olvasni?
– Azt egy tanár is megteheti. Vannak azonban dolgok, amelyekről nem beszélhet társaságban. Az ágyról semmiképpen sem.
Amanda őszintén zavarba jött.
– Az ördögbe, miért nem? – kérdezte. – Az összes férfi azt csinálja, szinte mindig.

69-70. oldal

Sippancs P>!

Abban a pillanatban Cliff megértette, miért kell megvédenie. Minden hajónak szüksége van horgonyra, különben csak tehetetlenül sodródik egy viharban.

112. oldal

Sippancs P>!

– […] A saját szavaimmal szeretnék fogadalmat tenni – fűzte hozzá. Megfogta a lány kezét, és párás lett a szeme. – Nem is tudom, hol kezdjem. Amanda, már azon a napon az életem középpontja lettél, amelyen megmentettelek a King's House-ban. Kevéssel később megfogadtam, hogy a védelmeződ leszek, és gondoskodom a jövődről. Ezennel beváltom az ígéretemet.
A lány elsírta magát. A férfi mosolyogva nézett rá.
– Most még többet ígérek, szerelmem. Megfogadom, hogy tisztelni, óvni és csodálni foglak. Mindenki másról lemondok, és legfőképpen teljes szívemmel szeretni foglak, amíg csak élek. Fogadom, eget-földet megmozgatok, hogy biztonságot, gazdagságot, boldogságot és békét kínálhassak neked. Olyan életet, amilyet megérdemelsz. Erőm szerint azon leszek, hogy minden rosszat távol tartsak tőled, és a házunkban csak boldogságnak legyen helye. Azt akarom, hogy boldog légy.

428-429. oldal

>!

Amanda végül mégis megkapta éjszakára az aranyszínben tartott hálószobát.

>!

Szörnyen bonyolult a helyzet, gondolta egészen összezavarodva.


A sorozat következő kötete

de Warenne-dinasztia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Julie Garwood: A menyasszony
Lisa Kleypas: Az ördög télen
Lisa Kleypas: Ördöngös tavasz
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Kresley Cole: Szeress, ha tudsz!
Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett
Julia Quinn: Ami Londonban történt
Heather Graham: A hódító viking
Iris Johansen: A Szél Táncosa